Honomi mellkasa egyre csak szorult és levegőt is nehezen kapott már.

A fiú ezt észrevette és a mellkasát kezdte el bámulni, ami egyre gyorsabban kapkodott levegőért.

- Lehet, mégis jobban esne, ha lepihennék – szólalt meg végül Gaara.

- Ó, rendben – könnyebbült meg a lány. – Pihend ki magadat, a vacsoránál kell az erő, meg a türelem, hogy ne akadj ki a családon.

Gaara elmosolyodott, majd miután elköszönt a lánytól, elindult arra, amerre Kankuro ment.

Tudta, hogy ez volt az ellökés. Vissza kellett vonulnia. Érezte a sárkány mozgolódását, de nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni Honomit azzal, hogy leleplezi magát, tudja, mi van benne.

Honomi azonnal az egyik elrejtettebb terepre szaladt.

Kezét a mellkasához szorította. Már alig kapott levegőt.

Amint elérte a kihalt helyet, beleharapott a mutatóujjába, majd összeérintette a másikkal.

- Nishi, szabadon engedés!

Mellkasa azonnal megtelítődött levegővel és könnyebbnek érezte magát.

Pár óra elteltével már sokkal nyugodtabban sétált vissza házuk felé. Még alig egy óra volt vacsoráig, benézett Ryotához, aki élénken játszott játékaival.

Miután ott végzett, visszavonult a szobájába, ahol Temari már ébren volt és egy könyvet olvasott elmélyülten.

- Helló –köszönt felnézve a könyvből.

- Szia. Kipihented magadat? – kérdezte Honomi kedvesen.

- Tökéletesen! Ez az ágy nagyon kényelmes!

A lány mosolyogva helyeselt.

- Lassan vacsorázunk, gyere le az étkezőbe. Szóljunk a tesóidnak is!

Temari félretette a könyvet, majd feltápászkodott, nyújtózkodott és elindultak a szomszédos szobába, ahonnan halk beszélgetés szűrődött ki.

Temari kopogás nélkül felrántotta az ajtót.

- Hé, fiúk, mizu?

A két fiú meglepetten nézett lánytestvérükre.

- Te... Temari... - lepődött meg Honomi. – Még én is szoktam kopogni, amikor belépek a testvéreim szobájába. És ez már nagydolog tőlem. Pedig én még a belüket is képes vagyok kitaposni...

- Előttem nincs titkuk – mosolygott hamisan Temari. – Ugye?

Gaara és Kankuro ijedten bólintott.

- Gyertek! Menjünk az étkezőbe – invitálta őket Honomi.

Szinte azonnal felálltak és mentek a lány után.

Lementek az első emeletre, ahol a konyha, a nappali és az étkező helyezkedett el.

Már szinte mindenki ott volt.

- Hát akkor... Had mutassam be a családomat! – mosolygott csípőre tett kézzel Honomi. – Haladjunk sorban. Ő a legidősebb bátyám, Haruki. Ő ott Akino, mellette Goro, Yori, Tadao és a kistigris, Ryota. A lányok pedig... Yuna, Nana, akit úgyszintén már ismertek, aztán Toshi és Natsu.

A homokiak próbálták memorizálni a sok nevet, amit hirtelen hallottak.

- Az a gyönyörű nő pedig, ott az édesanyám, Kiyo – mosolygott kedvesen édesanyjára Honomi.

Kiyo szemei sarkában szarkalábak jelentek meg mosolygás közben és megsimította a hasát.

- Ott a pocaklakó pedig még „A kis pocaklakó", még nem tudjuk mi lesz a neve – mondta Honomi.

- Mondtam már, legyen Yoriko – mondta Yori.

- Persze, hogyne. Fogd be – szúrta oda a lány, leülve testvére mellé. – De tényleg. Idegesítesz.

- Húgi, ez kölcsönös.

- Hé-hé! – szólt közbe Akino. – Engem jobban idegesítetek, úgyhogy mind a ketten fogjátok be.

