Nathannek igaza volt. A raktár ajtaja tárva nyitva várt bennünket. Michael a küszöb mögött ült a fenekén, térdét felhúzta, míg fejét lehajtotta. Amint érzékelte, hogy megérkeztünk felénk kapta a buksiját. Arca eltorzult, szeme könnyes volt.

- Apa? – sétáltam oda hozzá értetlenül, majd leguggoltam elé, és megfogtam a térdét. – Mi a baj?

- Semmi – mosolygott rám elég erőtlenül.

- Na! – noszogattam kedvesen. – Mondd el, mi bánt!

- Semmi olyasmi, amivel neked foglalkoznod kéne – felelte Michael elesetten.

- Apa, egész életedben csak magadba zárkóztál, ahelyett, hogy őszinte lettél volna velem. Most már nem kell ezt tenned. Szívesen meghallgatlak.

- Igazad van – sóhajtott fel szakaszosan, majd megrázta a fejét, és sebtében kitörölte a könnyeket a szeméből. Sosem láttam még sírni az apámat, így elég mélyen megérintett a jelenet, aminek tanúi lehettünk.

- Mi a baj? – ültem le elé törökülésben, majd rámosolyogtam.

- Nem igazán találom a helyem – nevetett fel bánatosan. – Egész eddigi életemben tudtam, hogy mit tegyek és mi a feladatom, de most... - ráztam meg a kobakját. – Nem maradt semmim. Egyedül vagyok, Eleanor. Elbuktam. Minden feladatomban.

- Dehogyis, apa! – szálltam vele vitába azonnal. – Nem vagy egyedül, mi itt vagyunk neked. Mindig is jó apám voltál, nem értem, hogy miért érzed ezt.

- Luna – szólított meg Nathan halkan. – Én... hazamegyek. Hagylak titeket beszélgetni. Nem szeretnék zavarni.

- Maradj nyugodtan, Nathaniel, nem zavarsz – nézett rá Michael. Meglepetten fordítottam vissza a fejem apa felé. – Gyere, ülj ide mellénk.

Hallottam, ahogy Nathan nagy levegőt vett, majd kimért mozdulatokkal leereszkedett mellém.

- Egyébként szerintem ez nem igaz – mondta Nathan halkan. – Mármint nyilván most elég kilátástalannak érzed az életed, de... én is voltam így pár hónapja, azt gondoltam, hogy nincs értelme az életemnek, de Luna rávilágított, hogy van. Úgyhogy egész jók az esélyeid, még így bukott angyalként is, ha Luna van melletted.

Legörbítettem az ajkam, ahogy ránéztem. Annyira szerettem, hogy el sem bírtam mondani.

Nathan egy szívdöglesztő mosolyt villantott felém, majd megrántotta a vállát.

- Nem értem – motyogta Michael Nathant figyelve. – Mégis mi okod lett volna ilyet érezni?

- Egyrészt egész életemben azt hallgattam, hogy egy bizonyos feladatra születtem. Miután elvégeztem, és visszavettük a poklot Belzebubtól, nem volt többé célom. Ennek fejében még ilyen ronda, vörös szárnyakat is növesztettem, miután végeztem a mennyei sereggel, és az erő, amit kaptam sem könyörült rajtam igazán. Összevetve teljes volt a kilátástalanság. De eltelt azóta pár hónap, és... már úgy érzem, hogy van jövőm – pillantott rám, majd újra elmosolyodott.

Minden egyes szava örömmel töltötte meg elszomorodott szívemet. Annyira nehéz volt látnom a bánatát és a szenvedését abban az időben. Tehetetlenül kapálóztam, és úgy tűnt, hogy mostanra Nathan helyre rakta magában a dolgokat, és fordult a kocka. Jelenleg nekem volt szükségem arra a támogatásra, amit én adtam neki, amikor ő volt padlón.

- Értem – bólogatott Michael elgondolkodva. Kíváncsi lettem volna mi járt a fejében. Nathan elég nyitott volt vele, ami talán egy fokkal szimpatikusabbá tehette őt neki. - Hány éves vagy, Nathaniel?

- Húsz – felelte. – Vagyis... két hónap múlva már huszonegy.

- És... miért is érkeztetek? – emelte rám arany színű íriszét Michael.

- A segítségedre lenne szükségünk – húztam el a számat oldalra.

- Igen? – csillantak fel a szemei. – Miben?

Meglepődtem váratlan lelkesedésén. Talán úgy érezte ezáltal, hogy hasznos lehet, és mégis csak van némi értelme az egész életnek.

- Morgan elszólta magát – nevettem fel halkan. – Van most egy srác a házunkban, aki éppen Luciferrel beszélget. Remélhetőleg.

- Csak a szája jár – nyugtatott Nathan. – Nem csinál semmit Noah-val. Annyiszor mondtam már, hogy olyan, mint egy kistermetű kutya. Csak ugat, de nem harap.

