A reggeli ébredés fantasztikusra sikeredett. A telefonom úgy rezgett, mintha fel akarna robbanni. Kábán kaptam irányába kobakom, majd ránéztem az időre. Délelőtt fél tizenegy volt. Baszki!

Azonnal Nathaniel felé pillantottam, de szerencsére békésen szundikált az ágy bal oldala felé fordulva.

Morgan vagy hatszáz üzenetet hagyott nekem, hogy mi a franc van már, ugyanis ideje lett volna hazaugranom pár percre, hogy levezényeljem a meglepetés buli körüli teendőket.

A szélnél is halkabban másztam ki az ágyból. A ruháim felé pillantottam, de úgy tűnt, hogy eléggé becsavarodtak a takaró alá, így esélytelen voltam, hogy kiszabadítsam őket.

Lepillantottam felettébb szexi öltözékemre. Nathan fekete pólójában díszelegtem, és egy világoskék fehérneműben. Legalább a póló leért majdnem a térdemig, így egy halk sóhaj keretében elhatároztam, hogy így megyek haza. Reméltem, hogy Nathan nem ébred fel, míg távol vagyok. Nagyon kellett sietnem.

Vissza se írtam Morgannek, hanem rögtön Colonie-ba teleportáltam egyenesen Morgan szobájába.

- A kurva életbe! – ugrott egy hatalmasat az ágyon, ahogy megjelentem egyenesen előtte. – Mi a szar, Lun! Megállt bennem az ütő is!

- Sajnálom! – kiáltottam. – Kicsit máshogy alakultak a dolgok az este. Nagyon... máshogy – motyogtam, majd megemeltem baj kezem. – Nincs igazán erre időnk, úgyhogy ne nagyon akadj ki – sétáltam hozzá közelebb, majd orra alá dugtam a gyűrűmet.

- Eleanor! – sikoltott egy akkorát, amitől még a holtaknak is fel kellett volna ébredniük. – Ez...?

- Igen! – vágtam rá. – Ne mondd senkinek! – kértem tőle. – Most szerzek valami ruhát. Hogy állunk?

- Úristen! – visított Morgan, miközben felugrott az ágyról, majd egyenesen a nyakamba vetette magát. Még a szuszt is kiszorította belőlem.

- Jól van! – paskoltam meg a hátát. – Azonnal vissza kell menjek. Mondd, mi a szitu!

- Minden készen áll, Lun! – tolt el magától, de a felkarom nem eresztette volna el. – Á! – kezdett ugrálni előttem izgatottan. – Nagyon örülök nektek!

- Köszi – nevettem fel. – Felöltözöm gyorsan! – rontottam ki a szobából, majd besiettem az enyémbe. Ott egy fél perc leforgása alatt jöttem rá, hogy túl feltűnő lenne, ha felöltözve térnék vissza Nathan mellé, így megforgattam a szemem, majd a kezembe vettem néhány tiszta ruhát magamnak, és Nathannek is.

- Mondom, mi van! – robbant be Morgan felfűtött állapotban. – Jayce-nek és Anabellnek még kell fél óra. Szóval fél óra múlva mindenki ott lesz a tanácskozóban. Írok, ha jöhettek! Addig kösd le valamivel... - kacsintott rám, mire szemet forgattam.

- Szuper vagy! – hálálkodtam, miközben előrántottam a tamponos dobozt a fiókból, majd Morganre pillantottam. – Írj majd! – vágtam oda, majd vissza is teleportáltam Mason Citybe.

Elég leverten festhettem, ahogy bevonszoltam magam egy halom ruhával és egy doboz tamponnal a hálószobába. Természetesen Nathan már fent volt, amikor átléptem a küszöböt. Az ágy háttámlájának dőlve ült.

- Szóval merre is voltál? – kért számon, mire elnevettem magam.

- Ezekért – dobtam le az ágyra őket. – Gondoltam, ránk férne valami tiszta.

- És közben megjött? – meredt a tamponra, mire újfent kiszakadt belőlem a kacagás.

- Nem – pillantottam a dobozra. – Ez a születésnapi ajándékod – másztam fel mellé az ágyra. – Boldog szülinapot! – karoltam át a nyakát, majd beleültem az ölébe, és kihúztam magam, hogy megcsókoljam.

- Luna – hajtotta az arcát fejem búbjára, miután elhúzódtunk egymástól. – Nem szeretném, hogy ajándékot adj nekem.

- Miért? – háborogtam egyből. – Csak te költheted rám három kocsi árát?

- Nem érdemlem meg – jelentette ki, mire elhúzódtam tőle, majd elég mérgesen kezdtem szuggerálni őt.

- Engem meg nem érdekel, hogy mit gondolsz – vettem kezembe a dobozt, majd felé nyújtottam. – A tiéd! Boldog szülinapot!

- A tampon? – pislogott rám elég nagyokat, de nem vette volna el tőlem.

- Nem – húztam vissza, majd felnyitottam a tetejét. – Csukd be a szemed! – kértem tőle, mire egy elég nagy sóhaj szakadt ki belőle, de megtette. – Tartsd a markod.

Megemelte tenyerét, mire beleejtettem a nyakláncot. Rögvest lenézett rá, majd megforgatta ujjai között, és elolvasta a medálon található szöveget. Elidőzött rajta pillantása egy ideig, majd rám emelte tekintetét, és elmosolyodott.

- Köszönöm, ez elég sokat jelent számomra.

- Tényleg? – másztam vissza mellé. – Akkor tetszik?

- Igen, nagyon tetszik – karolta át a vállam, majd megpuszilta a hajam. – Miért ezt irattad rá?

- Egyrészt azért, mert igaz – kezdtem bele halkan, majd folytattam. – Másrészt mert eléggé beleragadt a fülembe, amikor azt mondtad nekem először, hogy az életednél is jobban szeretsz engem. Én is téged, Nathan – hajtottam rá fejem a vállára.

