- Kankuro, a ti szobátok itt van a harmadik emeleten. Szomszédosan a két bátyáméval, illetve az én szobámmal. Ha bármire szükségetek van, nyugodtan dörömböljetek – sétált fel a lépcsőn Honomi, nyomában Temarival és Kankuróval. – Temari, ha nem gond... a szobatársam leszel.

- Semmi gond! Jól meg leszünk, mi ketten! – mosolygott Temari.

- Sokat kellett gondolkodnunk a szobák felosztásán... Lehet, hogy nagy ház, de azért nincs elég szobánk több száz vendégnek. Így erre a döntésre jutottunk. Sajnos több az iroda meg a tárgyaló itt, mint a lakható szoba.

Honomi megállt egy nagy ajtó előtt, majd lenyomta a kilincset.

Bent minden ízlésesen volt elrendezve. Két ágy, és egy pihenő ágy, az ablakban. A szoba közepén egy hatalmas, szőtt szőnyeg terült el. Az ablakból a falut lehetett látni, illetve a távolabbi tea ültetvényeket.

- Ez lesz a ti szobátok – nézett Kankuróra. – Nyugodtan pakolj le, addig megmutatom Temarinak a szobámat, ahol lakni fog.

Azzal magára hagyták a fiút és átmentek a szomszédos szobába.

Azon a szobán már látszott, hogy állandó lakos van benne. A falon poszterek lógtak, mindenféle feliratokkal és pecsétmintákkal. Az egyik ágy felett egy hatalmas sárkány festménye volt. A fal halvány rózsaszín, a padló egyszerű hajóparketta. Az íróasztal a szoba bal sarkában volt elhelyezve, amin mindenféle kis kacat állt elrendezve. Kis szobrok, családi fotók.

Temari odasétált és a kezébe vett egyet.

- Hűha, azon csodálkozok, hogy egyáltalán még felfértek egy képre... Mindannyian.

- Hát igen – mosolyodott el Honomi. – De előtte vagy fél óra veszekedés van, hogy ki ki mellett akar állni... Kész káosz.

- Elhiszem – kuncogott a lány, visszahelyezve a képet a helyére. – És ő ki?

Honomi megnézte a képet, amire a lány mutatott.

- Ó, ő a legjobb barátom, Kuro. Születésünk óta barátok vagyunk. Egy csapatban is voltunk, de a másik társunk sosem kommunikált velünk. Már azt sem tudjuk, mi van vele. Nem is érdekel minket. Mi elválaszthatatlanok vagyunk, és ez a lényeg.

- Értem, nagyon jóképű fiú – mosolyodott el hamisan Temari. – És...

- Nem több, mint egy egyszerű barát – válaszolt a fel nem tett kérdésre a lány.

Temari körbenézett a szobában, majd ledobta magát az ágyára.

- Végre ágy! Nagyon elfáradtam az út során – nyújtózkodott, aztán ledőlt az ágyra. – Vajon az apád miről akart beszélni az öcsémmel?

Honomi elgondolkodva nézett a plafonra.

- Hm, nem tudom. Biztos valami Kagés dologról lehet szó.

- Lehet – hümmögött a szőke lány.

Gaara csendben állta az Inukage tekintetét, ami őt pásztázta.

- Inukage... - kezdte a fiú, de a férfi közbeszólt.

- Mondtam, hogy hívj a keresztnevemen!

- Katsuma, nem értettem a levelét – mondta Gaara őszintén. – Miért szeretné, ha a lányával egybekelnénk?

- Semmi hátsó szándékom nincs – szögezte le Katsuma. – Sokat hallottam már rólad, Sivatagi Gaara. A hallottak alapján úgy gondoltam, hogy te tökéletes lennél a lányomnak, Honominak. Mind a ketten ugyanazt éltétek át. Egy kis különbséggel, de szinte ugyanazt...

- Azt hiszem, ezt nem értem.

- Nézd, Gaara. Tudom, hogy Jinchuuriku vagy. Benned van a Shukaku. Mondd csak, mennyit tudsz te a mi klánunkról?

- Azt hiszem, elég keveset, Uram – vallotta be a fiú őszintén.

Katsuma felállt a székéből és az ablakhoz sétált, úgy nézett ki a kint dolgozó emberekre.

- A Kakutama klánról nem beszél senki, mégis tudják mihez kapcsolni a nevünket... Mi bestia hordozók vagyunk. Mint tudod, sok gyermekem van... Minden harmadik és hatodik gyermek kapja meg ezt az örökséget. A harmadik fiam egy rókaisten gazdateste, Honomi egy lung sárkányt hordoz a testében, legfiatalabb fiam pedig egy tigrist tudhat a birtokában.

- Tehát ezért hívja mindenki Ryotát kistigrisnek – mosolyodott el halványan Gaara.

- Így van. Ő még csak tanuló. Most fog megszületni a hatodik lányom, akiben minden bizonnyal egy oroszlán lesz. Jómagam egy vadkannal harcolok. Ezek a bestiák minden területen helyt állnak. A harcban is hasznukra vagyunk, néhányuk pedig a gyógyításhoz is ért, mint például Honomi sárkánya, Nishi. Tudod, nem tudtam nem észrevenni, ahogy az imént összefonódott a lelketek...

- Uram... - kezdett szabadkozni Gaara.