- Na, mi van kétbalkezes, bátorság levest ettél, vagy mi, hogy így kinyílt a csipád? – kiáltotta a harmadik lány.

- BELEFOLYTALAK EBBE A KANÁL VÍZBE, ÉRTVE? – kiáltotta Akino.

- POFA BE! – rikácsolta az anyjuk. – Legalább egy vacsorát éljünk túl mindenféle gyilkos merénylet nélkül! Legyetek már tekintettel arra, hogy vendégeink vannak!

A homok tesók meghökkenve álltak az étkező ajtajában.

- Jajj, kedveskéim – sietett oda hozzájuk Kiyo. – Gyertek, üljetek le! Sajnálom, de nem tudok olyan helyet nyújtani nektek, ahol nem kaptok ti is a civakodásból. Gyertek, gyertek.

Azzal vállon ragadta Gaarat és leültette Honomi és Yori közé. Miután a fiú leült, Kiyo megsimította a vállait és egy puszit nyomott a feje búbjára.

A homokhasználó meglepődve nézett fel a nő mosolygó arcára.

- Üdv a pokolban – suttogta Kiyo egy ártatlan mosollyal az arcán.

Gaara kelletlenül elmosolyodott, majd az asztalra nézett.

Tele volt tányérokkal, mindenféle főtt étellel, italokkal.

- Nyugodtan egyetek, amit csak akartok! Ne szégyenlősködjetek! Ami és amennyi jól esik! – bíztatta őket az állapotos nő.

- Köszönjük – biccentett Temari, helyet foglalva Nana és Yuna között.

Már mindenki nagyban evett, evőeszközök csörömpölése, hangos beszéd (természetesen teli szájjal), beszólások és kíváncsi kérdések hangzottak el az asztalnál.

- Honomi, drágám, megetetnéd Natsut? – kérdezte Kiyo lányát.

- Persze anya – mondta a lány, majd az ölébe vette húgát és kanalazni kezdte a szájába a pépesített krumplit. – Nagyra nyitjuk, és repül a nyami...

Natsu kitátotta a száját, majd mosolyogva vette a szájába a felé repülő kanalat.

Gaara fejében az a kép cikázott a fejében, ahogy az eljegyzés és házasság utén, együtt ülnek az étkezőasztalnál, Honomi, egy kisgyerek, aki kettejükre hasonlít és Ő maga.

Amikor észbekapott, hogy mégis miken jár az esze, zavarba jött és vett a tányérjára inkább még egy rizsgombócot.

- REPÜL A NYAMI! - kiáltotta hirtelen Akino, majd egy nagy adag krumplit lőtt ki a kanaláról Honomi felé.

- Te idióta! – sikította a lány mérgesen, miközben felé repült a krumplipüré.

De nem ért el hozzá az étel. Megint megjelent a homok, ami pajzsként állt fel Honomi előtt, benne a „bombával".

- Köszönöm... megint – sütötte le a szemeit a lány.

Gaara csak biccentett, majd folytatta a vacsorát.

- Ne már! Elrontottad a játszásimat! – háborodott fel Akino.

- REPÜL A NYAMI! – kiáltotta most Honomi.

Ezúttal az étel célt ért és hangos placcsanással csapódott neki Akino arcának.

A levegőben megálltak az evőeszközök.

Mindenki a méregtől fortyogó Akinót figyelte, hogy mikor fog robbanni.

- Hupsz – tette a szája elé Natsu aprócska kezeit mosolyogva. – Bátyó, van valami az arcodon! Vicces vagy!

Az első, akiből kiszakadt a nevetés, az Gaara volt.

Két testvére meglepetten néztek rá, ahogy felszabadultan nevet. Végül ők sem bírták tovább és egyszerre nevettek a boldogságtól öccsük felengedésén és az előbbi bombatámadáson.

- Menj, mosakodj meg – szólt Akinóra anyja. – Aztán vissza se gyere! És egy szót se! Megérdemelted!

- Én ezért téged kinyírlak – morogta Honominak bátya, ahogy elhaladt mellette.

