Teltek, múltak az évek, amikor Shinki már tíz éves múlt és megkapta a genin címet.

Büszkén mutatta meg anyjának a fejpántját.

- Büszke vagyok rád, kicsim – ölelte meg az asszony a fiát, majd megcsókolta a feje búbját. – Kikkel osztottak be egy csapatba?

- Képzeld! Araya és Yodo! A csapatkapitányunk meg Kankuro lett! El tudod ezt hinni?

- Ez remek! Apádnak mutattad már a fejpántod? – kérdezte kedvesen Honomi.

- Nem, még nem. Elfoglalt, nem akarom zavarni.

- Te sose zavarod! – tette szigorúan csípőjére kezeit a nő.

Sok minden történt azóta.

Gyanúja beigazodott, mivel Kuro és Meiko szakítottak, közvetlen az ő esküvőjük után.

Temari és Shikamaru viszont egybekelt és megszületett a fiúk, Shikadai.

Naruto és Hinata már két gyermekkel büszkélkedhettek, mivel Boruto után megszületett Himawari, aki tündéri kislány volt.

Egyedül Kankuro maradt egyedül, de elmondása szerint, nem bánta. Így több időt tudott szánni unokaöccseire.

Boldogan élték kis életüket, és bár akadtak gondok, hamar megoldották és túltették magukat rajta.

Gyakran jártak látogatóba Honomi családjához.

Édesapja már letette a Kage címet és Yuna hivatalosan is átvette tőle a kalapot és az irodát.

- Igaz az, hogy holnap elmegyünk Hirasakuréba? – kérdezte hirtelen Shinki.

- Ó, igen. Nagyapádnak születésnapja lesz, így azt megyünk megünnepelni. Ott lesz mindenki.

Este aztán, amikor Gaara hazaért, fia azonnal megmutatta neki fejpántját.

- Nézd, apám! Meg van! Már én is ninja vagyok!

- Büszke vagyok rád, Shinki – biccentett kedvesen a férfi. – Jól hallottam, hogy Kankuro lett a csapatkapitány?

- Igen! Alig várom, hogy megmutassam nagyapának is a fejpántom!

- Ő is büszke lesz rád, de most menj elmosogatni, aztán feküdj le aludni! – szólt rá élesen anyja.

Honomi és Gaara elégedetten nézett a mosogatni készülő fiúkra.

- Ő egy igazán remek fiú – ölelte át feleségét a Kazekage. – Kiváló ninja lesz belőle, ha felnő.

- Már most is az. Hála a tanításodnak. Bár a vashomok szerintem kissé túlzás...

- Miért lenne az? – nézett értetlenül Honomira Gaara. – Szerintem remekül használja és semmi nehézsége nincs vele. Meglepően illik hozzá. Teszteltem.

- Majd én is szeretném letesztelni – bökte mellkason szórakozottan felesége. – De csakis hazai pályán vagyok hajlandó Nishit kiengedni.

- Tényleg, nem rossz neki állandóan bezárva lenni?

Honomi elgondolkodva nézett le mellkasára.

- Igazából... már lassan négy éve nem engedtem ki. Amint hazaértünk, muszáj leszek...

Másnap aztán elindultak Honomi szülőföldére, vonattal.

A házaspár még nem nagyon tudott hozzászokni az újdonságokhoz, de minden tőlük telhetőt megtettek ennek érdekében.

Viszonylag hamarabb oda is értek.

Elgémberedett végtagokkal sétáltak az utcán, a Kakutama ház felé.

Honomi út közben köszöntötte a rég nem látott ismerőseit.

- Honomi! – kiáltott utána valaki.

Kíváncsian fordult hátra, mire vidám mosoly terült el arcán.

- Ryota! Nahát, hogy megnőttél, kistigris! – szorította magához legkisebb öccsét, aki már jócskán magasabb volt nála és testesebb.

- Hát, igen – vakargatta meg zavartan tarkóját a 16 éves fiú, majd észrevette Shinkit. – Hé, Shinki! Genin lettél? Ez király!

- Igen! – lelkesedett fel a fiú.

- Egy küldetésről jöttél vissza? – kérdezte kedvesen nővére.

