(Előbb hoztam a frisst, mert holnap sajnos tanulnom kell. Hétfőn töri tételhúzás, úgyhogy...:/ Jó olvasást, kedveskéim!♥)

- Hűű – dőlt hátra Temari Kankuro ágyán, mikor a reggelit befejezve, az ő szobájukba vonultak el. – Gaara, ez csodás! Kezdek szépen haladni a boldogság felé.

- Csak a kísérője leszek, ne éld bele magadat! – szólt rá figyelmeztetően öccse. – Ez még nem ok arra, hogy készülhettek a mi esküvőnkre. Hülyék...

- Ki a hülye? – vonta fel szemöldökét Kankuro. – Hagyjuk. Három nap múlva esküvő, aztán megyünk vissza. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet otthon a helyzet.

- Baki biztos jó munkát végez – nyugtatta meg nővére, visszatérve az előző témára. – Mi lesz, ha választ ad? Tegyük fel, hogy elfogadja a dolgot. Jön velünk?

- Majd akkor eldöntjük, ha végleges választ ad...

- Végleges? – harapott rá Kankuro. – Tehát már volt valami?

Gaara idegesen dörzsölni kezdte az orrnyergét.

Alig pár nappal ezelőtt történt.

Ryota szobájában voltak és ismételten együtt játszottak, amikor a kisgyerek elfáradt és lefeküdt aludni.

Honomi letérdelt az ágya mellé és a matracra döntve fejét simogatta öccse haját, hogy nyugtatásával mély álomba „ringassa" a csöppséget.

Gaara a szőnyegen ülve nézte ezt a nyugodt pillanatot, amikor is Honomi felé nézett és mosolygott.

- Mi az? – kérdezte kíváncsian a fiú, megtámaszkodva.

- Csak az eljegyzésen gondolkodok... - Gaara szemei elkerekedtek. – Jó lenne a feleségedként veled lenni. Érezni mindig a finom illatodat.

- I... illatomat?

- Igen – bólintott lassan a lány. – Homok és mentol. Meg a durva anyagú pólód... Ami most is rajtad van.

Gaara vörös arccal nézett le magára.

Emlékek jutottak eszébe. Amikor a folyosón álltak és egymást ölelték. Orrában még ő is tisztán érezte a lány illatát.

- Szeretnék a feleséged lenni... - suttogta a lány, lehunyva szemeit.

A Kazekage még mindig vörös arccal nézett fel.

Légzése egyenletes volt. Elaludt.

Feltápászkodott a földről és óvatosan felfektette a lányt az ágyra, öccse mellé. A kisgyerek szinte azonnal átkarolta a mellette fekvő testet és szorosan hozzábújt.

Gaara belemosolygott az emlékbe. Két testvére kíváncsian néztek rá, de nem mondott semmit.

- Hol van Honomi? – kérdezte hirtelen.

- Kiyonak segít a dekorációban – fonta össze lábait Temari, kinyújtva közben őket. – Nekem is kellett volna, de sikerült kihúznom magamat alóla.

- Srácok, nagyon ellustultunk – nyújtózkodott egy hatalmasat Kankuro, majd eldőlt az ágyán, húga pedig rá.

- Pedig nem lenne rossz, ha végre mi is többet segítenénk – morogta Gaara, majd odasétált testvéreihez, akik teljesen elnyújtózva heverésztek egymáson és kihúzta alóluk a matracot, mire azok ketten a földre estek. – Gyerünk! Segítünk!

Kankuróék morogva követték öccsüket, miközben a faluban sétáltak, a közeli szentély felé.

Odaérve, a sürgő-forgó Honomit látták, amint egyik helyről a másikra ugrik és közben a további segítőkezeknek parancsolgat.

- Kuro, ne így tedd fel a szalagokat a székre! Gondolkozz! Akino! A virágokat színátmenet szerint rendezd el az oltár felett! Anya, ide hoznád, kérlek a tűzőgépet?

- Megyek már, drágám! – sietett oda hozzá az asszony, hasát fogva.

Kankuro azonnal odafutott és a nő vállára téve nagy tenyerét, leültette az egyik közeli székre.

- Ülj le, nem tesz jót a babának, ha rohangálsz! Majd mi átvesszük a helyedet! Pihenj!

Kiyo hálásan nézett a fiúra, majd szusszant egyet.

- De jó, hogy itt vagytok! – fordult meg óvatosan a széken állva Honomi. – Temari, kérlek, segíts Akinonak a virágoknál! Gaara, te gyere ide és adogasd fel a szalagokat, hogy feltűzhessem őket!

- És én? – kérdezte Kankuro.

- Hozz nekem egy pohár vizet – kérte Kiyo kedvesen. – És maradj mellettem, mert mindjárt szétdurran a hasam.

A fiú arca elsápadt, ahogy elképzelte a szituációt és már szaladt is egy pohárért, hogy megtöltse vízzel.

Gaara feladta a lánynak az első, halványrózsaszín anyagot, aki könnyedén tűzte a fagerendához.

- Most egy papírvirágot adj – kérte a lány, fürgén mozogva.

Gaara engedelmesen végezte el a feladatát és próbált azonnal cselekedni.

- Oké, még egy szalagot kérnék, és akkor kész vagyunk ezzel.

A fiú azonnal hajolt is le, hogy kivegye a dobozból a kért díszítőelemet, de ahogy fordult vissza, nekiütközött a lány hátranyújtott kezének, akinek a lába alatt imbolyogni kezdett a szék.

