Azóta eltelt 3 nap. Apámról semmit nem hallottunk de őszinte leszek....nem is érdekel. De hogy miért is jött ide az a személy aki az apámnak mondja magát?
Legyen elég annyi, hogy anyut tönkre akarta volna tenni teljesen...engem meg. Engem meg eltüntetni. Na ez meglepett.
Mikor közölte velem, hogy soha nem akart engem, ez sziven ütött. Ez az egy mondat.
Apa lelépett ismét, de ennek már örültünk.
Azóta anyánál alszok. Csak egy a baj. A ribit nem tudom távol tartani Luke-tól. De tudom hogy Luke nem csalna meg....remélem.

-Visszamehetsz nyugodtan Luke-hoz. -mondtam anya miközbe letette elém a reggelim

-Nem akarlak egyedül hagyni.

-Én megleszek. Te meg menj csak. Tudom hogy hiányzik már. -mondta

-Biztos megleszel? -kérdeztem

-Persze. -mondta anya majd enni kezdtünk.

Reggeli után felmentem a szobámba és a néhány itthagyott ruháim közül kiválasztottam egyet, majd átöltöztem.
Írtam Lule-nak egy sms-t hogy most megyek vissza. Csak annyit válaszolt hogy 3 perc és itvan. És így is lett.
Luke 3 perc múlva már a nappalinkba űlt anyuval. Mikor lementem a lépcsőn egyből Luke felé rohantam és szegényre ráestem mert nem vettem észre egy táskát a földön.

-Jaj..bocsi. -mondtam és leszálltam róla. -Ugye nem halltál meg?

-De. -válaszolt nevetve. -Nyugi, nem tudsz olyan könnyes megszabadulni tőlem.

-Nem is akarok. -mondtam majd megöleltem.

Elköszöntünk anyától majd elindúltunk. Útközbe nem sokat beszélltünk, inkább csak élvesztük a csendet és hogy ittvagyunk egymás mellett.
De ezt nem sokáig élvezhettük, mert mikor benyitottunk a házba olyat láttam amit nem akartam...

-Ezek meg miért...-kezdtem de Luke közbeszólt.

-Nem tudom. -mondta. -SRÁCOK! ÖLTÖZZETEK FEL! MEGJÖTTÜNK.!

Ekkor abbahagyta a rohangálást Mike és Calum akik eddig ruha nélkül futkároztak a házba és ezt az egészet Ashton videózta.
Mikor mind felöltöztek leültek a nappaliba.

-Miért nem tudtok nornálisak lenni? -kérdezte nevetve a 3 fiútól.

-Mert te ilyen hülyén szeretsz minket. -válaszolta Calum

-Jaajj..-mondtam

-Miért...nem szeretsz már minket? -nézett rám Mike boci szemekkel.

-Imádom azt a hülye fejeteket. -mondtam majd megdobtam egy párnával. Ezután beszélgetni kezdtünk mindenféléröl addig amig eszembe nem tutott valami vagyis valaki. Ez a személy szerintem tudta hogy épp rá gondolok mert már meg is jelent a nappaliba és mikor meglátott először lefagyott a mosoly az arcáról, majd magára eröltetett egy műmosolyt.

-Bernadett. -mondta mikor meglátott.

-Betti. -javitottam ki de csak fintorogva vállat vont.

-Akkor az. -legyintett. Hogy én mennyire utálom ezt a libát.

A nap további részében én az emeleten voltam és csak az ágyba feküdtem.
Olyan 7óra lehetett mikor Luke jött be a szobába, majd az ágyra űlt.

-Minden oké anyuddal? -kérdezte.

-Már igen. -válaszoltam. Luke mosolyogva hajolt felém, majd egy puszit adott a homlokomra. Ezután csendben feküdtünk egymás mellett, míg én el nem aludtam....

