- Nem megyek sehova!— mondtam határozottan.

- De Kook...— fogta meg a kezem.- Kérlek... Gyere velem!— sírta.

- Nem tehetem.— ráztam meg a fejemet, könnyeimmel küszködve.

Elengedte a kezemet, majd hátrálni kezdett. Tudtam, hogy még ma este elmegy. Hallottam, hogy felsiet a lépcsőn, majd pár perc múlva kinyitja az ajtót. Felnéztem, majd találkoztam a tekintetével.

- Szeretlek...— suttogta, majd kilépett.

Heves sírásba kezdtem, majd lerogytam a földre. Kezemet szám elé tettem és próbáltam lenyugodni. Nekidőltem az asztalnak és csak sírtam. Utána akartam menni. De nem tehettem...

Taehyung POV:

Könnyeim marták a szememet. A szívem folyamatosan vissza húzott, de nem tehettem. Nem vihetem magammal. Igaza van. Neki itt a helye. Itt van mindene. Ülök a kocsiban és csak vezetek. Esik az eső és dörög az ég.

- BAZDMEG!— ütöttem a kormányba.

•••

Már hajnalodott, én pedig egy elég hosszú autópályán vezetek.  Tokyo-ba tartok az egyik barátomhoz. Ott Jackson sose keresne. Iszonyatosan hiányzik Jungkook. Teljesen megváltoztatott. Megtanított szeretni és értékelni valakit. Leparkoltam egy üres parkolóba, majd utat engedtem a könnyeimnek. Felidéztem az összes együtt töltött pillanatunkat. Mikor először csókoltam meg, először szereztem neki örömet, a cuki nyuszi mosolya, a nyugtató hangja és a gyerekes énje. A tegnap esti csók... A szavak amik úgy hatottak rám, mintha az életemet jelentenék. Jungkook volt az életem...

~ Első évad vége ~