Yoobin pov:

Éjjel hangos dörgésre keltem, ami beszűrődött a szobám ablakán. Már csak ez hiányzott. A vihartól félek, a sötétségen kívül, a legjobban.

Amikor kicsi voltam egy viharban majdnem karamboloztunk. Azóta félek a vihartól és a sötétségtől.

Általában amikor vihar van Jiha mellé szoktam bebújni, de ő most nincs itt. A villanyt felkapcsoltam, aztán visszabújtam az ágyba. Telefonomat kezdtem el nyomkodni.

Egy nagyobb dörgésnél még villámlott is. Nagyot sikítva dobtam el a telefont, fejemre húztam a takarót.

Az emlékek, arról az estéről, elöntötték elmémemet. Ahogy szakadó esőben a másik sávból előzött egy kocsi, ami nem is lett volna szabályos, mert záróvonal volt, mellesleg lámpa nélkül jött.

Az ajtón kopogtattak, mire legurultam az ágyról. Pont a hátsómra. Nyöszörögve keltem fel a földről és sétáltam az ajtóhoz. A kulcsot elfordítottam a zárban és kinyitottam az ajtót. Seonghwa állt előttem pizsamában, kezében egy pohár vízzel.

- minden rendben? - nézett rám, utána mögém pillantott, aztán vissza az arcomra.

- igen, miért? - fordultam a szobámba egy szempillantásra, majd vissza a fiú felé. Azt akartam nézni, amit ő nézett, de lehetséges, csak körbe pillantott, mivel nem járt még bent.

- sikítást hallottam. - ráncolta homlokát.

- nincs semmi baj. - ráztam fejemet. Dörgés hangzott el, amire összerezzentem. Csak pont előtte ne, aztán hallgathatom tőle nap, mint nap. 

- fura vagy. - húzta fel az egyik szemöldökét.

- miért is?- akkorát villámlot, hogy a sötét folyosó olyan világos volt, mint nappal. Ez nagy dörgés lesz. Fülemet befogtam és elfordultam Seonghwa elől. Összehúzva magam vártam, hogy elmúljon a hangos zaj.

- ezért. Csak nem félsz egy kis vihartól?- kérdezte, amint visszafordultam.

- nem. - csuktam volna be az ajtót, de kezével visszanyomta.

- félsz a viharban? Felnőtt létedre?- nevette el magát. Remek.

- gúnyolódj. - grimaszoltam rá. Mintha pehelysúlyú lennék, úgy nyitotta ki az ajtót, amit súlyomnal próbáltam visszanyomni a helyére.

- hogy lehet félni a vihartól..hány éves is vagy? Mindegy, hogy lehet félni a vihartól?- nevetett tovább, de már elengedte az ajtót.

- jó, nekem ehhez nincs kedvem. - csuktam be az ajtót. Mielőtt bezárhattam volna, benyitott.

- esti mesét ne mondjak? - dugta be a fejét az ajtón. Fáradt vagyok, inkább untatt, mint dühít. Nem jön le neki az arckifejezésemből?

- most ezzel fogsz szórakozni? - néztem rá unottan.

- meg lehet. Babáid nincsenek? - jött be a szobába teljes lényével. - áhh plüssök. Cukik. - nevette. - legalább kényelmesek? Még Barbie babák is vannak. Te véletlenül nem maradtál gyerek? - fordult felém.

- kimennél? - mutattam az ajtó felé.

- még nem végeztem. Ez te vagy? - emelt fel egy fényképet az egyik szekrényről. Még hét éves voltam azon a képen.

- menj ki! - vettem ki a kezéből a képet.

- add már vissza! - nyúlt utána. - tök pufi arcod volt. Mondjuk most is az. - nézte a fényképet, majd engem.

- azt mondtam, menj ki! - emeltem kezemet a fotóért.

- várj már.- tért ki előlem és az ágyhoz sétált.

- Seonghwa, menj ki! - a képet letette az ágyra.

- komolyan egy ilyen nagy medvével alszol?- emelte fel a nagy plüss mackómat. - ilyen a szingli élet? - mutatott vigyorogva a plüsre. Mintha neki lenne valakije.

- tudtommal neked sincs kapcsolatod. - fűztem össze karjaimat mellkasom előtt.

- nincs, de nekem van kivel, vagy kikkel levezetni a feszültséget. - dobta vissza a macit az ágyra. Undorító, holnap kimosom azt a medvét.

- ne dobáld! - kiabáltam rá, de nem hatotta meg túlzottan.

- miért? Mi lesz? - emelte fel és újra ledobta.

- Seonghwa! Menj ki! - sétáltam felé. Most megfogom a fülét, és annál fogva rángatom ki a folyosóra.

- ez mi?- vette a kezébe az egyik Mickey egér plüssömet. Most vak, vagy hülye? Esetleg mindkettő?

- nem látsz a szemedtől? Ez Mickey egér! - kaptam volna ki a kezéből, de elfordult. A lendület miatt az ágyra kezdtem dőlni. Még jó, hogy a matrac puha, és a plüsseim is, felfogták az esésemet.

- szerencsétlen. - kacagott jóízűen. Jó, mostmár felmérgelt. Az ágyról felálltam, s elkaptam Mickey-t szorongató kezét.

- add vissza!- rántottam magam felé.

- dehogy adom!- húzta vissza. Csak egy plüss, talán el kéne engedni, és akkor talán Seonghwa is lelép. A belső békém fontosabb, mint egy vita megnyerése.

- akkor tartsd meg. - engedtem el.

- dehogy kell nekem a patkányod. - dobta felém az egeret. - ha lehetne, az éjszaka ne sikoltozz. Rosszra fognak gondolni a szomszédok. - indult el kifelé.

Őrült ötlet fordult meg a fejemben. Civakodtam is a hangokkal a fejemben, hogy lehet nem pont őt kellene erre megkérni.

Viszont holnap munka, és szeretnék kipihenten felkelni, de az nem fog úgy menni, ha odakint vihar dúl.

- várj! - kiáltottam utána. Ajkaimat harapdáltam.

- igen? - fordult felém.

- i-itt maradnál...? Cs-csak addig, a-amíg el nem alszom...- dadogni kezdtem zavaromban.

- mégis miért maradnék? - indult ki. Tudtam, hogy ez lesz. Most megcsináltam magamnak a bajt. Ezzel is száz százalékosan csesztetni fog.

-...igaz is. Mindegy, menj. - feküdtem be az ágyba. Sóhajtott egyet. A villanyt lekapcsolta, aztán lépteket hallottam.

- menj arrébb. - hangja miatt most az egyszer lettem boldog.

- mi? - fordultam meg.

- azt akartad maradjak. Akkor menj arrébb. Biztos nem fogok állni. - nem hittem, hogy valóban itt marad. A macimat letettem a földre és arrébb csúsztam. Háttal feküdtem neki. Az egyik plüsst szorítottam magamhoz. - hogy tudsz ilyen kicsire összekuporodni... - hallottam meg hitetlenkedő hangját. - biztonságban érzed magad a plüssökkel? - kérdésére felé néztem.

- nem annyira...de jobb, mint egyedül. - bólintottam, majd visszafordultam.

- ezért jössz eggyel. - mondata után egy kar fonódott derekamra és közelebb vont magához. - jó éjt.

- é-én csak azt kértem addig maradj itt, amíg el nem alszom. - hideg ujjaimmal próbáltam leszedni kezét derekamról.

- mondom, jó éjt!- szorított jobban.

- n-neked is...- picit távolabb húzódtam tőle. Legvadabb álmaimban nem gondoltam volna, hogy Seonghwa-val fogok aludni a saját ágyamban.