Felsóhajtottam, majd odakullogtam Nathanhöz, és rátettem tenyerem a kézfejére, míg leereszkedtem mellé. Legalább tíz percig egyikünk sem szólalt meg, csak meredtünk magunk elé, néma csendben. Nem volt kínos, inkább csak várakozásokkal teli. Számítottam rá, hogy nemsokára kifakad. Gondoltam kivárom, hogy ő kezdeményezzen.

 A bejárati ajtó felett elhelyezett órára néztem. Tíz perc volt éjfélig. Eléggé elhúzódott a beszélgetésünk apával, így tíz percen belül már hivatalosan is Nathan születésnapja volt.

 Azon tűnődtem, hogy milyen lírai is volt ez valójában. Kapott ám meglepetést, de nem tőlem, hanem az apjától. Kitört belőlem a nevetés, ahogy ezen kattogtam. Úgy látszott, számunka nem telhetett el egy szülinap sem természetfeletti drámák nélkül.

 - Mi az? – emelte rám gyémántkék íriszét. Még meg is villant egy másodpercre talán.
Megemeltem szabad kezem, majd visszaejtettem a combomra.

 - Ez elég vicces – kuncogtam tovább, mire végre felém fordult. Törökülésbe húzta magát, de a kezem nem engedte el.

 - Mármint?

 - Csak az jutott eszembe, hogy mindjárt születésnapod van – böktem jelentőségteljesen az óra felé. – Úgy látszik, kijut nekünk bőven a meglepetésekből.

 - Milyen jó nekünk – mormolta összevont szemöldökkel. – Remélem, ugyanazt hallottuk.

 - Hát... gondolom, igen.

 - Nem tűnsz zaklatottnak – mért végig összeszorított szájjal, majd vett egy nagy levegőt. – Miért?

 - Elmúlt már a sokk – rántottam vállat. Egyébként furcsa mód, valamiért teljesen megnyugodtam.

 - Én nem akarok senki felett sem uralkodni – nézett bele szemembe. – Viszont tettem egy ígéretet Naelnek.

 - Bárcsak a lottószámokat is így tudnám megjósolni – vigyorogtam rá. Pontosan tudtam, hogy fel fogja ezt hozni. – Szóval neked az a véleményed, hogy ez egy jó ötlet?

 - Ez egy szörnyű ötlet! – vágta rá rögtön. – De igaz lehet. Nekem ez konkrétan a rémálmom. Teljesen szemben áll mindennel, amit valaha akarnék. Azt sem szeretném, hogy a pokolban kelljen élned – simította meg kézfejem. – Miért akarna bárki ott élni?

 - Nem akarok – vallottam be. – De azt gondolom, hogy a prófécia elkerülhetetlen, így talán... megér ennyi áldozatot, ha nem pusztul el a világ.

 - Ez eddig rendben van – sóhajtott elég gondterhelten. – Nekem a másik felével nagyobb gondom van. Én nem szeretném, hogy neked bármilyen problémád adódjon az uralkodásból – forgatta meg csodaszép szemét. – Mármint ez az egész nem csak népszámlálásokról szól, meg démonokkal való kiabálásról. Van, amikor igen, de nem mindig. Vannak foglyok általános esetben. Vannak kivégzések. Én nem akarom, hogy bármilyen gyilkosok közelében legyél, vagy akár neked kelljen megölnöd őket.

 - Azt hittem, a házasság részéről beszélsz – pislogtam rá, mire idegesen megrázta a fejét.

 - Az sem tetszik. Teljesen szétcsesztek mindent.

 - Hogy érted? – húztam fel a lábam én is a kanapéra, majd teljes testtel felé fordultam.

 - Mostantól, ha bármikor megkérném a kezed azt hinnéd, csak emiatt az egész miatt van. Kényszerből. Szóval már teljesen mindegy – állt fel mellőlem, majd megindult befelé a hálószobába. Követtem tekintetemmel, amíg láttam. Nem értettem, hogy hova ment.
Amikor visszajött leült elém, majd ismét megcsóválta a buksiját.

 - Hol voltál? – meredtem rá értetlenül.

