A kórházba beérve, az egyik ápolónő odasietett hozzájuk egy tolókocsival.

Kankuro beleültette Kiyot, miközben a nővér kérdéseket tett fel.

- Mennyi idő telt el a fájások között?

- Nem tudjuk! – kiáltotta idegesen Honomi. – Kérem, csináljanak már valamit!

A nővér eltolta a várandósnőt egy szobába, nyomában a három homokival.

De mivel a szobába csak Honomi mehetett be, idegesen ültek le a székekre.

Az alacsony nő, felsegítette az anyát a székből és az ágyra fektette.

Kiyo fájdalmasan felordított, majd ismét.

- Harminc másodperc – mondta az ápoló kollégájának, aki időközben bejött hozzájuk. – Ma fog megszületni a baba!

- Értesítem az Inukagét! – szalad ki a másik.

Honomi megszorította anyja kezét és tanácsokkal látta el, hogy mit csináljon.

- Lélegezz. Ki, be, ki be... Csináljuk együtt...

- A rohadt életbe, ez nagyon fáj! – ordította anyja. – Azt gondoltam, hogy már hozzászoktam utánatok, de rohadtul nem! Hol az idióta apád? HOL AZ ISTENBEN VAN?

- Már úton van ide, nyugodj meg kérlek – mondta neki lánya, mire kicsapódott az ajtó és apja rontott be, eltolva lányát és leült felesége mellé.

- Kedvesem, Kiyo... Jön a baba?

- SZEDJÉTEK MÁR KI BELŐLEM EZT A VALAMIT! – üvöltötte a nő.

Honomi úgy gondolta, hogy innentől átadja a stafétát apjának, ezért kiment a kint várakozó testvéreihez és a három homokihoz.

- Mi a helyzet odabent? – kérdezte Hanki feszülten.

- Anya megint idegbeteg – mondta megvonva vállait. – Ez egy hosszú menet lesz. Szerintem anya meg is öli apát, még mielőtt megszületne a kishúgúnk. Úgyhogy így a távolból is vegyünk búcsút tőle.

- Legalább most ne viccelődj! – ripakodott rá Nana.

Idegesen járkáltak fel-alá, várva, hogy végre kapjanak valami hírt.

Bentről ordibálások és sikítozások szűrődtek ki, mitől Gaara gyakran összerázkódott.

Honomi leült mellé és megszorította a kezét, amit a fiú meglepetten reagált le.

- Nyugodj meg – simította meg hüvelykujjával a fiú kézfejét. – Minden rendben lesz. Hogy fogsz reagálni, ha a te gyereked születik meg? Azt még látni is fogod...

- Te jó ég – sápadt el a gondolatra Gaara.

- Hidd el, az egy szép pillanat lesz, amikor megszületik a kis hasonmás és akkor a kezedbe fogod, és annyira boldog leszel, mint eddigi életedben soha – hadarta a lány lelkesen. – És belátod, hogy az a kilenc hónapnyi szenvedés totál megérte.

- Igen, ez talán tényleg jól hangzik – mosolyodott el a fiú szégyenlősen.

- Minden vele töltött pillanat csodálatos lesz – mosolyodott el a lány is, a kezüket nézve, vörös arccal. – Én már várom, hogy gyerekem legyen. A kis apró lábai meg kezecskéi...

Amikor rájött, hogy mit mondott, megszakította a kézfogást és szája elé tette kezét.

- Te jó ég, itt fecsegek ilyen bolondságokról.

- Ezek egyáltalán nem bolondságok – nyugtatta meg a fiú.

A szülőszoba ajtaja pár óra elteltével kicsapódott és az Inukage jött ki, karjában a kis csöppséggel.

Honomi azonnal felpattant, testvéreivel együtt és odasietett a férfihoz.

- Milyen kis apró – lepődött meg Goro.

- Olyan aranyos! – sikított fel örömében Yuna.