- Ne! – sikította a lány, szinte azonnal összehúzva magát, de puha kezek közé esett.

Lassan lazított tartásán, majd azt vette észre, hogy Gaara karjai között van, aki szorosan tartotta mellkasához. – Köszönöm.

A fiú rámosolygott, majd biccentett, de esze ágában sem volt letenni a földre a lányt.

Kezdett kínos lenni a helyzet. Honomi az ölébe ejtette két kezét és tördelni kezdte az ujjait, miközben vérvörös arccal meredt a vállát szorító kézre.

- Gaara... letennél?

- Hogy? Ó, persze, ne haragudj – tette le a földre a lányt.

Honomi azonnal kihúzta magát és szégyenlősen nézett a fiúra.

- Köszönöm, még egyszer...

- Ez olyan izgi! – kiáltott fel mellettük Goro, aki egy kamerát tartott a kezében és minden pillanatot megörökített.

- GORO! – sikította a húga, közelítve felé, mire bátya ijedten hátrálni kezdett. – Én kinyírlak, ha bárhol viszont látom magamat!

- Ne már! Nanának akarok csinálni egy meglepetés videót. Az is benne lesz, ahogy kiabál velünk meg tépi Akino haját.

Honomi megdöbbenve nézte a vele szemben álló, kamerás fiút, majd gonosz vigyorra húzta a száját.

- Igen? Ez vicces lesz. Majd add oda az esküvőre a kamerát. Megörökítem, ahogy az ő napján, a méregtől, a te hajadat cibálja...

- Ki cibálja kinek a haját? – lépett oda hozzájuk Nana, kezében egy dobozos üdítővel, amiben egy rózsaszín szívószál volt. – Én szívesen megtépek bárkit, csak kérnetek kell.

- Azt rögtön gondoltuk – mosolyodott el Honomi, majd körbefordult a helységben. – Na, hogy tetszik eddig?

- Nagyon tetszik – bólogatott Nana a szívószálat csócsálva.

„Na, akkor valami biztos nem tetszik neki, ha így mondta." – mosolygott keserédesen húga.

Lassan körbenézett. Ő semmi rosszat nem talált a díszítésben.

Minden halvány rózsaszín és lila volt, ahogy azt nővére kérte. Papírvirágok voltak a díszítések, mert Nana nem szerette a vágott virágot.

Még a Ryota által kivágott és összeragasztott virágok is fel lettek tűzve az oltár felé, baldachinnal.

A székek már egymás mögé és mellé felsorakozva álltak, szintén virágos baldachinnal, bár megtörte a képet a sok doboz, amiből lógott ki a felhasználatlan anyag.

Az oltár előtt és székek között fehér szőnyeg volt legurítva, amin majd szombaton Nana fog felvonulni, Seiji mellé, apja mellett.

- Mi nem tetszik? – kérdezte Gaara.

- Nem, tényleg tetszik! Biztos csak a dobozok zavarnak be! Jó munkát végeztetek! Köszönöm! Holnap csináljátok meg a fogadás helyszínét. Pénteken már jönnek a vendégek, így Honomi és Kuro lesz az, aki a kapuban fogadja őket. Szombaton pedig két öltöző lesz...

- Ezeket nem ér rá aznap elmondani? – kérdezte fáradtan Honomi.

- Nem – felelte azonnal Nana, majd folytatta. – Tehát két öltöző. Egy női és egy férfi...

- És ha én a saját szobámban akarok átöltözni? – tette fel a kezét pimaszul Akino.

- Leszarlak, nem ott öltözöl... Megengedem a lányoknak, hogy előbb ők öltözzenek fel, majd nekem segítsenek felvenni a ruhámat. Na, de most megyek smink meg hajpróbára! Puszi nektek!

Azzal sarkon fordult és elviharzott az utcák felé, majd el is tűnt a szem elől.

- Na, remek – tette csípőre kezeit Honomi, miközben ajkaival csücsörített. – Már előre mindent megszervezett ez a boszorkány!

- Legalább több terhet vesz le a vállunkról – sóhajtott fel Kiyo, majd mosolyra húzta ajkait. – Menjünk haza.

- Rendben – vonta keresztbe kezeit háta mögött lánya és mivel Kankuro segített anyja mellett, nyugodtan sétált legelöl.

Fél füllel hallgatta, ahogy a festett arcú aggódva kérdezgeti édesanyját hogyléte felöl.

- Nyugodj meg, Kankuro, minden rendben – nyögte a nő.

- Mikor jön a baba? – kérdezte Temari kedvesen.

- Még pár hét – mosolygott a nő, egyre hangosabban és fájdalmasan nyögdécselve.

Hirtelen megállt és fájdalomtól eltorzult arccal rogyott térdre.

- KIYO! – ijedt meg Kankuro, letérdelve elé. – Minden rendben?

- Ezek csak a fájások, sajnos ez a pár hét így fog eltelni... Te jó ég...

- Anya, be kell menned a kórházba! – mondta Honomi aggódva. – Mennyi idő telt el a fájások között?

Anyja még mindig hasát szorította és szaggatottan kapkodott levegőért.

Kankuro nem tétlenkedett, felkapta karjaiba a nőt és Honomi után szaladva mentek a kórház felé.

(PLUSZINFÓ! Az előző bejegyzésemben arról meséltem, hogy elkezdtem egy új fanfictiont. Ha valakit érdekel és esetleg nem látta a frissítést abban a postban, itt a link!:) https://www.wattpad.com/story/105197553-amerika-kapitány-anna )