Honomi bekopogott a nővéréhez, majd belépett a szobába.

Nővére már készen állt a tükör előtt.

Gyönyörű volt esküvői ruhájában és felkontyolt, fekete hajával.

- Nana – ment oda hozzá, szorosan megölelve. – Csodálatosan festesz. Seiji másodjára is beléd fog szeretni.

- Úgy gondolod? – bújt oda hozzá a lány.

- Igen, biztos vagyok benne – simította meg óvatosan haját Honomi.

Hosszas percek teltek el így, egymást ölelve.

Honomi boldog volt, hogy nővére talált egy ilyen remek férfit, mint a császár fia.

Már a gondolatra is megfájdult szíve, hogy elveszti Nanát. Persze, fognak egymáshoz látogatóba menni, de az már nem lesz ugyanolyan, mint eddig.

- Miért nem vagy Gaarával? – kérdezte hirtelen Nana. – Csak nem máris összevesztetek?

- Hát... ez egy hosszú történet – sütötte le szemeit a lány, majd kopogtatás hallatszott az ajtón.

Édesapjuk volt az, aki elérzékenyülve nézett második lányára.

- Édesem, fél óra és be kell vonulnunk. Honomi, te menj, és foglald el a helyedet.

Lánya bólintott és még egy utolsó ölelés után, elment a szentélyhez.

Odaérve, azonnal megtalálta Temarit, aki Akinóval és Kuróval beszélgetett éppen.

- Itt vagyok – lépett oda hozzájuk.

- Hol voltál? Mindenhol téged kerestünk, aztán édesapád mondta, hogy jöjjünk ide. Minden rendben?

- Persze, minden a legnagyobb rendben – mondta Honomi.

- Nahát, Honomi! – ölelte meg hirtelen egy alak, mire meglepetten kerekedtek el szemei. – De rég láttalak már!

Az illető távolabb húzódott tőle és vigyorogva nézett rá.

- Rin? Te jó ég! Tényleg rég volt már! – lepődött meg még jobban, majd mosolyra húzta száját. – Mikor is volt, nyolc éve?

- Hát, körülbelül – vakarta meg zavartan a tarkóját a fiú.

Honomi beszélgetni kezdett vele, majd találkozott tekintete Temariéval, aki értetlenül nézett rá.

- Ó, de illetlen vagyok! Hadd mutassam be egy barátomat! Temari, ő itt az unokatestvérem, Rin. Ő édesapám bátyának a harmadik fia.

- Akkor te is... - kezdte Temari.

- Igen, én is megkaptam a kis háziállatomat. Nekem is egy sárkányom van, talán pont emiatt állunk egymáshoz ilyen közel Honomival.

- Értem – bólintott a lány.

Alig pár méterrel távolabb állt Gaara és Kankuro.

Kankuro undorodva nézte a fiút, aki hirtelen megölelte Honomit.

- Az meg ki a faszom? – morogta felháborodottan. – És miért ölelgetni Honomit?

- Miről beszélsz? – kérdezte öccse, odafordulva, ahova bátya nézett.

Meglepetten nézte, ahogy a lány felszabadultan beszélget a fiúval.

Vagy két fejjel volt magasabb a lánynál és cingár testalkata volt. Semmi érdekes nem volt benne.

Aztán a fiú nevetés közben megérintette a lány derekát.

- Mégis mit képzel? – háborgott még mindig Kankuro.

Gaara forrt a dühtől.

„Mégis ki ez, hogy ilyen gátlástalanul viselkedik? Mi jogon ér hozzá Honomihoz? Várjunk... én most... féltékeny vagyok?"

- El tudod te ezt hinni? – kérdezte Kankuro. – Na jó, én oda megyek!

Azzal odament a társasághoz, Gaara pedig követte.

- Hello, mi a téma? – vágott közbe Kankuro, magasról téve arra, hogy éppen beszélgettek.

A Kazekage közel lépett Honomihoz és alig észrevehetően átölelte derekát.

A lány megdöbbenve rázkódott össze az érintéstől és magában dühöngött, amiért ilyen birtoklóan viselkedik vele... jogtalanul. Nem volt Gaara tulajdona.

