╔══ஓ๑♡๑ஓ══╗
Halfway Right
╚══ஓ๑♡๑ஓ══╝

A csók egy fokkal kijózanított; már nem látok homályosan és nincs is olyan hányingerem. De még mindig bajok vannak a koordinációs képességemmel, így nem visszaülök, hanem minimum visszazuhanok Logan mellé.

– Jól vagy? – kérdezi aggódva, kicsit mérgesen.

– Soha jobban!

Nincs bűntudatom, amiért mással csókolóztam, nesze neked, Logan Phoenix! Ennyit arról, hogy forró érzelmeket táplálok Archer iránt.

– Az a csaj amúgy téged bámul – mutat látványosan az ablaknál ülő Wonder Woman jelmezben ülő, velem egykorú lányra. – Lehet, bukik rád.

A lányra mosolygok, aki ezen felbátorodva megindul felém, a vörös csipke maszkját igazgatva.

– A te pasid a pap? – kérdezi bátortalanul.

Nem tudom, melyiken lepődök meg először: hogy valaki azt hiszi, pasim van, vagy azon, hogy valaki azt hiszi, hogy a hetvenhat éves pap a pasim.

– Én nem... vagyok együtt pappal. Nem vagyok együtt senkivel.

– Ó! – Elvörösödik. – Csak mert... apácának öltöztél. És... az a helyes fiú meg a pap, így hát azt gondoltam... mindegy is... Akkor ezek szerint... a pap szingli?

– A pap házas – válaszolom értetlenkedve.

Logan oldalba bök.

– Ő nem a görögkatalikus papra gondol, hugi, hanem az est papjára. Barna haj, barna szem, ivási gondjai vannak és néha összejártok dugni. Ja, és a hátad mögött van.

Megszédülök olyan gyorsan állok fel a kanapéról, és megfordulva szembe találom magam a papnak öltözött Archerrel. Bár a vonásait eltompítja a fekete csipkemaszk, amit visel, mégis látszik, hogy a szemében villan a káröröm, amiért ledöbbenve lát.

– Mit keresel itt? – sziszegem, a szavak csak úgy perzselődnek le a nyelvemről.

– Menekülök Samhain elől – adja a közömböset. Tartja a szemkontaktust, nem hajlandó másfelé nézni. Mintha kapcsolódási pontot keresne kettőnk között. – Beszélnünk kell.

– Nem!

– Nem kérés volt. Beszélünk, méghozzá most! – Itt a bátyámra pillant. – Logan szerint feszegeted a határod.

Mérgesen Loganre nézek, de ő Archerrel ellentétben kerüli a szemkontaktust.

– Áruló! – nyögöm. – Azért remélem, bilincset nem kattintasz rám – horkantok.

Követem Archert, két lépéssel utána kullogok, miközben próbálok nem tudomást venni a maszkos emberekről, akik nyilván gyanakodni kezdenek a nem szokásos jelmezünk miatt.

A pap vezeti az apácát. De nem a megváltás felé. Á, ez a pap nem. Ő a bűnbe vezet, és ha ő kéri, elmerülök benne, hogy örökre kárhozatra legyek ítélve.

Vajon akik ismernek, mennyire tekinthetnek ránk bizalmatlanul, amikor Archer a mostohatestvérem volt?

Látnak benne valamiféle komplexust vagy fétist, vagy csak azt gondolják: hé, ez a lány túl sok tizenévesek által megírt szemétbe való történetet olvas!

Az igazság ezzel szemben nyilvánvalóbb:

Archer dögös.

Nem egy Eddie Diaz, de az esetem.

Most pedig azért van lelkiismeret-furdalásom, mert nincsen lelkiismeret-furdalásom, amiért a mosdóban megcsókoltam Markot.

Van ennek értelme?

Nincs, túl sokat ittál.

Meglehet.

Archer benyit egy szobába, behúz a küszöbön, és magunkra csukja az ajtót.

