- Most már érted, miért mondtam az ökölre hogy fegyver? – ropog a hó Madyson bakancsai alatt. – Ezúttal megvolt a haszna, viszont máskor ne hagyd magad így felbosszantani. Érthető, hogy miért ugye? – lép mellém a nő. – Vedd az érzést, majd gondold el, kit, hogyan és milyen formában akarsz megtámadni. Nincs hezitálás, amint felbukkan az érzés, teszed, amit sugall. Nem gondolkozol. Ha mégis és kétségeid támadnak akár magaddal vagy a támadás sikerességével kapcsolatban, nem értél el semmit. Talán rosszabb.

- Miért emlékeztetsz állandóan arra, hogy ha nem vagyok elég jó vagy óvatos, akkor annak nem én fogom néha a kárát látni? – kapom felé a fejem.

- Mivel úgy is lesz Avery, és egyáltalán nem csak néha. Ha nem vagy elég biztos abban, amit tenni akarsz, a hogyan mindig annak fog ártani, akinek nem akarsz. Megvakulsz, ha csak azért támadsz, mert a felhorkanó düh éppen azt követeli. Akkor pedig nem fogod észrevenni azt sem, hogy mikor, milyen és mekkora veszély fenyeget, vagy készül az olyannyira megvédeni akart szeretted ellen. Ugye érthető az is, hogy ezzel együtt annak sem leszel tudatában, mit okozol a tombolásoddal?

- Jól van, megértettem – fújok kövér párafelleget az arcom elé a szemeim forgatva.

- Nem értetted – ingatja a fejét. – Nem érhetted – ropog a hó a bakancsa alatt, ahogy a földnek üti. – Ez nem olyasmi, amit hallasz, felfogsz és úgy lesz, szerintem ezt te is nagyon jól tudod. A bőrödön kell megtapasztalnod, hogy tudd.

- Már megtörtént – pillantok Veronikára, míg a lelki szemeim előtt felrémlik a jelenet, ahogy a lány a fának csapódik.

- Pontosan tudod, milyen következményekkel járhat, ha nem vagy képes uralkodni a szeszélyes természeteden, olykor mégsem akarod megtenni.– susog ismét a szél. – Szomorú.

- Ne éppen mágikus hangrögzítő oktasson ki az önuralomról, akinek fogalma sem lehet, milyen az, amikor annyira félted a másikat, hogy nem érdekel semmi más! – csal le Scientiára erős hófúvás, szinte sikoltva.

- Igaza van – vesz ismét mély levegőt Madyson. – Hogyan működik az erőd?

- Madyson? – sóhajtok ismét.

- Ne kérdezz, válaszolj. Tehát?

- Az elszántságom és az érzéseim őszintesége az, ami befolyásolja – forgatom ismét a szemeim.

- Nem csak befolyásolják, hanem azt is eldöntik, hogy egyáltalán tudod-e használni vagy sem. Jól látom az arckifejezésed és ez is elhangzott már?

- Igen, már hallottam valahol – emelem az égnek és fordítom el az arcom.

- A mágia olyan, mint a folyó. Minél hevesebbek az érzéseid, annál erősebb a sodrása, ha pedig nem tudsz uralkodni magadon, akkor, az fog rajtad. Mit is mondtál az imént: „Annyira félted a másikat, hogy nem érdekel semmi más?" Fordítsuk meg. Amikor rátámadtál Scientiára, mert emlékeztetett a félelmedre, érdekelt bármi más? Vagy csak az, hogy odacsapj majd fütyörészve elsétálj? Miből gondolod, hogy nem fog történni semmi akárcsak egyszerű házi vitánál is, ha nem tudsz és vagy akarsz uralkodni magadon? Vajon az ellenfeled, miután a kezébe adtad a kijátszásod és legyőzésed kulcsát, lesz annyira előzékeny, hogy vigyázz a lelki világodra, vagy kihasználja ellened, hibára kényszerít, majd pedig megöl?

„Francba... igaza van."

- Önuralom, higgadtság és előretervezés. Ezek a legfontosabbak, ha akárcsak szikrányi mágiát is használsz, édes mindegy, hogy van éppen hozzá kedved vagy sincs.

- Úgy beszélsz, mint aki mindig is tudta ezeket – tör fel belőlem a keserűség.

