A nagy lehetőség

Épp úton voltam a kis takaros kávézóba, ahol az édesanyám dolgozót egész álló nap. A húgomat elkísértem az iskolába, és utána egyből célba vettem ezt a helyet. Ugyanis szükségem volt innen valamire.

Amint beléptem a kis üzlethelyiségbe mosolyra húzódott a szám, amikor megcsapot a koffein mámorító illata. Egyből melegséggel töltötte el a szívemet a bent uralkodó kellemes hangulat. A halk nyugodt zene és a harmonizáló bútorok látványa.

Odabent mint mindig most is szinte tele volt a kávézó. Kellemesen üldögéltek az emberek a barátaikkal, az üzlettársaikkal vagy akár egyedül a reggeli kávéjukat fogyasztva. Bár kissé hangzavar volt, de még ez is kellemesen hatott, miközben halkan szólt a zene a háttérben.

Anyukám aki épp egy asztalt törült át a távozó vendégek után egyből kiszúrt. Arca felragyogott és miután letörölte a kicseppent kávét az asztalról, idejött hozzám.

-Dreena!-puszilt arcon-Hogy-hogy benéztél?

-Elkell kérnem Carmen laptopját.-húztam el a számat, miközben édesanyám rosszalló tekintetét néztem.

-Nem tágítasz ettől igaz?!-sóhajtott fel fáradtan, de közben láttam a meghatódottságot a szemében.

-Nem.-mondtam határozottan, majd anya eligazításával a raktárba indultam, ahol anya főnökére, a kávézó tulajára bukkantam.-Szia Carmen!-köszöntöttem a pakolászó 50-es éveiben járó vörös hajú nőt.

-Á Dreena, szia! Te vagy ám a kellemes meglepetés.-tette le mosolyogva a kezében lévő dobozt, és odalépve hozzám szeretett teljesen megölelt.-Neked nem suliban kéne lenned? Vagy nincs első órád?-ráncolta össze a szemöldökét, miután elengedve engem újra a dobozokhoz lépett.

-Ami azt illeti...-fogtam meg én is egy dobozt, és tettem fel egy polcra a helyére-már nem vagyok tanköteles.-böktem ki mire Carmen felém kapta a fejét.

-Otthagytad a sulit? -döbbent le, mire lassan bólintottam.

-Igen, és azért jöttem, hogy megkérdezem, hogy használhatnám-e egy kicsit a laptopod?-néztem rá boci szemekkel. Muszáj volt tőle kérnem, mivel nekünk nem volt számítógépünk, sőt még okostelefonunk sem. Így valahonnan kerítenem kellett egy gépet, internettel.

-Megint állást keresel?-nézett rám sajnálkozva a nő, miközben elindult az irodája felé, én pedig követtem.

Carmen már ismerte a dörgést. Nem egyszer kértem már kölcsön tőle egy-két órára a laptopját, ha a suliban nem tudtam tanítás után békéreckedni egy gépterembe. Vagy mint most, hogy már nem jártam suliba és nem volt más lehetőségem. Néha szükségem volt egy gépre, hogy állások után keresgéljek és felírjam az esedékeseket.

Az irodába lépve Carmen a kezembe nyomta a laptopot.

-Ülj le a kávézóban nyugodtan.

-Köszönöm!-mosolyogtam rá, majd keresve egy eldugott szabad asztalt leültem a laptoppal. Majd bekapcsolva egyből hirdetéseket kezdtem el keresni. Szoba jöhetett minden. Bármilyen munkát készen álltam elvállani, aminél lehetségesé vált, hogy felvehetnek. Hisz nem volt könnyű dolgom, mivel még csak 16 éves voltam. Nem vették fel akárhova, amíg nem töltöttem be a 18. életkort, és nem számítottam felnőttnek. Bár ezt én mindig úgy véltem, hogy a kor az csak egy szám. Lehet az ember 20 éves is, ha nem viselkedik úgy mint egy felnőtt érett ember.

Pár perc múlva anya tett le elém egy sima kávét.

-Carmen küldi.-mondta, majd már el is tűnt. Küldtem egy mosolyt a pultnál álló nőnek, majd folytattam a keresést.

Másfél óra múlva meguntam az egészet, és a laptop is merülőben volt. Találtam pár jónak tűnő munkát, így lehajtva a fedelét a pult mögé lépve vissza adtam a gépet a gazdájának, és újból megköszöntem, hogy odaadta nekem.

-Na mit találtál?-érdeklődött Carmen.

-Egy játék boltos kisegítő állás megtetszett.-vallottam be, mire Carmen halványan elmosolyodott.

-Jól hangzik. Majd mindenképp meséld el nekem, hogy mire jutottál.-csak bólintottam, majd elköszönve anyától és Carmentől haza indultam.