Nem is szoba ez, inkább egy üres és hideg kamra, ahol csak egy lámpabúra nélküli égő nyúlik le hosszan egy megtört zsinóron.

– Gondolom, Logan már megkérdezte, de nekem is muszáj: Elment az eszed!? – kiabálja át a felerősödött zenét.

– Azt mondtad, nem jössz el! – kontrázok. – Mégis itt vagy, szóval hazudtál! Hazug dög vagy.

– Te meg be vagy állva!

– Háromszor szívtam bele, Archer! Nem lesz semmi bajom tőle!

Vadul feszül meg az állkapcsa, a fogai csikorognak, még a hangos zene ellenére is hallom.

– Skyler! – felemeli a kezét, remeg. – Hazamegyünk.

– Nem megyek veled sehova! Jól érzem magam, különben is beszélnem kell a rektorral.

– Késő. Már rég hazament.

Éles villám hasít keresztül a csontjaimon, kipusztítja belőlem a kezdeti jókedvet. Starley lüktet bennem a normális tempójában, mégis úgy érzem, helyén egy nagy üresség keletkezett. Itt lett volna rá a lehetőségem, hogy egy kicsit, de előre mozdítsam az esélyemet, hogy bekerülhessek az álomegyetemre. Hiába a pénz vagy az a rohadt motivációs levél, minden évben majdnem ezren jelentkeznek erre a karra, és tisztában vagyok a képességeimmel; a középmezőnyben vagyok. Ha erre rásegítene a rektor, akkor azonban nagyobb esélyem lenne.

– Francba! – A hátamat erősen nyomom a fémállványhoz, ami előtt állok. Lehunyom a szemem. Bár sírni akarok, minden alkalommal, amikor a könnyek már feszítenek, olyan mintha egy ajtó becsapódna, és inkább szenvedésre ítél, minthogy kiengedjem.

Archer kimérten megsimogatja az arcomat és pár tincsemet visszagyömöszöli a fityula alá.

– Biztos vagyok benne, hogy felvesznek arra az egyetemre, anélkül, hogy bármikor is találkoztál volna a rektorral – bátorít.

Megrázom a fejem. Magam köré fonom a karjaimat, talán ez segít, hogy ne essek szét.

– Ne már, hogy vidítsalak fel? – kérdezi tétován.

– Bocsáss meg nekem.

Még ki sem nyitja a száját, még az érzelmeknek sem hagytam időt, hogy kibontakozhassanak az arcán, én már bújok is a két karja közé, mint egy kóbor állat, aki először érezheti a szerető ember melegét.

A hajamba temeti az arcát, nem szól, nem is kellenek szavak; elég, hogy a karjai között vagyok. Lehunyom a szemem, átérzem az egész testemmel a biztonságát, miközben beszívom a friss illatát.

– Soha többet ne csinálj ilyet, jó? – A két vállamat megfogva gyengéden kitol az ölelésből. – Soha. Nagyon-nagyon hülye voltál. Megijesztetted a bátyádat és engem is. Főleg a bátyádat. Nem veszíthet el téged is.

Elhúzom a szám.

– Nem úgy néz ki, mintha Starley halála a mai napig kísértené.

– Ezt ne csináld...

– Sose beszél róla!

– Mert nem tud! – emeli fel a hangját. – Érted, Skyler? Sosem tudott, miután meghalt. És ne is várd el tőle, hogy valaha fog. Ne is kérdezd őt, mégcsak a nevét sem említsd meg neki, különben azt az oldalát fogod a bátyádnak látni, amit még sosem. Mielőtt anyád balesetezett, Logan nagyon összeveszett Starley-val. Logan azt mondta neki, bárcsak nem lenne, persze Starley még kicsi volt; nem értett belőle semmit. Starley úgy halt meg, hogy Logan sosem tudott bocsánatot kérni tőle. Ő húzta ki a félig élettelen testét a kocsiból.