- Már bebizonyítottad – szorított magához. – Hát, kicsit kellemetlenül érzem magam, mert nem sokszor kaptam ajándékot, de azt hiszem, örülök neki.... Vagyis nyilván örülök, nehogy félre érts.

- Akkor vedd fel! – utasítottam, majd amíg magára applikálta addig egyenesen elé másztam, hogy szemből megnézzem, hogy áll neki. Amint megláttam elvigyorodtam. Morgannek igaza volt. Rettentően szexi egy pasin a jól megválasztott nyaklánc.

- Idő lesz, mire megszokom – tapogatta meg a nyakát. – De elviselhető.

- Nagyon szívdöglesztően festesz így – nevettem fel, ahogy újra belemásztam az ölébe vele szemben. – Amúgy ezért voltunk Los Angelesben, nem Aaronnal randizni. Az majd jövő hétvégén lesz – hecceltem, mire megrázta a kobakját.

- Már elígérkeztél nekem, nem engedem, hogy randizz vele. Előbb kellett volna átgondolnod ezt – karolta át a derekam karjával, majd rányomta ajkát az enyémre, és gyengéden megcsókolt.

- Francba – kuncogtam, ahogy hagyott levegőhöz jutni. – Mindegy, akkor most már veled maradok. Elleszünk mi, nem?

- Ne játssz velem, kukacka – csókolt arcom. – Inkább gyere el velem fürdeni. Ránk fér.

- Büdös vagyok? – pillantottam le magamra.

- Nem mondanám, de azért illene megmosakodni naponta legalább egyszer, nem?

- Lehet – másztam le róla, majd felé nyújtottam a kezem. Elfogadta, majd követni kezdett a fürdőszoba felé. Ott Nathan megnyitotta a vizet, amíg én egy nagyon csinos könyvtáros kontyba fogtam a hajamat. Ezután én is csatlakoztam hozzá, majd megálltam vele szemben, és mellkasára simítottam a tenyerem.

Eléggé elkalandoztak a gondolataim, hogy mégis mivel lephettem volna meg őt, ha már születésnapja volt. Egy dolog jutott eszembe, amit sosem kért volna tőlem, így felpillantottam rá, majd felpipiskedtem, hogy megcsókoljam. Nem ellenkezett velem. Keze bejárta a derekam tájékát, majd végigsimított a fenekemen, miközben szánk édes táncot járt. A keménysége elég hamar feszült neki hasamnak, így elhúzódtam tőle, majd a kezembe vettem, és húzogatni kezdtem. Lassan ereszkedtem le előtte, végig tartottam a szemkontaktust vele.

- Mit csinálsz? – kérdezte elég halálra vált arccal, de nem foglalkoztam vele, egyszerűen csak bekaptam a hosszát, és végighúztam rajta a számat. – Hé! – kiáltotta. - Hagyd abba! Nem kell ezt csinálnod!

- De szeretném – pillantottam fel rá. – Nem jó? – ismételtem meg előbbi tevékenységem.

- De az – vallotta be. – De nem szeretném, hogy ezt csináld.

- Miért? – simogattam tovább a férfiasságát, majd megnyaltam a végét, és ismét ránéztem. Éjfekete szempár kémlelt engem.

- Mert nem a kurvám vagy!

- Nem, a mennyasszonyod vagyok – vigyorogtam rá, majd habozás nélkül újra bekaptam merevségét, és dolgozni kezdtem rajta. Felnyögött, ahogy gyorsítottam a tempómon. Legalább teljes két percig bírt csendben élvezkedni, aztán újra rázendített.

- Elég, kérlek – érintette meg az arcomat. – Csak hagyd abba ezt, mert... így nem fog túl sokáig tartani.

- Milyen kényes vagy – húztam végig még egyszer rajta a nyelvemet, majd felegyenesedtem és megráztam a fejem. – Nem könnyíted meg a dolgom.

- Nem, csak tudom, hogy azért csinálod, mert szülinapom van – húzta végig ujját alsó ajkamon.

- Én szívesen csinálom máskor is – vigyorogtam rá. – Megleplek vele majd.

- De...

- Nathan, hagyd abba! Nincsen semmi baj ezzel szerintem – kapaszkodtam bele ismét izmos vállába. Nem felelt, viszont fenekemre simult két tenyere, majd felemelt magához, és nekinyomott a falnak.

Szerencsére elég hamar letudtuk a zuhanyzást. Miután megtörölköztünk, visszasiettem a szobába, majd sebtében magamra kapkodtam a ruháimat. A telefonom után nyúltam, de egyelőre még nem jelzett Morgan, hogy idő van, így visszadobtam az ágyra. Nathan is bejött a szobába, majd belebújt egy alsónadrágba és egy farmerba. Oldalra döntött fejjel figyeltem, ahogy öltözött. Végigmértem szálkás mellkasát, majd megakadt a tekintetem hasa alján. Mi?

- Hallod... – sétáltam hozzá közelebb, majd végighúztam a tenyerem alhasán, ahol a beforrt hegnek kellett volna lennie, amit akkor szerzett, amikor Lilith átszúrta a dereka felett, és feltámasztottam. Így a prófécia is beteljesedett aznap.

Nagy erőkkel bámultam az egykori seb hűlt helyét. Jóformán ideges lettem, amiért eltűnt. Eddig ott volt, most meg nem? Azért ez elég elképzelhetetlen volt.

- Most mi van? – értetlenkedett. – Mit csinálsz?

- Eltűnt – böktem oda, ahol a hegnek kellett volna lennie. Nathan lenézett magára, majd felvonta a szemöldökét.

- Hát ez elég furcsa – állapította meg ő is. – De tegnap még megvolt.

- Biztos vagy benne?

- Igen – bólintott. – Most nem tudom, hova lett. Még csak nem is gyógyítottam magam. De hát attól sem kellett volna eltűnnie.

- Jól érzed magad? – aggodalmaskodtam rögtön, mire bólogatni kezdett.

