Egyszer csak ott volt a kertben. Feketén, világító sárga szemmel esdeklőn nézett a lányra. Még nem volt kifejlett példány, de közel volt hozzá.

Egy kis tálban kapott enni és inni. Mikor a lány a vizet rakta le neki egy kis tálban, a cicus odaugrott és a száját a lány kezéhez dörgölte. Megköszönte a finom falatokat.

A lány szeme könnybe lábadt. A francba. Nem akart állatot, túl sokat dolgozott. Így kint hagyta a kertben, abban bízva,hogy majd elmegy. De a cica nem tágított. Minden nap ott ült az udvaron.

Egyik délután a lány az állatbolt felé vette az irányt. Mi is kell?! Bolhaírtó, vitamin, cicawc és cicakaja. Na meg egy puha nagy rózsaszín fehér cicatappancsokkal dekorált nagy párnának sem tudott ellenállni. 

Hazaérve nem látta a cicát a kertben. Elszontyolodott. Ennyi?! Pedig azt hitte már ők összetartoznak. Letette a nagy pakkot az ajtó elé, hogy előhalássza a kulcsokat. Hirtelen valami puhát érzett a bokájánál.

Megjött. Ott tekergőzött a lány körül, amíg az kinyitotta az ajtót és mintha már mindent tudott volna besurrant a házba.

-Persze! Fáradj csak be nyugodtan, ne is törődj velem! - szólt utána a lány, aki még a küszöbön állt. Bent elrendezkedtek, a cica birtokba vette a nagy párnát, a lány elrendezte az almot a fürdőszobában.

Leült a kanapéra egy pléddel és egy könyvvel. Már vagy öt perce olvasott, amikor a cica felugrott a kanapéra és odakucorodott a lány mellé.

Most már összetartoztak.