- Igazából pont Yunához tartok, mivel hivatott. Gyertek, menjünk együtt!

Azzal intett és együtt folytatták útjukat a Központ felé, ami egyszerre volt az Inukage székhelye és a Kakutama családi ház.

Belépve a kapun, Honomi elégedetten nézett fel a nagy házra. Lassan két éve nem járt már otthon és hiányzott neki a családja.

Sietős léptekkel haladt Yuna irodájába, ahová minden kopogás nélkül tört be.

- Megjöttünk! – kiáltotta vidáman.

- Honomi! – pattant fel székéből a nő, odasietve hozzá és karjai közé fogta húgát. – Jó ég, már éppen arra gondoltam, hogy mikor értek már ide! Annyira jó újra látni titeket!

- Szia, Yuna – köszöntötte Gaara és Shinki is.

- Édesapa és anya merre van? – kérdezte Honomi.

- A kertben ülnek és teáznak. Élvezik, hogy végre együtt pihenhetnek.

- Nagyon helyes – bólintott a fiatalasszony elégedetten. – Megérdemlik.

Yuna elnézést kért, amikor megpillantotta várakozó öccsét és azonnal kiosztotta neki a feladatát.

Miután ezzel végzett, kíváncsian kérdezősködött a Kazekage klán tagjaitól.

Örült, hogy végre megérkeztek és beszélgethettek. Szörnyen hiányzott már neki húga és unokaöccse, bár csalódott volt, amiért nem vérszerinti rokona volt a fiú.

Elhatározta, hogy amint kettesben lesznek, vagy csak lányok között, rá fog kérdezni az igazi babaprojektre.

Fél órát tudtak csak beszélgetni, mivel Yunát szólította a kötelesség.

A kis család elment a szobájukba.

Honomi és Gaara a lány régi szobájában aludt ilyenkor, a mellettük lévőben pedig fiúk.

- Jó végre itthon – dobta le magát a kétszemélyes ágyra a lány, majd megragadta férje kezét és lehúzta maga mellé, hogy hozzá bújhasson.

Gaara átkarolta a lányt és szorosan tartotta magához.

- Igen, elég jófej családod van – mondta a férfi, majd megcsókolta feleségét.

Honomi reménykedve csókolt vissza.

Egyre feszültebbnek érezte magát az idő múlásával, mivel már két éve nem történt semmi extra a házasságukban.

„ Az első pár hétben még olyanok voltunk, mint a nyulak... Állandóan találtunk alkalmat arra, hogy szeretkezzünk. Erre amióta a családban van Shinki, alig kétszer csináltuk... Nem mintha függő lennék, de nem lenne rossz, ha végre lenne megint valami. Csak öt perc!"

Már szinte beleélte magát, hogy imái meghallgatásra jutottak, amikor Gaara elhúzódott tőle.

- Mi? – mondta ki hangosan Honomi első gondolatát. – Komolyan? Elhúzódsz? Miért csinálod ezt velem?

- Mégis micsodát? – nézett rá értetlenül Gaara.

- Hát ezt... - mutatott kettejükre a nő. – Gaara, lassan két éve, hogy nem szeretkeztünk. Szerinted ez rendben van?

- Nem értelek – rázta meg a fejét férje. – Vannak, akik már több, mint öt éve nem feküdtek le, mégsem panaszkodnak.

- Hát én panaszkodok! – kelt ki magából Honomi. – Mégis miért nem akarod? Nem tartasz már vonzónak, vagy mi? Értem én, hogy megöregedtem, nem vagyok olyan, mint huszonegy évesen, de...

- Ó, te bolond nő – ölelte magához Gaara feleségét. – Semmi ilyesmi nincs a dologban... Egyszerűen csak már nem érzem magamat a toppon. A gyereknevelés, hogy vezessem és fejlesszem a falut... elveszi az életkedvemet is.

- De most pihenhetünk végre – felelte durcásan a nő.

- Ígérem, hogy holnap szeretkezni fogok veled – csókolta meg bátorítóan feleségét a Kazekage.

Remélem, mondanom sem kell... nem történt semmi ilyesmi.