- Igen, most épp eléggé – felelte, majd felkapta a pólóját, és magára húzta. – Úgyhogy nem tudom, mi történt.

- Aggódom érted – közöltem vele, ahogy leereszkedtem az ágy szélére, majd a kezembe emeltem a telefonom. – Tegnap szédültél, most ez...

- Minden rendben van, gyönyörűm – ült le mellém, mire közelebb húzódtam hozzá, és átkaroltam őt. Féltettem.

- Morgannek elmondtam – lengettem meg azt a kezem orra előtt, amin a gyűrűm volt. – Nagyon sikoltozott.

- A többieknek is el kéne mondani – hozta fel Nathan, mire elhúzódtam tőle, és bólogatni kezdtem. Épp, hogy szólásra nyitottam volna a számat a telefonom megrezdült. Azonnal megnyitottam. Morgan küldött egy kis ördög fej emojit. Felkacagtam, majd megráztam a kobakom. – Ez mire is utal pontosan?

- Nem tudom – rántottam vállat semlegesen, mintha tényleg fogalmam sem lenne róla. – Menjünk, mondjuk el a többieknek – javasoltam neki, hátha nem kell rákönyörögnöm a cipőjét, hanem magától felveszi.

- Jól van – egyezett bele, majd végre elkezdte felhúzni a fekete lábbelit. Én már korábban belebújtam az enyémbe, így amíg Nathan lekötötte magát addig írtam Morgannek egy lefelé mutató nyilat, és egy nevetős fejet, mire válaszul egy kép jött arról, ahogy a tanácskozóban állnak csoportostul, tettre készen. Nehezen fogtam vissza a kuncogásom, de kénytelen voltam.

- Min mosolyogsz ennyire? – sétált elém, mire gyorsan lezártam a telefonom.

- Semmin – vágtam rá talán túl gyorsan. – Gyere! – ragadtam meg a karját, majd habozás nélkül elteleportáltam vele. Egyenesen a tanácskozó ajtaja elé érkeztünk, ahol Nathan értetlenül fordult felém.

- Mégis mit keresünk itt? – nyitotta szét karját, mire az ajtó magától kitárult. Feltételezéseim szerint Lucifer gondoskodhatott róla.

- Meglepetés! – kiáltotta mindenki egyszerre, átszellemülten.

- Az – tette hozzá Lucifer karba font kezekkel a sarokból. – Na, örülsz, fiú?

Nathan döbbenten rám nézett, majd végül a fekete-fehér lufikból álló díszítésre, és a három „Boldog szülinapot" feliratra. Szegény teljesen megfagyott a sokktól.

- Komolyan? – tárta szét újra karját megilletődve. – Nem tudom, mit kell csinálni ilyenkor!

- Örülni, fiú! – jött közelebb Lucifer, majd megveregette a vállát. – Boldog születésnapot, Nathaniel. Büszke vagyok rád!

- Azt a mindenit – mormolta Nathan mellettem. – Köszönöm, apám!

- Csillagszemű! – ugrott elé Morgan, majd egyből megölelte. – Boldog szülinapot!

- Köszi, Morgan! – paskolta meg a hátát Nathan, majd eltolta magától. – Ez elég váratlan – sandított rám, mire elvigyorodtam.

- Apuci – állt meg előtte Naylee. – Olyan izgalmas, hogy itt lehetünk veled!

- Nagyon – nevetett fel Nathan, majd hagyta, hogy Naylee is átkarolja őt. Utána Nael is köszöntötte, majd Jayce és Anabell is. Mondjuk Anabellt idehozni meglehetősen rizikós volt, de Jayce a lelkére kötötte, hogy el ne merjen mozdulni mellőle. Anabell szót is fogadott, ahogy elnéztem. Olyan közel maradt hozzá, mintha össze lett volna bilincselve a csuklójuk.

Natalie is odarohant bátyjához, és szorosan megölelgette, aztán Michael is idesomfordált a sarokból, majd megállt Nathan előtt.

- Isten éltessen, Nathaniel – mondta neki mosolyogva.

- Ő is eljött? – kontrázott rá Nathan, mire Lucifer felsóhajtott, de nem szólt semmit.

- Reméljük nem – kotyogott közbe mégis a sátán, majd leült a kőasztalhoz egy szabad székre. – Gyerünk, fiú. Fújd el a gyertyát, mert leég! – emelte kezét az asztalfőn elhelyezett torta felé, mire a huszonegy gyertya lángra kapott.

- Köszönöm – nevetett fel Nathan apám köszöntésére reagálva, majd rám emelte kék íriszét elég tanácstalanul, így megtoltam az asztal felé. Helyet foglalt az asztalfőn, míg a többiek körbe ülték a kőtákolmányt. Én odaálltam mellé, és a vállára simítottam a tenyerem. Vártam, hogy kívánjon valamit, és elfújja a lángot.

Gyémántkék szemét a gyertyákra szegezte, majd egy örömittas vigyor kezdett kirajzolódni száján. A lángok felcsaptak, majd egyenesen az én arcomat formálták meg.

- Ez már mutatvány – tapsikolt Morgan. – Cirkuszban kéne mutogatni téged!

- Te lehetnél mellettem a bohóc – szólt vissza Nathan gúnyosan, mire felkuncogtunk.

- Kívánj valamit és fújd el! – bátorítottam, mint egy kisfiút.

- Mit kívánjak? – pillantott rám összevont szemöldökkel.

- Amire vágysz – feleltem egy mély sóhaj keretében.

- De hát... - kezdett volna ellenkezni, de nem volt rá ideje, mert Lucifer rámordult.

- Nathaniel! – dorgálta apja máris. – Csak fújd már el!

Nathan megforgatta szemét, majd teleszívta tüdejét levegővel, és eloltotta a lángokat. Végül hátradőlt a székben, majd ismét elég szaporán kezdte venni a levegőt.

- Megint – pillantott felém. – Ugyanaz, mint tegnap.

- Szédülsz? – méregettem arcát aggódva.

