Gaara eltátotta a száját, a hatalmas sárkány láttán.

Fekete pikkelye volt és tengerkék sörénye. Fején két hatalmas szarv volt és mintha mosolyogni látta volna a bestiát.

- Azannyát! – hüledezett Kankuro.

- Ez... ez lenne a családi átok? – kérdezte Temari meglepődve.

- Így van – bólintott az Inukage. – Minden harmadik és hatodik gyermek egy lényt hordoz a testében.

Kankuro és Temari még mindig tátott szájjal fordult a sárkány felé, ami hatalmas méretével tekergett a földön, fején Honomival, aki keresztbetette karjait a mellén.

Gaara ugyanúgy, mint testvérei, meglepetten nézett felfelé.

Honomi elégedett mosollyal nézett le a fiúra.

- Na, mi van? Elvitte a sárkány a nyelvedet? – élcelődött a lány.

- Nem, csak nem láttam még ekkora gyíkot – vágott vissza Gaara.

Honomi bosszúsan csettintett a nyelvével, majd leguggolt Nishi fején.

- Nishi, földrengés! – adta a parancsot a bestiának.

A sárkány engedelmesen a földre csapott vastag farkával, aminek következtében rázkódni kezdett a föld és több helyen beszakadt, követhetetlen gyorsasággal haladva a fiú felé.

Még magasabbra emelkedett a homokkal és már nagyobb tüskékkel próbálkozott be, de a sárkánynak meg se kottyant a támadás.

Honomi elégedetten nevetett fel.

- Ezzel nem mész sokra – jegyezte meg nevetve. – Add fel, Nishi ellen nem győzhetsz.

- Nem is áll szándékomban győzni – mondta a fiú mosolyogva, miközben leereszkedett a földre. – Feladom. Nyertél. Megmutattam mindent, amit a gyerekek láthatnak.

- Ch, gyenge – felelte a lány, majd leugrott a sárkány fejéről, a fiú elé érkezve.

A lány kinyújtotta a kezét, amit Gaara hosszas percek elteltével megszorított. Honomi erre magához rántotta a fiút és megölelte.

Kankuroék meglepetten reagálták le a jelenetet.

- Mi a... - nyögte Temari.

Kuro mosolyra húzta a száját.

- Ahogy ezt Honomitől elvártuk. Barátságos befejezés.

- Ez több, mint egy barátságos befejezés – mondta Katsuma. – Kuro, csak nézd meg jobban.

A fiú erre jobban megnézte a két ölelkező fiatalt.

Azonnal észrevette, amire az Inukage gondolt.

- Ó, már értem – bólintott. – Ő az... Mit mondott az ajánlatra?

- Hogy még átgondolja – felelte az öreg. – De ezen nincs mit átgondolni...

Honomi elengedte a meglepett Gaarát, majd Nishi felé fordult.

- Alkalmazkodj.

A sárkány azonnal összement és a lány nyaka köré csavarodott.

Mosolyogva fordult a fiú felé a lány.

- Köszönöm a küzdelmet – mondta. – Te is köszönd meg.

Nishi erre átcsúszott Gaara nyakára és az arcához dörgölőzött.

- Én is köszönöm – simította meg a sárkányt a fiú. – Erősek a rúgásaid, de egy idő után kiszámíthatóak.

- Igen, tudom –értett egyet a lány. – Ezt még fejlesztenem kell.

- Jó a taktika, az a csavar elég ütős is volt – elemezte tovább Gaara. – A legtöbbször nem is tudtam kivédeni a támadásaidat. Nishit mindig csak szorult helyzetben veted be?

Honomi megsimította a sárkány fejét, aki hálásan dörgölőzött kézfejéhez.

- Hát... legtöbb esetben – válaszolta. – Van, amikor már az elején. Ellenségtől függ igazából a dolog.

- Honomi! – kiáltotta Temari. – Itt van Nana! Menjünk, vagy sose végzünk!

Az említett mosolyogva fordult hátra.

