,,Elesve leszek, de elesett nem"

- Kettesben, Éberkóma (Mindenki)

♪♪♪

Jajaj. Most fogok kiesni.

Ránéztem Somára akivel szintén párbajozni fogok. Ő is ideges lett.

Én erre egyáltalán nem készültem. Pedig kellett volna.

Na jó. Keressünk valami zenét amit valahogy el is tudok énekelni.

- Y/N te kezdd - mutatott a színpadra Milán. Te jó isten. Ez. Bitang. Szar lesz.

Felálltam a helyemről és kiléptem a színpadra. Izzadt az egész tenyerem, a szívem hevesen vert. Nem lesz jó.

- Mit fogsz énekelni?

Mit énekeljek? Mit szoktam otthon énekelgetni zuhanyzás közben?

- Paulinától az Ajándékot - feleltem remegő hanggal majd el is indult a zene. Kérlek Istenem, csak most találjam el hogy hol kell kezdeni. Egy...kettő...három...

És hajrá.

Reggelente illatoddal, este két karoddal

Minden nap egy fokkal jobban

Szótlanul van hogy csak nézlek, azt hiszem így áll az ész meg

Ugyanakkor dobban

Eddig jó. Mondjuk nem igazán figyeltem a mentorok arckifejezését hanem inkább arra figyeltem hogy tudjam a szöveget, ne keverjem össze és jók legyenek a hangok.

Jár, teljes hosszában, kottában

Jár, a dal ami érted szól, jár

Oké, ez nem is olyan rémes egyenlőre. Csak énekeljük el szépen. Lehetőleg meggyőzően.

Még mindig izgultam. Csakis otthon énekelgettem ezt a dalt és nem is gyakoroltam. Csak fel ne jöjjön a pánikrohamom műsor közben. Már a határán voltam de nem szabad hogy megtörténjen.

Énekeltem és énekeltem. Nem tudtam mit szólnak a mentorok. Szűkítve a kört, nem tudtam mit szól ehhez Milán. Nem gondoltam volna hogy ilyen helyzetbe keveredek majd.

Szép ajándék, nem is kívánnék immár mást

Énekeltem el az utolsó sort is a dalból. Majd mély levegőt vettem. Lehet hogy ez belehallatszódott a mikrofonba.

A közönség felállt és tapsolt. Akkor biztos nem ronthattam el. A négy mentor is tapsolt de Milán csak szigorúan nézett maga elé. Idegességembe a számba haraptam.

- Rendben, köszönöm. Peterpost, ti jösztök - nézett a másik két srácra én meg visszaültem a fehér székre. Nagyot nyeltem és figyeltem a többiek produkcióit is.

Peterposték az egyik rapzenéjüket hozták. Nagyon túltolták. Látszott rajtuk hogy nincsenek maguknál. Össze-vissza ugrándoztak, Leo majdnem leesett a színpadról. De el tudták énekelni. Vagyis rappelni.

- Rendben. Soma, te vagy az utolsó - nézett Milán a vörös hajú srác felé aki szintén felállt. Rajta is látszott az izgulás. Átérzem.

Ő is az egyik saját dalát énekelte el. Vidéki lány volt a címe. Hozta a hangulatot nagyon szórakoztató produkció volt. Soma nagy forma. 

- Vidéki lány. Változtass irányt. Ne gyere fel Pestre - énekelte miközben táncolt is hozzá. A közönség ritmusra tapsolt és engem is elkapott a hangulat. Jó volt.

Mire vége lett, Milán kihívott minket a színpadra.

Én álltam jobb szélen, mellettem a két fiú és bal szélen pedig Soma. Elkezdtem birizgálni a karkötőmet. Amikor ennyire izgulok muszáj valamilyen tárgyat fogdosnom mert csak így leszek nyugodtabb.

A mentorok elkezdtek sugdolózni. Milán csak nézett maga elé szigorúan, miközben leginkább Majka és Laci mondták neki a magukét. Pont elcsíptem egy kis darabot a beszélgetésből.

- Egy énekesnő mindenképp kell neked, Milán - mondta Majka

- Hát azért...inkább Somát vigye. Ő nagy forma - bólintott Laci.

- Az előbb még ellene voltál, mostmár a pártját fogod? Laci, az a srác nem való az élőshow-ba - csóválta a fejét Majka

- De Y/N sem.

- Miért? - kérdezett vissza Majka

- Mert nagyon sok hiba volt benne - mondta ki Laci. Épp ettől féltem. 

