Nem tudom hogyan és, hog miként, de sikerült kihozzni Taehyungot. Három kerek hét tellt el, de sikerült. Épp a kocsiban ülök Jin mellett, ugyanis épp érte megyünk. Már az összes ujjamon lerágtam a körmömet olyan ideges vagyok. Vagyis inkább csak izgulok. Iszonyatosan boldog vagyok.

- Mindjárt ott vagyunk.— vigyorgott Jin.

- Valahogy észre vettem...— fújtam ki egy adag levegőt.

- Izgulsz?— nézett rám egy pillanatra.

- Három hét kibaszott sok idő...— sóhajtottam.

- Ugyan.— kuncogott, majd leparkolt.

A szívem vicc nélkül akkorát dobbant mikor megláttam, hogy azt hittem itt visz el a mentő szívrohamban. Azonnal kiszálltam, majd elkezdtem felé futni. Kezéből ki esett a kis csomagja, majd elkezdett ő is felém futni. Amint hozzá értem, az ölébe pattantam és szorosan átöleltem. Kegyetleb volt ez a három hét nélküle. Annyira fájt, hogy azt hittem bele halok.

- Hiányoztál...— sírtam nyakhajlatába.

- Te is nyuszim.— puszilt hajamba, majd letett és egy lassú csókban részesített.

- Menjünk haza...— suttogtam ajkaira.

- Menjünk.— bólintott, majd kézen fogva engem, elindult a kocsihoz.

- Szia Tae!— köszönt Jin.

- Szia!— morogta Tae.

Nem volt kérdéses, hogy Tae mellé ülök. Kezeinket összekulcsoltam, majd rádöntöttem a vállára a fejemet. Jó érzés volt újra magam mellett tudni őt. Nem érdekel, hogy ártatlan vagy sem. Nekem ő kell. Ez nem egy kamasz szerelem ami csak úgy jön aztán pár hónap múlva elillan. Én komolyan szerelmes vagyok Taehyungba. Úgy mint eddig még soha senkibe. Még Yoongiba se... Lassan lehunyam a szemem, majd hagytam, higy lassan elnyomjon az álom, hiszen alig aludtam valamit mostanában.

•••

Lány cirógatásra kelltem. Azonnal tudtam, hogy Taehyung kellt éppenséggel. Elmosolyodtam, majd kinyitottam a szemeimet. Haza értünk. Rá néztem Tae-re aki csak nyomott egy puszit az orromra, majd kiszállt a kocsiból. Követve a példáját, én is kiszálltam és követtem egészen a szobájához.

- Nem nagyon változott semmi.— nézett körbe.

- Ennyi idő alatt nem is nagyon változhatott volna.— kuncogtam.

- Figyelj Jungkook...— kezdett bele.- Azt hiszem magyarázattal tartozok...— ült le az ágyra, majd egyenesen a szemembe nézett.

- Szerintem is.— bólintottam, majd leültem mellé.