Másnap reggel elsőnek keltem fel én, oldalra fordítottam a fejem és láttam hogy Luke is alszik. Nem akarom felébreszteni, inkább csak halkan felkeltem az ágyból és az erkély felé indúltam. Kint már kezdett világosodni de nem volt olyan meleg még.
Ahoz képest hogy nyár van, most nem kell nagyon megsülni. Visszamentem a szobába mielött még ügyesen összeszednék egy megfázást. Igen. Nem egyszer történt velem olyan hogy nyáron megfáztam a legnagyobb melegben.
Mikor visszamentem a szobába Luke már ébrem volt és valamiért nyúlt, de nem érte el.

-Miért szenvedsz? -kérdeztem nevetve.

-Nem...éérem....el a...telefont. -mondta majd inkáb legyintett olyan ,,jolvan akkor ottmarad" stílusban és felém fordult.

-De hisz ottvan az ágy mellett a kis szekrényen a telefonod.

-Messze van. -mondta. Na oké. Nekem ennyi kellett. Már sírtam a nevetéstől.
Odamentem a kis szekrényhez és elvettem Luke telefonját, majd mikor oda akartam adni neki, megfogta a kezem és lerántott...pontosabban magára rántott.

-Olyan buta vagy. -mondtam és megpusziltam a homlokát.

-Igen?-kérdezte nevetve és fordított a helyzetünkön majd elkezdett csikizni. Na már most azt tudni kell rólam, hogy én NAGYON csikis vagyok. De tényleg.
Annyira nevettem, hogy a végén már egy hang se jött ki a torkomon, viszont a könnyeim már folytak és fájt a hasam a sok nevetéstől.

-Ne..mááár!!! Én..naagyon..csikis...vagyok-mondtam szenvedve.

-Tudom. -válaszolta nevetve Luke. -Na de mond csak hercegnőm, még mindig buta vagyok? -kérdezte mosolyogva majd kaptam egy puszit az orromra.

-Igen, de így szeretlek. -mondtam majd lelöktem Luke-ot magamról és futni kezdtem. Persze ő is futott utánam. Lerohantam a lépcsőn, be a komyhába majd a nappaliba onnan pedig ki az udvarra. A többiek elég furán néztek ránk...de már hozzászoktak hogy hülyék vagyunk. Az udvarom vágtattam végig mindaddig míg el nem estem. Luke-ot váratlanul érte az elesésem és mivel közvetlen mögöttem volt nem tudott már megálni ezért rámesett.

-Összenyooooooooomsz. -mondtam szenvedve.

-Az nem lenne jó. -mondta majd felkelt a földröl és engem is felsegített.
Nevetve mentünk be a házba, de mikor a srácok szomorúan néztek ránk lehervadt az arcunkrol a mosoly.

-Mivan? -kérztem, de válasz helyett csak egy ölelést kaptam. -Történt valami baj? -kérdeztem és reméltem hogy a válasz egy NEM lesz.

-Betti. Ülj le kérlek. -mondta Mike és megfogta a kezem, majd a kanapéhoz húzott. Mikor leültünk mindenki szótlanul nézett rám.

-Elmondjátok hogy mi van vagy találjam ki? -kezdtem aggódni.

-Épp az emeleten voltam mikor hallottam hogy a te telefonod csörög...a..a korházból telefonáltak. -válaszolt Calum és a hangjában lehetett érezni hogy nem jó hírt közöltek.

-Mondjátok már! -kezdtem nagyon félni hogy mit fog mondani.

-Anyukádnak autóbalesete volt. -mondta ki Ashton.

- Mi? -mondtam majd egyre homályosabb lett a látásom és megéreztem az első könycseppet lefolyni az arcomon, majd ezt követte még egy és még egy.

-Most még a műtétek vannak mert elég súlyosan megsérült. -mondta szomorúan Calum majd átölelt.

-Be...beviszel...hozzá? -fordultam Luke felé aki csak bólintott és már indultunk is. Láttam Luke arcán, hogy őt is megviselte ez a hír.
Pedig milyen jól indult ez a nap.
Mikor leparkolt a kocsi a korház elött Luke aggódva nézett rám. Én meg sem mertem mozdulni, csak ültem a kocsiba és néztem a cipőm orrát.

