Bella szemszöge:

Arra ébredtem, hogy mellettem rezeg a távpergamen, ami nem hagy aludni. Igazából azért volt mellettem, mert tegnap este kb. éjfélig írogattam Remus-szal, utána pedig még hétig kiolvastam egy éjfélkor kezdett, 400 oldalas könyvet, amit most nem tanulás hanem szórakozás céljából olvastam. Egy krimi volt az, és 100 oldallal előbb tudtam a megfejtést, mint a karakter. A szokásos. A pergamen még mindig forró, valaki írt rá. De ki az és mit akar- itt ránéztem az órámra- reggel nyolckor? Aztán rászántam magam, és megnéztem. Lily üzent.
Ráérsz most?
Mért?
Be akarlak mutatni Patricknak, összejöttünk.
Oké, fél óra és ott vagyok. -írtam vissza fáradtan, majd visszahanyatlott a fejem a párnára. Igen, fáradt voltam, egy óra alvás még nekem is kevés. De várjunk csak... Azt írta, hogy összejöttek. Azonnal felpattantam, és készülődni kezdtem. 15 perccel később készen voltam, majd a manómágia segítségével hoppanáltam. Amikor a házuk elé értem megnéztem az órámat, és örömmel konstatáltam, hogy időben vagyok. Szóval becsengettem, és Lily kerek kettő másodperc alatt nyitott ajtót.
-Gyere be. Annyira örülök hogy itt vagy! Patrick is mindjárt érkezik, addig felmegyünk a szobába. Ugye senki sem tudja hogy itt vagy? -fecsegett össze-vissza.
-Szia Lily! -karoltam át, majd beteltem a szobájába. -Jó napot Mrs. Evans!- köszöntem közbe az anyukájának is, aki kedvesen visszaköszönt. -Na. Itt az ideje lenyugodni. Mikor jön a barátod? -kérdeztem.
-Tíz perc múlva itt van. -pislogott meglepetten.
-És tulajdonképpen miért is izgulsz? Te mindkettőnket ismersz. -értetlenkedtem.
-Mert mi van ha ti nem kedvelitek egymást? Nekem mindketten fontosak vagytok, nem akarok ezért balhét. -nyugtalankodott. -Vagy a másik opció, hogy meglát téged, és rájön hogy nálam sokkal jobbak is vannak.
-Lily. Majd kedves leszek, és ha esetleg nem szimpi, akkor sem fogom mutatni. És nem lenne veled, ha mást szeretne. -intézem el két mondatban.
-De még sosem volt itt, mi lesz ha... -kezdett megint aggódni.
-Lils, szép rend van a szobádban, esetleg hozz fel kávét, teát, vagy vizet, és minden rendben lesz. -rendeztem le.
-Köszi Bells!- ölelt át. -Mindjárt jövök, hozok fel nasit, és italt. Te kérsz valamit?
-Egy jó erős kávét...- feleltem.
-Oksi, maradj itt!- majd leszaladt anyukájához. Rémes. Belőle is előtört a szerelmes tinilány éne. Jó, mondjuk nem annyira zavar. De vajon engem is megváltoztatott Remus? És ha igen, akkor mennyire?
-Bells! Bella! Izabella!!- rázogatta a vállam Lily, miközben én az ágyán ültem, hátam a falnak vetve. -Minden oké? -tudakolózott aggodalmasan.
-Igen, persze. -bólintottam. Most nem fogom elmondani neki, hogy egész nyáron csak kísérleteztem, és tanultam, és bűbájokat, bájitalokat fejlesztettem ki, feszegettem a fizikai és mentális határaimat, gyakran át is léptem őket.
-Csak? -húzta fel a szemöldökét. Ismert már valamennyire.
-Csak egész éjjel egy órát aludtam, kicsit fáradt vagyok. -magyarázkodtam.
-Basszus!- húzta el a száját. -Nagyon sajnálom Bells!- nézett rám bűntudatosan.
-Mit? -kérdeztem, mert tényleg nem értettem.
-Felébresztettelek, és iderángattalak úgy, hogy nem aludtál. -szomorkodott. -De hoztam neked kávét!- nyomta a kezembe. Én lassan kortyolgatni kezdtem a kellemesen meleg italt (senkit se zavarjon hogy nyár van), és éreztem, hogy kezd visszatérni belém az élet.
-Köszönöm! -mosolyogtam rá hálásan. Már épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor is a csengő hangja átszelte a pillanatnyi csendet.
-Ez ő! -ugrott fel izgatottan Lily.

Egy órával később szépen lezajlott az ismerkedés, meg a bemutatkozás.
-És mit akartok csinálni? -érdeklődött zavartan Patrick. Azonnal leszűrtem, hogy én vagyok a zavaró tényező, mert jó volt megismerni engem, de most már Lily-vel akar lenni. Megértettem.
-Én szerintem megyek. -tápászkodtam fel.