- Éppen Honomi unokatestvérével beszélgetünk – mondta Temari, szemével üzenve testvéreinek, hogy nem kell a felhajtás. – Benne is egy sárkány van. Éppen a gyerekkorukról mesélt.

- Igen! Emlékszem, amikor Honomi még csak négy éves volt – nosztalgiázott tovább a fiú. – Nálunk töltötte a nyarat és kimentünk a partra a testvéreimmel. Akkor még csak a két bátyám volt és az első húgom. Nagyon jól szórakoztunk! Állandóan azt kérte, hogy dobáljam a vízbe...

- Ez egy nagyon aranyos történet – mondta Kankuro lekezelően. – Perceken belül kezdődik az esküvő, jó lenne, ha helyet foglalnánk.

Honomi, amint távolabb értek Rintől, letámadta a fiút.

- Neked meg mégis mi bajod van? Ő az unokatestvérem, és egyébként is, semmi jogod nincs ahhoz, hogy háborogj, amiért szóba állok egy fiúval.

- Nem érdekel, ez akkor is tiszteletlen volt! – kelt ki magából azonnal a festett arcú. – Gyűlölöm az ilyen nyálas hapsikat!

- Fejezd ezt be! – szólt rá a lány, majd leült a helyére.

Kankuro ledobta magát mellé és le sem vette a szemét róla.

Hirtelen felhangzott a lágy zene és mindenki egy emberként állt fel és várva, hogy megjelenjen a menyasszony.

- Istenem, de gyönyörű – mondta egy nő a másik sorból, amikor meglátta Nanát.

Igen, az volt.

Mosolyogva lépkedett apja mellett az oltár felé, miközben izgatottan nézett húgára.

Honomi felmutatta mindkét hüvelyujját, majd ismét helyet foglaltak.

Elhangzott a szokásos esküvői szöveg, az eskük, majd a gyűrű felhúzása következett.

Nana habozva húzta fel Seiji ujjára a gyűrűt, de végül egy szenvedélyes csókkal forrtak össze.

Húga szemei könnybe lábadtak, ahogy elégedetten nézte őket. Büszke volt. Szörnyen büszke.

Mindenki odament gratulálni. Honomi szorosan megölelte nővérét és gratulált mindkettőjüknek. Szó szerint ragyogtak.

Ezután kivonultak a kertbe és megkeresték névtábláikat az asztaloknál.

Természetesen Honomi ismételten a három homoki mellett foglalt helyett, de nem nagyon törődött vele.

Eléjük Kuro dobta le magát és már neki is kezdett az evésnek.

- Ne legyél már bunkó! – morogta neki társa. – Csak azután kezdhetsz enni, hogy Nana és Seiji is itt van!

- Kit érdekel? Meghalok az éhségtől – mondta, majd feljajjdult, mivel Kiyo tarkón csapta, miközben egyik karjában Yorikót tartotta.

A kislány jól szórakozott az előadáson. Kacagva mutogatott a pórul járt fiúra.

Mikor aztán megjelentek a friss házasok, mindenki tapsolt és csak azután kezdtek neki enni.

- Na végre – morogta Kuro, folytatva az evést.

Utána egy órával megnyitották hivatalosan is az ünnepséget az első tánccal.

Nana és Seiji könnyedén siklottak a táncparketten, utánuk pedig felvonult a többi pár is. Az est fénypontja pedig az apa-lánya tánc volt.

Honomi szórakozottan nézte, ahogy apja merev tartással vezeti lányát, aki instrukciókkal látta el az öreget.

- Hát ez kész komédia – kacagott a lány, de azonnal lefagyott a mosoly az arcáról, amikor Yuna után, Seiji hozzá ment oda, felkérni egy táncra. – Na biztos, hogy nem, én nem táncolok. El lehet felejteni.

- Ne már! – vigyorgott rá a férfi. – Csak egy kicsit!

- Na jó! – adta be a derekát Honomi és Seiji vezetésével, felment a parkettára.