- Aha – mormolta.

- Micsoda? – könyökölt az asztalra Lucifer. – Miről beszéltek, leányom? Adjatok számot róla!

- Igazából nem tudom – tettem csípőre a jobb kezem, míg ballal Nathan vállát szorongattam. – Mármint elég furcsa. Azt mondja, hogy szédül. Tegnap is ez volt, miután... hazajöttünk.

- Honnan? – érdeklődött Jayce.

- Párizsból – válaszolt neki Nathan. – Már jobb. Tegnap is nagyjából ennyi történt, miután portált nyitottam. Most pedig a képesség használata után történt. Lehet selejtes vagyok már, és éppen haldoklom.

- Hagyd ezt abba – martam bele a vállába. – Minek kell baromságokat beszélni?

- Várjunk csak – kotyogott közbe Nael. – Minek voltatok Párizsban, anya?

- Mert valakik – mutatott Nathan egyenesen Luciferre, majd Michaelre. – Teljesen szétcseszték az elképzeléseimet, így kénytelen voltam megkérni Eleanor kezét, még mielőtt azt hinné, hogy csak kényszerből akarom.

- Tessék? – tágultak ki Jayce szeme. – Most akkor... esküvő lesz?

- Ez elég váratlan – meredt az asztalra Michael. – És igent mondtál? – pislogott rám.

- Igen – bólogattam, mire Lucifer arcán egy elég örömittas vigyor rajzolódott ki.

- Végre! – csapta össze tenyerét. – Ennyit várakoztatni! Én megmondtam már tavaly októberben, hogy tartsuk meg az esküvőt!

- Te miért nem sikoltozol? – sandított Anabell Morganre.

- Mert én már egy órával ezelőtt megtudtam – ugrott egyet Morgan a széken. – Volt időm feldolgozni, átgondolni a vendéglistát és a díszítést.

- Közben nem ehetnénk egy kis tortát? – érdeklődött Nael. Nem úgy tűnt, mintha őt lázba hozta volna ez a dolog. Naylee sem volt túl boldog. Nem értettem, hogy mi bajuk volt.

- De – feleltem, majd leszedtem róla a gyertyákat egy üres tányérba, aztán Nathan felvágta szeletekre, míg én tartottam neki a tányérokat, és egyesével kiosztottam őket. Elég hamar elfogyott mindenki tányérjáról az édesség. Még nekem is különösen ízlett az epres ízvilág, hiába ettem állva, mint egy ló.

- Apuci, mikor adhatom oda Nathannek amit csináltam neki? – türelmetlenkedett Natalie, miután az ő tányérja is kiürült.

- Add oda neki most! – utasította Lucifer, mire a kislány szeme felcsillant, majd odarohant testvéréhez, és felé nyújtott egy papírlapot. Nathan válla felé hajoltam, hogy én is láthassam a rajzot, amit Natalie készített neki.

Középen Nathan állt, mellette azt hiszem, én, míg másik oldalán Natalie, Jonathan, Lucifer és Jayce. A háttérben persze ott sorakoztak a pokolkutyák nagy, piros szemekkel. Látszott, hogy bőven használta ott a ceruzát. Egy kislány elképzelése a családról. Szinte meghatott.

- Köszönöm – cirógatta meg húga arcát, majd letette a torta mellé. – Majd kirakom a falra.

- Na, fiú! – lebegtetett Lucifer egy dobozt Nathan elé, majd leengedte a maradék torta mellé. – Lássuk, mit szólsz ehhez!

- Megajándékozol, apám? – csodálkozott Nathan az apró, fekete dobozt kémlelve.

- Úgy tartja az illem, nem igaz? – kérdezett vissza Lucifer.

Nathan nem felelt, csak levette a doboz tetejét. Kérdő pillantást vetett apjára, amikor kiemelt egy kulcsot belőle.

- Ez mi? – emelte a magasba.

- Egy kulcs, fiú, ha esetleg nem láttál volna még ilyet – oktatta ki keményen Lucifer.

- Értem, de mit nyit?

- A házadat – közölte Lucifer somolyogva. A szemem kitágult válaszára.

- Hogy mit? – kérdezett vissza Nathan is értetlenül.

- A füled is rossz, gyermek? Kezdek aggódni érted.

- Nem, apám, csak nem értem, miért van szükségem házra.

- Ez a Mason City-ben lévő ház kulcsa, fiam, neked ajándékozom. Mostantól a tiéd, nekem nincs rá szükségem. Itthon vagyok – emelte meg kezét. Egy cseppet megkönnyebbültem.

A gesztus kimondottan nagyvonalú volt Lucifertől, ezért elmosolyodtam.

Tudtam, hogy Nathan számára sokat jelentett az a ház, ahol felnőtt. Így legalább mindig az övé lehetett, és akkor látogathatott el oda, amikor szeretett volna. Egyébként is, de mégis más volt a hangulata.

- Köszönöm, apám, nem számítottam erre – vallotta be, majd letette a kulcsot a rajz mellé.

- Szívesen, fiú – felelt a sátán, majd elkényelmesedett székében. Elégedettnek tűnt.

- Most én jövök! – lelkesedett Morgan. – Tessék, Csillagszemű!

Vicces volt, hogy Morgan még mindig így hívta Nathant. Egyébként roppant találó becenév volt, tekintve a hatalmas, csillogó szemére, ami ámulatba ejtően ragyogott azon a helyes pofiján. Észveszejtően gyönyörű volt.

Nathan elvette tőle az ajándékos zacskót, majd felhúzott szemöldökkel kiemelt belőle egy bögrét, amin Morgan arca volt. Egyből kitört belőlem a kacagás, ahogy az ajándékboltos utunkra gondoltam. Morgan sosem volt normális.

- Köszönöm, Morgan – kuncogott fel Nathan is. – Ez nagyon egyedi.

- Én is az vagyok, szóval... szívesen – kacsintott Morgan.