Apjuk elégedetten mosolygott rájuk, majd nézett vissza hatodik leánygyermekére.

- Igen. És tudjátok, hogy döntöttünk anyátokkal? – a „kis" család értetlenül nézett rá. – Yoriko lesz a neve. Bátyátok után, szabadon.

- Tudtam! – örült meg a negyedik fiú. – Annyira tudtam, hogy rólam fogjátok elnevezni!

- Kakutama Yoriko – suttogta könnyes szemekkel Honomi. – Gyönyörű.

- Üdv a családban, Yoriko! – üdvözölte egyszerre a kislányt testvérei.

Bementek anyjukhoz, aki fáradtan emelte rájuk tekintetét.

Mindenki gratulált és csoportos ölelésbe kezdtek.

Kiyo elérzékenyülve feküdt családja között és nézte, ahogy utolsó gyermeke kézről kézre jár.

Testvérei közül, Honomi kezébe került utoljára apró húga.

Óvatosan fogta karjai között és egy apró csókot nyomott feje búbjára.

- Annyira gyönyörű vagy, Yoriko. Ígérem, jó nővéred leszek és megtanítalak arra, hogyan bánj az állatkáddal.

Gaara mosolyogva nézte, ahogy a lány beszél a kisbabához.

Gondolatába egy kép ugrott be, ahogy a saját gyermeküket fogja majd így babusgatni és csókolgatni. Boldog lett a gondolatra és már türelmetlenül várta a lány válaszát.

„Ha egybekelünk... Nekünk is lesz egy gyermekünk, akit ugyanennyire fog szeretni, mint a testvéreit és boldogan fogja felnevelni. Még az sem érdekel, ha tizenkét gyerekünk lesz majd. Boldogok leszünk együtt és remek szülők..."

- Szeretnéd te is megfogni? – lépett oda hozzá a lány, még mindig karjában Yorikoval.

- Hogy? Én... nem tudom, hogy kell – lepődött meg, de Honomi csak fél kézzel beállította karjait és már érezte is a meleg kis testet, ami pehelykönnyű volt és nagyon törékeny.

Szétnyílt ajkakkal nézett a karjában fekvő kislányra. Gyönyörű, kék szemei voltak, pont, mint édesanyjának és fekete haja.

Örült, hogy előbb jöttek, mert így megismerkedhettek egy családdal, ami már első nap befogadta őket és mindenki úgy tekintett rájuk, mint bármelyik gyermekükre illetve testvérükre. Otthon érezte magát és rengeteg szeretetet kapott. Megismerhette Honomit, aki egy csodálatos lány volt és remek kunoichi.

Visszaemlékezett a második napra, amikor Katsuma arra kérte őket, küzdjenek meg. Tudat alatt direkt nem védekezett, kíváncsi volt a lány erejére és meg is tapasztalta. Utána napokig fájt a feje és még mindig előtte volt a sárkány alakja.

Még pár nappal ezelőtt, újra láthatta Nishit, mikor Honomival éppen ez edzőterepen voltak, és ahogy a lány mondta volna, „sárkányt futtattak". Nishi felszabadultan úszott a levegőben, látótávolságon belül. Még sosem látott annál szebbet. Főleg, amikor a lányra nézett az éjszakában és látta a szemében a csillagok ragyogását. Akkor meg akarta csókolni a lányt, újra és újra, de nem tette. Félt, hogy ugyan az lesz, mint az elsőnél volt. Végül csak szembe fordult vele és őszintén a szemébe nézett, miközben megragadta a lány két kezét, maga felé fordítva.

- Honomi, azt hiszem, megérdemelsz egy tisztességes...

- Sajnálom, Gaara – vágott közbe a lány. -, de... még mindig nem tudom, mit feleljek. Kérlek, légy türelemmel. Szeretnél először tisztázni magamban a dolgokat. Én nagyon kedvellek téged. Egy rendes, tisztelettudó férfi vagy, de ez a dolog... az egész életemet meg fogja határozni. Az is, ha igent mondok, és az is, ha nemet.