Esetlenül lépkedett és segítségkérően nézett bármelyik nőre, akivel találkozott tekintete. Végül Temari mentette meg.

Mondhatni, „mentette", mivel utána Kankuroval kellett táncolnia.

- Engedd már el egy kicsit magadat – morogta a fiú. – Olyan, mintha varjúval táncolnék.

- Akkor inkább hagyjuk abba – tanácsolta a lány.

Megegyeztek és inkább visszaültek az asztalhoz, ahol Gaara ivott éppen egy pohár vizet.

- Kemény a buli, mi? – kérdezte tőle nevetve Kankuro. – Legalább bubis?

- Ja, mindjárt eszek mellé enyhén sós ropit is. Csak nehogy aztán megfájduljon a gyomrom...

- Az már durva – viccelődött tovább bátya.

A további pár óra már azzal telt, ahogy Gaara és Honomi a részeg embereket nézte, ahogy próbálnak talpon maradni és furcsán táncoltak a gyors zenére.

- Ez a legviccesebb – mondta a lány, letéve a kezében tartott poharat. – Ahogy nézed, mit csinál a sok részeg ember. Aztán másnap meg elmeséled nekik, és láthatod az arcukat, ahogy elássák magukat gondolatban.

- És még hogy nem szórakozhatunk alkohol nélkül jól... – mosolygott a fiú.

- Azért nőiesen bevallom, hogy megittam két pohár pezsgőt.

- Szégyelld magad – ciccegett Gaara szórakozottan. – De ha már őszinte voltál, én Kankuroval még evés közben egy pohárka sakét ittam meg.

- Annyira rosszak vagyunk – ingatta a fejét Honomi mosolyogva. – Romlottak vagyunk. Ó, már ennyi az idő? Kezdődik a szériám.

Gaara éppen ivott a pohárból, amikor visszaköpte a vizet. Nevetve nézett a lányra.

- Olyan öregnek érzem magamat. Korán lefekszek aludni, zsörtölődök a mai tizenéveseken... Ez már a vég.

- Egyáltalán nem vagy öreg – nyugtatta meg a fiú Honomit. – Fiatal vagy még, előtted az egész élet. Sajnos én már nem mondhatom ezt.

- Mintha te olyan öreg lennél, Kazekage uram – könyökölt az asztalra a lány, felvont szemöldökkel.

- Nem úgy értem. Tizenhat éves korom óta vagyok Kage. Tudod mennyi mindent csináltam azóta?

- Gondolom papír papír hátán, Kage találkozók, hasonló...

- Így van – bólintott Gaara.

- Tudom, apám is ezt éli át. Örül, ha vacsorázni le tud jönni hozzánk.

- Talán ez is tartott vissza sokáig a gondolattól, hogy lesz egyszer egy családom – vallotta be a fiú. – Ezért sem akartam először ezt az eljegyzés dolgot.

Honomi megdöbbenve nézte.

- Tudtam, hogy nem változna ezzel az életed. Egyik Kagés családból mész a másikba. Csak ez valamivel rosszabb lett volna.

- És arra nem gondoltál, hogy nem fog számítani, amíg te vagy velem? – sütötte le a szemét a lány szégyenlősen.

Gaara elkerekedett szemekkel kereste a lány tekintetét, de ő kerülte.

- De ne bízd el magadat! – mondta hirtelen Honomi. – Még mindig nem felejtettem el, hogy szétzúztad a sípcsontomat! Ha nincs akkor Nishi, végleg búcsút vehettem volna a lábamtól! Vagy még rosszabb... nem lehetnék ninja. Tudod mennyire szégyelltem utána magamat a család előtt? Szégyent hoztam a Kakutama névre...

- Honomi, kérlek... - kezdte Gaara, de a lány leintette.

- Hagyjuk. Fáradt vagyok. Elköszönök a fontosabb vendégektől, és lefekszem. Holnap jó utat nektek hazafelé. És a válaszom... Nem.

Gaara még utána akart szólni, de a lány nem figyelt rá.

„Hogy én mekkora egy idióta vagyok."