- Úgy beszélek, mint aki hozzád hasonlóan nem kérte az erejét, vagy volt bármi más választása – ingatja ismét a fejét. – Nem kértem és nehezen is fogadtam el más segítségét, ez pedig végül keserű tapasztalatokhoz vezetett. Vedd a mágiád, majd gondold el, hogy mit és milyen alakban akarsz megidézni.

Mély levegővel, kissé még pihegve teszem, amit mond. Szálló porhóval és feketefölddel ököl tör fel. Gyorsabban robban ki, mint Madysonnál és a kreatúra sem tud időben elugrani az állát érő ütés elől. Viszont, szinte már az ütés pillanatában, az ököl szétesve visszahullik a hóba, belém pedig kissé tompa, lüktető fájdalom hasít.

- Hol voltál, amikor először nyilvánult meg az erőd? – biccenti ismét félre a fejét Madyson.

- A padláson. A lámpásokban magától gyulladt meg a tűz, csak mert világosságra volt szükségem. Egyéb furcsaságok mellett – vonom meg ismét a vállaim.

- Thaiföldön nyaraltam, alig fiatalabban, mint te. Elhiszed, ugyanis pontosan tudod, hogy mennyire ijesztő, amikor olyasmit élsz át, aminek a létezését sem sejtetted addig. Na, most, a kislány, aki nem tett semmi mást, mint nézte a parázsló tábortüzet, amiből csak úgy szikrák pattantak ki, majd szálltak le a tenyerébe, szerinted mit érezhetett? Tíz éve, amikor nem csak felébredt, hanem a felszínre is tört az erőm, sokkal jobban hasonlítottam rád, mint azt gondolod. Akkorra már az életem megtanított bizonyos dolgokra, ezért jobban tudtam kezelni. Mondok mást. Nekem is lett, akiket meg akartam védeni. Édes mindegy, hogy akkor nem egészen így gondoltam – legyint ismét Elarik felé.

- Nem kértem, hogy fésülj meg – kócolja össze a haját a férfi.

- Pedig igazán megköszönhetnéd – villannak arra Madyson szemei.

- Jól van, akkor csak kezem érteni – önti el hálás melegség a mellkasom. – Nem mindegy, hogyan állok hozzá a feladathoz. – Itt tartottál – emelem magam elé a tenyerem, amiben lánglabda születik.

- Így emlékszem én is – vonja meg a vállait ismét a nő. – Fegyver vagy pajzs?

- Fegyver – zárom ökölbe a kezem, mire szinte fekete füst száll fel.

- A következő elem a szél – mutat a feketeföldre. – Már ráéreztél hogyan tudod használni, de vajon tudatosan is megy?

Mozgolódással a mellkasomban és a metsző szél képzetével villannak a szemeim az előttem álló hó alak felé, mire a körülötte keletkező, majd egyre gyorsabban kavarogni kezdő örvény szétszedi.

- Gyilkos fantáziából te szem szenvedsz hiányt – füttyent Elarik.

- Fegyver vagy pajzs? – ugrik ráncokba Madyson homloka, miközben a férfi felé emeli a kezét.

- Aminek használni akarom.

- Nem. Amire éppen szükséged van. Víz.

- Olyat is tudok? Jó, hülye kérdés volt – emelem az égnek a szemeim, szintén legyintve.

- Minden más boszorkány csak felhasználni tudja az elemeket, mi ketten teremteni is.

Borzolt szemöldökkel meredek az előzők helyét elfoglaló harmadik hó alakra, majd ezúttal a jég képzetéért nyúlok – a vízgömb a tenyeremben mégsem fagy le, holott valahonnét sejtem, hogy úgy lesz. Az alak mellkasának dobom, mire szinte követhetetlenül növekedni és terjedni kezd – amint elnyeli a testét, megfagy.

- Látod? Gyorsan tanulsz, amikor nem kételkedsz és az érzéseid sem zavarosak vagy zaklatottak – legyint ismét Madyson felemelve a szemöldökeit, mire a felhorkanó szél darabokra zúzza a hó alakot. – Kombináld az elemeket – int az utolsó alak felé.

- Tudsz róla, hogy felrúgod Scientia imádott edzéstervét? – húzódnak vigyorra az ajkaim.

- Azért jöttünk ide – vonja meg ismét a vállait. – Ha csak magyarázzák, nem érted vagy hiszed el. Rajta és ne fogd vissza magad. Érzem rajtad, hogy jóval több indulat van benned.