Nagyot nyelek, de a gombóc ráforrt a torkomra.

– Te meg engem?

Bólint.

– Addig a kezembe tartottalak és öleltelek, amíg a mentők ki nem értek.

– És anya... mit csinált? – Muszáj vagyok rákérdezni.

– Kiszállt a kocsiból, és összeesett. Ígérd meg, hogy többet ilyet nem csinálsz. Logan nem veszítheti el a másik húgát is.

– Te... aggódsz érte.

– Persze, hogy aggódom! A barátom volt. Szóval ígérd meg.

– Megígérem – mondom határozottan.

Most már jobban értem Logan és Archer felháborodását. A helyükben én is ezt tettem volna.

Hülye vagyok. Azt hittem, az a pár szívás abból a cigiből nem fog tönkre tenni – és nem is tett. De arra nem is gondoltam, hogy mindeközben két embert mégis csak romba döntök, a halott húgomat pedig megszégyenítem.

Vajon Logan és Archer anyát látja most bennem? A másikkal nem törődve, önző módon a saját boldogságomat helyeztem a központba.

– Jó – mosolyogja Archer. – Menj, és bulizz egyet.

– Nem hiszem, hogy kedvem lene hozzá; csak azért jöttem, hátha tudok beszélni a rektorral. Nem megyünk tényleg haza? – Sejtelmesen nézek rá.

– Nem. Ma nem.

– De... miért?

– Mert ha nem is vagy részeg, józannak sem mondanálak.

– De én most szeretnék veled lenni... kettesben.

– Nem. Majd, ha tiszta leszel.

– Most ez miért csinálod?

– Mert nem fogok veled úgy lefeküdni, hogy nincs helyén az ítélőképességed. Bármennyire is vonzó vagy ebben a szerkóban, létezik egy íratlan szabály: ha valakire vágyok, arra várok, és nem fogom részegen megdugni, még ha akarja, akkor sem. Ennek kellene a minimumnak lennie, ha valakit tisztelsz.

– Hülye szabályaid vannak – ráncolom a homlokom. – Azért... megcsókolsz?

– Kérd szépen – Sunyi mosoly nyúlik el a száj peremén.

– Csókolj meg, itt ni! – érintem az ujjam az ajkam közepére. – Kérlek – teszem hozzá.

– Borzasztóan csókolható szád van – válaszolja a kérésre.

Ajkunk összeforr, újból tökéletesen egymásba illenek. Megérintem az arcát, lassítva a csókot, élvezve a hűvös, puha ajkait az enyémre dőlve. Legszívesebben lerángatnám róla azt a csipkemaszkot, hogy teljesen lássam az arcát. Valahányszor eddig megcsókolt, úgy éreztem, hogy közel vagyok a halálhoz – túl elképzelhetetlen, ahogy mi ketten egymás karjaiba úgy csókolózunk, hogy közben a szívünk egyetlen egy darabjában sem foglal helyet a másik.

Hátam erősebben feszül az állványnak, és a rossz érzés, ami Marko csókja után marad bennem, most ez a hosszúra nyúlt mámor azonnal elhessegeti belőlem. Óvatosan harap az ajkamba, nyelve megsimítja a szájpadlásom. Csak azért nem omlok le a két lába elé, mert a hajamba fűzve a kezét némileg megtart. Ahogy a nyelve jár a számba, ajka az enyémen olyan, minta ecset festené vászonra a képet.

Absztrakt kép, tudom. De a miénk.

– Hiányoztál. – A számba suttogja, lassan és érthetően. – Hiányzott a szád, a tested, az érintésed.

– Még mindig egy hazug disznó vagy! Azt mondtad, nem jössz el! Remélem, nem az ingyen pia vonzott ide.

– Ellenkezőleg; pont a pia miatt nem akartam jönni.

– És végül miért jöttél?

