Már amikor kilépek a házból látom hogy köd van. Pöttyös elgémberedve mászik elő a jutifalatért, amit minden reggel kap, majd húz vissza a meleg vackába. Kilépek a kapun. Az utcai lámpa sárga fénye bevilágítja az utcát, majd beleveszik a ködbe. Egy ideig még érzem a kabát alatt a szobai meleget, majd egy idő múlva a nyírkos hideg váltja fel. A lehullott levelek a párától fényes mázt kaptak, úgy csillognak mindenfelé mint valami ékkövek. Elindulok. Ahogy elhagyom a lámpa fényét , nyúlós sötétség vesz körül. Alig várom hogy odaérjek a következő fénykörébe. Így araszolok lámpáról lámpára, míg végre beérek az aszfaltos utcákra. Itt már minden ragyog, a lámpafények egymásba érve próbálják távoltartani a gomolygó ködöt, ami minduntalan csatába indul ellenük. Egy-két bánatos bogár csapkod a szárnyaival az izzó körül, megváltást remélve.
Végre beérek az állomásra, szinte a vonattal egy időben. Együtt hagyjuk magunk mögött a várost bekebelező nyálkás, nyúlós, hömpölygő ködöt .