A vidámpark

-Már alig várom!-lelkesedett Amalia-5 órakor találkozunk a kocsinál.-intett búcsút, majd felszaladt az emeletre a szobájába. Őt követte a bátyja, aki csak egy unott pillantással díjazott, majd el is tűnt a szemem elől.

Idegesen néztem utánuk, miközben azt járt a fejemben, hogy semmi kedvem a Fernández testvérekkel vidámparkba menni.

-Lehetnél egy kicsit lelkesebb is.-szólalt meg egy hang a hátam mögül, mire szinte azonnal megfordultam, hogy szembe nézzek Steffel.

-Lelkes vagyok!-húztam ki magam délcegen, mire a fiú csak egy huncut mosolyt lövelt felém.

-Az arcod nem ezt mutatja.-lépett egy lépéssel közelebb engem tanulmányozva. Ekkor egy apró idegesség kúszta be magát az elmémbe. Mivan ha valaki meglát így minket? Stef nem áll egy kicsit túl közel hozzám? Vagy ez így normális?

-Nehezen tudom elképzelni mi jó sülhet ki ebből.-húztam el a számat kimondva aggodalmaimat.

-Hé, jó lesz! Ha meg mégis kínos lesz, ne feléd, hogy mi ottvagyunk egymásnak.-mosolygott rám, ami egy kissé megnyugtatott. Stef mindig tudta mit kell mondani.

***

Tiszta zavartan álldogáltam a limuzin mellett Stef társaságában, miközben a két Fernández testvért vártuk. Akárhányszor az estére gondoltam elkapott az idegesség és teljesen elment a kedvem. Nem akartam velük "szórakozni", főleg nem Aarón Fernándezzel, akinek az unott és lekezelő arckifejezése mindig kiborított.

A hangulat pedig a kocsiban sem fordult jobbra. Stef a vezetéssel volt elfoglalva, én a tájat néztem, miközben Amalia próbálta oldani a feszültséget a folyamatos csivitelésével, ami süket fülekre talált.

Csak abban reménykedtem, hogy az este gyorsan véget ér.

Amikor megérkeztünk a vidámparkba megvettük a jegyeket és pár a játékokhoz szükséges zsetont, majd az első bódé felé vettük az irányt.

-Uh ugye bemegyünk a rémségek házába.-indult meg gyermeki lelkesedéssel Amalia a horror játék felé, miközben mi engedelmesen követtük.

-Vajon még mindig olyan ijesztő, mint kiskoromban?-jött izgalomba Stef is, ahogy a bejárat felé léptünk, miközben én alaposan szemügyre vettem a helyet. Tele volt béna teleaggatott vigorous fejekkel és pár szakadt szellemmel. Így kívülről nem tűnt valami ijesztőnek, így nem nagy lelkesedéssel léptem be Stef után, aki Amaliaval úgy belelkesedett, hogy szinte le is hagytak engem és Aarónt, aki mögöttem baktatott.

Egy idő után Stef érdeklődve meredt vissza rám, hogy bevárjon, de én csak intettem a fejemmel, hogy megvagyok és hagytam, hogy tovább menjen. Nem akartam elrontani a kedvét a fancsali képemmel.

Épphogy beléptem a rémségek házába unottan állapítottam meg, hogy tökre sablonos a dekoráció és tényleg semmi rémséges nincs ebben a helyben.
Ekkor hirtelen egy kar lecsapódott és valami az arcom elé repült. Egy hang nélkül ugrottam hátra hevesen dobogó szívemmel, amikor is egy mellkasnak ütköztem.

-Mivan kislány, nem bírod a szellemeket?-hallottam meg a világ legidegesítőbb hangját, mire gyorsan összekaptam magam és egyel előrébb léptem tőle.

-Csak meglepődtem.-préseltem ki magamból kedvességet színlelve, mire Aarón rám villantotta sejtelmes mosolyát. Utáltam ezt a mosolyt.

-Azért ugrottál majdnem a nyakamba.-jegyezte meg.

-Szerintem te hallucinálsz, mert ilyesmi egyáltalán nem történt.-indultam tovább hátat fordítva ennek a bosszantó személynek, amikor is ő tartva velem a tempót követni kezdett.

-De szeretted volna.-vetett rám egy önelégült vigyort, majd tovább állva ő is ott hagyott engem ezen a borzalmas helyen, miközben én pislogva meredten utána. Hát ebbe még mi ütött?!

Miután végre kiértünk a rémségek házából, Amailia egyből megragadta a karomat és tovább ráncigált egy célbadobós standhoz.

-Najó! Ezt ki kell próbálnunk.-jött lázba, mint minden bódénál és nagy szemeket meresztve nézte az elé táruló mókát.-Csapatokat kéne alkotnunk.-találta ki.-Legyenek fiúk a lányok ellen.-állt be mellém büszke mosollyal. Bár nem volt semmi kifogásom a lánycsapat ellen, amikor ránéztem a két fiúra, hogy hogyan néznek egymásra, megsajnáltam Stefet. Nem tudtam nem beleavatkozni.