- Nem azt mondtad, hogy a düh csak megvakít? – emelem rá ismét a fél szemöldököm.

- Amennyiben hagyod neki – húzódnak mosolyra a nő ajkai. – Ha tudatosan nyúlsz érte, de azt nem hagyod, hogy eluraljon rajtad, akár fegyverként is használhatod – int tenyérrel a hó alak felé. – Kell mondanom, hogy ez kétélű penge, vagy tudod, hogy mire célzok?

„Mivel már sokadszorra ismételed önmagad, igen. Azt hiszem, kapiskálom."

Mély levegővel ismét lehunyom a szemhéjaim és leejtem az állam. A kis szigeten találom magam, szálló hajtincsekkel. Amikor felkorbácsolódik a mellkasomban a mozgolódás, felemelem a fejem. A víz képzetéért nyúlva lefagyasztom a lábait, majd metsző szelet és tűzörvényt gondolok el – csaknem egyszerre szaggatják szét és olvasszák meg. Mielőtt szétesne, a fagyos föld és a pöröly képzeltével, a hóból kivágódó ököllel mellkason taszítom.

- Ügyes – fordul felém Madyson feje. – Hogyan akarod kiképezni? – fordul Scientia felé.

- Ahogy te is. Rávezetéssel – libegnek Madyson fekete hajtincsei. – Viszont lassabban, hogy legyen ideje ráérezni majd fejlődni. Ám most már kissé kései a kérdés nem gondolod?

„Ha vele beszél, nincsenek Barokk körmondatok. Megáll az eszem."

- Azt akarom megtudni, hogy mit tud és mi az, amit kellene.

- Ám legyen – emelkedik meg Scientia keze, mire rengeteg hó gyűlik egyazon helyre, felleget alkotva. – Két szakaszból állt volna a kiképzése. Az első: pusztakézzel, fegyverrel majd mágiával történő harc – formálódnak és kavarognak lustán, összeállva vagy szétszóródva a hópelyhek, apró alakokat ábrázolva. – Ez a három megmutatkozott – játszódnak le az edzések ököllel vagy mágiával történt gyakorlásai, a Scientiával vívott Bokken párbajom, végül az imént lezajlottak. – Ráérzett mindegyikre, de nem eléggé. Ha rákényszerül, ugyan használja a fejét, viszont türelmetlen, ennél fogva óvatlan. A kicsit is nagyobb tapasztalat vagy higgadtság könnyűszerrel győzhet felette. Amint már ösztönösen elsajátította a pusztakezes harcot, következett volna a fegyveres gyakorlás. Bokken, azaz gyakorló kard, majd Tomfa, mint harci bot.

- Az dönti el, a következő lépést mikor tanítod meg neki, hogy az előzőbe milyen gyorsan és mennyire tanult bele? – simítja a füle mögé néhány hajtincsét Madyson.

- Tehát szó esett erről – kavarognak a hófúvások.

„Valahogy kétlem, hogy feltűnt, de nem csak porfogónak vagyok itt és vannak füleim is helló!"

- Érintettük a témát – vonja meg ismét a vállait.

- Az első szakasz végén éppen annak tükörképét kellene, megtanulja, mint a korábbiakban tanítottál neki, vagyis mágiával védekezni. Ez eddig csak a széllel és a jéggel történt meg.

- Remek. Ezek lesznek a legtöbbet használtak – ugrasztja meg a szemöldökeit Madyson.

- A második szakasz az előző pontjainak tovább gondolása – susog ismét, ezúttal sóhajtásszerűen a szél. – Nem könnyű hosszú ideig lekötni, viszont ha sikerül, gyorsan tanul. Aminek a szellemében összevissza kezdtem tanítani. Mint mondtam, a víz és a jég már...

- Igen, mint már említetted, tehát nem kell még egyszer – legyint felé a nő. – Mostanra nem csak védekezésben használta. Tehát az első szakaszt már megtanulta. Nem számít, hogy még rengeteget kell, gyakoroljon – rázza meg a fejét. – Az, hogy védekezésre vagy harcra kényszeríted, remek megoldás, de csak amíg az alapokra tanítod. Abból viszont, hogy összeesésig hajtod idézettekkel szemben, nem fog mást megtanulni, mint a hamis biztonságérzetet.

- Köszönöm – nyújtom meg a nyakam és hajtom meg a fejem Madyson felé.