Mintha nem számítana a válasz, megrántja a vállát.

– Valakinek vigyáznia kell rád.

– Arra ott a bátyám.

– Nem megbízható. – A kezét nyújtja. – Gyere, menjünk ki.

Nem fogadom el a kezét, egyedül sétálok ki a kamrából, és igyekszem egyáltalán nem tudomást venni az emberekről, akik furán néznek, ahogy Archer a hátam mögött kullog.

– Nos, kis zárdaszűz, mit szeretnél csinálni? – kotnyeleskedik Archer, a nyakamba lihegve. – Van sörpong, felelsz vagy mersz, de ha stréberkedni akarsz, akkor van sodoku parti is.

– Olyan lehetőség nincs, hogy Archer-mentes legyen egy játék?

– Á! Kizárt. Én indítom be mindig a bulit.

– Ó, nézd! Van emlékkönyv! – Kedélyesen lépek a könyvtartóhoz, ami alig látszik a körédobált műanyagpoharaktól, szalvétáktól és alkoholos üvegektől.

Elsöpröm az útból a szemetet, a kezembe fogom az alkoholban ázott tollat, és firkantani kezdenék az üres lapjára.

Archer sunyi módon az egyik kezével átkarolja a derekam.

– Hé! – szidom le. – Nincs tapi!

– Írj nekem valamit – kéri.

– Pont neked?

És mégis mit?

– Pont nekem – leheli.

– Hát jó – adom be a derekam.

Az ajkamba harapva koncentrálok arra, amit írni fogok.

Nem fogok elköszönni Tőled, ha a halál megfogja a kezem. Talán akkor már nem is fogunk egymással beszélni, máshol fogunk élni, talán családod lesz. De tudd, hogy talán észre sem vettük, mennyi közös emlékünk lett, miközben csak szórakozást kerestünk. Én emlékezni fogok az utolsó másodpercben is.

A.-nak.

2023.07.30. 23:53

Archer gyorsan elolvassa, kiragadja a kezemből a tollat.

És a káoszom közepén ott volt ő, és megmentett. Mikor a halál megfogja a kezed, én ott leszek, hogy a másikat én tartsam. Ha megígéred, hogy maradsz... Megígérem, hogy sosem megyek el.

S.-nek.

2023.07.30. 23:55

– Ez de fura – csücsörítem az ajkam. – Olyan, mintha két szerelmes írta volna fogadalomként, nem? – pislogok rá, mire felsóhajtva, leteszi a tollat, és inkább ott hagy.

– Esküszöm, ha nem nő lennél, kihajítanálak az ablakon – morogja. – Kérj bocsánatot a bátyádtól inkább.

– Majd! – válaszolom. – Archer, tudsz táncolni?

– Mi van, már keringőznöm is kell veled? – Felháborodottan fordul felém. – Feleségül ne vegyelek?

– Borzasztó feleség lennék.

– Ha nem mondod, nem is jöttem volna rá.

– Jól van, szemétkedjél – hagyom rá. – Tudsz táncolni vagy sem?

– Hülyéskedsz? Egész tinikoromat iskola és edzés után Just Dance-szel töltöttem.

– Félelmetes sok közös vonásunk van. – Megragadom a könyökét, és a tévé elé tessékelem.

Fél szemmel látom, hogy Logan megjelent és Allison is előkeveredett valahonnan.

– Szóval – lép elém Archer. – Letáncoljuk az előz párt?

– Naná! – vigyorgom, és a kezemet nyújtom.

– De ha botlábad van, elégetem.

Végignézek a körénk gyűlt embertömegen, és hirtelen kitör rajtam a bátorság, amiről nem is igazán tudtam, hogy lakozik bennem.