-Máris? -biggyesztette le a száját Lily.
-Igen. Eszembe jutott hogy reggel úgy léptem le otthonról, hogy senkinek sem szóltam. -kerestem kifogást. Lily egy "ezt komolyan azt hitted hogy elhiszem" pillantással meredt rám.
-Ugye nem azért lépsz le mert nem akarsz zavarni?- tudakolózott. Dehogynem.
-Dehogyis...
-Akkor? - húzta fel a szemöldökét. (Tuti tőlem tanulta, én is mindig ezt csinálom.)
-Najó, nem akartam mondani, de mindjárt meghalok, hazamegyek, és alszok egyet. -röhögtem kínosan, mint aki szégyenli magát. Itt szeretnék kérni egy színészkedés kiválót.
-Ja, oké. És még egyszer bocsánat miatta. -kért elnézést. Legyintettem, hogy nincs gáz.
-Beavatnátok kérlek? -kuncogott a pasija, Lily-t ölelve.
-Bells-t én keltettem nyolckor, szegény összesen 1 órát aludt. -magyarázta Lils. Patrick csak elhúzta a száját, és sajnálkozva rám nézett.
-Na puszi, sziasztok, öröm volt találkozni veletek...- búcsúzkodtam, majd az ajtóhoz léptem, és kinyitottam azt. -Nem kell lejönni velem, kitalálok.
-Várj Bells! -állított meg Lily hangja. -A többiekről van infód?
-Sirius és Reggie James-éknél van, Pettigrew is, Remy otthon, Lenáék Finnországban, Hanna majd megőrül a 4 fiútól, szóval most Alice is ott van, Fely... -itt megráztam a fejem, mert nem tudatosan tettem bele a lányt a felsorolásba -És te is bármikor mehetsz, szívesen látnak.
-És te is Potter-ékhez mész? -érdeklődött.
-Nem. Haza. -feleltem.
-De... -nem hagytam hogy befejezze.
-Jó szórakozást! Sziasztok. -Majd kiléptem az ajtón, leszaladtam a lépcsőn, majd a ház előtt hoppanáltam. Azonban még nem a Black kúriába mentem, hanem egy fodrászhoz, akihez tíz órára foglaltam időpontot, és nem mellesleg mugli volt. Egy nő, aki azt hiszem hogy magyar, de már évek óta Londonban fodrász. Amikor odaértem már nem volt ott az előző vendég, de tíz óráig még volt 5 perc. A nő pontos volt.
-Üdvözlöm. Maga bizonyára...
-Bella Black vagyok, tízre van időpontom.
-Á, Ms. Black! Kérem foglaljon helyet, és mondja, hogy milyen hajat szeretne. -Leültem ahova mondta.
-Esetleg megmondaná a nevét, vagy hogy hogyan szólítsam? -érdeklődtem udvariasan.
-Tamara vagyok, és tegezz nyugodtan. -ajánlotta.
-Rendben. -bólintottam. -És olyan hajat szeretnék... Hogy olyan sötét lila legyen, hogy csak néha a fényben lehessen észrevenni hogy nem fekete, és akkor is csak azt higgyék, hogy képzelődnek.-magyaráztam.
-Neked aztán határozott elképzeléseid vannak, kedves! -nevetett, majd elkezdte a munkáját. Miközben dolgozott én elgondolkoztam. Hogy tulajdonképpen miért is ülök itt, ha otthon egy egyszerű metamorfmágiával megcsinálhattam volna? Még régebben említettem, hogy kiderült, metaformmágus vagyok. De azt csak Alexa-hoz használom, máskor pedig az illúzióbűbájokat részesítem előnyben. Talán azért vagyok itt, mert egy kicsit olyan akarok lenni mint egy normális 15 éves lány. Aztán elmerengtem a következő lépéseimen, és azon, hogy mennyire jó ötlet az, amit tenni készülök. Rájöttem hogy semennyire. De eszembe jutott néhány idézet, amiket az elmúlt napokban olvastam. Szóval megcsinálom. Tamara ekkor már a hajamat szárította, ami azt jelenti, hogy mindjárt kész.
Már fel is álltam, és fizettem.
-46 font lesz. -mondta. Én a kezébe nyomtam egy ötvenest.-Azonnal hozom a visszajárót.-indult.
-Borravaló. -legyintettem.
-Köszönöm.-mosolygott rám. Ekkor egy szőke hajú lány rontott be az ajtón, mögötte pedig egy barna hajú, aki valószínűleg a legjobb barátnője volt.
-Tamara segítened kell!!! A hajam borzalmas, el van töredezve, és bármilyen sampont vagy akármit használok úgy áll mint egy madárfészek. -panaszolta az ismerős szőke. Azonnal rájöttem, hogy honnan ismerem a lányt, amint meghallottam a hangját.
