Yoobin pov:

A liftben, mielőtt az ajtók szétnyíltak Wooyoung magával szembe fordított. Kicsit megijedtem, hogy mit akar tőlem.

- Seonghwa szülei is eljöttek.- forgatta szemeit. Nem lehetnek túl barátságosak, ha a fiú szemét forgatja rájuk. Bár rám is azt szokta. - a lényeg, annyi, hogy baszogatják Hwa-t az élete miatt, Mingi már összeveszett velük. Ha lehet, te rájuk se nézz. Ha kérdezik, a húgom vagy, különben kurvának fognak nézni, és szerintem azt nem akarod. Anyuék nem érnek rá, és nekem kell vigyáznom rád, vili?- biccentett unottan. Ugyanolyan boldogság volt az én arcomon is, mint az övén.

- fogtam. - léptem el tőle. Túl normális emberek nem lehetnek, ha Wooyoung beadja nekik, hogy a húga vagyok úgy, hogy közben a háta közepére se kíván.

A lift ajtaja kinyílt, szemeim egyből megtalálták a fiúkat, és a két felnőttet. Távolságot tartva ültek a székeken, Yunho, és Jongho álltak. Nekik nem jutott szék.

- gyere. - indult el Wooyoung, amire én is megszaporáztam lépteimet. A fiúk közül Hongjoong egyből felállt, mikor megpillantott. A többiek ugyanúgy ültek, rám néztek, de nem foglalkoztak túlságosan velem. A két szülő is megáldott tekintetével, bár én nem néztem rájuk. - remélem mostmár boldog vagy. - förmedt rám Wooyoung a semmiből, mikor a fiúkhoz értünk. Értetlenül néztem rá. Nem csináltam semmit. Egész végig csendben voltam, erre leszedi a fejem.

- most mi bajod?- ráncoltam homlokomat. A fiúk sem értették miért mordult fel, legalábbis az arcukból én ezt vettem ki. Wooyoung a szemével a szülőkhöz sandított, innen esett le, hogy belekezdett a szerepébe. - igazán kibírhatnál pár órát a húgoddal. - fontam össze karjaimat mellkasam előtt, szememet forgatva néztem el róla.

- ha nem lennél idegesítő még sikerülne is. - erre nem mondtam semmit, csak olyan nézéssel ajándékoztam meg, amitől a földbe tudott volna süllyedni.

- ne kezdjétek ti is!- emelte plafonnak fejét San. - drága, ha nem szeretnél állni, nyugodtan leülhetsz. - nézett vissza rám, combját megpaskolta, arcán kaján vigyorral.

- undorító vagy, mint mindig. - vágtam fejéhez azt, ami már nagyon kikívánkozott. Az elején annyira féltem tőlük, de amióta Seonghwa-val össze voltunk zárva már könnyebben állok ki magamért velük szemben.

- kaptad, tesó. - veregette meg a vállát Mingi nevetve.

- Hongjoong, mi a baja Seonghwa-nak?- fordultam a fiú felé. Halkan tettem fel a kérdést, nem akartam, hogy a fiú szülei meghallják. - a lábát tudom, azt mondta Wooyoung, de a vállával mi a gond?

- vállszalag szakadás. Azt mondta az orvos, hogy másodfokú, ami ha azt nézzük jó. Megsérült, de nem annyira, hogy műteni kelljen. - magyarázata azonnal megnyugtatta zakatoló szívemet, bár a lábtörés még aggasztott.

- mi történt vele?- haraptam be ajkaimat. Újra a sírás szélén állok, pedig már könnyem is alig van. A fiú nagy sóhajt vett, majd mesélni kezdett.

- egy kocsis akart sávot váltani, csak nem várta meg, míg Seonghwa elhajt, hanem egyből kanyarodni akart. Seonghwa időben fékezett, csak a motorja fejre állt, a kocsinak a feneke meg meglökte azt. - szemeimet fájdalmasan csuktam be, kezemmel homlokomhoz kaptam. Szóval nem az ő hibája volt.

- mikor hozzák ki?- ahogy feltettem a kérdést a műtő ajtaja kinyílt. Próbáltam visszafogni aggódásomat, és nem odarohanni, azonban nem volt könnyű. Az orvos jött ki, maszkját vette le. Seonghwa édesanyja egyből odarohant hozzá, nyomában a férfival. Mi is odasétáltunk, de nem mentünk túl közel a két felnőtthöz. Yunho még mellém is állt, hogy ne tudjanak rám nézni.