- Csak annál fájdalmasabb lecke lesz, ha rájön, a begyakorolt taktika, ami felkészíteni hivatott, az első ütésváltásokig működik legfeljebb. Mivel nem tudhatod, mit eredményezhetnek az ilyen és olyan változókkal együtt járó élethelyzetek. Arra kell megtanítani, hogy mikor, mire, milyen választ adjon. A gyakorlást majd hozni fogja magával a rákényszerítettség, mint mindenki másnál – vonja meg ismét a vállait. – Nem lehet nála sem olyan, hogy buborék. Tanulsz és fejlődsz, vagy meghalsz.

- A második szakaszból az első pontot láthattad – int Scientia az idézett után maradt hókupac felé. – A második pontot, látva a korábbi harcotokat, szintén nem kell, mondanom – fordul ezúttal az ágakon ülő hollók felé a keze.

- Hadd találom ki, nem csak Erik hollója volt ott a ködben – pislogok laposakat.

- Miért teszel fel olyan kérdést, amire már tudod a választ? – fordul felém Scientia feje.

- Talán azért, mert éppen most kaptam választ? – forgatom ismét a szemeim.

- A lényege az lesz, hogy megtanuljon bánni a kisebb-nagyobb vágófegyverekkel, azonban ráér majd Erik után is. Katana, lándzsa, késdobás. Ami viszont fontos mindenek előtt, az a fegyveridézés. Igen, képes lehetsz arra is, és ne szólj állandóan közbe – emeli felém a kezét Scientia.

„A leereszkedő hozzáállás az én asztalom helló! Miből élek meg, ha elveszed a munkám?"

- A harmadik pontot tanítani kezded – vonja meg a vállait, Madyson felé emelve a felfelé fordított tenyerét.

- Kezdte? – szalad ráncokba a homlokom. – Az a kőököl nagyon is haladó technikának tűnt.

„Tudod is te, hogy mi a haladó Avery."

- Hasznos tud lenni, ha van szerencséd összefutni olyan démonnal, ami az indokoltnál jobban szereti a hangját – fordul felém Madyson feje. – Vagy – int Elarik felé, ismét megvonva a vállait. – De harcban túlságosan lassú. A démonok élvezik az emberek megölését, ezért, általában, amennyire csak lehet, elhúzzák a harcokat. Ettől még tudnak lenni türelmetlenek is. Akármilyen szánalmassal is akadsz össze, a harci képességeit soha ne becsüld alá, mielőtt kiismernéd – mereszti rám röviden a szemeit. – Fontos az eszedbe vésned: a mágiát egyre nehezebb lesz használnod, ahogy fáradsz, ez mostanra neked is fel kellett, hogy tűnjön. Ebből adódóan okosan kell használnod. A boszorkányok elementálok igaz?

- Legalábbis azt mondtad – vonom meg ismét a vállaimat.

- Remek. Na és mit még?

- Befolyásolni tudják az elemeket? – emelem meg ismét a fél szemöldököm.

- Amihez pedig nem kell annyi mágia, mint az idézéséhez – biccent. – Máshogyan fogalmazva: azért ment könnyebben a szélmágia használata, mert?

- Mert fúj a szél? – biccentem ismét félre a fejem.

- Úgy van. Léteznek nagyobb erejű, de sokkal szeszélyesebb és az idéző számára is veszélyesebb támadások is, úgymint villám.

- Csinos pusztítást lehet, vele végezni gondolom – dörzsölöm meg a vállaim.

- Így is fogalmazhatunk. Megidézed vagy randa idő esetében magadhoz hívod, lecsapsz vele, de ennyi. Nem hogy pontosan, hanem nagyjából is nehéz vele célozni. A támadás hatóköre attól függ, hogy mennyi villámot hívsz magadhoz és milyen a szándékod vele. Viszont, és ez is nagyon fontos megértened – dönti felém a fejét, ráncokba szaladó homlokkal. – Miután eldöntötted, hogy azzal fogsz támadni, nincs már ráhatásod. Ha olyan is van a közelben...

- Igen, már túlragoztad.

- Örülök, hogy figyelsz.

- Idővel majd rájössz, hogy bármilyen bosszantó is, fontos az ismétlés – lobogtatja vörös loknijaim a változó hangon susogó szél, miközben Scientia feje ismét felém fordul.