- Gáspár, te komolyan süket vagy? - fogta a fejét Majka

- Szerintem pedig ő volt hármójuk közül a legjobb - mutatott Andi az X-faktoros tollával mindhármónkra. Mély levegőt vettem. Nem tudom hogy mi fog ebből kisülni, de Milán arckifejezéséből nem tudok semmire sem következtetni.

- Na, Milán? Eldöntötted már? - kérdezte Laci a sráctól. A mentorom csak ült és nézett még mindig maga elé. Majd vett egy mély levegőt.

- Azt hiszem igen - bólintott.

- Na ez a beszéd - mosolygott Laci majd mindenki visszanézett ránk. Ránk tapadt mindenki figyelme. Milán összekulcsolta két kezét mint egy tárgyaláson és belekezdett a mondandójába.

- Nehéz volt a választás, hisz nagyon szeretem mindhármótokat. De az embernek néha nehéz döntéseket kell hozni. Ez is azok közé tartozott. De eldöntöttem hogy kit viszek tovább - nézett ránk majd csak hallgatott. 

Ezek a drámai hallgatások azért szoktak lenni hogy izguljanak a nézők és a versenyzők is. Plusz valami drámai zenét rakjanak alá. De itt nem volt drámai zene. Csak őrületes szívdobogás, figyelő tekintetek és egy mentor aki most dönt a sorsunkról.

- Aki velem jön tovább az élőshow-ba - felelte.

Felnéztem és imádkoztam hogy jussak tovább. Csak nem lehet így vége.

- Az.

Jó voltam? Nem voltam jó? Továbbjutok?

- Az Peterpost és Leo - nézett a két rappesre Milán.

Mi....

Vége.

Ennyi volt.

Nincs tovább.

Remegő kézzel fordultam a két továbbjutóhoz akik felugrottak a hír hallatán. Én csak a számat harapdáltam és a könnyeimmel küzködtem. Nem szabad sírni. Itt nem.

- Gratulálok - mentem oda hozzájuk gratulálni és mind a ketten megöleltek.

- ÁHHÁHÁÁÁÁ TOVÁBBJUTOTTUNK BAZDMEG - ordította hangosan Leo a társának. Ez még az én fülemnek is baromi hangos volt.

Hogy ne hallgassam a fiúk örömködő káromkodásait, odamentem Somához.

- Neked is gratulálok - öleltem meg még mindig remegő kézzel.

- Köszönöm, te is jó voltál - felelte. Éreztem hogy az ő keze is remeg. Megszakítottam az ölelést majd mentem vissza Dávidékhoz.

Dávid és Joci szomorúan fogadtak.

- Szia Y/N - köszönt szomorúan Dávid - Hogy érzed magad most?

- Hát öm... - ilyenkor nem mondhatom az igazat. Nem szabad. - Kicsit csalódott vagyok de ettől függetlenül én örülök hogy idáig eljutottam - tártam szét a karom keserédesen mosolyogva.

- Számodra most véget ért az X-faktor. Köszönjük hogy itt voltál - köszönt el Joci és Dávid.

- Köszönöm, sziasztok - köszöntem vissza. Mikor már láttam hogy nem követnek engem kamerák, egyre inkább gyűlni kezdtek a könnyeim. Már alig láttam valamit, csak tengernyi könnycseppet a szemem előtt amik miatt homályosan láttam.

Nem szabad sírni. Nem szabad.

Lementem a lépcsőn. Megláttam azt a várakozót, ahol most a fiúk vártak engem. Csak annyit láttam hogy kinyílik a hatalmas ajtó és kijönnek mind az öten. 

Sxul-t láttam meg először, aki amint meglátott felém futott. 

Most végképp nem szabad sírnom. 

Csak aggodalmasan rám nézett és nem kérdezett semmit. Csak néztem rá. Majd megéreztem hogy legördül egy könnycsepp az arcomról. 

És magához vont. Átölelt.

Hirtelen éreztem meg ölelésének melegét és a hozzám nagyon is közel álló fiút. Nem láttam az arcát, csak a védelmező karokat éreztem magam körül amik szorosan fognak.

És itt tört el a mécses. Halkan elkezdtem sírni. Szerintem egy kicsit vizes lett a pólója és csak szipogásokat hallhatott. De nem szólt semmit csak megsimogatta a hajam.

- Semmi gond. Ügyes voltál. Miló egy szardarab aki ráadásul süket is. Neked kellett volna ott lenned - simogatta tovább a hajam.