Archer enyhén meghajol előttem, amikor a véletlenül választott, latin szám elkezdődik és a televízió képernyőjén feltűnik az első mozdulatsor. A csípőm a ritmusra kezd mozogni, két kezemet lazán belevezetem Archerébe. Előre és hátra, követve a lépéseimet táncol velem, és majdnem megállok, hogy megkérdezzem, ezt férfiként hogy csinálhatja ennyire... szédületesen. Egyáltalán van olyan, amit ez a fickó nem szédületesen csinál?

Megforgat, újból előre és hátra irányít, mindezt úgy, hogy alig-alig néz rá a képernyőre. Kezét felvezeti az arcomra, mindkettővel megsimogat, majd a derekamratéved. Ott maradva a hullámzó testünk szinte összeér. Talán sosem táncoltam ennyi ember előtt, most eltáncolhatom a gátlásaimat, Archerrel ebben is biztonságban érzem magam. A könyököm kecsesen szaggatja a levegőt, tökéletes ütemben Archerrel és az ide-oda lépkedő lábainkkal. Egymásra mosolygunk, egy pillanatra azt hiszem, egy mozdulatnál Archer megcsókol, olyan közel van hozzám, de az utolsó pillanatban kipörget a mozdulatból, majd vissza, újra a karjaiba.

Jól táncol, ha ezt tudom, őt kérem meg, hogy legyen a partnerem a diákbálon, és akkor talán nem lépnek annyiszor rá a fehér tűsarkúmra.

A lépések úgy folynak közöttünk, mint párnába csúszott sóhaj. Archer rövid lélegzete megfésüli a fityulából kibukott hajamat.

– Nagyon jól táncolsz! – jegyzem meg.

– Várj, míg rálépek az összes lábujjadra! – fenyeget.

Barna szeme csillog, mosoly terül szét gyönyörű arcán.

Archer bal lába hátracsúszik, az enyém üldözi őt; előre lépek a sima padlón, majd visszavonuló lábammal hagyom, hogy most ő tegye meg ugyanezt.

Szorosan magához húzza a csípőmet. Túl közel van – szerintem amúgy is ez a terve. És amikor egy kihajolásból visszahúz egyenesbe, a szája egy kicsit érinti az enyémet.

Eltol magától, mintha túl szörnyű lenne velem táncolni, majd vissza mintha ez egyszer csodálatot is kiváltana nála.

Addig-addig szédelgek vele együtt a tánc ritmusába, míg már csak mi vagyunk megint, a külvilág kizárva. Pontosan úgy, mint amikor ajkunk egymáson fekszik azokon a tilos éjszakákon.

A zene elhallgat, a körénk gyűlt tömeg, mint az előző párt, minket is megtapsol. Hallom, hogy Allison fütyül.

– Nyertünk – heherészi Archer, amikor a képernyőre néz. – Majdnem max pont.

Valamiért ez most pont nem érdekel. Sokkal inkább elkápráztat a mosolya.

Megfogom a karját.

– Archer – Megvárom, míg rám pillant, csak utána folytatom nagyon halkan. – Megígérem.

– Tessék?

– Az emlékkönyv. Megígérem, hogy maradok.

Elmosolyodik.

– De mint barát.

– Mint barát – erősítem meg egy biccentéssel. – A barátom vagy.

És hiába mondogattam magamnak, hogy nem kell több barát, valahogy éreztem, Archer a szívembe lopja magát annyira, hogy a barátommá váljon. Starley is azt szeretné, hogy ne csak szex legyen a kapcsolódási pontunk. Ha Archer az életem része akar lenni, akkor neki engedem. Ő lesz az utolsó személy, de tudom, őt muszáj befogadnom. Ha ott akar lenni a rövid életem soráni meghatározott pillanataimban, legyen. És ha úgy akarja, és a sors is ezt rendeli, legyen ott a halálomnál és fogja a kezem, ha már Starley-tól nem tudott így elbúcsúzni.

A tarkójára helyezem a kezem. Reszketek, tudom, hogy hülyeségre készülök.

Megint...

Hülye alkohol.