- Tőlem otthon kapsz majd valamit – szólalt fel Jayce. – Tetszeni fog!

- Alig várom! – vigyorgott rá Nathan.

- Na, és Nathaniel – hajolt előre újra Lucifer. – Ezek szerint döntésre jutottatok?

Nathan rám emelte pillantását, majd apjára. Elkapta a karomat, majd belehúzott az ölébe. Gondoltam megelégelte, hogy ott toporogtam mellette a vállába kapaszkodva.

- Igen – válaszolt.

- Bocsánat – könyökölt az asztalra Jayce. – Mégis mivel kapcsolatban?

- És mi a döntés? – tágult ki Michael szeme is. Senki sem foglalkozott Jayce kérdésével.

Elhelyezkedtem Nathan ölében. Egyik keze derekamon volt, míg oldalasan ültem combján, másik a lábamon pihent.

- Az, hogy igen – adta tudtukra Nathan. – Idejövünk, és... nem tudom. Csinálunk valamit, amihez egyikünknek sincs különösebben kedve.

- Komolyan? – dőlt előre Nael is. – Megtennétek? Értünk?

- De mit? – forgatta Morgan is a kobakját elég értetlenül.

- Nathaniel és Eleanor átveszik a birodalom irányítását – jelentette be Lucifer. – Hát nem izgalmas?

- Luna – ragadta meg hirtelen a kézfejem Nathan. – Figyelj már... az az igazság, hogy nem sokat látok.

- Micsoda? – néztem bele a szemébe. – Mit nem látsz?

- Semmit – motyogta a szobában „nézelődve". Legalábbis a fejét forgatni kezdte. – Szerintem megvakultam.

- Te most szórakozol? – érdeklődött Jayce, mire Nathan felé fordította a kobakját.

- Jayce, hallom a hangod, de nem látlak egyáltalán.

- Mi történt veled, fiú? – emelkedett fel Lucifer.

- Anya! – kiáltott fel Naylee elég zaklatottan, mire felé kaptam a buksim. A keze elhalványodott, szinte teljesen átlátszóvá vált. A mellette ülő Naellel is ugyanez történt. Szép, lassan az egész testük átlátszóvá alakult. Megijedni sem volt időm, annyira gyorsan történt.

- Köszönöm – súgta Nael, majd egyszeriben köddé váltak. Piros köd csapott fel az üres székeken, majd lehullott a kőpadlóra. A jövő megváltozott? Baszki!

Apa előre szólt, hogy ez megtörténhet, de látni elporladni őket elég megdöbbentő élmény volt. El is szomorodtam egy pillanatra, azonban nem volt időnk ezzel foglalkozni.

- Mi történt? – markolászta Nathan a karom. – Eltűntek?

- Igen – motyogtam. – El.

- Az jó, de ettől még mindig vak vagyok – jelentette ki, mire kimásztam az öléből. - Hé, ne menj el. Most mi van?

- Állj fel onnan, Nathaniel! – utasította Lucifer, mire Nathan felemelkedett. – Nyisd ki a szemed, fiú. - Nathan vett egy nagy levegőt, majd felfedte démon íriszét, aztán a következő másodpercben elkapta az asztal szélét, mert megszédült. Odaálltam mellé, majd megfogtam a kezét, hogy ne boruljon fel. – Így se jobb – motyogta. – De cserébe szédülök, mint állat.

- Mi lett vele? – pánikolt Morgan is. – Csináljon már valaki valamit!

- Engedd el őt, leányom – kérte Lucifer, mire összeszorítottam a számat, majd félre léptem, és arrébb húztam a széket, hogy Nathan ne essen benne orra. – Gyere ide, Nathaniel!

Lucifer megállt a tanácskozó kellős közepén, és megvárta, amíg Nathan kimondottan ingatag módon elbotorkált elé.

- Apám, fogalmam sincs, hol vagy – matatott a levegőben. – Mármint tudom, hogy itt vagy a szobában, de nem látlak.

- Változz át! – javasolta Michael. – Hátha az segít.

Nathan ismét egy elég nagy levegőt vett, majd átalakult teljes démoni formájába, azonban a szárnyai nem nyíltak ki.

- A szárnyaid is, fiam! – dörrent rá Lucifer.

- Nem – csóválta fejét Nathan. – Ennyi.

- Ez tegnap kezdődött? – érdeklődött Michael. – Elég váratlan.

- Szinte már vártam, hogy valami történjen – jegyezte meg Nathan. – Jó, nekem le kell ülnöm, mert valami brutál módon forog velem a világ, és még vak is vagyok.

- Maradj itt! – parancsolt rá Lucifer, majd átsétált a tanácskozó másik felére, és felkapott egy tőrt. A szívemhez kaptam, amikor egyenesen Nathan felé hajította, aki elkapta kezével a levegőben. Idegesen fújtattam. Mi a franc történt vele?

- Azért hallani még hallok – dobta le maga mellé a szúróeszközt.

- Használd a képességed – sétált elé Lucifer. – Emelj fel.

Nathan ismét felsóhajtott, majd lehunyta szemhéját. Eltelt legalább két perc, majd megrázta a kobakját.

- Nem megy, eltűnt – tárta szét karját tehetetlenségében. Egyre jobban kétségbeestem, ahogy odasétáltam mellé, majd megfogtam a kezét. – Haldoklom, apám?

- Mit érzel pontosan? – faggatta tovább Lucifer. – Áruld el!

- Semmit – felelte Nathan. – Már nem szédülök. Nagyjából olyan, mint a prófécia beteljesedése előtt. Igazából egész jó. Nyugodt.

- Nathan! – szaladt elé Natalie. – Segítsek valahogy?

- Ha vissza tudod adni a látásom... - motyogta Nathan. – Nem, Natalie. Menj és rajzolj, vagy valami. De kedves tőled – tapogatott másik kezével a levegőben. – Hol a fenében vagy?

- Itt! – kapta el Natalie a karját. – Hozzak neked egy botot?

