Azon a nyáron nagyon jó termésük volt. A bokrok, fák roskadásig voltak gyümölcsökkel. Lily már nagyon várta hogy beérjen az áfonya a kedvenc gyümölcse. A kislány minden reggel faggatta az anyukáját, mikor szedheti már végre le a nagy kék bogyókat.

Végre eljött a nagy nap. Anyukája egy kis kosarat nyomott a  kezébe, és megadta az engedélyt, hogy leszedhesse a gyümölcsöt, de óva intette, hogy nehogy sokat egyen belőle. Lily ugrándozott örömében, majd szaladt a kertbe. Tappancs, a fekete fülű fehér kutyusuk szaladt a nyomába, követte mindenhova kis barátnőjét. Amikor odaértek a bokorhoz, a kutyus lefeküdt a bokor árnyékába, onnan lihegve tartotta szemmel a kislányt. Lily lelkesen szedegette a bogyókat. Majd nem bírta tovább, egyet bekapott. Tappancs félrefordított fejjel nézte hogy eszik a kis gazdija. Észrevette a kislány, és egy bogyót a kutyus szájába nyomott, aki egy pillanat alatt lenyelte. Ezután Lily elosztotta a bogyókat. Egyet a kosárba, egyet a szájába, egyet Tappancs szájába tett. A kezét gyakran a ruhácskájába törölte mert Tappancstól igencsak nyálas lett néha. A kosárka nagyjából megtelt, ahogy a pocijuk is. Boldogan sétáltak vissza a házba, megálltak anya előtt a konyhába, aki végigmérte őket.

Lily szája, ruhája liláskékben játszott, csakúgy mint Tappancs szőre sok helyen.

-Ugye nem ettetek sokat?- kérdezte az anyuka szigorúan, de majdnem elnevette magát, olyan cukik voltak az áfonya falók.

-Dehogy Anyuci, csak megkóstoltuk! - bizonygatta Lily. - De most nem kérek ebédet, tele a pocakom- árulta el magát. Majd szaladt Tappanccsal a szobájába játszani.

Hála a két kis szüretelőnek délután finom áfonyáspite illata lengte be a házat.