Hülye hormonok.

Hülye jóképű pasi.

Egy óvatlan pillanatban, amikor nem figyel, a szájára tapasztom az enyémet.

Az arcom két oldalára teszi a kezét, felnyögök, amikor rájövök, hogy visszacsókolt. Minden kiesik. Nincs se tér, se hang, még az a csomó ember sem, akik körülöttünk voltak.

Szerintem Starley kihagy néhány ütemet és átadja Archer szívének. 

Éheztem.

Éheztem a csókjára, de nagyon.

Talán egy percig tart, talán egy óráig. Mindegy. Elég annyi, hogy érinthetem a puha ajkát, ő foghatja a csípőmet.

– Basszus – lehelem. – Basszus. Ó, a francba!

Elvigyorodik.

– Ezt nehéz lesz kimagyaráznod – mondja a számhoz közel.

– Ez kínos. Fenébe! Miért vagy ennyire jó pasi?

– Fogadjunk, hogy még kínosabb lenne, ha most én csókolnálak meg. – És megcsókol, olyan hevesen és szilárd határozottsággal, mintha több lenne ezt pusztán szórakozásnál.

Mély, buja csók. Elégedett sóhajtásokkal teli.

A belső hangom azt kiabálja, ne csókoljam tovább, de képtelen vagyok ellenállni. Vad áramlattal evezek szembe.

Inkább a tengerébe fulladok.

– Magyarázkodhatunk – nyögöm.

– Nincs itt mit megmagyarázni. Érezzük jól magunkat, aztán holnap kelhetsz szégyenérzettel.

Most már erősen kételkedem, hogy Archer csókja nélkül lehet-e bármit is élvezni.

◤──•~❉᯽❉~•──◥

Hasogató fejfájásra ébredek.

A plafont bámulom, közben olyan érzésem van, mintha ki akarna belőlem jönni egy hét kaja mennyisége. Megemelem a fejemet, az ágy támlájának támaszkodok, erre elkap a szédülés. Starley irányába nyújtom a kezem, a mellkasomra szorítom, ellenőrizve, a taktusában lüktet-e.

Biztos vagyok benne, hogy Starley-nak semmi baja: álmosan pulzál a bordakosaramban.

Akkor csak túl sokat ittam. Sőt, valószínűleg. Nem igazán emlékszek a tegnap estére.

A telefonom után nyúlok – arra emlékszem, hogy letettem az éjjeliszekrényre. Felnyitom a jegyzettömböt és gyorsan írni kezdek.

Beleszívtam egy füves cigibe. Pipa.

Csókolóztam Markoval. Pipa.

Csókolóztam Archerrel, majd táncoltunk. Pipa.

Megcsókoltam Archert vagy ötven ember előtt. Pipa és egy halálfej.

És hogy ezután mi történt?

Lehet, nem is akarom tudni.

Kontyba fogom a hajam, ami összeragadt a hajlakktól, megdörzsölöm a szemem, és csak azután veszem észre, hogy a kézfejemen ragadt az összes létező rajtam lévő smink.

Ásítozva szédelgek le a földszintre, egyenesen a konyhába, aminek elejében megdöbbenten merevedek le, látva, hogy Logan, Allison és Archer kómásan kávét isznak.

Logan pillant rám először.

– Azt hittük, Csipkerózsikát játszol. Archer már izzította volna magát.

– Na hagyjál! – figyelmeztetem. – Ti mit ültök itt? Főleg te – nézek Archer felé.

– Szerencse, hogy nem emlékszel. Mindhárman szépen beitatok. Te mondjuk annyira nem, de így is kész voltál. Cuki akartam lenni, és hazahoztalak titeket.

Logan és Allison leplezetlenül elnevetik magukat.

– Jaj, ne! – szisszenek fel. – Nagyon gáz voltam?

Megbújik a szája szélén az a mosoly.

