Seonghwa pov:

A nappaliban ültem le, s bámultam ki az ablakon. Szeles idő van odakint, csoda, hogy még nem csapta be a szél az ablakot, mivel nyitva van. Miközben jöttem haza akkor is ennyire fújt a szél. A nappaliban körbenéztem, a rendetlenség mértékét akartam megállapítani. Csak mosatlanok vannak itt-ott. Azokat összegyűjtöttem, majd elmostam őket, utána helyükre tettem. A nappaliba mentem vissza.

Gondolataim a szobámban alvó lányra terelődtek. A fejemben akaratom ellenére pörgettem vissza az emlékeket, amiket vele szereztem. Nagy részük számomra vicces, humoros, jókat lehet rajtuk szórakozni. Számára viszont bántóak, kínosak, kellemetlenek lehetnek. Sőt, biztos azok. Csak most értettem meg, mekkora fájdalmat, szenvedést okoztam neki azokkal a poénokkal, amikről azt gondoltam viccesek lesznek. Azok is voltak, nekem és a barátaimnak.

Többet nem fogom piszkálni. Már nem akarom sírva látni, nem akarom, hogy féljen tőlem. Nevetni szeretném látni, s azt akarom, hogy velem is önmaga legyen, hogy hasonló kapcsolata legyen velem, mint amilyen a barátnőjével van. Nem tudom mikor változott ez meg. Talán, miután ide költöztem. Megváltoztatott volna? Még én magam sem tudom.

A legrosszabb az, hogy teljesen tanácstalan vagyok. Nem tudom, hogyan tovább. Bántani nem akarom, szeretni nem tudom. Nem is értem minek jutott eszembe az, hogy szeressem! De ha már szeretetről van szó, éreztem már szerelmet, viszont az, amit most érzek másabb. Ez az az érzés, amit a könyvekben leírnak, a filmekben bemutatnak. Amikor a főszereplőhöz hozzászól, hozzáér a szerelme, vagy ha csak látja őt, a szíve zakatol. Ezt érzem én is.

Segítséget kérni nem tudok. Tőle biztos nem fogok. A végén elszáll az agya, hogy érzek iránta valamit. Anyáékkal a vita óta nem beszéltem, nem tudom mennyire örülnének, ha az érzéseimmel zaklatnám őket. A fiúkkal pedig nem merek beszélni erről. Nem hiányzik az, hogy mondják, szerelmes lettem, és pont olyanba, mint Yoobin. Nem lettem szerelmes, csak empatikusabb. Azért nem piszkálom.

Ez hülyeség! Empatikusabb? Dehogyis! Ugyanolyan nyugodtsággal verném szét azt a srácot is, aki zaklatta. Azt is megpróbáltam felkutatni, dehát hiába. Elmentem az egyetemre, ahol tanul, megkockáztattam a beszélgetést vele, de nagy ívben került ki. Nem tudom, hogy azóta írogat-e még Yoobin-nak, miután én vettem fel a telefont. Majd ha felébredt Yoobin megkérdezem tőle.

Sóhajtva vettem elő a telefont, és néztem meg, ki elérhető ebben a percben. A barátaim közül mindenki, kivéve San. Biztos szerel valamit. Talán a motoromat próbálja helyre tenni. Megrendeltem hozzá az önindítót, csak időm nincs beletenni az egyetem miatt, így bevállalta, hogy megoldja. Megláttam Hongjoong nevét az elérhető emberek listáján, s mint egy tizenéves kislány, úgy kezdtem el gondolkodni, hogy ráírjak vagy ne.

Talán ő a többiek közül a legértelmesebb. Bízom abban, ő nem fog cikizni, amiért szerelmes lettem. Nem! Nem lettem szerelmes! Csak barátkozni akarok. Igen, kevés barátom van. Végül rányomtam Hongjoong nevére, így megnyílt a beszélgetésünk. Egy "Ráérsz? Beszélnünk kell" üzenet mindig felkelti az érdeklődését, így most is ezt alkalmaztam. Egyből megnézte. Gyorsan válaszolt. "Igen". Írtam neki, hogy átmegyek hozzá, azután rohantam is húzni a cipőmet, és kabátomat.