- De nem vagyok ott. Nem vagyok ott az élőshow-ban - töröltem le egy könnycseppet az arcomról.

- Neked van a leggyönyörűbb hangod a mezőnyben. Hidd el, még később megbánja ez a hülye hogy nem téged választott. Hé - engedett el és fordította maga felé a fejem - Ügyes voltált. A többi mentor is megmondta. Milán meg süket.

Vettem egy mély levegőt és csak néztem rá. Ennyire még sosem bíztatott senki és ennyire még sosem mondott ilyen vigasztaló szavakat senki.

- Köszönöm - bámultam a földet. Hallottam hogy a többiek is odajönnek hozzánk.

- Y/N nagyon jó voltál! Milán nem tudja mit dobott el - felelte AW 

- Elmehet melegebb égtájakra! Sokkal jobb vagy mint azok ott ketten. Többet érsz - mondta Stinky B

- Lásd meg, egyből kiesnek az élőshow legelső adásában - szólt Wimmr is

- A teremben sem értették hogy miért pont ők jutottak tovább. Végig neked szurkoltak - mondta Gergi.

- Hát...nem tudom. De nekem ennyi volt az X - feleltem a srácoknak.

- Na jó. Mindennap megyünk hozzád látogatóba. Felvidítunk! Előadjuk a számainkat is - mondta mosolyogva Wimmr.

- Okés. Köszönöm nektek - mosolyogtam majd kimentünk mind a hatan az épületből. Megcsapott minket a meleg időjárás, hisz az épületben sokkal hűvösebb volt mint kint. Meg se vártuk hogy megérkezzek a busz, elmentünk a szállásig. Megálltunk a jobb szárny elején.

- Felkísérjelek? Segítsek összepakolni? - kérdezte Sxul.

- Nem kell. Maradj - csóváltam a fejem - Megleszek egyedül is - feleltem majd lábujjhegyre álltam és megpusziltam az arcát. Mi a francot csinálok?!

Mire realizáltam hogy mit tettem, elhajoltam tőle. Vörös volt az arca és tágra nyílt szemekkel nézett rám.

Nem vártam meg hogy mit mondjon felmentem a cuccomért. Úristen, mit művelek? Komolyan megpusziltam az arcát? Idióta lettem?

Gyorsan beléptem a szobámba és annyira bepánikoltam emiatt hogy el is vesztettem a hajgumimat. Vagy tíz percig kerestem de meglett. Majd megálltam. A nagyobb és a kisebb bőröndöm is tele volt. A szállás üres volt. Tényleg hazamegyek.

Tényleg vége.

Leültem az ágyamra és fogtam a fejem. Vége van. Nincs tovább. Már csak otthon fogok énekelgetni.

Letöröltem mégegy könnycseppet az arcomról és felálltam. Majd otthon szomorkodok. Most haza kell mennem. 

Megfogtam a bőröndjeimet és becsuktam magam mögött az ajtót. Nem fogok visszanézni. Nem szabad.

Visszaadtam a kártyát a csajszink aki ott ült a hallban a pult mögött és kiléptem az ajtón. A fiúk beszélgettek. De nem vidáman. Az épület előtt pedig egy fekete kocsi állt aminek az X-faktor logója volt az oldalán.

Kiléptem a hotelből és a fiúk felé néztem.

- Ideje indulnom - néztem a földet. Nem fogok Sxul szemébe nézni.

- Jó utat és mindenképp meglátogatunk. Hol is laksz? - kérdezte Stinky miközben átölelt.

- Y/C, Y/S, Y/H (város, utca, házszám)

- Rendben, akkor elkocsikázunk odáig - mondta és elengedett.

- Viszlát Y/N - köszönt el Gergi és AW és mind a ketten megöleltek.

- Semmi baj és ne búslakodj - ölelt meg Wimmr is.

- Köszönöm. Nem fogok - néztem Wimmr-re majd az utolsó emberre néztem akitől még nem köszöntem el. Ő csak szótlanul figyelt, majd ő is magához vont.

- Jó utat. Naponta meglátogatlak. Ne szomorkodj. Te jobb vagy náluk - suttogta.

- Köszönöm - feleltem én is halkan majd eltávolodtunk egymástól. Elindultam a kocsi felé és még egyszer visszanéztem a fiúkra. Mindannyian integettek kivéve Sxul. Ő csak nézett és figyelte ahogy beszállok a kocsiba. Az ablakon át is figyeltem őt. Egymást figyeltük. Majd elindult az autó és megszakadt a szemkontaktus.