2. fejezet

╔══ஓ๑♡๑ஓ══╗
Numb
╚══ஓ๑♡๑ஓ══╝

Az alkohol tömény szaga marja az orrom, a férfiak körülöttem úgy (próbálják) követni az üveget, amit cirkuszi mutatványosként dobálok fel a magam szórakoztatására, mintha abban lenne valami érdekes a héten századjára is. Elkapom, a hátam mögött átrakom a másik kezembe, majd a kézfejemmel újból magasba lököm, és leérkezésnél könyökömmel az asztalra terelem. Újra feldobom, és megragadva, a magasfalú pohárba csorgatom az alkoholt. Tapsot nem kapok, csak részegségtől ámuló tekinteteket, rókázást a hajópadlóra, és egy vigyort a munkatársam, Allison részéről.

– Ezt hogy csinálod? – kérdezi mellém szegődve, őzike szemével elmélkedve mered a kézfejemre, mintha azon gondolkodna, ellopja, és magára varrja. Ha nem lennénk barátnők, simán megtenné. – Hát, a disznó csülkeimmel ilyet nem fogok sohasem.

Megrázom a fejem, morgok, de nem hallja, mert Kate Bush ósdi hangszóróból énekli, hogy alkut kötne Istennel, meg felfutna valamilyen dombon a szerelméért.

Vágok egy fintort.

Csomót kötök fehér ingem végére, egy bortól ázott konyharuhával letörlöm a bárasztalt, és kidobom az elázott itallapokat.

– Ha ilyen alakom lenne, egy dögös autószerelőt elkaphatnék – mélázok el.

Szigorúan csak éjszakára. A szerelem annyira hiányzik az életemből, mint Logannek az, hogy netán a temetésemet szervezze.

– Ha ilyen alakod lenne, Dr. Dumont diétát írna elő, mielőtt a szívedre is rámegy a zsír – hasít a mézarany tincsek közé hosszú ujjaival, a plafonról leereszkedő lámpafény olvadt aranyként hullámzik a tincseken.

– Nem az én szívem – hangsúlyozom. – Az csak egy szív.

Telt ajkát csücsöríti, kecsesen széles csípőjére szorítja a kezét, fitos orrát felhúzza.

– A tiéd. Vedd úgy, hogy átköltözött beléd, mert a másik test már életképtelen volt. – Oldalra tekint, bosszúsan sújt le az öklével a pultra. – Hé, te büdös paraszt, szállj le az asztalról, vagy lerángatlak róla, és megtaposlak! – A férfi mindinkább leesik, mint leszáll, de Allison ezt is a siker számlájára írja. – Nem tudom, mi lesz velünk! – kiabálja túl Brian Johnson érdes hangját. – A főni ma nem lesz, át kellett mennie Detroitba.

– Akkor ne reménykedjünk nyugis estében – sóhajtom beletörődve, a mögöttem lévő állványon felsorakozó üvegekről hanyagul letörlöm a port.

Rezeg a telefonon a farzsebemben. Megtörlöm a kezem, és felnyitom az üzeneteket.

BRATYÓ:
Jól vagy?

Felsóhajtok.

Két szó, mégis idáig hallom a rettegést a hangjába, azt a vibráló pánikot, látom reszkető testét, jégbe borult szemét, ahogy az álmából felkelve, izzadságtól tocsogva, az éjjeliszekrényen lévő telefonért nyúl, azzal a tudattal, hogy sosem fogok neki válaszolni, mert halottan fekszek valahol.

ÉN:
Álmodtál?

BRATYÓ:
Ja. De jól vagy?

ÉN:
Igen.

BRATYÓ:

Nem vagyok meggyőződve
róla, hogy ez így van.

ÉN:
Jól vagyok! ✌︎

Elküldök neki egy szelfit.

BRATYÓ:
De ronda vagy.

ÉN:
Baszódj meg!

BRATYÓ:
♡

Férfi támaszkodik a pultnak, munkásnadrágjára festék fröccsent, bőréből kiárad a poshadt sörszag, ősz szakállát olcsó bor festi vörösre. Elrohadt fogával rám mosolyog. Kinézetétől az étel a gyomromban szaltót hány.

Látod, Frodó? Minden pasi azt hiszi, a nők apakomplexusban szenvednek.

– Mit adhatok? – fordulok félig hozzá, félig segítség kérően nézek Allison után, de ő egy ittas sintérrel veszekszik.

– A telefonszámod! – nyújtja el a szótagokat, heherészik egy sort, majd felköhög.

– A telefonkönyvben.

– És a neved?

– Az anyakönyvi kivonatomban.

– Jó – fújtatja –, és a szívedet hol tudom megszerezni?

Gondolkodóra fogom; az államat támasztom, és úgy csinálok, mintha a Millenniumi problémák egyikének a megoldását igyekeznék kisujjból kirázni.

– Tudja, ezen sosem gondolkodtam még! – Dehogynem! – Hova tesznek egy halott szívet?