- Az ismétlés igen, a szájba rágás nem annyira – forgatom ismét a szemeim. – Ne értsd félre, nem szeretem a felesleges beszédet – rebbennek ismét Madysonra a szemeim.

- Észrevettem. Legyen, haladjunk. Tudod, hogy néz ki a nyolcágú csillag?

- Mutattad a tetoválásod – biccentek ismét.

- Nyúlj a mágiádért, majd idézd meg a szelet – mutat a hóra. – A rajzban a szerkezeti vonalak is legyenek benne és nagy legyen az ábra. Maga a pentagram a teremtés alkímiai jele – int valamivel később. – Láthattad a tetováláson a négy elem jelét is. A belső, kis háromszögekbe kell, kerüljenek. Jegyezd meg, amit látsz. Szólítsd ismét a mágiád ennek a képzetével és mondd ki közben magadban a létrehozni akart fegyver nevét.

A mozgolódásra gondolok a csillag képzetével, mire néhány pillanatra felrémlik Erik arca és elönt a düh. Igyekszem nem teret engedni neki, mégis meghatározza a kezemben születő fegyver alakját – a kabátomban lévő Tantora hasonlít. Ami szinte azokban a pillanatokban földdé válva kifolyik az ujjaim közül, ahogy megszilárdul.

- Remek – biccenti ismét félre a fejét. – Második lépés: Ha azt akarod, hogy a létrehozott fegyver egyben is maradjon, meg kell nevezned, milyen anyagokból álljon össze. Azok minél erősebbek, annál nagyobb lesz a fegyver ereje és hosszabb az élettartalma. Értsd: kő és fém, amit tűzzel edzel össze. Hajrá – mutat a kezem felé.

Ismét végigzongorázom az idézési folyamatot, a kő képzetével a végén. A megszülető tárgy lehúzza a karom. Ormótlan, keresztvasat és markolatot is nélkülöző, hosszú kardra hasonlít. Elgondolom, hogy lehetne könnyebb is, mire folyamatosan megváltozó ropogással töredezni vagy hasadozni kezd, majd kisebb-nagyobb darabok hullnak a hóba, szinte azonnal ismét földdé válva.

- Erre is gyorsan ráéreztél – suhan át mosoly Madyson ajkain.

- Ijesztő módon – fújja ki az orrát Elarik. – Ilyen sebességgel még te sem tanultad meg.

- Mert Lina nemigen volt hajlandó összefoglalni – legyint ismét Madyson. – Harmadik lépés: Ugye említettem az élettartalmát – bök az állával a kard felé. – Ismerős az ezüst alkímiai jele? Gondold el és szólítsd magadhoz. A földből vagy a levegőből.

Az idézési folyamat végén utóbbit választom, mire kavarogni kezd a havas levegő kard körül. Végül szürkülni kezd a kőfegyver, alig valamivel később pedig már jelentősen könnyebb ezüstkard markolatvasára fonódnak az ujjaim. Ami, tovább folytatva a folyamatot, alakot kezd változtatni – keresztvas és markolat születik rajta. A mágiám, ami eddig csak mozgolódott a mellkasomban, szinte már pezseg. Izgatott tettrekészséggel zubog az ereimben – bizsereg a bőröm és kissé lüktet a halántékom.

- Látom részben magadtól is rájöttél a negyedik, az ötödik és hatodik lépésre – emelkednek meg Madyson szemöldökei.

- Miért, mik lennének azok? – dörzsölöm össze a tenyereim tapsolva, miután szétesett a fegyver.

- A negyedik: a fegyverhez felhasznált anyagok edzése és formázása. Az ötödik: végrehajtani ugyanezt a saját fegyvereddel, majd rúnákat idézni rá. A hatodik: rúnákkal ellátni azokat a tárgyakat vagy fegyvereket is, amiket nem te idéztél meg.

- Jó, hogy mondod – merednek ki a szemeim. – Kellene valami, ami megvédi Veronikát és anyát – fordulok Scientiához.

- Türelem – susog a szél. – Oda is elfogunk jutni.

- Persze – horkanok, miközben ismét megidézem a kardot, majd elvégzem rajta a korábbiakat.

- A kelta védőcsomókat vésd bele markolattól a pengevégig – kavarodik fel a levegő. – Ügyelj arra, hogy összefonódjanak, a széleik pedig elérjék a kardlap mindkét oldalát.