- Tévedsz – szólt Michael. – Mi is azt hittük, senki sem vette komolyan, amikor lázadásról kezdtek susmorogni. Aztán csak megtörtént, és mindenki eléggé pofára esett.

- Igen, ez rendben van – reflektált Nathan magabiztosan. – Viszont velem mindig is olyan volt, ahogy körülírtam. Csak magyarázott egész életében, sosem váltotta be az ígéreteit a fenyegetéseket illetően, pedig szeret velük dobálózni.

- Talán fontos vagy neki – emelkedett fel Michael. – Na, menjünk. Gondoskodom a fiúról, mielőtt Lucifer mégis meggondolja magát.

- Köszi, apa – álltam elé, majd átöleltem. – És ne szomorkodj, mert én is szomorú leszek. Sosem leszel egyedül, mert én és Jayce mindig itt leszünk neked.

- Szeretlek, holdacskám – simogatta meg a hajam. – De mitől vagy csurom víz?

- Épp fürödtem, amikor Morgan kikiabált a kádból – kuncogtam fel. – Nincs az embernek két nyugodt perce!

- Morgan mindig is hiperaktív volt – jegyezte meg apa, amikor elengedett. – Induljunk!

Megragadtam Nathan karját, majd vele együtt teleportáltam egyenesen a nappali közepére. Michael a jobb oldalamra érkezett, majd összefonta karját mellkasán, amikor észrevette az éppen a kanapén csücsülő Noah-t, aki elég jókedélyűen társalgott a sátánnal.

- Megjöttetek? – vigyorgott Lucifer. – Kedvelem a fiút. Elég hízelgő dolgokat mond rólam.

- Maga kicsoda? – hőkölt hátra Noah Michael alakja láttán. – Maga Lucifer egy csatlósa?

Kiszakadt belőlünk a nevetés. Még Michael is elmosolyodott a feltételezésen, de rajta kívül mindenki kacagni kezdett. Morgan eközben mellém araszolt, majd belém karolt, de nem szólt semmit.

- Michael vagyok – szélesedett ki a mosolya.

- Mármint az a Michael? – kerekedett el Noah szeme.

- Az – lépett elé apa, majd felé nyújtotta a kezét. Noah elfogadta, majd egy másodpercre megdermedt. Tekintete elég üveges lett, majd amint Michael elengedte, értetlenül körbenézett.

- Maga... kicsoda?

- Eleanor apja vagyok – felelte apa, majd mellénk hátrált.

- Ó, elnézést. Kicsit elkalandoztam – pislogott Noah. – Igazából azt sem tudom, hogy mikor kerültem ide.

- Csak hazadobtál, és behívtalak dumcsizni – közölte vele Morgan a hazugságot.

- Tényleg – rázta meg a fejét Noah. – Basszus! – Felkelt a kanapéról, majd Luciferre pillantott. – Maga Nathan apja?

- Bizony – helyeselt Lucifer.

- Elnézést, hogy belerondítottam az estébe – pislogott körbe Noah. – Megyek is.

- Kikísérlek! – ajánlotta Morgan, majd a fiú mellé sétált és kivezette az ajtóhoz.

Miután Morgan sikeresen rácsukta az ajtót, rögtön apa elé szaladt, majd átkarolta.

- Te vagy a legjobb, Michael! – lelkendezett izgatottan. – Annyira hülye voltam, képzeld el! Nem hiszed el, hogy milyen bután elszóltam magam. Még szerencse, hogy vagy!

- Az egekig magasztal a leány – jegyezte meg Lucifer Michaelre nézve. Arcán egy hamiskás mosoly ült.

- Rám fér – paskolta meg Morgan hátát Michael, majd elengedte, és egyenesen Lucifer íriszébe bámult. – Lucifer, van kedved beszélgetni?

- Mármint nekem? – mutatott magára a sátán. – Michael velem akar beszélgetni? Biztos a bolygók állása változott meg, mert ilyenre még nem volt példa.

- Apám, ne legyél már ekkora seggfej! – dorgálta Nathan, mire sértésére Lucifer szeme vérvörössé alakult.

- Nathaniel, szeretnéd, hogy lávába hajítsalak?

- Szeretném, apám! – vigyorgott rá.

- Akkor csitulj el, fiú! – emelkedett fel Lucifer a kanapéról, majd apa felé fordult. – Te pedig kövess, már ha még áll az ajánlatod.

Elmosolyodtam, mert szavai tökéletesen tükrözték Nathan állítását a kiskutyás beszélgetéssel kapcsolatban. Egyébként meg amúgy is tudtam, hogy Lucifer szerette Nathant. Látszott rajta, még akkor is, ha egy rideg falat emelt maga köré, ahova nem engedett be senkit. Jóformán még magát is kizárta belőle.

