«Elena»

Jorge kissé rémülten nézett rám.
- Miért vágsz ilyen fejet? - kérdeztem értetlenül.
- A szemeid...
- Mi van velük?! - kezdtem megrémülni, de Jorge nem felelt.
- Mondd már, hogy mi van?! - üvöltöttem rá idegesen.
- Aranybarnák! - válaszolt mire én értetlenül meredtem rá.
- E... ez nem igaz! Nem, nekem kék szemeim vannak! - fogtam a fejem, mire ő mellém pattant és megfogta a kezeimet.
- Nyugodj meg, Elena! - utasított Jorge, de nem engedelmeskedtem, mert kezdett eluralkodni rajtam a pánik.
- Nem fogok! Nekem kék szemeim vannak akkor is! Biztos te vagy színtévesztő! - vágtam indulatosan a fejéhez.
- Nincs semmi baj! Nyugodj meg!
- Ne mondd nekem azt, hogy semmi baj és, hogy nyugodjak meg! Miért hazudsz nekem?! Nem aranybarna a szemem hanem kék! - üvöltöttem dühösen és közben éreztem, hogy kezd elfogni a pánik. Gyorsabban kapkodtam a levegőt, de továbbra is Jorge alakját figyeltem.
- Nem hazudok! Hozzak egy tükröt, hogy lásd? Vagy várj - vette elő a telefonját. Bekapcsolta a kameráját és felém fordította. A szemeim azon nyomban kikerekedtek a döbbenettől. Nem, nem lehet igaz!
- Nem! Most csak álmodok! Ez egy rossz álom! Nekem akkor is kék szemeim vannak! - fogtam a fejem és már közel voltam a teljes pánikba eséshez.
- Elena, minden rendben? - fogta meg a vállamat Jorge.
- Nehm... - ziháltam a levegőért kapkodva. Láttam rajta, hogy erősen agyal azon, hogy most mit tegyen velem, de mikor döntött szólásra nyitotta a száját.
- Lélegezz mélyeket! - próbáltam tenni amit kért, de egy mély légzés után egy meleg és puha ajkat éreztem a sajátjaimon. Jorge megcsókolt.