Honomi ahogy sétált a folyosón, megállt az egyik falra akasztott tükör előtt.

Szánakozva nézett tükörképére.

Kisírt szeme volt, vörös arca és szörnyen kócos haja.

- Szánalmas vagy, Kakutama Honomi... - mondta saját szemébe. – Egyszerűen szánni való és nevetséges. Egy ostobaság miatt hisztizel évek óta. Az emberek erősnek és kitartónak látnak, de tudod mi vagy valójában? Még mindig egy öt éves, szerencsétlen kislány, aki még mindig azzal van elfoglalva, hogy még véletlenül se lépjen az apja útjára. Ha nem házasodsz meg, Inukage leszel... Elcseszed az egész életedet! Roskadhatsz egész életedben egy asztal mögött és írhatod a papírokat meg küldheted a kölyköket küldetésekre. Egyedül fogsz meghalni, gyenge emberként. Áltatod magadat, hogy jó életed lesz, majd miután mindent megtudtál. Tudod mi lesz? Még jobban szenvedni fogsz. Gaara is csak azért érdeklődik irántad, mert...

- Egy kitartó és erős lány vagy – szólt közbe valaki.

Honomi ijedten fordult oldalra. Kezét mellkasához kapta.

- És mindezek mellett még gyönyörű is – folytatta Kankuro a falnak támaszkodva, közvetlen a lány mellett. – Nem csoda, hogy sikerült elcsábítanod a kisöcsémet, akinek semmi tapasztalata az ilyen giccses dolgokban. Te egy remek lány vagy, akit védelmezni kell. Kívül belül erős. Fizikailag... De a lelked... Darabokban hever valahol. Gaara képes lenne megkeresni azokat a darabokat és összerakni.

- Szamárság! – köpte a lány, megindulva a szobája felé.

Kankuro megragadta a csuklóját és vele szembe fordította.

Honomi elkerekedett szemekkel nézett rá.

- Úgy gondolod? Szamárság? Figyelj ide, Honomi... Most érkeztem, válaszokat nem tudok a kérdéseidre, de azt tudom, hogy a lelked egyik darabja hol van, gondolom, te is.

Honomi lesütötte a szemeit.

„Gaara... Rá gondol. Csak azért fényezi ennyire, mert a testvére."

- Kankuro, ez mind szép és jó, de elég lesz – mosolyodott el a lány keserűen. – Már döntöttem. Elkerülöm az öcsédet. Nem kérek belőle, köszönöm. Az esküvő másfél hét múlva lesz. És ezzel egy időben, ti elmentek innen... Valószínűleg örökre. Felesleges törnöm magamat, hogy legyen ebből bármi is.

- Ne legyetek már ennyire szűk látókörűek – nevetett fel Kankuro hitetlenkedve. – Mind a ketten ezt szajkózzátok. „Felesleges..." Tudod, mi felesleges? Ez a sok cécó, amit emiatt rendeztek. Legyetek már nyitottak! Éljétek a fiatal életeteket!

- A távkapcsolat sosem jó...

- Jössz velünk.

- Ezt te sem gondoltad komolyan – húzta undorodott mosolyra a száját a lány. – Hagyj ezzel! Semmit sem fogsz elérni! Ne akard, hogy téged is elkerüljelek!

- Úgysem tudsz minket elkerülni. Ma ott voltam, amikor édesanyád az ülésrendet írta, kedves „Vezetőnk"... Egymás mellett fogunk ülni a szertartáson... és még a fogadáson is. Egész. Este. A. Mi. Társaságunkban. Leszek.

Honomi arca eltorzult.

- Hogy... mit mondtál?

- Jól hallottad. És csak hogy még tetőzzem a dolgot. Mind a két esetben Gaara és közöttem fogsz ülni.

- Biztos, hogy nem! – kiáltott fel a lány.

„Basszus, ez rosszabb, mint hittem. Ez így nem lesz jó! Beszélnem kell anyával erről! Muszáj megváltoztatni ezt az egészet! És mégis mi ez a kirohanása Kankuronak? Mégis mit akar ezzel elérni?"

- Kankuro, mit akarsz tőlem?

- Hogy tisztán láss, ennyit – tárta szét karjait a festett arcú. – Tudok valamit, amit te nem. És én ezzel a kártyával szeretnék játszani, ha már az öcsém nem teszi ezt meg.

- Mégis mit tudsz? – kérdezte azonnal a lány. – Mi az? Áruld el!

