Leszállt az éj és a sötétben lassan útjukra keltek a guruló kövek. A semmi kellős közepén, sziklákkal körbevéve, ameddig a szem ellát, a robaj hegyomlás mértékű volt. A talaj remegett és a kisebb kavicsok pattogásától kezdve az ingókövek dörgedelmes robbanásáig teljesen beterítették a nappali némaság helyét.

Szerencsém volt. A kén borította patakocska egy ponton 10 méteres vízesésbe fordult. A völgy, ahol a víz csobogott tovább, mozdulatlanul állt a sötétben is. Mint egy mesében, a zúgó vízoszlop mögött barlang húzódott meg, amit még világosban megvizsgáltam, lakatlan-e. Itt húzódtam meg éjszakára.

Micsoda pazar egy hely! Ültem le a puha és meglepő módon száraz homokba. Előkaptam kulacsom, hogy szomjamat enyhítsem, majd háttal a mozdulatlan sziklafalnak dőltem. Nem lenne ekkora zaj, még aludni is tudnék! Karomat homlokomra dobtam és próbáltam megőrizni higgadtságom a fáradtás és kimerülés ellenére.

- Meddig még? - vinnyogtam egérhangon, bár nem szándékoztam hangosan kimondani. Hogy fogom kibírni? Hogy a francba jutottam egyáltalán ide? Tisztán emlékeztem arra a napra, mikor Wergo-val elhagytuk odújának védelmét. Nem is sejtettük, mik várnak ránk.

Két héttel korábban:

Wergo az árnyékban várt, mikor kiléptem a barlangból. Tekintete határozottságot tükrözött, míg fülei már pásztázták a környéket. Ideje volt indulni.

- Menjünk! - néztem fel rá még úgy is, hogy ő 4 lábon állt.

A farkas fejét oldalt billentette és meg szememet forgattam, amint rájöttem, hogy ebből egy kukkot sem értett. De magyarázkodás helyett elindultam egyenest az orrom után. Wergo a nyomomban.

Nem voltam feszült. Bár kint voltunk a szabadban, nem messze attól a ponttól, hol napokkal korábban ránk támadtak, egyáltalán nem féltem. Az a bizsergés még mindig élénken vibrált az ujjaimban és a hajnal hozta energia felvillanyozva tartott. Továbbá valahányszor mély lélegzetet vettem, hogy a friss erdei levegőt tüdőmben érezhessem, a környezetemben levő összes élőlényt egy pillanatra megéreztem. Ehhez nem fogok egyhamar hozzászokni.

- Sara? - Wergo szemei minden porcikámat letapogatták, majd mellém lépett, hogy mancsa hozzám érjen - Hogy bírod?

- Megvagyok - nyugtattam - Csak... meglepően furcsa érzés.

- Hmm. Meg fogod szokni.

Wergo egy pillanatra elhallgatott, majd körül kémlelt.

- Hallasz valamit? - kérdeztem összezavarodva, mert semmi nagytestű vagy veszélyt jelentő lényt nem éreztem a közelben.

A farkas lassan mellső mancsaival közrefogott, mint aki védelmezni akar valami ismeretlen erőtől és egészen a földre kushadt. Én, álla alatt állva, vele együtt guggoltam le, minél szorosabban hozzábújva. Fél perc néma kuporgás után Wergo remegni kezdett, majd nevetésben tört ki és fejét rajtam nyugtázta.

- Mi?! Te most... szórakozol? - nyögtem a súly alatt. Nincs is veszély erre!

Te tényleg egészen apró golyóvá tudsz összegömbölyödni! Vigyorgott a fenevad, majd fél karjával elkapott és a vállán át a hátára dobott. Sikítani sem volt időm.

- Így gyorsabb lesz.

- Remek.

- A terepet is jobban ismerem.

- Mégjobb - könyököltem Wergo fejére, miután megtaláltam azt a pózt, amiben nem esek le a 4 lábon poroszkáló farkasról. És hová is megyünk, ha már itt tartunk? Nem utolsó dolog lett volna ezt már korábban is megbeszélni, de ami késik, nem múlik.

A napló helyére.

Úgy érted?

Igen, ahol rátaláltam a vándorra, aki adta.

Jelen:

- Most az idióta poénját is elviselném, csak lenne itt! - húztam össze magam és próbáltam valami kényelmes pontot találni a homokban. - Vagy csak a bundája. - Az sem érdekel, ha túl meleg, csak legyen puha.

De nem volt birtokomban semmi, ami akár csak párnának megfelelhetett volna. A szikla kemény volt, a homok szintén és a folyamatos morajt a víz csobogása sem tompította. Fáradt voltam és mindenemmel az alvást kívántam, de még ebben a helyzetben is volt valami, ami miatt a kíváncsiság nem hagyott nyugodni..

A vízesésben biztos, jobban mutat. Felkászálódtam a talajról és elbotorkáltam a barlangocska bejáratáig. Az éjszaka sötétjében a zúgó víz kéken fluoreszkáló fényoszlopként ragyogott és folydogált a mederben tovább. A suelphlos kristály vízben oldódva valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag ragyogott a sötétben. A halvány fény elegendő volt, hogy a környező sziklák körvonalát kivehessem és persze a barlang bejáratát. Hát ez mégsem kén... Wergo-nak megint igaza volt. Ezt az anyag, ha mozgó vízben oldódik, felragyog a sötétben. A korábban talált pocsolyák nem világítottak. Maguktól nem. De ha megpiszkáltam egy bottal, máris sziporkázott. De ez! Ez eszméletlen látvány! 

***

Halli Hölgyek,

Meg is hoztam a folytatást. Nagyon köszönöm mindenkinek azt a kismillió kommentet!!! <3 <3 <3 <3  <3 <3 Örülök, hogy ennyire tetszett és sokaknak feltűnt Wergo hiánya. ;* Íme most egy kis visszaemlékezés.

Remélem ezúttal is hallani fogom, mit gondoltok az események alakulárásól. Ne hagyjatok komment/ üzi nélkül! ^^

Shina