- Minden rendben? – hajolt le hozzájuk Kankuro ijedten, amikor mind a ketten egyszerre kaptam a mellkasukhoz.

- Ne... nem kapok... levegőt – suttogta a lány. – Szét szakad... a mellkasom.

- Hé, mi van itt? – rontott be a konyhába Hanki. – Honomi! Jól vagy? Lélegezz!

A lány fuldoklott. Nem tudta, mit csináljon. Hiába próbált lélegezni, mintha semmi sem jutott volna a tüdejébe. Nishi egyre zaklatottabb lett és egyre akaratosabban akart kitörni a lány testéből.

Hanki nem tétlenkedett sokáig, felkapta húgát és kivitte az étkezőbe.

- Apa! Honomi...

- Vidd ki a szabadba! – parancsolta apja, majd kiment ő is fia és lánya után.

- Mi történt? –kérdezte Temari ijedten, kiszaladva a konyhába. – Mi van Gaarával?

- Ő is eléggé kapkod a levegőért – jegyezte meg tétlenül Kankuro. – Még sosem volt ilyen.

- Segítsd fel, vigyük ki!

Felsegítették testvérüket a földről, majd kisiettek vele a nyílt utcára.

Honomiéknak nyomát sem látták.

Azonnal egy kihaltabb helyre vitték testvérüket.

Gaara egyre egyenletesebben kezdte venni a levegőt.

- Hála az égnek – könnyebbült meg Kankuro. – Mégis mi a fene volt ez?

- Tippem sincs – nyögte Temari.

A másik kihaltabb terepen is ugyan az volt a helyzet.

Honomi lassan kezdett lenyugodni. Még mindig szorított a mellkasa, de már sokkal jobban érezte magát, hogy Nishi nem tombolt benne.

- Mi történt, Honomi? – kérdezte tőle apja.

- Ha én azt tudnám – sóhajtotta a lány. – Én... Mi... Kiesett a kezéből a tányér... Egyszerre hajoltunk le, hogy felszedjük a szilánkokat... Aztán, aztán... egymásra néztünk és... összeszorult a mellkasom, alig kaptam levegőt. Nishi pedig alig bírt a vérével. Apa, mi ez? Nem ez volt az első alkalom a nap folyamán...

Katsuma gondterhelten nézett lányára.

Tudta a választ, de nem merte elmondani gyermekének.

"Érdekes... Nem gondoltam volna, hogy így fognak egymásra reagálni. Gondoltam, hogy mire számítsak, de erre nem. Egy már bizonyos... Az eljegyzés, majd mindent megold. De igazán csak az esküvő után lesz nyugodt a kettejük között cikázó levegő... Minél előbb meg kell tartani az eljegyzést! Csak tudnám, a Homoki gyerek mit szerencsétlenkedik még... Ha így folytatja, megölik magukat a szenvedéssel, ami rájuk száll, minden ilyen érintkezésnél... A Shukaku, már biztos tudja, mi a megoldás... De miért nem adja a fiú tudtára, hogy mi az?"

- Nem tudom – felelte végül.

Honomi idegesen tápászkodott fel a földről.

- Nishi, elzárás.

Amikor bestiája ismét a testében volt, némán ment vissza a házhoz. Ahogy távolodni kezdett, Hanki apjához fordult.

- Valójában tudod, igaz?

- Igen, és még nem tudhatja meg, hogy mi ez... Se ő, se a Jinchuuriki.

Honomi fáradtan ballagott a szobája felé.

Semmit sem értett és ez nagyon zavarta. Csak annyit tudott, hogy Gaarával kerülnie kell ezeket a kínos pillanatokat.

Még csak fél napja volt itt, de máris felborította a lány életét.

"Mikor lesz már vége? Ennek az egész esküvőnek... és mikor fognak végre elmenni? Mikor lesz megint nyugodt életem? Persze... most sincs. De ez még rosszabb, mint alapjáraton szokott lenni. Mégis mi a fene folyik itt? És apa miért nem mondja el? Aish, gyűlölöm ezt a vén szivart, hogy sose mondd el semmit! >>Majd egyszer rájössz, ne légy türelmetlen, Honomi!<<. Na persze! Gyűlölöm!"

Mérgében beleboxolt a falba, ami kissé berepedt az ökle alatt. 

- Hoppá - ijedt meg. - Na, nem baj, majd valamelyik vadbarom bátyámra fogom!

Lassan sétált a szobája felé, miközben még mindig Gaarán és az apján járt az esze. Fogalma sem volt róla, hogy mégis mi folyik itt, de minden követ meg fog mozgatni, hogy rájöjjön! 

- Temari? – lépett be a szobájába a lány. Az említett kíváncsian nézett Honomira. - Hogy van Gaara?

Temari felült az ágyon, majd felsóhajtott.

- Jobban. Történtek már vele ilyenek, de évekkel ezelőtt. Akkor még nem tudta visszafojtani a Shukakut. De már képes rá. Erre most... megint előjöttek ezek a rohamok...

- Aggódok érte – vallotta be a lány.

- Ő is pont ezt mondta... - suttogta Temari alig hallhatóan.

Honomi ledobta magát az ágyára és az oldalára fordult. Magzatpózba húzta össze magát miközben lehunyta szemét.

- Aludjunk – szólt Temari. – Ez egy eléggé mozgalmas este volt. Ránk fér a pihenés.