Otthon a szabadidőmben kitakarítottam, majd délután elmentem a suliba Alisáért, este pedig anya is betoppant.

-Dreena találtam neked egy állást!-közölte izgatottan, miután levetette a cipőjét, megölelgette a húgomat és fáradtan lerogyott a konyhába a harmadik székre. A húgommal foglaltuk el a másik kettőt, ugyanis Alisa a háziját írta, amit én némán néztem, és néha betegítettem.

-Milyet?-kérdeztem, és furcsán néztem az anyámra. Honnan talált nekem munkát? Talán Carmennel állást nézegettek nekem?

-Bejárónő lennél egy családnál.-újságolta boldogan anya a nagy hírt.-Ez egy remek állás lenne neked. Itt van nézd meg miről lenne szó, Carmen kinyomtatta neked. - vett ki a táskájából egy lapot, majd az asztalon keresztül elém csúsztatta.

Fiatal bejárónőt keresünk a családunkhoz. Akinek a feladata a ház tisztán tartása, és egyéb háziasszonyi feladata lenne ( mosás, vasalás, az étel és ital tálalása), emellett a 3 gyerekünkkel való jó kapcsolat ápolása.
A műszak 24 órás, így bármikor készenlétben kell állnia, ha a családom úgy kívánja. Ezért aztán be kell költözni-e a házunkban, ahol egy saját szobát birtokolhat.

Futottam át gyorsan a sorokat. A vége felé haladva megakadt a szemem valamin, és csak nagyokat pislogva bámultam a pénzösszeget, amit feltüntettek fizetés gyanánt.

Ez az összeg jóval meghaladta mindegyik állást, amit én néztem ma, sőt még az anya fizetésénél is többet kínáltak. Ez maga volt az álom munka, hisz csak azokat a tevékenységeket kellett végeznem, amit nap mint nap elvégeztem itthon is. Ebben volt tapasztalatom és rutinom is.

Ha érdekli az állás, a fent említett telefonszámon tud minket elérni, hogy megbeszéljünk egy találkozót, ahol a további információkról tájékoztatjuk a munkával kapcsolatban.

Írta a végén, majd a hirdetést közétevő személy neve szerepelt a végén.

Mikor megláttam majdnem hátraestem a székemben a döbbenettől. A család, akik feltöltötték a netre ezt a hirdetést nem csak egy egyszerű emberek voltak. Ez a Fernández család volt. Ők voltak a kicsiny kis városunkban a legjobb módú, leggazdagabb család. Mindenki ismerte őket Cadaqués-ben. Hisz ebben a kis városban szinte mindenki tudta ki kicsoda, akár egy faluban. Főleg ha róluk volt szó. A gazdag negyed felett éltek az erdőben egy hatalmas, gyönyörű villában.

Még én sem jártam sose arra, de képekről láttam milyen házban élnek is ők. Senor Fernández valamilyen nagy befolyású üzletember volt, amiből származott az a rengeteg pénzük. Senora Fernándezről pedig úgy hallottam, hogy nem dolgozott, hisz minek tette volna, mikor a férje simán eltartotta a családjukat. De szinte sose volt bent a házban, mert elvileg egész nap kint bóklászott a nagy telkükön, vagy bejött a városba és egész nap vásárolgatott. A gyerekeik meg bizonyára elkényeztetett kölykök lehettek, akiknek minden megadatott.

De talán ha mindetől eltekintünk egy valami nagyon zavart.
A műszak 24 órás, így bármikor készenlétben kell állnia, ha a családom úgy kívánja. Ezért aztán be kell költözni-e a házunkban, ahol egy saját szobát birtokolhat.

Beköltözni? Ez azt jelentené, hogy nem láthatom minden nap a kishúgomat, és az édesanyámat. Ez volt a legrosszabb az egészben.

-Na mit szólsz?-zökkentett ki anya a gondolataimból.

-Nem is tudom...-húztam el a számát, ahogy újra a lapra meredve végig futottam a szememet a sorokon.

-Dreena, ha dolgozni akarsz ezt a munkát kell elvállalnod! Ez egy nagy lehetőség neked, kicsim. Mi a bajod vele?

-Nem akarok elköltözni.-böktem ki, mire anya szomorúan elmosolyodott.

-Tudom, de ha már otthagytad az iskolát, akkor ha felvennének, és a Fernández családnál lakhatnál, akkor sokkal jobb körülmények közt élhetnél. Legalább te.-simította meg szomorúan Alisa arcát.

Tehát erről volt szó. Azt akarta, hogy a villába éljek egy szép szobában.

-Anya...-kezdtem, de leintett.

-Ne is kezdj bele! Hívd fel őket, hogy jelentkezel az állásra.