 - Nyáron szerettem volna megkérni a kezed, miután lezártuk az iskolával kapcsolatos dolgokat – mondta, mire felszaladt a szemöldököm. Most hirtelen egy lánykérés kellős közepébe csöppentem? – De mivel keresztbe húzták a számításaimat, így inkább elmondom, hogy nehogy azt gondold egy percig is, hogy ez kényszerből történt volna. Nem. Szeretlek, és azt szeretném, ha minden formában mellettem lennél. Viszont azt is tudom, hogy eléggé rossz gondolataid vannak a házassággal kapcsolatban, és nem akarom rád erőltetni, ahogy ők sem fogják. Engem nem érdekel semmilyen pokoli törvény. Akkor inkább elviszem a hátamon egyedül az egészet. Ezért akartam még várni úgy... júliusig – rántotta meg vállát. – De hát... természetesen semmi sem alakulhat úgy, ahogy szeretnénk, igaz?

 - Igen – nevettem fel zavaromban. – Már megszoktam.

 - Úgyhogy szeretném, ha te döntenéd el – mosolygott rám. – Mármint... - emelte felém jobb tenyerét, ami eddig ökölbe volt szorítva, majd kinyitotta és felém tartott egy gyűrűt. – Egyértelmű, hogy amúgy is te döntöd el, de nem akarom, hogy azt érezd, hogy sürgetnélek, vagy akármi. Oda akarom adni neked ezt, hogy lásd, hogy ez nem kényszer, és itt van ez a gyűrű, már egy hónapja itt van. A lényeg, hogy azt szeretném, ha hozzám jönnél feleségül, de csak akkor amikor úgy érzed, hogy készen állsz rá. Sajnálom, hogy ennyire borzasztóan kellemetlenül csinálom ezt az egészet. Hidd el, hogy nem így terveztem – sütötte le a szemét egy pillanatra, majd felsóhajtott. – Nem kell még csak válaszolnod sem most. Amikor úgy érzed, akkor megmondod, és kész.

 Megmosolyogtatott ez az egész. Számomra egyáltalán nem volt kínos, se kellemetlen. Inkább aranyos, hogy mindenképpen a tudtomra akarta adni, hogy azért venne feleségül, mert szeret engem, és nem csak azért, mert az apja úgy rendelte el. Ez kimondottan romantikus volt, még akkor is, ha egy random ház nappalijában ültünk, és nem az Eiffel-torony alatt térdelt le elém, hogy megkérdezze leszek-e a felesége.

 - Mit kellene megválaszolnom? – emeltem rá tekintetem, ami eddig a gyűrűt figyelte. – Nem is kérdeztél semmit.

 - Tudod mit? – csattant fel, majd lecsúszott a kanapéról, és letérdelt elém. Felkuncogtam azon, amit csinált. – Eleanor, gyönyörű szerelmem, hozzám jössz feleségül?

Nem volt túl vidám kérdés, inkább olyan eleve vesztes. Mármint ő ezt gondolhatta. Én tudtam, hogy mit fogok válaszolni neki. Azért kivártam egy kicsit, hadd izguljon. Még úgy is csináltam, mint aki elgondolkodott. Aztán végül felsóhajtottam.

 - Igen – adtam választ kérdésére, mire összevonta szemöldökét.

 - Nem értem. Tényleg? – hajolt hozzám közelebb.

 - Igen – kunkorodott felfelé ajkam elég huncut módon. Biztos voltam benne, hogy már megint azt hitte, hogy csak szórakozom vele. Közben meg sosem tettem így. – A feleséged szeretnék lenni – tettem hozzá a biztonság kedvéért.

 - Akkor megtennéd, hogy mondasz egy helyet, ahova szívesen elmennél?

 - Mi? – értetlenkedtem. – Milyen helyet? Mi van?

 - Egy olyan helyet, ahol még sosem jártál, de szívesen elmennél oda.

 - De miért?

 - Már ne is haragudj, de nem fogom ebben a ronda nappaliban felhúzni az ujjadra ezt a gyűrűt. Inkább megkérdezem újra egy olyan helyen, ami neked is tetszik. Addig legalább lesz időd átgondolni a választ, mert eléggé megleptél – emelkedett fel előlem, majd elkapta a karomat, és engem is felkanalazott a kanapéról. – Hova megyünk?

 - Szeretem a kliséket – karoltam át felsőtestét mindkét karommal, majd államat mellkasának támasztva felnéztem rá. – Párizsba akarok menni.