- Ne, nem kell a magyarázkodás... Átlátok az ilyeneken! Ha ti még nem is tudjátok, de nagy hasznotokra lesztek egymásnak. Egy pajzs, ami erősebb, mint a te abszolút védelmed. Honomi az anyasárkány a családban. Minden kistestvére és a faluban élő gyerekek is szeretik, tisztelik, ő pedig akár a saját élete árán is képes lenne megvédeni őket a veszélytől. Nem véletlenül ő felel a faluban élő gyerekekért. Holnap erről akár meg is bizonyosodhatsz, jelen lehetsz az edzésen, amin a diákokat képzi.

Gaara bólintott.

- Persze, ha ti ezt nem szeretnétek, nem kell erőltetni a dolgot. Nem erőszakolok rátok semmit. Számomra az a legfontosabb, hogy a lányom boldog legyen.

- Ő tud erről?

- Természetesen nem. Még nem szándékoztam neki elmondani. Egyelőre neki is meg van a maga baja.

- Értem. És mit szeretne, mit tegyek? Lépten, nyomon kövessem a lányát, hátha... belém szeret?

- Dehogy is – háborodott fel Katsuma. – Ez azért elég abszurd lenne. Meg... Honomi nem az a fajta, aki ezt díjazza. Ha hívja, menjen, ha ellöki, távolodjon el tőle. De figyelmeztetlek, Gaara... Ha csak egy könnyet meglátok a lányom arcán, amit te fakasztottál ki, kibelezlek és megetetem a tetemedet Taikivel!

Honomi szobájának ajtaján kopogtattak.

- Szabad! – kiáltotta a lány.

Résnyire kinyílt az ajtó, majd felbukkant Kankuro feje.

- Zavarok?

- Dehogy, gyere csak be! – invitálta be Honomi mosolyogva a fiút.

Kankuro zavartan lépett be a szobába, miközben körbenézett. Meg sem lepődött a lány szobáján. Tipikus lány szoba volt.

- Mi a téma? – kérdezte leülve nővére mellé.

- Hogy vajon miről beszélgethetnek ennyi ideig a Kagék - válaszolta Temari

- Semmi olyasmiről, amihez nektek, kettőtöknek közötök lenne – szólalt meg egy hang az ajtó felől.

Ijedten fordultak oda és öccsük nézett rájuk szúrós szemekkel.

Kankuróék azonnal elszégyellték magukat és a padlót kezdték el bámulni.

Gaara Honomira nézett, aki ugyanúgy szégyenkezve nézelődött a szobájában, majd a fiúra kapta a tekintetét.

Zavarában inkább ő is a padlót kezdte el fixírozni.

A homokhasználó felsóhajtott, majd ő is, mint alig pár perce bátya, körbenézett a szobában.

Nehezen hitte el, hogy a szobában egy tizennyolc éves lány él. A gyermekes dolgok elkeveredtek a komolyabb tárgyak között. Egy polcon plüssök sorakoztak, a többségük medve volt és sárkány.

Sárkány... Itt a lányra nézett, pontosabban a mellkasára.

„- Tehát egy sárkány van benne... Ezért van ilyen sárkány arca... Hatalmas ereje lehet már önmagában is, vajon milyen lehet, ha a bestiáját használja? Vajon holnap meglátom? Kíváncsi vagyok..."

Tovább kezdte el tanulmányozni a menyasszonya...

„- Menyasszonyom? Még nem is volt eljegyzés... nem is tud róla. Miket beszélek?"

Tehát, a lány szobáját tanulmányozta tovább, hogy minél több információt szerezhessen róla, milyen is ő.

Az íróasztalon jegyzetfüzetek, szobrok és pennák voltak elhelyezve.

Most az ágyához fordította tekintetét. Gondosan elrendezett ágynemű volt, bolyhos, szőrmés anyagból. Sok párnája volt, nagyon sok. Vagy hat különböző méretű.

Amikor befejezte a nézelődést testvéreire nézett.

- Nem vagytok fáradtak? Pihenjetek le, hosszú utunk volt idáig...

A két jómadár meglepetten nézett öccsükre.

- Ó, de, igazad van – szólalt meg Kankuro. – Megyek, durmolok egyet!

- Rendben – állt fel Honomi. – Holnap gyertek velem az iskolába, leköteleznétek, ha kicsit mesélnétek a falutokról és az ott lévő ninjákról a gyerekeknek...

- Persze, szívesen – mosolygott rá Kankuro. – Akkor, majd még találkozunk!

- Jó pihenést! – köszönt el Honomi a fiútól, majd Temarihoz fordult. – Te is pihenj le! Én addig megnézem, mi van Ryotával.

A lány intett a fejével, majd ledőlt az ágyra és szinte azonnal el is aludt.

Honomi közben kilépett Gaaravál a nyomában a szobájából és halkan becsukta az ajtót.

- Neked is jól esne egy kis pihenés – fordult szembe a fiúval a lány.

- Én rendben vagyok így, nem vagyok fáradt – mondta Gaara. – Ha nem gond...

- Persze, nyugodtan tarts velem! Én csak örülök a társaságnak!

Még sokáig álltak csendben egymással szemben. Nézték egymást, tanulmányozták a másikat.

Honominak megint összeszorult a mellkasa és fájt.

Tudta, hogy Nishi mozgolódik bent. Muszáj volt minél hamarabb kiengedni, hogy egy kicsit szabadon lehessen sárkánya.

De nem akarta elzavarni a fiút. Vágyott a társaságára.

És nem értette, hogy ez mitől lehetett...