Amikor meglátta türelmetlen nővérét felsóhajtott.

- Menjünk – fordult vissza Gaarához, majd elzárta Nishit és megindult a többiekhez.

Nana azonnal letámadta és ordibálni kezdett vele:

- Mégis hogy nézel ki?! Arról volt szó, hogy csak tanítod őket, nem kiselőadást tartasz és összemocskolod magadat! Még mi a fenét művelsz? Eszednél vagy? Nem érted, hogy milyen fontos, hogy az esküvőn minden rendben menjen? Elegem van az egész családból! Gyűlöllek benneteket, hogy mindent elrontotok!

- Hé, hé! – szólt rá Honomi karba tett kézzel. – Apát sarazd, ő mondta, hogy küzdjek. Hűtsd le magadat, vagy bosszút állok a csodás napodon!

- Én lehiggadnék – szólt közbe Kuro. – Bosszúálló kis bestia a húgod.

- Te már csak tudod – köpte Nana.

- Tudom is – nevetett fel a fiú. – Meg is tapasztaltam.

Honomi elgondolkodott, már nem is emlékezett, hogy mit tett a társával annó.

- Mit is tettem?

- Hogy mit? Elég sok mindent. Kezdeném azzal, amikor még kicsik voltunk és a játszótéren a homokozóban...

- ARRA EMLÉKSZEM! – kiáltotta a lány vidáman. – Igen, tudom. Elvetted a lapátomat és még a váramat is leromboltad. Erre én bosszúból lefogattalak a többi sráccal, lehúztuk a gatyádat, homokot szórtunk bele, aztán meg még el is temettünk. Az vicces volt! Azt nagyon éltem!

- Igen, utána meg a parton megint eljátszottad ezt velem, amikor belöktelek a vízbe, és amikor pihentem, te betemettél és nőt csináltál belőlem, a homokból...

- Az is jó volt! – bólintott a lány. – Sose tanulsz. Velem nem érdemes kicseszni, vagy duplán kapod vissza.

- Miért mindig a homok? – nevetett fel Kankuro. – Akkor most is azért voltál ennyire feszült?

Honomi felnevetett.

- Tényleg! Gaara, adnál egy kis homokot?

- Mit tettem? – sikította Kuro.

- Nem érünk rá! – ordította Nana. – Menjünk haza, öltözz át! Így velem nem jössz sehová! Így is késésben vagyunk!

Honomi felsóhajtott, elköszönt a gyerekektől, akik mindegyiküket megölelték, megköszönték a homokiaknak, hogy meséltek nekik a falujukról, majd elindultak haza, hogy elkészülhessenek a ruhanézésre.

Otthon pedig megbeszélték, hogy Kankuro és Gaara nem tart velük, inkább kicsit körbenéznek a faluban és pihennek.

- Ez egy nagyon jó nap volt eddig – mosolygott Temari öltözés közben.

- Igen, nagyon szeretem a gyerekeket – mosolygott vissza Honomi. – Nem is tudom, mi lenne velem nélkülük.

- Biztos a saját gyerekeiddel is ilyen leszel majd.

- Most képzeld el, ahogy a sok kicsi Honomi szaladgál, és minden fiút elver, aki az útjukba áll.

- Ijesztő – nevetett Temari.

Miután elkészültek, felkeresték Nanaát, akit a nappaliban találtak meg, hevesen vitatkozva a két homokival, amiért ők nem csinálnak semmit.

- Kankuro, Gaara... Mégis mi a fenéért jöttetek, ha nem csináltok semmit, csak ültök a seggeteken? Van egy csomó meló, amit még el kell intézni! Úgyhogy most felálltok szépen és hasznossá váltok!

- Nana! – szólt rá Kiyo. – Hagyd már őket! Majd én kitalálok nekik valamit, amiben segíthetnek! Most pedig menjetek, nézzétek meg azt a rohadt ruhát és egy szót se halljak felőled többé!