Ismét a szél után nyúlok a véső képzetével. Nem mondanám, hogy tetszik a hangja, mint ahogy az arcának rándulásából ítélve Veronikának sem.

- Dobd le a földre, ezzel magától visszabomlik. Idézd meg a jégkardot. Jég helyett vond be ezüsttel – biccent ismét Madyson. – A Kelta védőcsomókat a penge középső részébe vésd ezúttal is, majd a hurkok belső felébe a négy elem alkímiai jelét – fordítja fel a tenyerét, amiben láng lobban majd kezd formálódni azzá, amiről beszélt.

- Ez mit is jelent? – emelem a kardot magam elé, miután végbe ment az idézési folyamat és ismét megkezdődött a vésődés.

- A Kelta védőcsomó a nevéhez híven védelmet nyújt. Az, hogy az elemek alkímiai jelei is bele vannak vésve, annyit jelent, az elemi támadásoktól is védve van a fegyver. Nem fognak tudni tűz sem pedig jégalapú támadással akkora fájdalmat okozni, hogy eldobd vagy elejtsd. Tehát a fegyver edzése: bontsd meg a pengét a Kelta védőcsomók pereméig, majd amikor már csak egyetlen tenyér széles, építsd vissza a maradékba. Még könnyebb és erősebb lesz. Nem lehet vele annyira látványos pusztítást végezni, mint amilyet Abbygale házánál tapasztalhattál, de cserébe nem is fogsz kifáradni miatta. Legalábbis nem olyan gyorsan, Hidd el, az életed múlhat rajta. Az idézési folyamatot tudod.

- Elképesztő – lép közelebb Veronika kikerekedő szemekkel, amikor, alig valamivel később, már a keresztvasak formálódnak át és hajolnak hátra a markolat felé.

- Az és legalább ennyire fárasztó is – biccentek, pihegve.

- Hatodik lépés – bólint Madyson, ismét rám emelve a szemöldökeit. – Van a házban vagy nálad olyan fegyver, amin el tudod végezni a rúnavésést?

- Tele van az alaksor. Később majd megmutatom, borzasztóan hangulatos. Már ha eltudod viselni azt a rengeteg port – bujtatom ki a kabátomon az egyik gombot a másik után, majd veszem ki a Tantot a belső zsebéből.

- Nafene – ugrik ismét ráncokba Elarik homloka. – Minden elismerésem a stílusodnak.

- A pengelap egyik oldalába a tűz, a másikba a víz alkímiai jelét vésd, a markolatvégtől a pengéig pedig a Kelta védőcsomót – bólogat Madyson, Elarikra mutatva.

- Mire kellenek a rúnavésetek, ha elég lenne az idézés képzete is? – ugranak fel a szemöldökeim, miközben vésődnek a jelek.

- Hasonló a szerepük, mint a természeti elemek használatának a mágikus támadásokhoz – legyint, mire a szél egyenes sávban felkavarja a havat. – Nem vesznek ki belőled annyit és könnyebben, gyorsabban is fog menni. Akarsz adni valamilyen fegyvert Veronika ő kezébe is?

- Még csak az...

- Meg kell tanulnom magam megvédeni, mivel nem lehetsz mindig mellettem, mindegy, mennyire szeretném – emeli felém a kezét a lány, ráncokba szaladó homlokkal.

- Elég nagy baj az.

- Valóban – engedi ki a kabátját. – Csakhogy ez mit sem változtat azon a tényen, hogy talán még rosszabb is, ha ennyire a sebezhető pontod vagyok – nyúl a kigombolt kabátjának belső zsebébe és húz elő a markolattól pengevégéig matt fekete, az enyémtől valamivel rövidebb Tantot. – Szeretném, ha... – húzza le a fegyverről a matt hüvelyt.

- Honnan? – merednek ki a szemeim és fut át a hideg a gerincemen.

- Apától kaptam. Olyan tizenkettő, tizenhárom éves lehettem – húzódnak az ajkai fakó mosolyra. – A mai napig csodálkozom, amiért nem jött ki a rendőrség, akkora veszekedés lett belőle anya és közte – nyújtja felém.

- Na de hogy került hozzád? Nem emlékszem, hogy elhoztuk volna tőletek.