- Sok sikert – szólt vissza a lány mosolyogva. – Már alig várom, hogy megpróbáld. De csak próbáld, mert úgysem fog sikerülni.

- HONOMI! – kiáltotta Kiyo. – Ne hergeld már!

- Igen, anya – hajtotta le a fejét a lány megbánva tettét. – Fejezzük be a vacsorát, Natsu, már csak pár kanál.

- Repül a nyami – kacagott a kislány, majd mosolyogva nézett a mellette ülő vörös hajú fiúra. – De szép a szemed!

Gaara meglepetten nézett a kislányra, aki megérintette az asztalon lévő kezét.

- Köszönöm – motyogta a fiú zavartan. – A tiéd is nagyon szép.

- Köszönöm! – kiáltotta a lány vidáman, majd az arca felé nyúlt.

Gaara odahajolt Natsuhoz, aki még nagyobb vigyorral az arcán simogatta meg esetlenül az arcát.

Temáriék már végképp nem tudták, hogyan reagáljanak. Meglepetten néztek össze, majd vissza öccsükre, aki mosolyogva nézett a kislányra.

A vacsorát a továbbiakban hellyel, közzel csendben fejezték be. Még elhangzott pár beszólás és megölésről szóló kijelentés, de nem csattant senki arcába krumplipüré.

Amikor végeztek, mindenki segített leszedni az asztalt, majd Honomi magára vállalta a mosogatást.

- Megyek, segítek – ment utána Kankuro egy tányér halommal a kezében.

- Köszönöm! – bólintott a lány. – Gaara, utánam hoznád azt a mélytányért, kérlek?

- Persze – vette fel az asztalról a félig teli tálat a felszólított.

Bementek a konyhába, betették a mosogatóba az edényeket aztán nekiálltak a munkának.

Honomi mosogatott, a két fiú pedig törölgetett.

A lány megtörölte kézfejével a homlokát, szusszant egy kicsit, majd folytatta is a mosogatást.

- Hogy ennek sosincs vége... - sóhajtotta.

- Majd egyszer elmész innen és jobb lesz – nyugtatta meg Kankuro. – Összeházasodsz egy remek emberrel és akkor nem kell ennyit mosogatnod.

- Bárcsak igazad lenne – nevetett fel fáradtan a lány.

Gaara kíváncsian hallgatta a beszélgetést.

- Hogy érted ezt? – kérdezte Kankuro. – Nem akarsz megházasodni?

- Nem, nem így értettem – szabadkozott a lány. – Csak... sajnos nekem is ennyi gyerekem lesz. Ha akarom, ha nem.

- Mi ez, ez valami családi hagyomány, hogy ennyi porontynak kell lennie? – kérdezte Kankuro.

- Dehogy – nevetett Honomi. – Ez amolyan... átokféleség.

- Ez is olyan, amiről majd később tudunk meg bármit is?

- Nem, ez pontosan az, amit majd idővel megtudtok – mosolygott a lány az utolsó tányért mosva.

A fiatal homoki ismét a vacsora közbeni képen gondolkodva törölte a tányért, amit Kankuro a kezébe adott. Azt, hogy csak egy gyerek ül az asztalnál, felváltotta tizenkét kiabáló, élén gyerek képe.

„- Tizenkét gyerek... Igazából egy gyerekkel sem tudnék mit kezdeni, nem hogy tizenkettővel. Én nem vagyok az az apa típus. Nagyon át kell gondolnom ezt az eljegyzés dolgot..."

- Hé, öcsi, már megint elgondolkodtál – lökte meg finoman Kankuro, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy testvére ijedtében kiejtse a kezéből a tányért.

Hangos csörömpöléssel esett le a kőpadlóra.

Honomi azonnal letérdelt, hogy felszedje, vele egy időben pedig Gaara is.

A két fiatal egyszerre nézett fel egymás szemébe. Alig pár centi távolság volt az arcuk között.

A lány mellkasa megint összeszorult.

Gaara is érezte, hogy a Shukaku mozgolódik a testében.

Most már mind a ketten értetlenül álltak a dologhoz, hogy mégis mi lehet ez...