Honomiék már a negyedik ruhaszalonban jártak, de még mindig nem találtak egy ruhát sem Nanának.

Ellenben velük, hármójukkal, akik már találtak maguknak.

- Nem hiszem el, hogy ti már meg vagytok! – morgolódott Nana.

- A tiéd is meg lesz lassan – sétált mellette húga, kezében a ruhászsákkal, amiben a tökéletest tartotta.

- Igen, ne félj! – bíztatta Mei is barátnőjét. – Ó, nézd! Ez nagyon gyönyörű!

- Undorító...

Végül három óra elteltével találtak csak ruhát. Nana nagyon boldog volt, amikor már ő is zsákkal a kezében lépett ki a szalonból.

- Olyan gyönyörű! – lelkendezett. – Seiji el fog ájulni, amikor meglát ebben a gyönyörűségben.

- Az biztos – mosolygott Temari. – És látod, neked legalább valaki el fog ájulni, amikor meg lát a ruhádban! Én nem mondhatom el ugyan azt magamról.

- Valahogy én se – mosolyodott el Honomi.

Nem sajnálta a dolgot, sőt. Örült neki. Nem akart senkinek se tetszeni.

Itt megállt.
Vagy lehet mégse lenne rossz, ha valaki őt kísérné és megdicsérné, úgy igazán és szívből, hogy gyönyörű aznap este. Hogy táncoljon vele egész este és jól érezze magát.

- Biztos lesz valaki – bíztatta Temari a lányt, kizökkentve gondolataiból. – De most őszintén... Nem tetszik most neked senki?

Honomi ismét maga elé meredt.

Hogy tetszik-e neki most valaki? Igen. Tetszik neki valaki, de nem meri még magának sem bevallani.

- Esetleg lehet róla szó – mosolyodott el.

- És ki az? –kérdezte Mei. – Kuro?

- Kuro? – lepődött meg a lány. – Dehogy is! Ő a legjobb barátom!

- Akkor csak nem... - lepődött meg Temari is. – Valamelyik öcsém? Ki? Kankuro? Nem ajánlom, ő egy barom. Gaara... ő meg...

- Nyugodj meg –szólt közbe Honomi.

Temari szúrósan nézett a békésen mosolygó lányra. Amint hazaértek, kifaggatja Kankurót, hogy mit tudott meg.

Hazaérve, lepakoltak, majd fáradtan dőltek le az ágyukra.

- Hát ez fárasztó volt – nyújtózott Honomi. – De végre vége ennek a témának. Most fog jönni, hogy mi legyen a fogás, a virágok, a díszítés...

- Ne is folytasd – nyögte Temari kétségbeesetten.

Még kicsit beszélgettek, majd kopogás zavarta meg őket.

- Megjöttetek? – lépett be Kankuro. – Milyen volt? Hallottuk, hogy sikerült ruhát szerezni.

- Hála a jó égnek – sóhajtott fel megkönnyebbülten Honomi. – Elég nehéz szülés volt... Nektek milyen napotok volt?

- Lustálkodtunk egész nap – vigyorgott a festett arcú.

- Mázlisták...

- De sajnos nem volt elég az az idő, amink volt rá – fűzte még hozzá a fiú drámaian.

- Nem akarsz meghalni? –kérdezte Honomi mosolyogva.

- Még nem tervezem – nevetett Kankuro. – Na, de visszadőlök még egy kicsit. Lehet megint bombatámadás lesz az asztalnál...

Honomi felsóhajtott, majd feltápászkodott az ágyáról.

Beakasztotta a ruháját a szekrénybe és megsimította a zsákot.

- Gyönyörű az a ruha – jegyezte meg Temari kedvesen. – Az a valaki biztos a lábaid előtt fog csúszni.

- Nincs kinek tetszeni – morogta Honomi.

Szembe fordult a lánnyal és megakadt a szeme, a szobájában ácsorgó Kazekagén.

Rózsásodó arccal kezdte el tördelni a kezeit.