A lány nem válaszolt semmit, csak feküdt az ágyában és gondolkodott.

Még sötét volt, amikor legközelebb felpattantak a szemhéjai.

Kipihenten ült fel az ágyán. Még mindig a kinti ruhái voltak rajta.

Mélyet sóhajtott, majd Temari ágya felé nézett. A lány békésen szuszogott. Semmi sem zavarta. Nyugodt volt és összeszedett.

Ő még sosem érezte ezt a nagy nyugalmat alvás közben.

Bal kezében megérintette a mellkasát.

- Mikor lesz már ennek vége? –tette fel magának halkan a kérdést. – Hát persze, soha. Igaz, Nishi?

Lassan felállt, majd odament az ablakához. Leült az ágyra és kinézett az ablakon.

Térdeit felhúzta és átfonva karjait körülötte ült.

Fejét a térdeire hajtotta, majd amikor figyelmesebben nézelődött, egy alakot vett észre a hátsókertben.

Meglepetten kapta fel a fejét. Próbált hunyorogni, de nem tudta kivenni az alakot, hogy ki lehet az.

Felegyenesedett és kiment a szobából. Lement a lépcsőn és kilépett a kertbe.

Az egyik fára hinták voltak felszerelve. Még amikor kicsi volt, akkor tette fel őket az apja, hogy kint is játszhassanak a kertben, ne csak a játszótéren.

Az egyik hintában Gaarát látta meg.

Kíváncsian sétált oda hozzá, majd megállt mögötte és kicsit meglökte.

A fiú erre meglepetten fordult hátra a lendület közben.

- Miért nem pihensz? – kérdezte a lány, amikor megint meglökte Gaarát.

- Nem aludhatok, pihenni meg nem tudok most.

- Értem – lökött még egyet, majd leült a másik hintára, és hajtani kezdte magát.

Egyre magasabbra és magasabbra hajtotta magát, amikor kiugrott a hintából és...

A homok körbevette és lassan letette a földre.

Honomi mosolyogva fordult a fiúval szembe.

- Te tényleg elrontod az ember játszásiját.

- Sajnálom, nem én irányítottam akkor a homokot. Magától reagál így – vallotta be Gaara.

A lány közelebb sétált a fiúhoz. Jobb kezével megsimította az arcát, majd a homlokán lévő íráshoz ért keze. Hüvelyujjával törlő mozdulatot tett meg, majd amikor a jel nem tűnt el, sóhajtva engedte le karját, teste mellé.

Gaara válaszul csak lágyan megérintette a lány csuklóját.

Ő beleborzongott az érintésbe. Nishi ismételten mozgolódni kezdett, de nem olyan hevesen, mint vacsora után a konyhában. Kellemes érzés járta át a testét.

A fiú is hasonlót érzett.

- Olyan, mintha már napok óta itt lennék – suttogta Gaara.

- Hasonlókat érzek én is – vallotta be a lány mosolyogva.

A fiatalabbik homoki még mindig a lány csuklóját fogta.

- Édesapád... - kezdte Gaara.

- Elmondta? – szólt közbe Honomi. – Hogy mi van bennem... bennünk.

A fiú bólintott.

- Értem. És...

- Nincs ezzel semmi baj. Jinchuuriki vagyok, tudom milyen ez... Csak az én helyzetem egy kicsivel rosszabb.

Honomi kiszabadította a kezét, majd a fiú haját kezdte el birizgálni. Egy tincs a szemébe lógott, így eltűrte azt onnan.

Gaara megnyugodott. A teste úgy reagált, ahogy eddig sohasem. Nem tudta, hogy mit kéne reagálnia erre. Magához akarta húzni a lányt és szorosan megölelni.

- Nishi föld típusú sárkány – szólalt meg Honomi. – Az eddigi csatákat neki hála nyertem meg, nem a saját erőmnek. Ha ő nem lenne, már halott lennék...

- Ne mondd ezt – szólt közbe Gaara, döntve.

Ismét a lány keze után nyúlt, majd miközben felállt, magához szorította őt.

Honomi meglepetten állt a fiú karjai között.

A szíve majdnem felrobbant, olyan hevesen vert. Nishi zaklatottan vergődött a testében, de nem kapkodott levegőért.

Lassan átfonta a fiú derekán a karjait.

Nem tudták, hogy mennyi ideig, de sokáig álltak úgy a fa lombjai alatt.

Mindketten teljesnek érezték magukat. Nem akarták elengedni egymást, csak így maradni és mindent elfelejteni.

Végül elengedték egymást és mosolyogva néztek egymás szemébe.

- Köszönöm, ez most jól esett – nevetett halkan a lány, hogy ne keltsen nagy hangzavart.

- Úgyszintén.

Még pár percig csendben nézték egymást, amikor Honomi ásított egyet.

- Gyere, menjünk pihenni – indult meg Gaara a ház felé. – Holnap hosszú napod lesz.

- Minden nap hosszú – nyögte a lány, majd ő is megindult a fiú után.

Amikor felértek az emeletre, megálltak Honomi szobájának ajtaja előtt.

- Hát akkor... Jó éjszakát – köszönt el Gaara esetlenül.

- Jó pihenést – köszönt el Honomi is, majd mielőtt bement volna a szobájába egy csókot lehelt a fiú arcára.