- Fejezd ezt be, Natalie! – dörrent Lucifer hangja. – Adj teret a bátyádnak, menj. Ülj le szépen, csillagom.

Natalie leszegte a kobakját, majd szófogadóan visszabandukolt a kőasztalhoz, és felcsüccsent a székre. Mellette Morgan csak tátott szájjal bámult felénk. Anabell és Jayce is csak pislogtak, míg Michael töprengve simogatta az állát.

- De a prófécia előtt is voltak szárnyaid – fordultam Nathan felé, aztán rájöttem, hogy ő nem lát engem, szóval akár beszélhettem volna a fal felé is.

- Voltak – rántott vállat.

- Akkor nyisd ki őket, fiú! – utasította Lucifer legkeményebb hangján. – Gyerünk.

- Nem megy! – nyüglődött Nathan kétszeri sikertelen próbálkozás után. – Mintha nem lennének ott, nem tudom.

- Rendben, fiú, ez fájni fog – sétált mögé Lucifer, majd habozás nélkül belenyúlt a hátába. Összeszorítottam a fogam, miközben azt néztem, ahogy ott matatott.

- Egek! – nyögte Morgan. – Ez meg meg sem nyikkan. – Igaza volt. Nathan némán tűrte a fájdalmat, mintha nem is ismerte volna, hogy mi az.

Valami megreccsent, majd még valami.

- Bassza meg! – sziszegte Nathan, majd a következő másodpercben Lucifer kihúzott két elég véres szárnyat a hátából.

- Na, tessék, gyermekem. Ott vannak azok!

- Csodálatos. Legközelebb inkább hagyjuk is ott őket – mormolta elég nagy levegővételek közepette.

- Tudnunk kell az okát, hogy mi váltotta ezt ki – hozta fel Michael. – Van valami elképzelésetek róla, Luna?

- Hát... - hebegtem elég zaklatottan. – Nincs. Nem tudom. Tegnap kezdődött, miután megjöttünk Párizsból egy portálon keresztül. Megszédült, de utána teljesen jól lett. Aztán most a tűz után jött elő újra.

- Lemegyek a könyvtárba – jelentette ki Lucifer. – Vidd őt haza, leányom, és tedd le egy... biztonságos helyre. Mondjuk egy ágyba – nézett rám, mire bólogatni kezdtem. – Aztán... - nézett Jayce-re. – Jó, te nem leszel jó... - morfondírozott mérgesen. - Komolyan itt vagyunk ennyien, de egyikőtök sem beszéli a nyelvünket? Szánalmas banda! Amint leérettségiztetek meg fogjátok tanulni!

- Mit akarsz keresni? – emelkedett fel Michael. – Én segíthetek, habár már elég satnya a nyelvtudásom, de mégis több, mint a szobában lévőknek.

- Megoldást keresünk erre – bökött Lucifer Nathan felé. – Nem maradhat ilyen esetlenül, és vakon a gyermekem.

- De kedves vagy, apám – sóhajtotta Nathan, majd elkezdte tapogatni a vállamat. – Luna, most te mit csinálsz?

- Állok melletted – suttogtam már-már remegve. Megoldás kellett, de nagyon gyorsan. Előtte viszont válaszok, hogy mégis mi váltotta ezt ki nála.

- Vidd haza – kérte Lucifer. – Amint találok valamit, eljövök.

- Rendben – egyeztem bele elég vékony hangon.

- Jayce, Morgan ti is tartsatok velük. Védjétek meg a fiamat!

- Apám, azért nem vagyok tehetetlen! – háborodott fel Nathan. – A prófécia előtt is túléltem valahogy. Azzal a különbséggel, hogy akkor még láttam is.

- Luna! – ugrott fel Jayce. – Te még tudod használni, amit Nath átadott neked?

A kérdés remek volt. Rápillantottam a székre, és arra gondoltam, azt akarom, hogy azonnal megemelkedjen, azonban nem történt semmi sem. Mintha kiveszett volna belőlem az erő.

- Nem – ráztam meg a fejem. – Nem tudom.

- Induljatok! – parancsolta a sátán, mire felsóhajtottam, majd hagytam, hogy átjárjon a saját energiám, és egyenesen a Colonie-i házban lévő szobánkba teleportáltam.

- Változz vissza – simogattam meg Nathan arcát, aki rögtön eleget tett kérésemnek.

- Luna – fordult felém elég hirtelen, majd arcomat kezdte fogdosni. – Ha így maradok.... akkor sem... hagysz el, ugye?

- Nem maradsz így – szögeztem le határozottan, majd az ágy mellé vezettem. – Ülj le.

Nathan a kezem után nyúlt, így megfogtam neki, majd egyenesen elé álltam, és átkaroltam a nyakát. A hasamra hajtotta a fejét, és igyekezett összeszedetten lélegezni.

- Luna, tényleg elhagysz?

- Miért kérdezed ezt? – simogattam a haját. – Nem hagylak, történjék bármi. Ígérem. Ne izgulj ilyeneken.

- De most mi történt? – kérdezte, miközben a hátamon tapogatózott.

- Nem tudom, ezen gondolkodom – húzódtam el tőle. – Feküdj le.

- Minek?

- Odafekszem melléd – mondtam neki, majd segítettem neki az ágyon maradni. Őt nyomtam belülre, míg ezúttal én feküdtem kívül. Ráhajtottam a kobakom a mellkasára, míg ő átkarolt engem.

- Egyébként már jól vagyok – mondta halkan. – Csak nem látok semmit. Elég fura.

- Sajnálom – suttogtam fájdalmasan.

- Én annyira nem – felelte. – Tudod milyen nyugalmat érzek? Döbbenetes.

- Nem értelek.

- Miután megkaptam apám képességét sokszor voltak dühkitöréseim. Mintha folyamatosan arra késztetett volna az az energia, hogy romboljak. Szobákat gyújtottam fel a pokolban, miután lementünk. Ez a féktelen harag megmaradt, csak elfojtottam magamban. Megtanultam kezelni. Most nincs képesség, se semmi és nyugodt vagyok. Azt sem bánnám, ha így maradnék.