„Mégis mikor jött be? – kérdezte magában Honomi. – Kankuróval?"

Temari öccsére nézett, aki szintén így reagált. Minél előbb ki akarta faggatni Kankurót, hogy miről beszélgettek, így felállt, elköszönt és átment a szomszéd szobába, magára hagyva a két fiatalt.

- Öö... - kezdte Honomi. – Azt hiszem, megnézem, mi van Ryotával.

- Veled tartok! – indult meg Gaara is.

Közben a szomszédos szobában, Temari kegyetlen tekintettel nézte öccsét, aki már nem bírta tovább a nyomást.

- Jól van! Elmondom! De Gaara nem tudhat róla, hogy tudod!

- Úgy is egyszer meg kell tudnom, hogy mi a helyzet! Tetszik neki Honomi?

Kankuro lesütötte a szemeit.

- Hát... valami ilyesmi... Csak annyi a különbség, hogy... eljegyzés van a dologban.

- Hogy micsoda? – hajolt előre Temari meglepetten. –Eljegyzés? Gaara... Honomit? Miért?

- Az Inukage kérése – mondta Kankuro. – Nem kötelező, de szeretné, ha megtörténne a dolog.

- Hát... tényleg elég jó lenne – sóhajtotta Temari. – És Gaara mit mondott? Ő szeretné?

- Még nem tudja, gondolkozik a dolgon. De szerintem ezen nincs mit gondolkodni...

- Hát persze, hogy nincs! – csapott az asztalra Temari. – Kedvelik egymást, ez annyira nyilvánvaló!

Kankuro ijedtében összerezzent.

Ismerte nővérét és tudta, hogy mennyire heves természetű. Most, hogy ezt megtudta, nem fog egykönnyen belenyugodni és mindent meg fog tenni, hogy összehozza a két jómadarat.

Honomi és Gaara csendben sétáltak Ryota szobája felé.

A lány néha a szeme sarkából a fiú felé nézett. Ő is ugyan azt tette, így kínos fejelkapásokkal végződtek ezek a kísérletek.

- Kíváncsian várom, hogy láthassalak abban a ruhában – szólalt meg Gaara.

Honomi meglepetten nézett a mellette haladó fiúra.

- Ó, köszönöm, igen... - motyogta. – Szeretnék csinos lenni, így szerintem tökéletes választás volt az a ruha...

- Szerintem te mindig csinos vagy – jegyezte meg Gaara vörös arccal.

- Hogy? – lepődött meg még jobban a lány.

Kikerekedett szemekkel nézte Gaarát. Mellkasában Nishi ismét mozgolódni kezdett.

Kezével megszorította mellkasát. Rosszul volt, de nem akart megint sárkányt futtatni.

- Te mindig csinos vagy – ismételte meg a fiú megállva és szembe fordult a lánnyal.

Aggódva vette észre, hogy a lánynak megint fájdalmai vannak.

Megszorította a lány kezét és magához húzta.

Honomi ijedten esett a fiú mellkasának. Esetlenül ölelte át a derekát és behunyta szemeit.

Mellkasa már nem fájt, de a szíve hevesen vert.

- Gaara... - kezdte a lány, de inkább nem folytatta.

Arcát a fiú nyakába fúrta és felszabadultnak érezte magát.

Nem akarta, hogy véget érjen ez a pillanat, még erősebben szorította magához a fiút.

- Honomi... - hallotta meg öccse hangját.

Ijedten lökte el magától Gaarát és szégyenlősén nézett öccsére.

- Ryota, hogy vagy? – kérdezte.

- Jobban, mint tegnap este – mosolygott a kisfiú. – Ti szerelmesek vagytok?

- Ryota! – kiáltotta megdöbbenve a lány. – Nem, nem vagyunk szerelmesek, csak barátok! Ne beszélj butaságokat!

Gaara megdöbbenve állt a két testvér előtt és az előbbi kérdés cikázott a fejében, mindenféle más gondolatokkal.