- doktor úr, mi van a fiammal?- kérdezte aggódó hangon a nő.

- a műtét sikeres volt. - mosolyodott el az orvos. - a csontokvégek elmozdultak egymáshoz képest. Megpróbáltuk visszaállítani őket, de továbbra is elmozdultak, így rögzítenünk kellett őket. Tettünk fel gipszet is, ami jobb esetben hat hét után lekerülhet, de még azután sem érdemes erőltetni a csontokat. Rendbe fog jönni. - bólintott mosolyogva az orvos, majd magunkra hagyott minket. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, már örömben sírtam majdnem.

Seonghwa-t a műtőből áttolták az egyik kórterembe. Még mielőtt az ajtóhoz érhettünk volna Seonghwa szülei besuhantak hozzá.

- én kedves vagyok, de ezeknek nem kívánok holnapot. - szólalt meg a semmiből Yeosang. Azt megcáfolnám, hogy kedves. A saját bőrömön tapasztaltam "kedvességét".

- halkabban, tudod milyen füle van a nőnek. Az mindent meghall. - szidta le egyből Jongho. - kösz, hogy bejöttél. - fordult felém. - jól fog esni neki. - mintha mosolyra húzta volna ajkait, olyan ferde vonalba állt be szája.

- nem akartam visszajönni. - vallottam be a padlót nézve.

- bocsánattal tartozunk neked, Yoobin. - hajtotta le fejét Hongjoong. - mi vettük rá a fogadásra őt.

- pontosabban én voltam. Olyan dologgal zsaroltam meg, ami nagyon fontos a számára. Tudod, az a motor neki olyan, mintha egy szerv lenne a testében. - magyarázta el Mingi. Nem tudtam rá mit mondani. A gondolataim összevissza voltak, és sehogy se találtam meg azt, amelyik ide illene.

- parasztok voltunk, meg minden. Azok is lennénk még, mert miért ne?- kérdezte San. - viszont szeret téged, szóval kedvesek leszünk. - támaszkodott meg Yeosang vállán.

- nem fogok itt maradni. - döbbent pislogásokat kaptam. Tényleg arra számítottak, hogy itt fogok maradni? - hiába kértek most bocsánatot, hiába szeret Seonghwa, önző leszek, és mentem magam innen. Már túl sok bajt okoztatok, mellettetek mások is. Én ezt nem bírom tovább. - öntöttem ki nekik a lelkemet. Nem zavart, hogy kinevetnek, vagy nem, tudják meg nyugodtan, hogy hogyan érzek miattuk Szöul iránt.

- gondold át ezt többször. - tanácsolta Hongjoong. Már vázoltam volna neki, hogy eleget gondolkodtam én ezen, de Seonghwa terméből kiabálás hallatszott ki.

- kibaszom innen.- morogta Mingi. A srácoknak ennyi elég volt, összenéztek, és már rohantak is. Az ajtót feltépték, egymást gyömöszölve másztak be rajta.

Ordítások, veszekedés zajlott le a következő öt percben. Seonghwa hangját egyáltalán nem hallottam, de Mingi, Wooyoung, és Jongho hangja annál inkább kitűnt. Nem mertem közelebb menni.

- ha olyan apám lenne, mint ön, maradtam volna inkább sperma!- kiabálta Mingi, a következő pillanatban pedig a férfi kiesett az ajtón, az asszony utána kapva sietett ki onnan. Magamban jót mosolyogtam. Fortyogva a dühtől húztak el mellettem, így már több bátorsággal léptem közelebb az ajtóhoz, de még nem mentem be.

- azt hiszem keresnem kell munkát, főleg ezek után. - Seonghwa hangjára a könnyek újra előjöttek a szememben. Kezemet számra kaptam, nem tudom miért, de ez reflexszerűen jött.

- először pihenned kell. - csillapította Wooyoung. Az ajtó mögött álltam meg, rálátásom volt Yunho-ra.

Mikor észrevett fejével biccentett egy aprót, hogy menjek be. Mély levegőt vettem, s kibújtam a takarásból. Csendben léptem be a kórterembe. Seonghwa-t látva gipszben kicsordult az első könny csepp, de amikor fejét felém fordította, tekintetünk találkozott, kicsordult a többi is.