- Szerinted elmondom? – nevetett fel Kankuro. – Biztos, hogy nem! Napokon belül úgyis megtudod az öcsémtől. Már ha nem kerülöd el. Úgyhogy ajánlom, hogy maradj naaagyon közel hozzá.

- Kezdelek megutálni – szűrte ki a fogai között Honomi.

- Majd újra megkedvelsz – kacsintott rá hamisan a fiú.

Honomi kelletlenül felsóhajtott, majd csípőre tette a kezeit.

- Jól van. Nem ígérek semmit. SEMMIT! Majd az öcséd eldönti, hogy mit akar. De tudod, elég rosszul esik, hogy még te is titkolózol előttem! Azt hittem, ti mások vagytok!

- Sajnálom, de ezt tényleg nem mondhatom el. Pedig hidd el, hogy mennyire szeretném! – lelkesedett fel Kankuro. – De tényleg... mindjárt felrobbanok izgalmamban! Kíváncsi leszek, hogy Temari ki fogja-e bírni, hogy ne mondja el.

- Még Temari is tudja? – kapta fel a vizet a lány. – Hát ezt már tényleg nem hiszem el! Honnan tudjátok? Ki mondta el?

- Hát... - gondolkodott Kankuro, hogy elmondja-e. – a problémától.

- GAARA! – kiáltotta Honomi mérgesen. – NE MÁR!

- Igazából én megtudtam tőle, Temari meg tőlem... Nem tehetek róla, mi pletykások vagyunk – mosolyodott el Kankuro. – Ezek szaftos dolgok. De nyugodj meg, sok időmbe telt, míg sikerült kiszednem Gaaraból a dolgot. Értékes másodpercek teltek el...

- Most már igazán meghalhatnál.

- Még nem, még meg kell élnem azt a bizonyos dolgot.

- Milyen dolgot?

- Hát, hogy Gaara me... Hah! Nagyon ügyes, Kakutama Honomi! Nagyon jó! – ingatta meg a fejét mosolyogva Kankuro. – Elismerésem, majdnem kiszedted belőlem. De nem fog összejönni.

- Azért megpróbáltam – vonta meg a vállát a lány mosolyogva. – Na jó, menjünk vissza a szobánkba. Lassan vacsora. Én ma nem veszek részt benne, úgyhogy ha addig is majd nem találkoznánk, jó étvágyat!

Kankuro elindult a lány mellett a folyosón.

- Mit csinálsz akkor? – kérdezte kíváncsian.

- Roskadok az íróasztalom felett és papírmunkát végzek. Majd anya úgyis felküld Temarival egy kis elemózsiát. Tudom. Ő szeret és gondol rám. Apa hagyna éhen veszni, ha napokig csak papírmunkát végeznék a szobámban.

- Jut is eszembe... - szólt közbe Kankuro. – Amikor magaddal beszéltél... Komolyan mondtad, hogy te leszel az Inukage?

- Sajnos – sóhajtott fel a lány. – Láttad a tesóimat. Igazából csak én vagyok erre a dologra alkalmas. Meg, itt ez amolyan hagyomány.

- Apáról leányra? Ezt hogy? Nem értem...

- Apáról lányra. Aztán Anyáról fiúra – magyarázta Honomi. – Most az előbbi van. De ha nem is én, a legesélyesebb az Yuna.

- Ő a legidősebb nővéred, nem? Nem így lenne a leglogikusabb? Hogy ő lesz az Inukage apád után? Zavaros a ti családotok, én mondom... Hozzá kell ehhez szoknom, ha esetleg az öcsém tényleg megké... Na, hogy a fene!

- Lassan már ki tudom mozaikozni, hogy mi is van itt – mosolygott ravaszul Honomi. – Tehát, eddig... „Gaara megké...". Hm, mi lehet ez?

- Még így sem jössz rá? Ne már! Ne legyél suta!

- Nem vagyok suta! – kérte ki magának a lány. – Oké, hagyjuk. Majd kiderül!

- Helyes hozzáállás! – veregette vállon a fiú a lányt, de amikor megpillantotta annak szúrós szemeit, inkább elhúzta a kezét.

Érdektelen témákról beszélgetve haladtak tovább a folyosón szobájuk felé.

Honomi jól érezte magát Kankuro társaságában és már előre tudta, hogy fájni fog neki, amikor elmennek az esküvő után.

Nem akart erre gondolni, ezért inkább mosolyogva válaszolt a fiú kérdéseire, majd dobta fel a további témákat.

- Oké, és mi a helyzet a zenékkel? Milyen zenéket szeretsz? – kérdezte Kankuro, a helyes válaszban reménykedve.