Michael elvonult Luciferrel, feltételezéseim szerint a pokolba, így végre el tudtam menni, és rendbe tenni a madárfészket, ami a fejem tetején alakult ki a nagy izgalmak során. Kifésültem a hajam, majd megszárítottam, és bevonultam a szobába. Nathan az ágyon ült, éppen egy könyvet olvasott. Amint beértem letette, majd rám emelte gyémántkék pillantását.

- Van kedved aludni, kis kukac?

- Mostantól mindig kukacnak fogsz nevezni? – ugrottam fel mellé az ágyra.

- Nem tetszik? – simított végig az egyik behullámosodott hajszálamon.

- Nincs vele bajom – csüccsentem le mellé, majd nekidőltem az ágy háttámlájának, és kinyújtottam a lábam. – Amúgy aludhatunk. Miért akarsz aludni?

- Miért ne? – válaszolta semlegesen. – Sok volt ez a mai nap. Anyám látványa itt van előttem, és amíg alszom, talán nem látom.

- Ó, tényleg – szorítottam össze a számat. Teljesen megfeledkeztem az események kavalkádjában Lilith étteremben tett látogatásáról. Elég hosszúra nyúlt ez a mai este. – Rossz volt látni nagyon?

- Rossz? – kérdezte, miközben ráhajtotta a fejét a combomra. – Nem volt rossz, egyszerűen csak dühítő. Nem akarom, hogy itt legyen. Az az igazság, hogy engem már az sem érdekel, ha életben marad, csak tőlem távol tegye ezt.

Beletúrtam barna hajába, és lassan simogatni kezdtem.

- Majd meglátjuk, hogy alakul – mormoltam, mert semmi biztató nem ötlött az eszembe. – Bár... talán jobb lenne, ha halott lenne. Mármint... elég sok bonyodalmat okozott már így is, nem?

- De – jelentette ki. – Natalie-nak is jobb lenne, ha nem bukkanna fel véletlenül. Így is elég nehéz neki.

- Mármint? – ráncoltam szemöldököm. Nem értettem, hogy mire akart kilyukadni.

- Miután megöltem Lilith-et, beszélgettem Natalie-val – kezdett bele elég halkan. – Natalie úgy érezte akkor, hogy nem kell az anyjának. Ez egy borzasztó érzés, én is sokáig voltam így gyerekként. Az, hogy Lilith most felbukkant megnehezítheti a dolgokat, ha véletlenül összefutnának.

- Szegénykém – suttogtam együttérzően. – Én szívesen leszek a pótanyukája – ajánlottam fel kuncogva. – Elmagyarázom neki, mi az a menstruáció, hogyan kell tampont használni. Beszélgetek vele a védekezésről, ha nagyobb lesz. Meg ilyen csajos dolgokról – nevettem tovább.

- Ez nagyon jó ötlet – simogatta meg a térdem. – Tényleg megtennéd?

- Persze! – rántottam vállat. – Szeretem Natalie-t.

- Igen – mormolta. – Én is szeretem őt, pedig nem gondoltam volna, hogy képes leszek rá. Először olyan idegen volt az egész, hogy rajtam csüng egy ekkora gyerek.

- Az első perctől kezdve nagyon kedves voltál vele – cirógattam meg az arcát. – Valószínűleg ezért ragaszkodik hozzád ennyire. Ardent meg utálta – vihogtam fel. – Mondjuk nem csodálom. Ilyen ellenszenves sráccal rég találkoztam. Még az sem segített, hogy úgy nézett ki az arca, mint a tiéd.

- Sokat gondolkodtam a lázadás leverése után azon, hogy mi lett volna ha esetleg együtt növünk fel – hozta fel. – De rájöttem, hogy tök felesleges. Nem véletlenül történt így, úgyhogy nem is foglalkozom már ezzel.

- Ne is rágd magad ezen – simogattam a haját megállás nélkül. – Ez is Lilith hibája. Ő akarta megölni Ardent, lényegében miatta alakult így az élete.

- Nevetséges, hogy a saját anyám csak szenvedést hozott az életembe – súgta elég fájdalmasan. – Talán ez a büntetésem, amiért a sátán fia lettem? – emelte rám hirtelen kék szemét.

- Ez egy baromság! – közöltem vele határozottan. – Nem tehetsz róla, hogy ki az apád, úgyhogy felejtsd el.

- Akkor aludjunk, gyönyörűm – ült fel mellém. – Ezért mondtam. Elég sok hülyeség jár az agyamban.

- Oké – egyeztem bele, majd felpattantam, és előkotortam egy pólót a szekrényből, hogy pizsamaként belebújjak. Levetettem a nadrágom, majd befészkeltem magam a pihe-puha takaró ölelésébe. Nathan is megszabadult a nem kívánatos göncöktől, majd lefeküdt mellém, és képességével leoltotta a villanyt. Átkarolta a derekam, majd egy csókot nyomott a hajamba.