 - Micsoda igények – simította meg a hátam. – Rendben, akkor menjünk – egyezett bele. – Ne ijedj meg – figyelmeztetett, majd a következő pillanatban kitárta feketéspiros szárnyait, és körénk hajtotta. Éjfekete szeme a semmibe meredt, majd egyszeriben megnyílt a lábunk alatt egy portál. Ezúttal mintha sokkal tovább tartott volna az utazás, mint általában, ami kimondottan lehangolt. A hideg szaladgált a hátamon egész végig.

Aztán egyszer csak a talpam alatt valami puha jelent meg. Lenéztem, majd elengedtem Nathant, és tettem két lépést hátra, míg visszacsukta szárnyait. Csodálkozva fordultam körbe a füves területen, majd tátott szájjal emeltem fejem egy égigérő építmény fölé.

Az Eiffel-toronnyal szemben álltam. Tettem egy lépést irányába, de nem bírtam levenni róla a pillantásom.

 Ámuldozva pislogtam, miközben ajkamon egy széles vigyor kezdett körvonalazódni.

 A hold magasan járt az égen, pont megvilágította gyengéd fényével a torony csúcsát. Az építmény is ki volt világítva. Kellemes, sárga fény töltötte be az éjszaka csendjét.
A szél egy folyó illatát sodorta magával a levegőben, így lehunytam a szemhéjam, hogy tüdőmbe szívjam.
Talán életemben először, és egybe utoljára jártam itt, ezért mindent meg akartam jegyezni ebből a csodából, amit éppen átéltem.

A magasba emeltem zöld tekintetem, hogy meglássam a csillagokat. Káprázatosak voltak, ahogy végigtáncoltak az égen, és fényükkel beragyogták a beláthatatlan égboltot.
A boldogság végig kúszott apró alakomon, ahogy folyamatosan méregettem ezt a kifinomult, és gyönyörű látványosságot. Fel akartam szaladni rá, és a legtetejéről körbenézni.

 - Gyönyörűm – Nathan zökkentett ki az önfeledt elmélkedésemből. Azonnal felé fordultam, ugyanis ő végig a hátam mögött állt, szótlanul. Talán hagyta, hogy kiélvezzem a pillanatot.
Felnevettem, ahogy előttem térdelt. Csípőre tettem a kezem, és rámosolyogtam, mire ő is felkuncogott.

 - Hozzám jössz feleségül, szerelmem? – kérdezte, mire még nagyobb kacagásban törtem ki, majd egyenesen elé léptem.

 - Igen – feleltem ismét, mire felállt, majd elvigyorodott.

 - Biztos ezt akarod? – tudakolta, de úgy láttam őszintén boldognak tűnt válaszom hallatán. Mégis mi mást akartam volna? Ő volt életem szerelme, és ha neki ennyit számított egy darab papír, akkor végül is miért ne mehettem volna hozzá? Emellett én is így képzeltem el a jövőnket. Oké, talán nem tizennyolc évesen kellett volna férjezett asszonnyá válnom, de én már nem bántam. És a korom sem hatott meg különösebben. Összetartoztunk, és ezt mindenki tudta.

 - Igen! – biztosítottam róla újra. – Téged akarlak, mindig.

 - Akkor... - emelte meg bal kezem, majd felhúzta rá a gyűrűt. – Most már nem menekülhetsz előlem!

 - Nem is akarok – pipiskedtem fel, majd nyakába kapaszkodva felcsimpaszkodtam rá. Átkulcsoltam lábammal a csípőjét, míg ő a combomnál tartott meg. Belenéztem a jégkék szempárba, majd elmosolyodtam. Gyönyörűen csillogtak íriszei, ahogy rájuk vetült szemből a hold erős fénye. Ott táncolt pupilláiban az arcom körvonala.

 Odanyomta puha ajkát az enyémhez, majd gyengéden keringőre hívta számat. A szívem beleremegett, ahogy erős karjában tartott, és engem csókolt. Másra sem vágytam, csak az ő közelségére és bíztató ölelésére. Ezt bármikor el tudtam volna viselni, ahogy tökéletesen összepasszoló ajkaink lágy táncát is.

 - Felmenjünk? – kérdezte Nathan, miután egy hajszálnyira elhúzódott tőlem.

 - Igen – súgtam, majd nyomtam még egy pici csókot a szájára.
Nathanielnek teljesen elment az esze, ugyanis egyszerűen csak kitárta szárnyát, és felröppent velem az Eiffel-torony tetejére. Úgy tűnt, nem kimondottan érdekelte, hogy bárki megláthatott volna.