– Azt kiabáltad, hogy "Mentsd meg a Földet, ez az egyetlen bolygó, ahol van sör, miközben az öledbe vetted a polgármester fikuszát, és elkezted ringatni."

– Ez... nem én voltam! – makogom.

– Nem hát! – jön a válasz Archertől. – A gonosz ikertesód a tettes.

– Ezt nem hiszem el! – temetem a szégyentől vörössé torzult arcomat a két kezem közé, miközben megadva magamat Logan mellé ülök. – Sokan látták?

– Kevesebben, mint amikor megcsókoltál – szúr ide rosszallón.

– Visszacsókoltál – jegyzem meg. – Erre határozottan emlékszem.

– Határozottan igazad van.

Logan meglöki Allison vállát.

– Ezek mindjárt posztolják a Facebookra, hogy kapcsolatban vannak – szól oda neki.

– Kopj már le a Facebookról – forgatja a szemét Allison. – Ötven éves tata vagy, hogy még Face-t használsz?

– Ugye? – folyik közbe Archer. – Ugyanezt mondtam Skylernek!

– Hagyjatok már minket – védem be magunkat. – A Facebook a legkevésbé toxikus közösségi oldal.

– Egyesek szerint inkább a legmérgezőbb – száll vitába velem Allison. – A legtöbb nyanya ott éli ki a kötekedési vágyát. A legtoxikusabb a Facebook.

– Téves – kontrázik Archer. – A Reddit az. Láttátok, milyen pletykák terjednek ott rólam? Valaki szerint Trump párti vagyok, mások szerint sorra szedem az egyéjszakás kalandjaimat. Döbbenet! Sosem volt olyanom.

Logan vérbe forgó szemekkel néz rá.

– Ha így haladsz, hamarosan az is felkerül, hogy smároltál a mostohatesóddal.

– Fejezd már be! Nem a mostohatesóm! Csak egy barát. – Rám sandít. Hirtelen nagyon érdekesnek találom az ezeréves asztal vonalvezetését. – Egy igen jó barát. – Megropogtatja a kezét. – Én lépek. – Feláll, és az ajtó irányába indul.

Én is felállok.

– Várj, kikísérlek! – ajánlom fel, de csakis azért, hogy ne kelljen Logantől bocsánatot kérnem, ahhoz még túlságosan szégyellem magam.

Az ajtóban megáll, én előtte, és úgy helyezkedek, hogy Allison és főképp Logan ne lásson minket a faltól.

– Hát – köszörülöm meg a torkom –, köszönöm, hogy vigyáztál ránk.

Biccent egy aprót.

– És rád ki fog vigyázni? – kérdezem óvatosan.

– Azt hiszem, boldogulok – réved a fejem felé, de tekintete aztán lejjebb vándorol a szememre. – De ha nem, szólok.

– Remélem is. Ne csinálj hülyeséget – biztatom egy mosollyal.

– Ígérem.

Várok egy csókot. Csak egy aprót, ami épp megérinti a szám. De nem kapok. Még egy homlokpuszit sem. Ölelés a távolban sincsen. Csak kinyitja az ajtót, kilép a házból, úgy, hogy közben vissza sem tekint, hogy intsen.

Nem fájjon ez neked, Starley. Ez így van rendben.

Ne fájjon ez neked, Skyler. Tudod, hogy nincs érzelem.

◤──•~❉᯽❉~•──◥

Sziasztok!

Mivel ebben az ében ez az utolsó fejezet a Beating heart-ből, ezért Boldog Új Évet szeretnék Nektek kívánni! Remélem, a 2024-es évben is velem tartotok, mert mind ebben a sztoriban, mind a másikban, amivel majd készülök, sok-sok izgalom fog Rátok várni!

Még messze van, de 100k-nál hozok egy novellát, aminek témája nem más lesz, mint az az ominózus autóbaleset, amiben Archer és Skyler életében minden tönkrement.

Szép estét Nektek!