- Hm – gondolkodott el a lány. – Szeretem a rockot és a metált, de igazából mindent szívesen meghallgatok. Én inkább a 80-as évek zenéjét szeretem, de sok mai sláger is a szívem csücske.

- Már azt hittem, valami nyálas, gyerekképű srác nevét mondod, megnyugodtam. Én személy szerint nagyon szeretem a Nirvanát.

- „Smells Like Teen Spirit"?

- Az a legnagyobb kedvencem! – lelkesedett fel Kankuro. – Esetleg...

- Nekem is – mosolygott a lány. – Olyan felszabadultnak érzem magamat, amikor azt hallgatom.

Kankuro egy képzeletbeli gitárt fogott a kezében és nagy beleéléssel kezdett el játszani rajta a levegőben.

- „With the lights out, it's less dangerous. Here we are now, entertain us. I feel stupid and contagious. Here we are now, entertain us..." – kezdte énekelni Honomi a légmikrofonjába.

- „Hello, hello, hello, how low?" – énekelték aztán közösen, miközben Honomi a haját rázta és ütemre dobolt a lábával.

- Hát belétek, meg mi ütött? – kérdezte Temari hirtelen, mire mind a ketten kihúzták magukat és kínosan elmosolyodtak.

- Mi vagyunk az új Nirvana – nevetett Honomi a tarkóját vakarva, majd amikor megpillantotta a vörös hajú fiút, még jobban zavarban érezte magát.

Szandálpapucsával a földet kezdte el rugdosni.

Próbálta kerülni a szemkontaktust a fiatal Kazekagéval, de nagyon nehezen ment neki.

Állandóan fel akart nézni, de aztán rájött, mit is csinál és a földet pásztázta tovább.

Temari értetlenül nézte hol a lányt, hol öccsét, aki szintén így reagált a lányra. Kakurora nézett, aki szórakozottan vonta meg a vállait.

- Merre tartottatok? – kérdezte a festett arcú testvéreitől.

- Az étkezőbe. Akino szólt, hogy kész a vacsora – felelte Temari. – Menjünk enni!

Kankuro felém fordult és jó munkát kívánt, mire Temari értetlenül nézett.

- Te nem jössz?

- Én dolgozok! Majd anya úgyis felküld egy tányért! Jó étvágyat! Minél előbb be akarom fejezni, hogy le tudjak feküdni!

- Ó, értem – bólintott a lány, majd karon ragadta testvéreit és elhúzta őket az étkező felé.

Honomi felsóhajtott, megropogtatta a csontjait és belépett a szobájába.

Ledobta magát gurulós székébe és megragadva az asztal sarkát, húzta közel magát hozzá.

Összefonta ujjait és nyújtózott egy nagyot, mielőtt belekezdett volna a papírok kupacba rendezésébe.

Szétválogatta őket téma szerint, majd kihúzta a fiókját és kivette a pecsétjét.

- Oké, álljunk neki! – bíztatta magát.

Benyálazta ujját, lapozott és elmélyülten olvasta a sorokat.

„Az Asano család már megint pénzszűkében van... Beszélnem kell Kuroval és a szüleivel.". Azzal a „BESZÉLNEM KELL KURO SZÜLEIVEL" nevű mappába tette a lapot.

- Következő – sóhajtotta. – Ichiro család... Megszületett a kislányuk, Ichiro Mayo. Remek. Mehet a „MEGSZÜLETETT EGY CSÖPPSÉG" mappába.

A következő három lapot lepecsételte és a „MEGOLDVA" mappa tetejére dobta őket.

„Vajon milyen lehet lent az étkezőben? Veszekednek megint valami apróságon? Mi lehet a vacsora? Biztos lassan végeznek és Temari hozza nekem fel a tányért, rajta az étellel. Kezdek éhes lenni... Sok papír van még, amit át kell néznem. A napokban eléggé elhanyagoltam a munkát. Rendben! Folytassuk!"

Megpofozta magát és ismételten a papírok felé hajolt.

Semmi kedve nem volt ehhez, mégis megcsinálta, mert muszáj volt.

Éppen az utolsó papírt pecsételte le, amikor az ajtón kopogtattak.

- Gyere be! – kiabálta a lány, elpakolva az asztaláról. – Temari, nem kell kopognod, ez a te szobád is, bármikor bejö... hetsz...

Meglepetten tapasztalta, hogy aki bejött, az nem Temari, hanem a lány vörös testvére.

- Beszélnünk kell... - kezdte a fiú.

- O... oké...