«Jorge»

- Akkor most együtt vagytok? - vigyorgott csillogó szemekkel Nicola.
- Valószínűnek tartom - feleltem az ágyamon fekve.
- Annyira örülök nektek! - ugrott rám.

- Hidd el, hogy én is örülök ennek - pusziltam meg Nicola arcát.
- Remélem örökké együtt lesztek - hajtotta a kis fejét a mellkasomra.
- Én is - simogattam a haját.

***

Délután átmentem Elena szobájába. Épp egy füzetbe rajzolgatott.
- Mit rajzolsz? - kérdeztem, mire mosolyogva rám emelte a tekintetét.
- Semmi különöset. Mi a baj? - érdeklődött kedvesen.
- Áh, semmi - dőltem az ágyára.
- Látom, hogy van valami - kúszott mellém és a könyökén megtámaszkodva figyelt engem, mire én a haját kezdtem el simogatni.
- Nincs semmi, csak hiányoztál nekem - csókoltam meg, amit szinte azonnal viszonzott is. Istenem mennyire imádom ezt a lányt! A csókunkat egy hatalmas csattanás szakította félbe. Alejandro robbant be a szobába. Elenával értetlenül figyeltük őt, ahogy kapkodta a levegőt. Lassan felnézett rám, majd összeesett. Gyorsan odamentünk hozzá és felsegítettük az ágyra.
- Hozok neki vizet! - rohant ki a szobából Elena. Addig én próbáltam felkelteni. Már épp ébredezett, mikor Elena visszaért a vízzel.
- Köszi - vette el a poharat és két korttyal ki is itta a tartalmát.
- Mi történt Alejandro? - kérdezte a lány aggódva. A fiú mély levegőt vett és rám nézett. Ezután a külvilág lelassult és minden elhalkult. Szinte lassított felvételben láttam, hogy Elena a szája elé kapta a kezét én pedig próbáltam nem kiakadni és összetörni. A fülemben vadul dobogott a vér így csak a szájáról tudtam leolvasni, hogy a Vadászok elrabolták Nicolát.