Yoobin pov:

- anyukád így tartana?- amint meghallottam hangját, mintha ágyúból lőttek volna ki, úgy álltam fel.

- Seonghwa! Mit keresel itt? Hogy jutottál be? Még nincs hét óra!- a szoba végébe menkültem előle.

- nyitva volt az ajtó, és de, már hét óra van. - csendben álltam előtte és bambultam rá. Szemei lejjebb tévedtek és lábamat kezdték stírölni. - formás combok. Nem is olyan rossz az alakod így elnézve itthoni szerelésben.- vigyorgott bele a szemembe.

- perverz! - viharoztam ki a szobából át az enyémbe. Kellemetlen érzés járt át. A takarítós cuccomat lecseréltem egy sokat takaró szettre, nem kockáztatok.

Estig ki se mozdultam a szobából. Mikor a gyomrom jelzett, hogy ideje lenne vacsorázni, kinyitottam résnyire az ajtót kukucskálás céljából. Sötétség volt a kicsi folyosón. Telefonomon az elemlámpa segítségével jutottam ki a konyhába. A villanyt felkapcsoltam és neki láttam a vacsorámnak. Miközben vágtam a zöldségeket Jiha-val beszélgettem.

- Seonghwa ott van már?- időzítettünk. Ő is vacsorához készülődött, csak neki már készen volt.

- sajnos igen. - sóhajtottam szomorkásan. Bármit megadnék, hogy ne legyen itt.

- csinált azóta valamit?- videóban beszélgettünk, a telefont a pulton támasztottam ki.

- miután megbámulta a combomat nem voltam kint a szobámon kívül. Szerintem nincs is itt.- ha így van gyors bezárom az ajtót belülről. Még úgysem adtam át neki Jiha kulcsát.

- addig örülj. Csak azt nem értem miért olyan jó neki, ha keresztbe tehet neked...te, tudod hogy van az a mondás?- kérdezte miközben egy falatot emelt szájába.

- milyen mondás?- van egy csomó, nem tudom melyikre gondol.

- hát az amelyik arról szól, hogyha egy fiú piszkál az azt jelenti, hogy fel akarja magára hívni a figyelmed. Lehet azért piszkál folyton. - kurtán nevettem fel. A legröhejesebb, legfantáziadús, legalaptalanabb mese, amit valaha hallottam.

- azt kötve hiszem, hogy pont az én figyelmemre vágyik. - nevettem el magam. - majd pont Park Seonghwa fog az én figyelmem után koslatni. - forgattam a szemem.

- nem tudhatod. Mindenkinek vannak titkai.- húzogatta szemöldökét sejtelmesen.

- hagyjuk inkább.- ráztam fejemet.- milyen az albérlet?

- öten vagyunk. Kettő fiú, és három lány, a szobán az egyik lánnyal osztozom. A konyha akkora, hogy pont elférünk benne, a nappali sem olyan nagy. Kicsi, de szép, viszont kezd hiányozni a saját nappalink. Ráadásul még a szobámat sem dekorálhatom úgy, ahogy nekem tetszene. Mindennek rózsaszínnek, meg csillámporosnak kell lennie. - bosszankodott. Mosolyogva néztem dühöngését.

- jól érzed ott magad?- kíváncsiságom közben sürögtem a konyhában. Minél hamarabb vissza akarok menni a szobámba.

- nélküled nem olyan jó, de el lehet viselni.- mosolyogva fogadtam bókját. Ha itt lenne, bátrabban viselkednék Seonghwa-val szemben. Jiha erősebb nálam, szóval neki lenne esélye a fiú ellen.

- lakótársak milyenek?

- az egyik fiú segítőkész, okos, kedves, aranyos. A másik arrogáns, öntelt, nőcsábász.- ajkai nagy vigyorrá változtak, szemeit lehunyta.

- neked pedig pont az olyanok jönnek be. - kuncogtam reakcióját látva.

- igen, de ez maradjon köztünk. Az egyik lány aranyos, mindenben segít amiben tud, míg a másik egy lenéző, pletykás k betűs szó. Most is a wc-ben ülök, nem merek a konyhában beszélni veled. A végén még kihallgat. Pont vele kell osztoznom.- arckifejezése megváltozott. Sokkal utálatosabb lett, mint amilyen az előbb volt.

- jobb lehet, mint az én lakótársam. Szinte rettegek mellette.- vettem kezembe a telefont, miután végeztem a főzéssel.

- nyugi, csak nem fog levideózni ahogy zuhanyzol. - nevette el magát, nem tudtam vele együtt nevetni. Tényleg félek attól. Nem jó ezzel viccelődni.

- várj, te most a wc-ben eszel?- esett le, hogy most mondta, hogy a mosdóban van, közben eszik.

- jobbat nem tudtam. Kajak félek, hogy kihallgat.- vont vállat. - most mennem kell.- mosolygott bele a kamerába.- vigyázz magadra. Puszi.- integettet.

- te is. - bontottam a hívást. Még utoljára megkavartam a főztömet, majd tányért vettem elő.

- azért fáj, hogy ezt gondolod rólam. - hangjára a tányér majdnem kiesett a kezemből, de még idejében elkaptam. A tányért letettem a konyhaszekrényre, s kezemet szívemre helyezve nyugtattam magam. Ha így fog felbukkanni, akkor nem a poénok tesznek majd a sírba.