Wergo szemszöge, jelen:

Napok teltek el mióta Wergo magában vándorolt a sűrű erdők egy bizonyos pontja felé. A gyorsaság, a tisztán érződő szagok és saját lépteinek zöreje a fenevad régi ismerősei voltak. Kényelmes, megszokott, akadályt nem ismerő ritmusként szálltak a fák koronái alatt.

De üres volt. Lényegtelen. Mi korábban büszkeséggel töltötte el, most értelmetlenné vált. Megismerte társát, és ő nem volt vele. Egy mitugrászt egy másik fajból, aki különlegessé vált számára. Egy félelmet gerjesztő apróságot, akit Sara-nak hívnak, akinek titkai izgalommal töltötték el, valahányszor csak rágondolt. Egy törékeny lelket, aki legendákat ébresztett fel. És nem volt mellette.

Bízom benned, úgyhogy ne merészelj meghalni!

Wergo képén ismeretlen fintor jelent meg időnként, míg küldetése felé haladt. Rendíthetetlen ügetését napokon át képes volt tartani, amire szüksége is volt. Célpontja, egy korcs seftelő, rendszeres mozgásban volt, hogy portékáját mindig a legnagyobb nyereséggel tudja eladni a tehetős lényeknek. A Birodalmi Háló több pontján is rendelkezett rejtett barlangokkal, hol időnként felbukkant, s mindahányszor várták érkezését.

Sara érvelése szerint nagyobb eredményt érhetnek el, ha egyenest azt a lényt figyelik meg és vonják kérdőre, akin keresztül ebbe a világba csöppent. A korcs roppant kapzsi volt, de egyúttal ravasz is. Vásáraira megnyitott napjain kívűl lenyomozhatatlannak bizonyult, így Wergo-nak el kellett érnie a soron következő nyílt napot, amit a Vadak Birodalmának túlsó pontján tartott.

Éppen az utolsó nap végén érkezett a helyszínre. A baljóslatú üreg bejáratából ezúttal is egzotikus lények keverékének szaga szállt. Párat közülük felismert. Korábbi vadászatán futott össze néhányukkal. Ezúttal nem volt köztük Sara-hoz hasonlító illat. Nem volt köztük "ember".

Az utolsó vásárló is távozott, mikor a korcs megjelent a bejáratban és kapuit készült bezárni. Ezt a pillanatot választotta Wergo, hogy színre lépjen. Nyugodt és határozott léptekkel közeledett a sziklás oldalon. Nem keltett zajt. Nem volt rá szüksége, hogy észrevegyék. A seftelő hátán égnek meredt a szőr és lapítva fordult az érkező rettenet felé.

- Szo-szolgálatára vagyok, Nagyuram! - rebeste, míg Wergo fölé tornyosult.

Igen. Ez a megszokott reakció. Nézett végig a reszkető lényen. Jelenléte megülte a levegőt és súlyosan nehezedett minden közelében tartózkodó lény lelkére. Ez volt a rendszeres és normális válasz parancsoló pillantására. Tartása hatalmat sugárzott, fogai rettenetet ültettek a szívekbe. A farkas elégedett volt a fogadtatással.

- Emlékszel rám? - dörmögte és a korcs félve végre felpillantott.

- Igen, Nagyuram. Az Árnyak Birodalmából való teremtést vételezte szerény személyemtől.

Wergo közönyösen szétpillantott a bejáratban. Látványosan szippantott a levegőből, mint aki keres valamit, majd a seftelő felé fordult. A korcs görcsösen figyelte a nemvárt látogató minden mozdulatát.

- Messzire jöttél portékádat árusítani - kezdett bele a műveletbe a farkas és belépett az üregbe.

- Szólított az üzlet, Nagyuram. Ott vagyok, ahol várják az árut - a lény szemében megcsillant a remény, hátha újra egyezséget tud köti vele - Miben lehetek szolgálatára? - hajtotta meg magát a földig.

- Nincs már semmid - fintorgott a farkas, ahogy szemeit körbejáratta az üres ketreceken és tartályokon.

- De igen van, Nagyuram - próbálta megtartani figyelmét, mert nagyon is tisztán emlékezett rá milyen bőkezűen fizetett a furcsa lényért, többszörösét adva, mint amiben reménykedett, hogy kaphat érte - Mire vágyik? Nálam bármit megkaphat. Amit kér, én megszerzem Önnek.