Amint felértünk, letett, becsukta tollait, míg én pedig szembe fordultam a tájjal a korlát elé lépve. Nathan mellém állt, majd átkarolta a derekamat.

- Csodálatos – motyogtam a tájat szemlélve.

Jobb oldalt egy folyó húzódott, aminek nemrégiben felkapta az illatát a szél, és felém lökte. Előttem rengeteg épület és út terült el, néhány zöldterülettel, illetve parkos övezettel.

El tudtam volna képzelni a mindennapjaim egy ennyire szép helyen.

- Örülök, hogy tetszik – simogatta meg hátam.

Lepillantottam a korlátot markoló ujjamra, majd elvigyorodtam. A gyűrű hasonlított ahhoz, amit korábban kaptam tőle, de mégsem volt ugyanolyan. Egy kis gyémánt csillogott középen, míg körbe egy apró csík szaladt körülötte. Ízléses volt és kicsit sem hivalkodó.

- Remélem ez ötszáz dollár alatt volt – jegyeztem meg, mire szélesen elmosolyodott.

- Abszolút! – felelte szarkasztikusan, mire felsóhajtottam. – Figyelj, gyönyörűm, ha nem szeretnéd, még csak hordanod sem kell.

- Már, hogy ne hordanád! – pirítottam rá azonnal. – Normális vagy?

- Csak azt hittem, zavarna, hogy mit gondolnak mások akár a suliban – hozta fel, majd ujjai közé vette a nyakamban lógó gyűrűt. – Emiatt is kiakadtál.

- Azóta eltelt majdnem öt hónap – ráncoltam szemöldököm. – Leszarom, mit gondolnak mások.

- Nagyon helyes – kapta el az állam, majd lehajolt, hogy megcsókoljon.

Mintha nem lett volna már amúgy is mindegy. Elég sokan összesúgtak a hátam mögött az Anabell által elterjesztett abortuszos pletyka miatt is. Mit számított egy gyűrű?

- Na, és akkor most mi van? – fordultam felé, hogy szemébe nézzek, miután elhúzódott tőlem. – Megyünk a pokolba bohóckodni, vagy sem?

- Téged miért nem zaklat fel ez a dolog? Annyira nyugodtnak tűnsz – simította meg az orcámat.

- Nem tudom – válaszoltam. – Nekem mindegy, hogy hol vagyok veled. Persze nem csattanok ki az örömtől, de talán vállalható a dolog, ha közben együtt lehetünk. Bármi lesz is, majd ketten megoldjuk.

- Szóval ezt akarod? – méregetett nagy szemekkel pislogva felém. – Uralkodunk?

- Azt meghagynám neked – kuncogtam fel. – Én majd leszek a kirakati áru. Megállok melletted, és nagyokat bólogatok. Mosolygok kedvesen a halálra ítéltekre. Mit szólsz ehhez?

- Nem – rázta meg a kobakját. – Vagy együtt csináljuk, vagy sehogy.

- Igazad van – adtam be a derekam. – Legyen így!

- Akkor ez eldőlt?

- Azt hiszem – pislogtam rá elég nagyokat a hirtelen feltörő aggodalmamtól. Apa megemlítette, hogy Nael és Naylee-t kidobhatja magából az idő, ha megfelelő döntést hoztunk.

- Biztos ezt akarod?

- Igen! – helyeseltem. – Vagyis nem. De ez a megfelelő döntés mindenki szempontjából.

- Akkor holnap... vagy már ma? – zavarodott bele egy pillanatra. – Mindegy is. Megmondjuk holnap vagy ma később, hogy leköltözünk a pokolba érettségi után.

- Előtte vegyél feleségül – böktem meg a mellkasát. Mielőtt bebútorozom a pokolba, feltett szándékomban állt például egy normális nászúton részt venni. Ez nem igazán volt megvalósítható, ha az ember éppen uralkodott.

- Pár hónapja még hallani sem akartál róla, most meg már követeled? – kérdezte némi játékossággal a hangszínében. – Ki tud rajtad kiigazodni?

- Szerintem senki – motyogtam. – De mindegy is. Azt mondd meg, hogy mivel szeretnéd tölteni a szülihajnalod – mosolyogtam rá, mire felnevetett.

- Szerintem ilyen nem létezik – hunyorgott rám.

- De már igen! – erősködtem. – Szóval?

- Veled – ragadta meg a csípőmet, majd közelebb vont magához.

