Emlékszem milyen izgatott voltam az első nyáron, amikor ide jöttünk a szigetre, és pont ugyanolyan izgatott voltam utána minden évben. Ezt a szigetet nem lehet megúnni.

Amikor átértünk a kis hídon, lapos bozótos táj fogadt, és rögtön lehetett hallani a kabócák zenéjét. Kis házak mellett suhantunk el, majd a gps irányítasával szűk kanyargós utcák után kiértünk a partra, ahol keskeny betonút vitt tovább. Egy bal kanyar után megérkeztünk az úticélhoz, ahol türelmetlenül szálltunk ki a kocsiból.

Végre megérkeztünk!

Gyors bepakolás és már szaladtunk is fürdeni.

Iszonyatosan pörögtek a napok, hiszen rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak. Gyönyörű naplementék, halak és tengeri csillagok a vízben, finom ételek és italok a parton ücsörögve...

Eljött az utolsó naplemente. Legnagyobb bánatomra egyik nap sem láttunk delfineket, pedig ebben reménykedtem egész végig.

Belekortyoltam a pohárba és élveztem a látványt. Narancsos lilában kúszott a nap egyre lejjebb.

Hirtelen a vízből egy fekete valami bukkant fel, majd egy másik hatalmas ugrással tört az ég felé.

Itt vannak!

A delfinek majd 5 percig önfeledten ugrándoztak a vízben, testükön megcsillant a lemenő nap fénye. A parton az emberek szótlanul itták magukba a látványt, egy pisszenést se lehetett hallani. Azután ahogy jöttek, úgy el is tűntek, egy másodperc alatt.

Elszontyolodva jutott eszembe, hogy nem tudtam megörökíteni a pillanatot. Visszasétáltam a házba, ahol barátaim széles mosollyal lóbálták a fenyképezőgépet.

Sosem fogjuk elfelejteni ezeket a perceket, amikor tanuja lehettünk a delfinek játékának a naplementében.