„Szerelmes? Ebbe még nem gondoltam bele. Milyen... szeretni valakit? Kínos lenne erről Temariékat kérdezni. Akkor biztos mindenfélét beleképzelnének a dologba, amit én nem akarok. Kankuro már így is felbuzdult az eljegyzés említésére... Nem, ezt magamnak kell megtapasztalnom? De vajon Honomival fogom?"

Ryota elszégyellte magát, majd megrázta fejét és megszorította a két fiatal kezét, behúzva őket a szobájába.

- Gyertek, játszunk együtt!

Honomi és Gaara meglepődve néztek össze, majd egyszerre mosolyodtak el és leültek a földre, hogy megkaphassák az instrukciót, mik ők és mi a feladatuk.

- Rendben, Honomi, te leszel a kígyó lánnyal, mert tudod... sárkány vagy és az majdnem kígyó... Gaara, te meg leszel a... nem tudom, mi legyél. Várj, megvan! Te leszel a hőssel, tessék, odaadom a bábút hozzá. És én leszek a gonosz, aki megtámadja a hőst és akkor jön a kígyólány és...

- Ryota, nem az lenne az ésszerű, ha a kígyólányt támadná meg a gonosz? És akkor a hős pedig megmenti.

- Az unalmas – legyintett a kisfiú unottan. – Most mást játszunk. Én vagyok a játékmester!

- Értettük! – húzta ki magát a két fiatal, majd belekezdtek a játékba.

- Ó, jajj, megtámadott a gonosz Ryota! – mondta Gaara. – Most mit tegyek?

- Nem jó! – állította meg Ryota. – Ez béna, több beleéléssel. Sikíts.

- Nem fogok sikítani...

- Sikíts! – szűrte ki a fogai között Honomi. – Vagy sose hagy békén.

Gaara felsóhajtott, majd mély levegőt vett.

- Úristen! Segítség! Megtámadtak! – kiáltotta a fiú, reménykedve, hogy senki sem ront be a szobába, félreértve a helyzetet. Szerencsére nem így történt.

Honominak vissza kellett fojtania egy hangos nevetést.

- Hiába kiabálsz segítségért, senki se fogja meghallani – nevette Ryota gonoszul, miközben mozgatta a bábuját.

- Azt te csak hiszed, Ryota! – kiáltott fel Honomi. – Én meghallottam és segítek a bajba jutott Gaarának!

- Hogy micsoda? Ne! Kígyólány! Ezt nem teheted!

- Ments meg, Kígyólány!

Honomi megpörgette a levegőben a bábut, lecsapott Ryotájéra, majd Gaara hős bábujához ment vele.

- Köszönöm, hogy megmentettél, Kígyólány! – mondta Gaara.

- Nem kell megköszönni. Segítek, ahol csak tudok!

- Csókot! – kiáltotta izgatottan Ryota. – CSÓKOT!

Honomi és Gaara zavarba jött a kisfiú kérésétől, majd elfordították a fejüket és szégyenlősen összeérintették a bábujúkat.

- Nagyon jót játszottunk! – nyúlt el a padlón a kisfiú. – Köszönöm! Holnap is játszunk ilyet!

- Holnap játssz Kankuróval és Temarival – mosolygott Gaara.

- De én veletek szeretnék megint játszani! – háborodott fel Ryota.

Honomi felállt, majd felvette a földről öccsét.

- Jól van, holnap is mi játszunk veled! De most feküdj le és pihenj!

Miután betette az ágyába Ryotát, egy csókot nyomott a feje búbjára, betakargatta, majd Gaarával a nyomában, kilépett a szobából.

- Hát ez valami fenomenális volt – sóhajtotta a lány. – És kínos.

- Elég vicces volt – mosolygott a fiú. – Aranyos kistesóid vannak. Remek anya lesz majd belőled.

- Belőled meg remek apa – mosolygott vissza a lány.

Gaara elkomorodott.

„Vajon pár év elteltével... együtt leszünk „remek szülők"?"