- Persze – bólintott a fiatal Kazekage csalódottan. – Megértem.

Még mindig a lány egyik kezét fogva fordult vissza a csillagok alatt sikló sárkányra.

Gyönyörű este volt az.

Élvezte a délutánokat, amiket Ryotával töltöttek. A vacsorákat, az utcán sétálásokat és a beszélgetéseket.

Megszerette ezt a családot és ő is részese akart lenni.

Összeszorult a szíve a gondolatra, hogy pár nap múlva elmennek innen és talán soha többet nem találkozik velük.

- Gyönyörű ez a kislány – szólalt meg hirtelen mellette nővére. – Annyira, de annyira szép.

- Nem véletlen, ő egy Kakutama – mosolygott Kankuro, majd végig nézett a másik öt lányon. – Mindegyik lány gyönyörű ebben a családban és remek kunoichi. Ő is az lesz. Főleg, ha Honomi tanítja.

- Ó, ne hízelegj – lökte meg a lány szórakozottan. – Ez nálam nem jön be.

- Igen, tudom – nevetett fel a fiú.

A másik két homoki is megfogta a kislányt és boldogságtól sugárzott az arcuk. Örültek, hogy ezt a csodás pillanatot ők is megélték. Talán majd akkor is átélik ezt, amikor a saját, vagy testvérük gyermekét fogják a kezükben.

De titkon remélték, hogy legkisebb testvérük gyermeke hasonló lesz, mint az a csöppség, akit a kezükben tartottak... Egy Kakutama.

A csütörtöki és pénteki nap a hajtásról szólt. Szinte mindenki talpon volt, az ételek már főttek, a vendégek sorban érkeztek és péntek délután megérkezett a vőlegény is, Seiji, akin a homokiak nagyon meglepődtek.

- Ó, de hát... - lepődött meg Kankuro. – Te...

- Nahát! – lepődött meg a férfi is. – De hát ti azok vagytok, akik elkísértek engem, Nanával!

- Nem mondtam? – kérdezte Nana. – Seiji a vőlegényem. Akit el kellett kísérnünk Tűz földére.

- De hát, ő a császár fia!

- Igen – nevetett fel kínosan a lány.

Lassan közeledtek az estéhez, mindenki fáradt volt és már alig várták, hogy az ágyukban lehessenek.

Honomi éppen Yorikónak énekelt egy altató dalt és ringatta, hogy a kislány békés álomba szenderüljön.

- Honomi, az édesanyád... - lépett be a szobába Gaara, majd meglepődve nézte a lány, aki a melléhez szorítva ringott húgával.

A lány kíváncsian fordult hátra, még mindig dudorászva.

- Igen? Mit szeretne anya? – kérdezte.

- Csak szeretne megbizonyosodni róla, hogy minden készen van. Ezért keres.

- Egy pillanat és megyek, csak még nem aludt el Yoriko.

A fiatal Kazekage bentebb ment a szobába és békés arccal nézte az előtte álló lányt.

- Te tényleg egy remek anya leszel – suttogta.

- Hogy? Ó, hát... fogjuk rá – sütötte le szemeit Honomi szégyenlősen.

- Biztos vagyok benne – ment oda hozzá Gaara, átölelve a derekát.

Nem is tudta, mit csinál. Mintha a teste magától mozgott volna, úgy ölelte meg a lányt, vigyázva, nehogy összenyomja a közöttük lévő kislányt.

Homlokát a lányéhoz érintette és mosolyogva nézte Yorikót.

- Szerintem... együtt leszünk remek szülők – suttogta a lány, figyelve a fiú reakcióját.

Ő megdöbbenve nézett bele a lány kutakodó szemébe. Mérhetetlenül boldog lett.

Egy apró csókot hintett Honomi ajkára.

Igen... együtt lesznek „Remek szülők".