- De anya! – hisztizett az idősebb lány. – Kevesebb, mint két hét van!

- Tudom, de ez nem ok arra, hogy mindenkit csicskáztass...

- De...

- Menjünk már – szólt közbe Honomi türelmetlenül.

A szobában mindenki felé nézett.

Nem tűnt éppen nyugodtnak. A háta közepére sem kívánta ezt a programot, de részt vett, mert nem akarta hallgatni a nővére hisztijeit.

Gaara végignézett a lányon. Egyszerű top volt rajta és egy bokáig érő, szűkebb szoknya, ami mind két oldalon a combja közepéig fel volt vágva. A haját ismét egy lazább fonatba hordta, arca pedig árulkodott arról, hogy semmi kezdve ehhez az egész felhajtáshoz.

Kankuro kíváncsian fordult öccse felé, aki elvarázsolva nézte az előtte álló, fehér hajú lányt.

- Gaara... - kezdte, de nővére közbe szólt.

- Nana, menjünk, hogy túl essünk ezen! Utána már jobb lesz, hogy meg van a ruha!

Miközben ezt mondta, szúrósan nézett idősebb öccsére, hogy ne közönség előtt faggassa öccsüket erről.

Kankuro mindent értve bólintott, majd karon ragadta öccsét és elvonultak a szobájukba.

Nana közben lenyugodott és elindultak a ruhaszalonhoz, ahol barátnője már várt rájuk.

- Temari, ő itt Mei – mutatta be neki a telt lányt.

- És kábé mindegyik pasi meg volt már neki a faluból – súgta oda Honomi.

- Ezt Kankuro meg ne tudja – suttogta vissza a lány. – Örülök a találkozásnak, Mei! Temari vagyok!

Közben a Kakutama házban, Kankuro egy tüsszentés után, rátért a témára.

- Gaara... Neked tetszik Honomi?

- Hogy mi bajod? – lepődött meg a vörös hajú, majd elszégyellve magát, lehajtotta a fejét. – Nézd, Kankuro... Ezt nem szabadna tudnod, de amikor az Inukagéval beszélgettem, nem Kagés dolgokról volt szó...

- Hát akkor? – faggatózott tovább a festett arcú.

- Nem mondhatom el, oké?

- Ne már, öcskös! – bokszolta vállon az öccsét Kankuro. – Nekem elmondhatod, a tesód vagyok állítólag. Bármit megoszthatsz velem!

- De ez nem egy olyan dolog...

- Hétpecsétes titok? Nem hinném, mondd már el!

- Az Inukage azt szeretné, ha elvenném feleségül az egyik lányát. És legyen ennyi elég neked!

Kankuro ledöbbenve nézte Gaarát, aki még mindig zavarban volt és a padlót fixírozta.

- Hogy... vedd el az egyik lányát? Honomit? De mégis miért?

- Azt egy szóval sem mondtam, hogy Honomit! – kiáltotta a fiú.

- Pedig ez egyértelmű, hogy róla van szó, öcsi – nevetett fel Kankuro. – Figyelj, ez oké. Természetes, hogy mielőtt megteszed ezt a lépést, előtte kicsit megnézed magadnak a lányt. De ő amolyan... uralkodó fajta. Nem bírnátok ki együtt. És elnézve, hogy hogyan reagáltatok egymásra a múltkor...

- Az csak egy véletlen volt – szólt közbe Gaara. – Jól kijövünk egymással, nincs semmi gond...

- De neked még sosem volt... senkid – jegyezte meg Kankuro. – Menni fog ez neked? Hogy belészeress? És boldogok legyetek együtt? Egy házasságban méghozzá. Te az az egyedülálló fajta vagy. És érted... tizenkét gyerek. Átgondoltad ezt?

- Még nem döntöttem el, hogy megkérem a kezét.

- Értem – sóhajtott fel Kankuro. – Bárhogy is döntesz, mi melletted leszünk Temarival, remélem tudod.

- Igen, tudom...