Yoobin pov:

Másnap reggel egyedül voltam az ágyban szétterülve.
Telefonomat kézbe vettem és elindultam a konyhába reggelizni. Szerintem Seonghwa el is ment.
Elvégeztem az összes reggeli teendő dolgomat, aztán indultam az egyetemre.

A hallgató teremben vártam a tanárra. Jiha-val beszélgettem a telefonon. Sikerült összebalhéznia azzal a lánnyal, akivel a szobáját osztja. Büszke magára, amiért ő került ki belőle győztesen.

Unottan görgettem az instát, s nézegettem kedvenc hírességeim fotóit. Szívesen lennék a helyükben.

- ma mikor jössz haza?- csapódott le mellém Seonghwa.

- nem tudom. Hétig dolgozok, utána még terveztem boltba menni is. Valahogy nyolc-kilenc körül. Miért?- pörgettem tovább az instát.

- csak kérdeztem. Hol dolgozol?- szemem sarkából láttam, hogy közelebb hajolt, s telefonomat nézte.

- a Hyojoo kávézóban. - húzódtam arrébb. Nem mondott semmit. Felállt mellőlem, aztán kisétált a teremből. Még jó, hogy nem egy szakra jöttünk. Seonghwa után három lány tisztelt meg a társaságukkal.

- úgy látszik valakinek megesett a szíve rajtad.- sóhajtott mellőlem Hwang Sooyeon.

Ő a bandavezér. A lány aki mindig márkás cuccban jár, aki helyett mindig megcsinálja valaki a házit, aki inkább tart követőket, mint barátokat, és aki csak a jó pasikkal randizik.

- csak nincs kedve semmihez. - vontam vállat.

- eddig hozzád mindig volt. - könyökölt az asztalra Sang Yoonhui.

Ő Sooyeon jobb keze. Sok fiú barátja van, kevésbé divatos, de szép arccal megáldott, ami annyira karizmatikus, hogy vágyat kelt minden pasiban. Ügyesen szabadul meg emberektől. A másikban kelt bűntudatot, eléri, hogy ő érezze rosszul magát.

- egyszer minden játékot megun az ember.- kapcsoltam ki mobilomat, s rájuk figyeltem.

- rájött, nincs benned semmi különleges. - ült az asztalra Do Seokyung.

Ő nem más, mint az a fajta lány, aki nem elégszik meg a saját életével, a máséra jobban vágyik. Ő a legféltékenyebb rám, amiért Seonghwa engem csesztet, és nem őt.

- ezzel egyetértünk. - bólintottam.

Bosszantotta őket, hogy egyetértettem, hiszen azt várták, mikor fogok kirohanni sírva. Az elején tényleg azt csináltam.

Csak aztán, erőt vettem magamon, és megpróbáltam velük azonosulni. Lám, sikerült, mivel már csak a szívem ver hevesen, ha hozzám szólnak.

Nem remegek, és nincs sírhatnékom. Kívülről erősnek tűnök, de valójában a fejemben forognak a gondolatok, mivel kéne majd válaszolni nekik, ha kinyitják a szájukat. Szívesen átpasszolnám nekik Seonghwa-t,viszont Seonghwa nem akar békén hagyni. 

Seonghwa nem az a menő srác az egyetemen, nem is a rossz fiú. Nem kelt feltűnést, ha megy valahova, inkább a barátai vihogása hívja fel rájuk az ember figyelmét. Nem rajongja körbe őket sok lány, sosem láttam egyiket se az egyetemen csajozni. Ezt a kettőt külön tudják választani. 

- mondtam nektek, ha kell a srác, vigyétek. Én utálom őt. - nem mondtak semmit, egymásra néztek. A szemükkel kommunikáltak. 

- ezer örömmel vesszük át, egérke.- csípte meg az arcomat Seokyung. Nevetgélve ültek vissza helyükre. Majd rájönnek, nem áldás a fiú, főleg, ha az ember együtt lakik vele. 

Az egyetem után rögtön mentem a munkahelyemre. Egy kis kávézóba. Köszöntem a többieknek, átvettem a ruhát, aztán mentem a pult mögé. A szokásos csengő hangja adta tudtunkra, hogy egy vendég betért hozzánk.

- mit adhatok? - a pultot törölgetve kérdeztem tőle, fel se nézve.

- mi az ajánlat? - hangjára felnéztem rá. A vér is megfagyott bennem, ajkaim elváltak egymástól.

- te mit keresel itt?- a szívem hagyott ki egy ütemet. Most azért jött, hogy zaklasson a tegnap miatt? Kösz Seonghwa.