Mielőtt elmentem volna, benéztem a szobámba, biztosan alszik-e a lány. Szétterülve az ágyon aludta az igazak álmát. Lágy mosoly jelent meg arcomon, amit gyorsan el is tűntettem. Az úton meghúztam magam, hiszen annyira fújt a szél, majdnem magával vitt. Az úticél előtt állva megnyomtam a csengőt a kapun, s összefagyva vártam, hogy beengedjenek. Barátom nyitott ajtót, nem mondott semmit, csak arrébb állt. A házban a konyhában telepedtünk le.

- kérsz valamit?- mutatott a hűtőre, közben kíváncsian vizslatott engem. Fejemet ráztam semlegesen. - mi a baj?- ült le velem szemben. Kellett pár perc, míg összeszedtem a gondolataimat.

- megváltoztak az érzéseim Yoobin felé. Tudom, hogy szerelmes lettem, de nem akarom beismerni. - mosolya egyre nagyobb lett. Kínosan pillantottam el a padlóra. Az a mosoly fokozatosan alakult át győztes mosollyá.

- sejtettem, hogy ez lesz a vége. Te olyan vagy, aki vágyik a szeretetre, és arra is, hogy olyan módon szeressék viszont, mint amilyenen ő szereti a másikat. Yoobin-ban megláttad azt, hogy képes lenne téged szeretni, vagy talán azt, hogy te tudod szeretni őt. - szavaira nem feleltem. Azt a pillanatot kerestem, amikor megfordult a fejemben, hogy ez a lány tudna engem szeretni.

- szerinted, tényleg szeretne engem, aki lassan hét éve rontja az életét?- cáfoltam meg állítását. - a pokolra kíván, vagy annál lejjebb!- nevettem el magam, bár nem voltam túl humoros kedvemben.

- változnak az idők, ahogy az emberek is. Ha már nem piszkálod annyit, és normális vagy vele, szerintem van esélyetek. - vont vállat, de nem abban a "nem érdekel" stílusban. Ez inkább olyan "ez az én véleményem" volt.

- jó, tegyük fel, szeretem. - kezeim segítségével illusztráltam magyarázatomat. - de ha a fiúk megtudják, oda a motorom! Mivel az volt a fogadás, hogy pofára kell ejtenem a csajt, de az egyetlen, aki pofára esett, az én vagyok! A motoromat meg tudod mennyire szeretem.- problémáim gyökerét hadartam el neki egy szuszra. Kellett egy kis idő, míg eljutott hozzá az információ, s feldolgozta. A válaszadásra is vártam némi pár percet.

- nem kell megmondani nekik. - dobta be az ötletet. - eljátszod, hogy megbántottad, megnyerted a kocsit, vagy mit, aztán bejelented, hogy együtt vagytok. - fejemet ráztam semlegesen.

- az csalás lenne. Nem fogok csalni. Aish! Miért nem számoltam az érzelmekkel? Bele se kellett volna mennem! Huszonöt vagyok, de ekkora marha...! - téptem hajamba.

- akkor választanod kell. A motor, vagy Yoobin. - ez volt az az opció, amit nem akartam hallani. A választás.

- fontos nekem az a lány, de nem tudom miért. Fontos nekem az a motor, mert tényleg kurva sokat dolgoztam, hajtottam érte. Most válasszam az ismeretlent, vagy az ismertet? - néztem barátomat tanácstalanul.

- nem fogom megmondani mit tegyél. Gondolj Yoobin-ra úgy, mint arra a motorra. Lehet ő az igazi, és meg kell próbálnotok. De lehet, hogy az a motor az igazi a sok közül. Melyiket könnyebb pótolni?- tette fel a kérdést, amire sokáig nem válaszoltam.

Motor vagy Yoobin? Motor vagy Yoobin? Ez a kérdés ismétlődött folyamatosan a fejemben. Ismétlődött, de válasz nem jött rá sehonnan.

- először meg kell tudnom, hogy Yoobin együtt tudna-e lenni velem. Nem fogom kiadni a motoromat azért, mert tévedtem.- álltam fel az asztaltól. Hongjoong őszinte mosollyal meredt rám. - köszönöm a segítséget!- lepacsiztam vele, aztán kirohantam a házból.