- Hmm... - Wergo úgy tett, mint aki nem ad sok hitelt szavainak - Nem tudod megszerezni, amit én akarok. Hiábavaló lenne elmondanom.

- Tegyen próbára, Nagyuram! - esdekelt a korcs és markában már érezte a képzeletbeli arany súlyát.

Ráharapott.

- Keríts nekem még egy olyan lényt! - szegezte neki és fél szemmel várta reakcióját.

A korcs szemében egy pillanatnyi kétségbeesés villant meg. Más, mint amire Wergo számított. Hát mégse tudja, honnan származik? Vagy tudja, de nem képes az átjárásra?

- Nagyuram... ez...

- Megmondtam. Csak az időmet pazarlom itt - és fordult, hogy távozzon, de még visszaszólt a válla fölött - Hacsak nincs más, hasonló értékű... portékád.

A seftelő rögtön észrevette az üzlet lehetőségét és lázasan kutatott agyában, mi lehet megközelítően értékes és jelenleg a birtokában, de leginkább, mi lehet az, amivel kedvére tehet a fenyegető rettenetnek, aki bármikor elroppanthatta volna nyakát.

- Alázatos szolgája vagyok, Nagyuram. Az a ritka lény ugyan megismételhetetlen módon került birtokomba, de az információval szolgálatára tudok lenni, hogy hol leltem rá. Tán a Hegyiek nagyobb kegyben tartják Nagyuramat, mint szerény személyemet és áldásukat küldik Önre! - a korcs a legkevésbé sem gondolta, hogy a fenevad sikerrel járhat, mivel maga is a véletlen során talált a kis lényre hetekkel korábban. Mintha a semmiből tűnt volna elő, mágia nélkül, mert ellenőrizte maga is egy varázs nyomokat jelző por használatával. A kis lényben akkor még szikrája sem volt a mágiának, ebben biztos volt. De a változásról, mi Sara-ban lezajlott, már nem tudott. Minthogy arról sem, hogy még életben volt.

- A hely, ahol "meglelted"? - hangsúlyozta ki a szavakat Wergo - Miből gondolod, hogy bármi hasznom származna az információból csupán - nyalta meg szája szélét, mint aki egészen máshol látja a hasznot, de a korcs nem tágított.

- Az, ahol a lény felbukkant, roppant különösen nézett ki - kezdett bele és óvatosan elővett egy Birodalmi térképet - A villám a földet érte és megremegett a talaj. A terület felperzselődött, mire a hang irányába haladva rátaláltam. Egyedül botladozott körbe-körbe járva, mint egy Éjkóros, majd összeesett - Wergo visszafordult és a korcs ügyködését figyelte - Ezen a térképen jelöltem meg a helyszínt, ahol a Birodalmak Árnyékából származó lény először felbukkant. Nincs másolat róla. Különleges információ ez.

- Hmm.

A korcs feltekerte a térképet és tarsolyba helyezte, majd meghajolva a farkasnak nyújtotta.

- Fogadd el, Nagyuram! Alázatom jeléül, amiért nem tudtam kívánságát teljesíteni - a korcs tisztában volt vele, hogy a farkas fenevad legkisebb hangulatváltozása az élete végét jelentheti és még a gyűjtött varázsitalai sem tudnák megóvni őt az azonnali haláltól. Wergo hírhedt volt a Vadak Birodalmában, ahol egy épeszű lélek sem mert újat húzni vele. Elővillanó sebhelyei kölyökkorából származtak csupán, de ismerve történetét és hírét, a legrettenetesebb harcosként tartották emlékezetben.

Wergo elvette a felkínált tekercset, majd egy utolsó pillantást mérve a seftelő görnyed alakjára, elhagyta a barlangot. Távozó hangtalan léptein túl figyelte a seftelő szörny megkönnyebbült sóhaját, ahogy az végre fellélegzett.

Helyes.

***

Meglepetés! 

A főnix feltámadt hamvaiból!!!... Na jó. Ez erős túlzás. De kimásztam a sírból és újra vagyok! ;)  Van még valaki, akit az ibolya ezen oldalán találok?

Shina