- Ez elég durva amúgy – simogattam meg a mellkasát.

- De, mégis bánnám – változott meg véleménye elég hirtelen.

- Na, miért?

- Látni akarom a gyönyörű arcod.

- De cuki vagy – súgtam neki halkan. – De azért én jobban örülnék, ha visszanyernéd a képességeid és a látásodat is.

- Na, jó – mondta hadarva. – Vegyük át! Szóval tegnap portált nyitottam, és azután szédültem meg először. Olyan ismeretlen érzés tört rám. Gyengének éreztem magam, aztán hirtelen elmúlt. Ma pedig a tűz kontrollálása után is ugyanez történt, aztán kimondtuk hogy mi a döntésünk, és Nael és Naylee eltűntek, igaz?

- Aha – helyeseltem.

- Tehát ez összefügghet. Talán azért történt ez, mert megváltozott a jövő?

- Nem tudom – mormoltam a pólójába, miközben elég erősen kapaszkodtam belé. Nem akartam elveszíteni. Itt cikázott a fejemben, ahogy végignéztem a halálát, és már rosszul voltam. Feszítette bensőmet egy erős fájdalom ezzel kapcsolatban. A perc, amikor kihunyt a szemében az élet felért egy örökkévalósággal számomra, miközben igyekeztem életet lehelni belé azon az ominózus napon, amikor a prófécia bekövetkezett.

Na, várjunk csak... lehet, hogy a prófécia sosem következett be? Talán összezavarodott volna az idő?

Úgy ültem fel, mintha puskból lőttek volna ki, és megtéptem a pólóját elég erőszakosan.

- Most letépted rólam, szerelmem? Én nem bánom, csak nem látlak, így neked kell felül lenned...

- Nathan! – pirítottam rá. Nem volt időnk most szexuális utalásokkal foglalatoskodni. – Szerintem sosem történt meg a prófécia. Nem következett be. Eltűnt a sebed és az erőd is. Nem lehetséges?

- De, pont úgy érzem magam, mint előtte, ezt mondom.

- Baszki! – ugrottam talpra, ahogy tudatosult, hogy mit kellett volna tennünk ahhoz, hogy újra jól legyen. – El ne mozdulj innen! Elmegyek apádhoz!

- Várjál! – ragadta meg a karomat, majd felült és tapogatózni kezdett.

- Mit szeretnél? – másztam közelebb hozzá. – Mondd el, úgy egyszerűbb.

- Csak szeretném, ha megcsókolnál.

Nem haboztam. Elkaptam az állát, majd rányomtam a számat az övére, és jó hosszan elidőztem felette.

- Most maradj itt! – pusziltam még egyszer szájon. – Mindjárt jövök, lehet van egy ötletem!

Felpattantam mellőle, majd vettem egy nagy levegőt.

- Luna? – szólt hozzám épp, mielőtt elteleportálhattam volna.

- Tessék? – meredtem rá, ahogy semmibe révedő tekintete bejárta a szobát.

- Mindennél jobban szeretlek – mondta elég gondterhelten.

- Most miért mondod ezt? – sétáltam vissza mellé.

- Ha esetleg mégis haldokolnék, vagy valami...

- Oké – tágult ki szemem. – Kelj fel onnan, gyere! – húztam fel az ágyról. – Inkább magammal viszlek.

- Nem kell, csak...

- De igen, jobb lesz, ha vigyázok rád – motyogtam elég rémülten előbbi szavai hallatára. Miért hitte azt, hogy meg fog halni? Ez nem vidított fel túlzottan, sőt... az őrületbe kergetett már csak a gondolata is annak, hogy elveszíthetem.

Nathan felkuncogott a mondatomra.

- Édes vagy, de azért még talán meg tudom védeni magam, habár nem tudom mitől kellene...

Felvontam a szemöldököm, majd hagytam, hogy jobb kezem felöltse démoni mivoltát. Éles karmok sorakoztak meghosszabbodott ujjaim végén.

Egy hirtelen mozdulattal ütöttem felé, mire elkapta a kezemet.

- Oké – nyugodtam meg egy másodperc alatt. – Meggyőztél. De honnan tudtad?

- Hallottam – közölte, majd elengedte csuklómat. – Jó a fülem.

- Biztos a sok hallgatózástól! – vetettem szemére, majd visszaváltoztattam kezemet, és átkaroltam a derekát. – Most elmegyünk.

Nem vártam meg válaszát, rögtön a pokol könyvtárába teleportáltam a vörös színű futószőnyegre, a pult elé.

- A könyvtárban vagyunk? – érdeklődött Nathan. – Elég poshadt könyvszag van itt.

- Igen – feleltem, majd elindultam előre, és ügyeltem rá, hogy ne essen orra mellettem. Nem lehetett komfortos vakon járkálni.

A pultnál ülő sárga démon ránk kapta tekintetét, de még mielőtt szólásra nyithatta volna a száját, Lucifer kisétált az egyik hegymagas polc takarásából, és leengedte a kezében tartott könyvet.

- Mit kerestek itt, leányom? – szegezte nekem a kérdést várakozás nélkül.

- Eszembe jutott valami – vezettem hozzá közelebb Nathant. – Na, most Nathan azt mondja, hogy úgy érzi magát, mint a prófécia beteljesedése előtt. Innen – húztam fel a pólóját újra, majd ráböktem a hege hűlt helyére. –, eltűnt a heg. Felszívódott ma reggelre. Mi van, ha tényleg nem történt meg ez a dolog, mert összekuszálódott az idő, vagy mit tudom én?

Lucifer elgondolkodott egy pillanatra, majd összevonta szemöldökét.

- Visszatértek a múlt emberei, és megjelentek a jövő várományosai – motyogta maga elé. – Eleanor, te egy kincs vagy számunkra! – jelentette ki, majd ledobta a könyvet a démon elé a pultra.