-Szerintem-szolaltam fel-sokkal egyenlőbbek lennének a csapatok, ha egy lány egy fiú kombó lenne. Ti ketten testvérek én és Stef ellen komoly ellenfelek lennénk.-vetettem fel, amin Amalia hosszasan elmerengett, de végül annyira megtetszett neki az ötlet, hogy belement. Így könnyű szívvel vártam, hogy Stef mellén lépjen.

-Köszönöm.-suttogta a fülembe, miközben a meleg lehelete megírogatta a bőrömet. Az arcom mosolyra húzódott és izgatottan vártam a két csapat összecsapását.

Így ment egész este. Különböző játékokat próbáltunk ki csapatokba verődve és összességében elég jól szórakoztunk. Még én is. Steffel egy csapatban lenni maga volt az álom, ugyanis a fiúval tökéletesen kiegészítettük egymást és jó volt egy kicsit mindig közelebb lenni hozzá, még ha igazán nem is érhettünk egymáshoz.

Amikor a hatalmas óriás kerék közelébe értünk Stef eltátotta a száját.

-Hú, de rég ültem már ilyesmiben.-révet el a tekintete, amit Amalia egyből ki is használt.

-Akkor nyomás! Üljünk fel.-indult meg nagy lelkesedéssel az óriáskerékre váró sorhoz, amikor is észrevette, hogy én még mindig ugyanott állok bizonytalanul.-Dreena, nem jössz?

-Öhm...én ezt most kihagyom. Nem igazán bírom a magas dolgokat.-húztam el a számát felpillantva a hatalmas kerékre.

-Akkor ne...?-fordult vissza Stef, mire csak a fejemet ráztam. Nem akartam, hogy miattam kimaradjon.

-Menj csak!-hessegettem el, mire Stef egy darabig habozott, míg végül elindult Amaliaval. Ekkor tűnt fel, hogy valaki hiányzik a képből.-Te nem mész?-pislogtam a kicsivel odébb álló Aarónra, aki mintha csak a dolgok megfigyelője lett volna egy szót sem szólt hosszú percek óta. Na nem mintha bántam volna.

-Nem tartom valami értelmes programnak.

-Miért picurka kis bábuk ledobálása értelmesebb?-vontam fel a szemöldököm kérdőn.

-Ezerszer.-vágta rá komolyan és mivel nem volt kedvem firtatni a dolgot a téma annyiban is maradt. Egy darabig csendben állva egymás mellett figyeltük az óriáskerék ragyogó fényeit, amíg Aarón felém nem fordult.-Menjünk!

-Mégis hova?-lepődtem meg.

-Valamit csinálni.-vont vállát, míg lassan elindult az ellenkező irányba.

-Nem várod meg Amaliat és Stefet?-szóltam utána, mire megfordult és unottan nézett vissza az óriáskerék felé.

-Nem fogok fél órát arra várni, hogy ők kivárják a sorukat és felüljenek arra a szarra. Ha akarod te álldogálhatsz őket lesve magányosan, de én léptem.-indult meg ismét előre, mire habozva néztem vissza Stef felé. A fenébe is! Nem fogok itt álldogálni.
Sietős léptekkel értem be Aaront, aki olyan laza könnyedséggel tette egymás ellé a lábait, hogy azon gondolkoztam ezt hol tanulhatta, ugyanis nem létezhet, hogy valaki ilyen laza eleganciával szülessen.

Egyenesen egy flippergépekkel teli teremhez tartott, ahol jesszusom...

---------------------
😊Sziasztok!😊

Ezzel a résszel szeretnék boldog karácsonyt kívánni nektek! 🎄❤️

És egy kicsit kiengesztelni titeket, amiért ilyen sok időre eltűntem.
Nagyon sajnálom ezt a sok kihagyást, de ez több szempontból következett be. Ugyanis az ősz elején beütött nálam egy kisebb fajta írói válság, amivel nem tudtam mit kezdeni. Nem tudtam hogyan írhatnám meg a következő részt úgy, hogy minden stimmeljen (ami hozzá teszem, hogy szerintem ezen a részen is érződik),igy úgy döntöttem pihentetem a dolgot. Úgy gondoltam, hogy az ami nem megy nem kell erőltetni. Inkább egy másik történetemre fokuszáltam. Na igen ám, de utána olyan nagy lendülettel rám nehezedett októbertől a suli és a vizsgák, hogy semmi energiám nem volt még csak a wattpadra fellépni se, úgyhogy ez is rendesen közrejátszott ennek a hatalmas kihagyásnak, ami ennél a könyvnél bekövetkezett.
Nagyon sajnálom ezt az egészet, ugyanis szeretem ezt a sztorit és tudom, hogy ti is várjátok a folytatást, így igyekszem visszatérni és hozni nektek a jobbnál jobb részeket.

Köszönöm a 31.3k megtekintést! 😍