- Az a faráma, ami a szüleimmel együtt ábrázol tengerparton. Az utolsó közös képünk – sóhajt. – Nem tetted fel a kérdést, de láttam a szemeiden. Okkal annyira vastag az a ráma és az sem véletlen, hogy éppen oda rejtettem. Az volt midig is, amihez Dórian akkor sem nyúlt valamiért, ha minden mást felforgatott. Tegnap estéig viszont elfeledkeztem arról, hogy van ilyenem.

- Na és amikor azt mondtad, hogy miatta fogsz magadnál hordani?

- Akkor arra gondoltam, hogy veszek – vonja meg a vállait. – Ne húzd, kérlek az időt – nyújtja felém a Tantot.

- Biztos vagy benne? – csúsztatom a hüvelyét a sajátomra, majd teszem el.

- Szívem – mereszti rám a szemeit.

- Jól van – veszem el sóhajtva. – Tűz, víz majd a Kelta védőcsomó erre is? – rebbennek Madysonra a szemeim.

- A Kelta védőcsomókat a markolat felső részébe vésd, míg az alsót ez ölelje körbe – susog a szél Scientia bólintásával együtt, mire fektetett nyolcas rajza kezd formálódni a hóban, ami középen nem ér össze, a két vége pedig ellentétesen csavarodik tovább spirál alakban. – Harmónia az élet és halál, az elemek, a jó és a rossz között.

- Na és ennek mi keresnivalója ezen a fegyveren?

- Túl sokat kérdezel – horkan a szél.

- A kérdés a határvonal a tudás és a hiszekegy között... remek. Máris túlságosan sokat voltam a közeledben – forgatom ismét a szemeim.

- Ha rákényszerül, fegyverként fogja használni, ámde ennek a Tantonak a szándéka a tükörképe lesz a tiédnek. Gyerünk.

„Ki lettem segítve."

- Jesszusom – ingatom a fejem, míg végrehajtom, amiket mondott.

- Tessék – alszik ki Madyson tenyerében a tűz és bukkan fel két, lapos tetejű pecsétgyűrű.

A kör alakú Kelta védőcsomó szerepel rajtuk, aminek a négy kilógó hurkától fektetett nyolcas spirálok futnak az ékszer szegélyéig.

- Köszönöm – veszem át az ékszereket.

- Fogalmuk sincs az embereknek, hogy honnan ered a lapos pecsétgyűrű – rebegteti meg az ujjait Elarik.

- Te is ilyen ember vagy Elarik – forgatja ismét a szemeit Madyson. – Mára végeztünk.

- Még nem vagyok annyira fáradt.

- Én viszont fázom – vonja meg a vállait ismét a nő, miközben ropogni kezd a hó a bakancsai alatt.

- Milyen jól áll – húzom fel a gyűrűt Veronikára ujjára. – Ki ne mondd – önti el forróság az arcom.

- Pedig szeretném – ragyognak beszédesen az azúrkék csillagok a szemeiben. – Furcsa érzés – suttogja, miközben megemeli a kezét.

- Majd este visszatérünk rá – puszilom meg az orrát, mire az ő arca megszínesedik. – Majd mivel fogjuk folytatni? – pillantok a távolodó Madysonra, Veronika kezéért nyúlva.

- Mindent elmondtam, ami csak kellett az állóvíz felzavarásához Avery, már csak gyakorolnunk kell – vonja meg ismét a vállait.

- Annak ellenére, amit a gyakorlásról mondtál? – szalad ismét ráncokba Veronika homloka.

- Scientia nem mondta volna el alighanem, hogy a begyakoroltatott taktikák az esetek többségében francot sem fognak érni és végül magadra maradsz – torpan meg és néz vissza a válla felett. – Most viszont, hogy tudja, az eredmény, ha sokban nem is, de másabb lesz.

- Na és a kardvívás? A mágiával való harc? – emelem meg ismét a fél szemöldököm.

- Mindent a kezedbe adtam Avery, ami az első lépésekhez kell.

- Hívjuk talán ide Kiarát is? – kuncog Elarik, míg ropogni kezd a bakancsai alatt a hó.

- Előbb az alapok Elarik – rázza meg a fejét a nő. – Az a kardmániás bőven ráér Erik után is. – Ha még áll az ajánlat, megnézném azt az alaksort – fordul ismét felém a feje.

- Én a kávés kancsót – tüsszent ismét Elarik.

- Meg sem szólaltam – ingatja a fejét Veronika, majd nyom puszit a mutatóujjamra.