Másnap reggel mindenki fáradtan kóválygott a házban.

A legtöbb vendég már előző este hazament, így alig tízen voltak már csak másnap, akiktől búcsút kellett venni.

Ilyenek voltak például a homokiak is, akik kora délelőtt indultak vissza a falujukba.

- Honomi nem jön elköszönni? – kérdezte Kankuro nővérétől.

- Tőlem már elköszönt.

- Tőlem is.

- Tőlem nem! – kiáltotta felháborodottan, miközben Kuro vezette őket a kapuhoz.

Odaérve, szembe fordultak a szőke fiúval.

- Vigyázz a családra – ragadta meg a kezét a festett arcú.

- Nyugodj meg, vigyázni fogok – nyugtatta meg Kuro, majd Temaritól is elköszönt.

A végén szigorú arccal nézett a Kazekagéra.

- Nem érdekel, hogy te vagy a hat Kage egyike... Remélem, tudod, hogy Honomi mennyire haragszik rád a múltban történtek miatt. Ne csodálkozz, hogy végül nemet mondott neked.

- Kuro, erre semmi szükség – állította meg a fiú. – Felfogtam a miérteket. Hülye voltam és az is vagyok még mindig. Majd még talán találkozunk, szia.

Azzal sarkon fordult és kilépett a kapun, nem törődve azzal, hogy testvérei még nem mentek utána.

Átkozta és gyűlölte magát.

Közben Honomi a szobájában kuksolt és gondolkodott.

Visszaemlékezett az elmúlt két hétre. Hogy mennyire boldog volt. Milyen jól érezte magát a három homoki társaságában és mennyit nevetett velük.

A mérkőzésére Gaarával, ahogy láthatóan direkt nem védekezett a homokkal és tűrte a rúgásait. Ahogy megdöbbenve nézte Nishit.

A hintánál történtekre. Lopva pillantott ki az ablakon a tárgyat nézve.

Amikor Ryotával játszottak és utána megölelték egymást a folyosón. Még mindig érezte a homok és a mentol illatát, illetve a póló durva anyagát, ami arcához nyomódott. Arcát a kezébe temette, és sírás rázta a testét.

„Helyesen döntöttem, amikor nemet mondtam neki? Most talán velük lennék, úton Homokfaluba. Egy éven belül pedig a házasságunkat tervezhetnénk és én is átélhetném azt, amit Nana tegnap és az elmúlt hónapokban... Tényleg ez volt a helyes választás? Olyan hülye vagyok. Én nem ezt akarom!"

Idegesen ugrott ki a nyitott ablakon és futott a kapuhoz.

Nem érdekelte, hogy közben hány embernek megy neki. Még el akarta kapni a fiút, mielőtt végleg elmegy, hogy megcsókolja és elmondja a helyes választ.

Odaérve viszont már csak Kurót találta, aki meredten nézte a teaültetvények között húzódó, hosszú utat.

- Elment – mondta a fiú. – Szerintem már messze jár...

- Nem – motyogta a lány, könnyes arccal és futni kezdett előre.

Út közben sokszor orra bukott, de újra felállt és futott tovább.

- Gaara! – üvöltötte, de senki sem szólt neki vissza.

Sírva borult térdre a poros úton.

„Mekkora egy hülye vagyok..."

---------------------------------------------

Nos, kedveskéim...

Tegnap este történt életem egyik legszívszaggatóbb élménye...Mint tudjátok, előre le vannak pötyögve a részek...
Hát... tegnap írtam le az utolsó mondatot.Nagy üresség van most a szívemben, mivel imádtam írni az Esküvő és egyéb giccses dolgokat.De nektek még semmi okotok a pánikra, ugyanis 13 rész hátra van még, úgyhogy ez (15. fejezet) nem a vég!:)

Illetve, a szemfülesek észrevehették, hogy az Euphoriát egy időre szüneteltetem, mivel elveszett az ihlet. 
Nem tudom, hogy mit írhatnék még oda, így pihenőt kiáltok ki hozzá.

Köszönöm, hogy olvastok!♥
♥Szeretem az olvasóimat♥