A nevem Bettina Storn. Idén nyáron leszek 17. Gyakran festetem a hajamat. Miután apám lelépett, anyu arra gondolt mi lenne ha Sydneyben élnénk. Anyu itt nőtt fel, gondolom azért is. Eleinte nem igazán tetszett ez a költözéses dolog, de tudtam hogy anyunak is ez lesz a legjobb, mármint hogy elfelejtse apámat aki vagy 2 évig megcsalta. A nagyiék Sydneyben élnek. Nemsokára indulunk. Ennek örülök is meg nem is. Ne értsetek férre Sydney gyönyörű (igaz csak képeken láttam eddig), de ez nekem is óriási változás lenne, hisz itt kell hagynom a barátaimat és mindent amit szeretek. De másrészről ezt egyfajta kihívásnak veszem, új környezet, ismeretlen emberek, érdekes lesz. A nagyiék mivel elköltöztem a város szélén levő nagy birtokukra, oda adták a kertes házat.
Most először voltam a tengerentúlon. Volt bennem egyfajta félelem, izgulás, remény. Amikor megérkeztünk a nagyiék volt házához, anyu mesélte hogy nagy házuk van de amikor megláttam nem hittem a szememnek. Ez a ház hatalmas volt, kétemeletes és óriási nagy. Az én szobám van a legfelső emeleten, a szobámhoz hozzá tartozik egy kis erkély ahol szerintem sokat fogok lenni, mert fantasztikus a kilátás.
Már egy hete hogy ideköltöztünk, de én még nemigen voltam a városba. A napjaim általában úgy telnek, hogy délelőtt olvasok, délután pedig kiülök az erkélyre, max hangerőre teszem a zenét a fülhallgatóba és rajzolok. Ez megnyugtat, általában. A zene nekem olyan mint másnak a drog. Egyszerűen nem tudok élni nélküle. Épp a 5 Seconds of Summer- Amnesia ment amikor elkészült Luke Hemmings-t ábrázoló alkotásom.

Imádom ezt a pasit. De tényleg nagyon. Azok a szép kék szemek . Amíg én Luke-ról álmodoztam észre se vettem, hogy anyu kijött hozzám az erkélyre. Amikor lettet az asztalra egy tányér sütit meg mellé limonádét, nem számítottam rá és úgy megijedtem hogy leesett a rajz a földre. Anyu felemelte a rajzot és mosolyogva nézett rám.

- Kicsim, már annyi rajzod van Luke-ról de ez fantasztikus lett. -adta át az „alkotást".
- Köszi anyu, de ha imádom akkor mást nem is tudom rajzolni. -néztem a rajzra.
- Mióta itt vagyunk nem mentél még sehova, mi lenne ha holnap elmennénk sétálni a városba, megmutatnám azokat a helyeket ahova régen rengeteget jártam, csak mi ketten? Tartanánk egy anya-lánya napot. -nézett rám anyu izgatottan.
- Oké, már alig várom. -erőltettem egy mosolyt,nem akarom anyut megbántani, hogy semmi kedven kimenni a városba. Bár igaz hogy nem tettem ki a lábam a lakásból mióta itt vagyunk.
- Ez remek. -ölelt meg anyu, majd kiment a szobámból.