-Nyugi, megnézzük mit lehet tenni, és megoldjuk. -nyugtatta az ideges lányt. Én még az árnyékos részen voltam, és azon gondolkoztam, hogy tudnék észrevétlenül lelépni úgy, hogy ne keltsen gyanút. Hamar rájöttem, hogy sehogy. Szóval az egyetlen cél az volt, hogy úgy menjek ki, hogy ne kelljen velük beszélgetnem.
-Köszönöm a festést, nagyon jó lett. Ha máskor is változtatást akarok, ide jövök. Addig is szia!-hadartam, majd már az ajtónál jártam és ki is nyitottam azt... Mikor is a szőke utánam szólt.
-Bella? Bella Black? -kérdezte meglepetten.
-Nem. Hanna Potter. Mégis kinek tűnök? - érdeklődtem csípősen.
-Ki az a Hanna Potter? -zavarodott össze.
-James ikerhúga. - válaszoltam neki. Ennyit a nincs beszélgetésről...
-Ismeritek egymást? -kérdezte Felicity barátnője.
-Nem!- vágtam rá.
-Igen! -felelt velem egyszerre a szőke, majd zavartam rám nézett. -Ismerjük egymást.
-Tényleg? Aki ismer engem, az tudja hogy Hanna Potter a legjobb barátnőm! -indokoltam.
-De... Én is a barátnőd voltam. Ahogy Lily-nek, Alice-nek, és Marlene-nek is. -suttogta a három nevet.
-Jól mondod. Voltál. -mondtam fagyosan.
-De... -esett kétségbe, és ezt látva a barátnője a segítségére sietett.
-Nem tudom mit tettetek Fely-vel, hogy hogyan közösítettétek ki, vagy nem tudom hogy mérgeztétek, de abba lehet hagyni ezt bunkó flegmázást, és bocsánatot kérni! -parancsolta.
-Miért kérjek bocsánatot azért, mert őszinte vagyok? -húztam fel a szemöldököm. Felicity erre megborzongott, emlékezett még a Roxfortban töltött időkre, és arra, hogy már 14 éves korunkban is hogy féltek tőlem az emberek. Okkal.
-Mert neki fáj!- mutatott a szőkére. Eközben a lány valami olyasmit motyogott, hogy "Ana, hagyd abba".
-Talán nem kellett volna otthagynia minket, és lelépni. -tanácsoltam visszamenőleg. Vagy valami olyasmi.
-Mi van? -kavarodott meg a barna hajú lány is.
-Azt hittem megértettétek, hogy miért tettem. -motyogta fájdalmasan Montana.
-Természetesen. Én pedig úgy gondolom, hogy ezek után te is tökéletesen megértheted, ha nem omlok a karjaidba. -meredtem rá. -"Anya már beíratott egy átlagos iskola átlagos osztályába. Ezáltal sajnos teljesen meg akarom szakítani a kapcsolatot ezzel a sulival. Veletek is." -idéztem vissza.
-Nem ezt mondtam!- védekezett.
-Oké. Idézzem szó szerint?- néztem rá megsemmisítően. Csak megrázta a fejét. -De igazad is volt. Az a három év semmit sem számított. Kicsik voltunk. Naivak.
-Mi történt veled? -kérdezte szinte némán. Pechére meghallottam.
-Már nem vagyunk gyerekek. Én felnőttem a feladatomhoz. Megtaláltam a páromat. És mindig is ilyen voltam. Miért, szerinted mért félt tőlem a suli 80%-a? Az, hogy te akkor a barátom voltál, az azt jelentette, hogy veled nem viselkedek így. Csakhogy most már nem vagyok a barátod. -magyaráztam neki.
-Mindent értek. -biccentett. És úgy gondolta, visszatámad. -Egy újabb McLaggen féle szépfiú?
-Nem, ő nem a nevemre ment. Ő tényleg magam miatt, és tényleg szeret engem. -mosolyodtam el.
-Hű. Mugli? -kérdezett rá reflexből. -Ugyanis a suliból nem nagyon volt ilyen.
-Dehogyis. Osztálytársam. -és ismét egy olyan részlet, amit nem akartam elárulni.
-Pettigrew? -lepődött meg. Csak helytelenítve ráztam a fejem. -Akkor új gyerek?
-Nem. Remusnak hívják.
-TE ÖSSZEJÖTTÉL REMUS LUPINNAL? -kiáltott fel.
-Hangosabban nem lehet? Amúgy pedig hány Remus nevű fiút ismersz az osztályból? -meredtem rá.
-Jó, jó, csak nagyon megleptél. -szabadkozott.- Amúgy miért festetted lilára a hajad? 
-Ez van. -vontam vállat. -És azért, mert a lila az ellenállás színe. A viszontlátásra Tamara!-köszöntem, majd kisétáltam, elengedve az ajtót.
-Ez meg mi volt? -faggatózott Lilyana Turner. (Legilimencia)
-Szembejött velem a múltam. -válaszolta Felicity Montana, majd a fodrászszalon ajtaja becsukódott, elnyelve a további szavakat.