- Akkor vigyél minket haza – kapaszkodtam bele felsőtestébe újra. – De azért ide még egyszer el szeretnék jönni.

- Annyiszor eljövünk, ahányszor csak kedvünk tartja – simította meg a hátam, ahogy körém fonta karját. – Akár minden nap, ha azt szeretnéd.

- Jó – egyeztem bele rögtön vigyorogva.

Nathan nem felelt, csak előhívta démon szemét, majd vett egy nagy levegőt. Kitárta káprázatos szárnyát, majd újra körénk fonta. Az utazás ismét furcsán hosszúnak tűnt, még így portálon keresztül is. Talán túl nagy volt az ugrás két kontinens között? Nem tudtam, de minden esetre elég érdekes volt.

A hátunkra estünk az ágyba.

- Na, baszki – nyögött fel Nathan, majd rögtön be is csukta tollait. – Ez nem volt túl kellemes.

- Miért? – másztam rögtön fölé.

- Várj – motyogta elég halkan. Még a szemhéját is lehunyta, lélegzete felgyorsult. – Szédülök, de eléggé.

- Mégis miért? – kezdtem rögtön aggódásba.

- Nem tudom – mormolta. – Csak hagyj nekem egy percet.

- Talán messze volt Párizs? – vetettem fel, de nem felelt, csak folyamatosan mély levegőket vett. Nem tudtam mi tévő legyek, így felkeltem mellőle, majd egy pohár vízzel tértem vissza. Két opció is eszembe jutott: vagy az arcába borítom, ha esetleg el akarna ájulni, vagy megissza.

- Már jobb – emelte rám kék tekintetét, majd ülésbe húzta magát. – Érdekes, még sosem történt ilyen.

- Azért idd meg ezt – nyújtottam felé a poharat. Készségesen elvette tőlem, majd lehajtotta az egészet. – Biztos jobban vagy?

- Igen – felelte, miközben lehelyezte a poharat az éjjeliszekrényre. – Már sokkal jobban – nyúlt bal tenyerem alá, majd maga elé húzta kezem, és szemügyre vette a gyűrűt, amit nemrég adott. – Jól áll rajtad – villantott egy térd remegtető mosolyt.

- Köszi – kuncogtam, majd megfogtam a vállát, és elkezdtem lefelé nyomni a párnára. – Na, most feküdj le szépen.

- Miért? – tiltakozott rögtön. – Már jól vagyok!

- Nem baj, szeretném, ha aludnál egy kicsit.

- Dehogy alszom! – csattant fel.

- De igen! – toltam le az ágyra. – Ne vitatkozz velem!

- De nincs rá szükségem, szerelmem.

- Nem érdekel – folytattam szigorúan. – A kedvemért, légyszi – váltottam lágyabb hangra. – Csak hunyd le a szemed szépen.

Feldúltan fújta ki a levegőt, majd megforgatta a tekintetét.

- De akkor legalább te is idefekszel, ugye? – kérdezte bizonytalanul, mire kinevettem.

- Igen – válaszoltam.

- Jól van, hát akkor... - morogta, majd levette magáról a ruháit, és az ágy végébe dobta, míg a cipőjét az ágy mellé helyezte. Egy szál alsónadrágban bújt be a takaró alá, majd megpaskolta maga mellett az ágyat. – Gyere ide!

Nem ellenkeztem vele. Én is megszabadultam a felesleges göncöktől, majd kölcsön vettem a pólóját, és abba bújtam bele. Lerúgtam a cipőm, majd bemásztam mellé a takaró alá, és belefeküdtem ölelő karjába. A jobb oldalamon feküdtem, míg ő hátulról átkarolt, és szorosan magához húzott.

- Szeretlek, gyönyörűm – mondta halkan, mire egy apró mosoly szaladt át ajkamon.

- Én is szeretlek – sóhajtottam fel elég mélyen, ahogy fenekem ágyékához nyomódott. – De most aludj.

- Jó illatod van – motyogta, miközben belefúrta orrát a hajamba, majd egy puszit nyomott rá. – Olyan édeskés. Elég csábító.

- Ne beszélj – dorgáltam. – Most aludnod kell!

- Nagyon akaratos vagy – mormolta duzzogva, majd elkapta a hasam, és még szorosabban odahúzott magához. Csípője ülepemhez nyomódott, mire nyeltem egy nagyot, majd belefúrtam a fejem a párnába, és próbáltam ellenállni a csábításnak, ami ott körözött a levegőbe, mióta bebújtam mellé a takaró alá.