-Minden rendben lesz. -mondta Luke és megsimogatta a kezem. Nehezen, de összeszedtem annyi energiát hogy kiszáljak a kocsiból majd Luke kezét fogva indultunk az épület felé.
Miután Luke elmondta a recepción hogy kit keresünk és persze választ is kaptunk elindultunk a 3.emeletre.
Az orvosok ki-be rohangáltak. Leültünk egy padra és vártunk...
Luke vállára hajtottam a fejem és ismét utat engedtem a könnyeimnek.

-Ugye nem...nem fog meghalni? -kérdeztem miközben a könnyeimet törölgettem.

-Nem ismerem olyan régóta anyudat, de azt viszont tudom róla, hogy erős nő és nem fogja feladni. -mondta Luke miközbe a hátamat simogatta.
Egy óra elteltével még mindig ott ültünk, mikor kinyílt az ajtó és kilépett egy orvos. Mind a ketten felkeltünk és a doki elé mentünk.

-Mi van anyámmal? -tettem fel a kérdést.

-Ön hozzátartozó? -kérdezte a doki.

-A lánya vagyok! Maga szerint miért vagyok itt?-mondtam döhösen.

-Elég hosszú volt a műtét, de még nem ébredt fel. -mondta.

-De jólvan???? -kérdeztem.

-Igen. Ha gondolja behetnek hozzá. -mondta az orvos, majd el is ment.

-Menny csak, itt megvárlak. -mondta Luke majd leült a padra.

-Biztos? -fordultam felé. Luke bólintott én meg benyitottam.
Anyu az ágyon feküdt, a kezei és a feje is be volt kötve és csövek lógtak a kezéből is....
Leültem az ágy szélére majd óvatosan megfogtam az egyik kezét. A szeme még mindig csukva volt és lassan mozgott a mellkasa is...

-Nagyon megijedtem anyu. -kezdtem beszélni hozzá. -Tudod, amikor közölték Ashtonék hogy mi történt arra tudtam gondolni, hogy az én hibám. Hisz ismersz. Mindig mindenért saját magam hibáztatom, még akkor is amikor én nem is voltam ott. Attol féltem és még mindig hogy elveszíttelek...-itt megálltam kicsit mert ismét folytak a könnyeim. -Tudom, hogy én soha nem voltam jó, néha csalódást okoztam de tudodnod kell hogy én a világon mindennél jobban szeretlek. Pár perce Luke azt mondta, hogy te egy erős nő vagy és nem fogod ilyen könnyen feladni. Tudom hogy igaza van és nem hagysz itt mert....mert szükségem van rád....-nem tudtam befejezni mert ismét elsírtam magam. Mikor kicsit lenyugodtam ismét folytattam.-Tudom hogy ezt apám tette veled és megesküszöm hogy addig nem állok le amíg azt az embert le nem tartóztatják.
Letöröltem a könnyeim és anyu arcát néztem. A szemei szép lassan kinyíltam. Mikor sikerült felfognom hogy anya felébredt egyböl rohantam egy orvoshoz.
A doki megvizsgálta és azt mondta hogy még pár napot bent kell lennie, de ha következő hét elején jól lesz akkor hazaengedik.
Elköszönt az ovos, majd el is hagyta a szobát. Időközbe bejött Luke is.

-Mondtam hogy minden rendben lesz. -mondta Luke majd megölelt.

-Igen. -öleltem vissza.

Egészen estig bentvoltunk anyunál és beszélgettünk. Jó látni hogy viszonylag jobban van. Ha meghalt volna én....nem tudom. Nem tudnám elviselni. De az a lényeg hogy él. Este fél 10-kor elköszöntünk anyutól, beszálltunk a kocsiba és hazamentünk. Mostmár csak azt szeretném hogy egy nagyooooon meleg vízbe befeküdjek.
Ashtonék már elmehettek aludni, mert mikor beléptünk a házba a csend és a sötétség fogadott minket.
Felmentünk az emeletre majd a szekrényböl kivettem a pizsim és a fürdőbe mentem....