James szemszöge:


Esküszöm hogy én vérbeli Griffendéles vagyok, de kajak aggódtam a Black ikrekért. Ezért totálisan megkönnyebbültem, mikor az utolsó fülkében rájuk bukkantam. Ott ültek, bőröndjeik a fejük felett.
-Jamie!- pattant fel, és ölelt meg Bella. Én pedig a megkönnyebbüléstől még az utált becenévre sem akadtam ki. 
-Haver!-lépett oda Tapi is, és fiúsan megöleltük egymást. Ezalatt annyit kell érteni, hogy kezet fogtunk, és közben megveregettük a másik hátát.
-Mi a büdös Merlin jó szagú zoknijára írtatok annyira feszült stílusban?- kértem számon őket.
-Hogy lehet feszült stílusban írni?- próbált kicsúszni a kérdés elől Ella.
-Úgy, kedves Ellie, hogy süt a levélről, hogy fúl-ra  stresszes az írója.
-Ellie? Ez új. - hihetetlen ez a nőszemély! Még most is terel.
-Semmi gáz nincs Ágas. Csak kicsit parázunk attól, hogy a kis öcsi Mardis lesz, és megromlik a kapcsolatunk. Nincs semmi komoly.-mosolygott Tapmancs.
-Nada serio? (Semmi komoly?)-vonta fel a szemöldökét a Hugesz. Mondtam már hogy imádom mikor úgy beszélnek hogy érthetetlen legyen? Khm. Cinizmus. Khm.
-Ahora ni siquiera puedo decir que odiamos ir a casa, porque nuestra madre nos odia. (Most még sem mondhatom, hogy utálunk hazamenni, mert anyánk gyűlöl.) -válaszolt Sirius.
-Igaz.
-Esetleg hajlandóak lennétek beavatni engem, egyszerű földi halandót, aki nem beszél hatvan nyelven? - kérdeztem halál komolyan.
-Bocs, de nem.
-Sajnos Ágas nem.- kaptam egyszerre két feleletet. Imádni valóan bájosak. Nem?
-Szerintem is Jamie, nem lehet minket nem szeretni. -felelt Bell.
-Ez mennyire felháborító már!- kezdtem, de a szavamba vágtak.
-Mi is?- mosolygott Remus Lupin.
-Valami érthetetlen nyelven hadoválnak, engem be sem avatnak, és utána még a fejemben is turkál. -szónokoltam, eljátszva hogy dühös vagyok.
-Spanyolul. És nem hadoválunk, hanem  kommunikálunk. - közölte Tapmancs.
-Ennyi? Ennyi? Azt hittem barátok vagyunk! Erre csak kijavít! -színészkedtem.
-Mit vársz? Én csak az ikertestvére vagyok.
-"Csak"? Akkor is minimum rászólhatnál.
-Bocs Tesó, de nem én vagyok a világmindenség ura. Még nem találkoztunk azzal az emberrel, aki képes féken tartani Bella Black-et.

Nagyon jól éreztük magunkat, a vonatút hamar elrepült. Olyan apróságokat is megtudtam, mint hogy Peter lassan elkezdi az animágia gyakorlati részét. Szeptember 5.-én kezdi majd a mandragórával.

Itt vagyunk a Nagyteremben, büszke másodikos Griffendélesekként, és kezdődik a beosztás.
-Avery Anna-szólítja Minnie néni.
-MARDEKÁR! -üvölti a süveg szinte azonnal.
-Black Regulus- jön a következő gólya. Itt a süveg kicsit többet időzik. Majd:
-MARDEKÁR!- ezek után a többi már nem érdekelt. A kis Black, aki potenciális barát lett volna. Még az sem nagyon tudott mindket felvidítani, hogy a tavalyi siralmasan kevés Griffis után most vagy háromszor annyian vannak. A kb. 170 elsősből 53 közénk került. Mert a Roxfortba 1000-1500 diák van. Tehát 150-200 között jönnek minden évben. Tavaly is voltunk vagy 160-an, és ebből 9 (!!!)-en lettünk Griffendélesek. Most a Mardekárba ment 8 gólya. Fent van tartva a "természetes egyensúly".

A diri épp a szabályokat mondta, és mikor az Elriasztó Rengeteghez ért, mondta, hogy oda TILOS belépni, ezt főleg az elsőévesek jegyezzék meg, de a többieknek sem ártana. Itt lehet hogy csak véletlenül, de ránk nézett. Mi összenéztünk, és egy "kihívás elfogadva" biccentéssel reagáltunk.
Tehát mi leszünk azok, akik megismerik azt az erdőt. Erre külön az igazgató kért meg minket!

Később a Hugesz egy "a lányokkal leszek, majd jövök" felkiáltással hagyott ott bennünket.
-Én amondó vagyok, hogy feküdjünk le aludni.- javasolta Tapmancs.
-Benne vagyok.-ásítottam. Ekkor volt negyed 11. Rendesen elbeszélgettünk, és kipakoltunk.
-Holnap csütörtök. Tehát tényleg pihenni kéne.- állapította meg Peter is.
-Ne várjuk meg Bella-t?- gondolkozott Holdsáp.
-Hogyha te hajnali 2 óráig szeretnél várni, akkor nyugodtan. -jelentette ki Sirius.
-Mért kéne addig várni?
-Jó, nem feltétlen addig, de nem lehet tudni mikor jön vissza.
-De fáradt lesz holnap.-szomorkodott Remus. Ő is rendesen kipurcanhatott. 
-Mindig is hihetetlenül rossz alvó volt. Kiskorunkban is csak 4-5 órákat aludt, de január 14.-e óta már két(!!) óra alvás után kipattan a szeme. -magyarázta Tapi.
-Szóval inszomniás?-kérdezett rá Remus.
-Aham, valami olyasmi.

Mikor már félálomban jártam, elfojtott sírást hallottam... Sirius ágya felől. Nesztelenül odalopakodtam, de láttam hogy Remus is. Ott álltunk Tapmancs ágya előtt, és fogalmunk sem volt, hogy mit csináljunk. Tehát csak álltunk, és vártunk. A legjobb barátom pedig szomorú volt. Ezt pedig nem hagyhattam. De azt sem tudom,  hogy mi a problémája. Talán... Nem érzi jól magát? Vagy Regulus miatt nincs jól? A vonaton említette is. Lehet hogy az. Míg ezt végiggondoltam, nyílt az ajtó, és Bella lépett be, de teljesen csendben. Szerintem arra számított, hogy alszunk. Meglepődve nézte, ahogy ott állunk a testvére ágyánál, ahonnan elfojtott sírás hallott.
-Menjetek vissza az ágyatokba, én megvigasztalom. -Csendült fel a hangja a fejünkben. Na, ilyenkor tényleg imádom hogy legilimentor.
-De mi segíteni akarunk. -gondoltam erősen erre.
-Azzal segítetek a legjobban, ha nem jelzitek felé, hogy végighallgattátok a kifakadását.- mondta.-Kérlek. Utálja ha mások előtt gyenge. -indokolta meg.
-Rendben.- lopóztunk vissza az ágyunkba, Bella pedig résnyire nyitotta a bátyja ágyán a baldachint, és becsusszant. Ezek után visszahúzta a cipzárt. Aztán Sirius is szép lassan elcsendesült. Hiába vagyunk mi a legjobb barátai, de a testvére jobban ismeri. Ami persze nem baj... Ezekkel a gondolatokkal nyomott el az álom.