- Jó éjt! – mondtam neki, inkább nem is reagáltam előző mondatára.

Így is eléggé elvesztettem a türelmem a fenekemnek feszülő merevedéstől. Idegesítő volt, hogy mennyire kívántam őt, mégsem kaphattam most meg.

- Gyönyörűm, mi lenne, ha...

- Aludnánk? – vágtam szavába. – Remek ötlet! Szép álmokat! Pihenésre van szükséged.

Nem felelt, viszont kezét végighúzta a combomon, majd így folytatta a hasamon keresztül egészen a mellem oldaláig. Úgy tűnt ezúttal nem akarta feladni. Nem is bántam volna, ha az imént nem szédült volna meg az utazástól. Eléggé aggódtam érte.

Ujjai lassan vándoroltak be a póló alá, majd megsimította a mellemet. Megtette ugyanezt mellbimbóimmal is, mire vettem egy nagy levegőt. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne forduljak meg, és vessem rá magam.

Tenyere elidőzött alhasamon, kicsi köröket rajzolt rá, majd óvatosan becsúszott fehérneműm alá, és megsimította a szeméremdombomat.

- Gyönyörű vagy – súgta a fülembe. – A legformásabb nő, akit valaha láttam.

- Nathan – szóltam rá mit sem törődve igazán vonzó bókjával. – Fejezd be, és aludj.

Őt sem érdekelte különösen a kérésem. Ujját legérzékenyebb pontomra simította, majd lassan körözni kezdett rajta. Ajkam elnyílt a kényeztetéstől, majd kifújtam a levegőt. Ezt a csatát határozottan elvesztettem.

- Te is akarod! – súgta a fülembe, majd végigcsókolta nyakam oldalát.

- Lehet – vallottam be. – De ne merj elmozdulni onnan. Ha felkelsz inkább a kanapén alszom.

- Megoldom így is – húzta ki kezét fehérneműmből, majd lehúzta rólam. – Élvezni fogod!

Igen, tisztában voltam vele én is, hogy így lesz, amikor megéreztem, hogy férfiassága nekinyomódott a fenekemnek, majd egy pillanatra elhúzódott tőlem. Matatott egy kis ideig, végül újra szorosan magához húzott. Csípőmet megragadva picit feljebb tolt, majd keménységét végighúzta fenekemen, és a bejáratomhoz helyezte. Lassan csusszant belém, elég idegörlően. Felsóhajtottam, amikor megérkezett.

Valóban megoldotta, hogy ne kelljen elmozdulnia a helyéről. Mindketten a jobb oldalunkon feküdtünk, ahogy gyengéd lökéseket gyakorolt, miközben bal kezével a legjobb helyen körözött.

- Basszus – nyögtem, ahogy keze felszaladt mellemre, és gyengéden megmarkolta, miközben egyre határozottabb lökésekkel kényeztetett odalent. – Rendesen elcsábítottál.

- Muszáj volt – húzta végig ujját mellbimbómon, amitől ajkam elnyílt. – Annyira izgató vagy, hogy nem bírok magammal melletted.

Nem bírtam felelni, mert a gyönyör felkúszott elmémig. Felnyögtem, ahogy az élvezet átsiklott testemen. Még a combjaim is beleremegtek a kéjbe. Lökött még párat, majd kihúzódott belőlem.

- Fel ne merjél kelni! – utasítottam markánsan, majd kimásztam mellőle. – Feküdj a hátadra!

Amint átgördült a hátára, átvetettem lábam a csípőjén, majd lovaglóülésben belereszkedtem férfiasságába. Az éjfekete szempár engem kémlelt, ahogy mozogni kezdtem rajta. Nem ellenkezett velem, csak figyelt, egész hosszan. Felmordult, amikor megmerevedett alattam, majd felült, és fenekembe markolva tolt magához közelebb, miközben élvezett. Ajkaink egymásra találtak, kezem vállára simult.

Amikor elkészült felsóhajtott, majd megpaskolta a fenekem, és adott még két puszit a számra. Végül visszadőlt a párnára, és tarkója alá helyezte csuklóját. Izmai kidudorodtak. Alig bírtam levenni kíváncsi tekintetem róluk.

- Te vagy a legcsodálatosabb nő az egész világon, szerelmem – vigyorgott rám, mire én is elmosolyodtam, majd lehajoltam, hogy megcsókoljam.