- Köszi – nevettem fel halkan. – De mire jöttél rá?

- Azt állította Nael, hogy csak erre az időpontra volt képes visszajönni – kezdett bele Lucifer, miközben fel-alá kezdett járkálni előttünk. – Keletkezett az időben egy anomália azzal, amit januárban tettetek. Ezáltal teljesen felborult az idővonal. Akiknek halottnak kellene lenniük most életben vannak, akik még meg sem születtek, megjelentek. Az idő kompenzál – torpant meg, majd Nathanre bökött.

- Nem bírt el három ekkora erőt egymás mellett – csatlakozott hozzánk Michael a hátunk mögül érkezve, majd megállt Lucifer mellett. – Amint megszületett a döntésük a jövő megváltozott, viszont Nathaniel képessége hanyatlani kezdett. Elkezdte begyógyítani az idővonal a hibát, amit az összekapcsolódással okoztatok rajta. Adott, és elvett. Valami megváltozott a jövőben, ami valószínűleg egy pozitív kimenetelt jelképez, viszont Nathaniel ereje eltűnt, azaz kompenzál az idő.

- Úgy érzékeli, hogy sosem teljesedett be a prófécia – tette hozzá Lucifer elég megdöbbent arcot vágva. – Közben mégis megtörtént. Ezért voltatok képesek visszatérni – nézett egyenesen apámra. – Megzavarodott az idővonal, amikor elszabadult az a hatalmas erő kettejükből.

- Ezt egész könnyen orvosolni tudjuk – fordult Lucifer felé Michael. – Csak meg kell halnia a fiúnak, és Eleanornak fel kell keltenie.

- Mi... mi..? – hebegtem halálra váltan. – Én...

- Nekem így jó! – jelentette ki Nathan. – Tetszik ez a nyugalom. Valaki meglephetne egy bottal, ha már születésnapom van. Elleszek vele.

- Ne szórakozz velem, fiú! – dörrent Lucifer legkeményebb hangja. – Nem maradsz így!

- Miért? – szállt vele vitába Nathan. – Tulajdonképpen nekem nincs szükségem arra az erőre. Elvagyok nélküle.

- Lemondanál róla? – hőkölt hátra Michael értetlenkedve. – De mégis miért?

- Nem szeretném, ha Lunának újra át kéne élnie ezt.

- Nemes gondolat – gúnyolódott Lucifer. – Szerintem a leány megbirkózik vele. Egyszer már sikerült, most is fog!

Lepillantottam a piros szőnyegre, majd felsóhajtottam. Tudtam, hogy meg kell tennem, mégsem voltam boldog tőle. Nem akartam végignézni Nathan halálát. A felfűtött pánik kezdett felkúszni a tudatomig, ahogy az agyam kivetítette elém haldokló arcának képét. A szívem rögtön hevesebben kezdett verni, szinte teljesen földbe gyökerezett a lábam, ahogy felrémlett, ahogy a gyémántkék szempárban kihunyt a csillogás, és a semmibe meredve szállt el belőle az élet.

- Meg... megteszem – jelentettem ki bátortalanul a testem minden ellenkezésére is. Nem volt kérdés, hogy meg kellett próbáljuk.

- Luna, nem kell... – kezdett volna bele Nathan, de lecsittegtem.

- Kérlek, csak fejezd be. Nem fogsz vakon maradni, oké?

- De én...

- Kussolj már el! – ordítottam rá a kelleténél gorombábban, de jelenleg nem volt szükségem arra, hogy még vele is veszekedjek. Ő is tudta, hogy nem maradhatott így.

- Befejeztétek? – kérdezte Lucifer elég flegmán, mire bólintottam. – Akkor tegyük meg – csapta össze tenyerét, majd egyszeriben egy portál nyílt meg a talpunk alatt, és belezuhantunk.

A pokol egyik hálótermébe érkeztünk. Nem volt ismerős a berendezés. Itt még sosem jártam korábban. Mindössze egy franciaágy állt középen, alatta egy fekete szőnyeg szaladt át. Két oldalán egy-egy éjjeli szekrénnyel. Más bútor nem volt a helyiségben, és ablakok sem voltak a falán. Hátborzongató volt belegondolni, hogy egy ablak nélküli szobában terveztem leélni a következő éveimet.

- Most mi van? – türelmetlenkedett Nathan. – Mondjátok el!

- Fektesd az ágyra – utasított Lucifer, mire rögvest odavezettem Nathant, majd megvártam, míg leült, és lenyomtam a párnára.

- Luna – szorongatta kezem. – Ne csináld, kérlek. Nincs erre szükség.

- Csak fogd be – suttogtam, majd Luciferre pillantottam várakozón.

- Meg fogom állítani a szívét – közölte velem, mire ajkam elnyílt. Határozottan nem álltam készen erre. Semmi ehhez hasonló dologra sem. Nem akartam. A rettegés átfutott a apró alakomon. Beleremegett az egész kezem.

- Változz át, vagy valami – javasolta apa, mire bólogatni kezdtem, majd felfedtem teljes hibrid alakomat, és megközelítettem az ágyat a másik oldalról, mint ahol Nathaniel feküdt. Letérdeltem mellé, majd mellkasára helyeztem a két kezem. Az aggodalom kétellyel társulva körözött testemben.

- Eleanor, amint megállt a szíve, cselekedned kell. Nem tétlenkedhetsz, különben...

- Jó! – kiáltottam zaklatottan. A szívem a torkomban dobogott. – Csináljuk már, a Jóisten bassza meg! – szakadt ki belőlem frusztrációm a feltörekvő vad stressztől.

- Hé! – tapogatta ki Nathan a karom, majd megsimította. – Nyugi! Bízom benned!

- Csináld – suttogtam remegő hangon Lucifer szemébe nézve. A sátán bólintott, ezzel már tudtam, hogy a napom fénypontja megkezdődött.