- jöttem kávét inni..?- ült le a pultnál lévő székek egyikére.

- azt otthon is tudnál. - fordítottam hátat neki. Én úgyis csak kiviszem a rendelést, és takarítok itt, szóval átadom az egyik kollégámnak. 

- egy cappuccino jó lesz. - a törlőrongyot letettem a pultra, s készültem hátra menni a többiekhez.- miért hazudtál nekem, Yoobin?- ragadta meg karomat. Az előbb még ült, most meg itt áll előttem. Hogy ilyen gyors?

- engedj el!- rángattam karomat, de csak egyre szorosabban fogta. 

- először válaszolj!- kiáltott, amire a vendégek abbahagyták beszélgetéseiket, s ránk figyeltek.

- Jinsung, ez a munkahelyem! Nem viselkedhetsz itt így!- őt nem zavarta a sok szempár, de engem nagyon is. A szorítása is kezd jobban fájni. Annak tuti nyoma marad. 

- nem érdekel! Hazudtál!- a kiabálásra Hyungjoo, a főnököm jött ki az irodájából, de munkatársaim is előbújtak. 

- itt meg mi folyik?- szedte le rólam Jinsung-ot.- ki vagy te, fiam? És milyen jogon bántalmazod az alkalmazottamat?- állt elém. Ha szerencsém van a pártomat fogja fogni. Kedves főnök, szóval van rá esély. 

- hazudott!- mutatott rám, s készült neki menni a főnökömnek is, de a fiúk közbe léptek.

- nem hazudtam! Annyit mondtam, hogy szeretem, azt nem mondtam, viszont szeret vagy sem.- álltam ki Hyungjoo takarásából. 

- oké, oké!- tolt vissza a háta mögé.- jobban teszed, ha elmész innen, mielőtt a rendőröket hívom!- intézte Jinsung-nak. A fiúk elengedték, gyilkos szemekkel méregetett engem. 

- lódulj már!- rúgta fenéken Jaeho, amire megindult. 

- Yoobin, gyere az irodámba kérlek.- szólt nyugodt hangján.- elnézésüket kérjük!- hajolt meg a vendégek felé. Most miatta oda lett az állásom. Az irodában helyet foglaltam Hyungjoo-val szemben.- ki volt ez a srác?- kulcsolta össze kezeit. 

- Min Jinsung, elnézést a cirkuszért, nem tudtam, hogy ide fog jönni. Tegnap visszautasítottam, és gondolom-

- Yoobin, lassíts!- szólt lágy hangon.- nincs semmi baj, nem foglak elbocsátani, mind a kettőnknek szüksége van a másikra. - szavai megnyugtattak egy részről, de akkor vajon mit akar?- ha legközelebb idejön, és randalírozni fog, fel fogom jelenteni. - sóhajtotta. - nem csak a kávézó hírnevén ront, hanem még az alkalmazottamat is fenyegeti. - rázta fejét bosszúsan. 

- akkor most visszamehetek dolgozni?- kérdeztem halkan.

- menj.- bólintott. Hálásan hajoltam meg. Felszabadultan sóhajtottam fel, amint kiléptem az irodából. 

- mit mondott?- kérdezte Siyoung. Vele van itt a legjobb kapcsolatom. Megvagyok a többiekkel is, de vele a legjobban. Aggódó tekintettel nézett rám. 

- maradok. - hunytam be szeimet boldogan. A karomba ugrott, visítását próbálta elfojtani. Az ajtó felett lógó csengő hangja jelzett, amire lemászott rólam. 

- na gyere, munka van. - karolta át a vállam. A pulthoz sétáltunk, a vendégünk ismerős volt hátulról, de mikor a pult mögé mentünk felismertem. Már csak ő hiányzott innen. Ha most ő is jelenetet fog rendezni én mondok fel. 

 - mit adhatok?- mosolygott rá Siyoung, de Seonghwa olyan morcosan nézett, hogy a mosolya lehervadt arcáról. Nem vagyok felkészülve a szívatásra.

- ma áthívnám pár haveromat. Nem gond? - biccentett felém.

- ezt megírhattad volna, de nem, nem gond.- a megkönnyebülés örömet szerzett számomra. Apró mosollyal az arcomon néztem rá. 

- oké.- fordított hátat, s kiment. 

- ez ki volt?- pislogott sűrűn Siyoung.

- a lakótársam. Pár napja költözött hozzám, mert Jiha elköltözött. - fogtam meg a tálcát.

- hát, nem lehet valami kedves.- helyeselve indultam üres csészék, poharak, bögrék keresésére.