Borgőzös tekintetével bután mered rám, majd, mint aki nagyot gondolt ki, kihúzza magát, és megkocogtatja a pultot.

– Megjavítom én!

– Bonyolult mechanikája van – csóválom a fejem. – Olyan, amit férfi sosem fog megfejteni, orvosok sem tudták – hangsúlyozom, mélyen a szürke szemébe nézve. – Szóval mit adhatok a szívemen kívül?

– Gúnyolódik? – emelkedik meg a szemöldöke.

– Az nem ilyen – válaszolom nyegle odavetéssel. – Feltartja a sort – figyelmeztetem, és büszke vagyok magamra, amiért ilyen nyugodt maradok. – Mit adhatok?

– Büdös kurva! – köpi a szavakat, és hozzám vágja a szalvétatartót.

Frodó vonalába esik, onnan lepattan a térdemre, majd a padlóra.

– Olyanunk sajnos nincs – felelem, most már minden ízben hűvösen. – Esetleg egy még egy seggfej, aki fel akar szedni martinink van. Szeretne belőle? – teszem fel a kérdést, ezzel együtt talán a nyomulására is a pontot.

– Fasz hiányod van, ribanc? – krákogja visszafordulva hozzám.

– Aha, önnek meg némi alkohol. – Megfogom a pulton felejtett whiskyt, és a férfi arcába öntöm.

Megragadja a karom, piszoktól mocskos körmét a csuklómba vágja, de amint meghúzna maga felé, Allison belekap a hajába, és kitaszigálja a kocsmából.

Dühösen jön vissza.

– A nagy szád a sírba fog tenni – pisszegi.

– Az Frodó lesz.

Allison az alsó ajkába mélyeszti a fogát, a csuklóját vakarja, vastag karkötői és gyűrött koncert karszalagok felett.

– Ki fogsz akadni – szólal meg alig hallhatóan.

– Ennél jobban semmi nem akaszt ki – mutatok körbe színpadias mozdulatokkal. – Kivéve, ha valaki nem használ indexet. Na, akkor tényleg pipa leszek.

Mély lélegzetet vesz, majd hosszan kifújja.

– Archer ma idejön.

Elkerekedik a szemem, aztán összeszűkül. A nadrágomon húzom ide-oda a körmömet.

– Ki van tiltva innen – emlékeztetem.

– De nincs itt a főnök. Matt pár perccel ezelőtt írta, hogy látta őt errefelé. Basszus, Sky, kinyírják, ha idejön!

Ha Archer jön, Frodó megy. Nem tudok annak a szemébe nézni, akinek az anyja elvette tőlem az apámat, akit kerestem éveken át, de Logan szerint külföldre ment, mert Archer anyja csúnyán megbántotta. Nagyszerű szerelem lehetett: elhagyta anyát, akit megcsalt, hogy utána négy év múlva Archer anyját is elhagyja, mert valami olyat tett, ami szerinte megbocsáthatatlan.

Frodó jelez, hogy ideje lenyugodnom. A pultnak támaszkodok, egy tiszta konyharuhát a bal vállamra terítek, és a pult erezetét követem a megégetett ujjammal. A pulton hagyott vodkás üvegben az eldeformálódott fejem körvonala tükröződik vissza. Megpróbálom megigazítani a pink rúzsom, mert a szélén elkenődött, de többet ártok, mint használok. Most úgy nézhetek ki, mint akit lesmároltak.

Ha Frodó továbbra is ilyen indokolatlanul ver, a halált fogom életembe először megcsókolni. Nem mondom, hogy nem kiváltság, de hát egy lánynak, akinek a legnagyobb vágya, hogy hosszú ideig éljen, nem éppen elfogadható első csók lenne.

A bejárati ajtó kinyílik, magával hozva Loveland szelét, felrepíti a férfiak haját, némelyiknek szeme is bekönnyezik.

Először az aranyszálakkal átszőtt gesztenyebarna haját pillantom meg, amit a szél felborzolt, az alján kunkorodó fürtjei összekuszálódva a homlokára esnek. Néhány tincs hosszabbra nőtt, azok bayreuthi függönyként ereszkednek le a szemére. El lehet veszni a mogyoróbarna íriszében, de nem úgy, hogy nem akarsz kiutat találni; ellenkezőleg: annyira taszít, és annyira félsz attól, mi van beljebb, a múltjában, hogy ahelyett, hogy bemerészkedsz a sötét odúba, inkább elfutnál. A csillogás benne illegális játékot játszik. Miért csillog így, amikor egy gonosz lélek van mögötte?

Olajbarna bőrére ráesik a fény, apró csillagokat költöztetve minden pórusába az arcán.

– Megjöttem, pupákok! – Diadalittasan megemeli a kezében lévő sört, mire megszédül, és alig bírja visszanyerni az egyensúlyát. – Jól elbasztam a bulit, mi? – Bármennyire is undorítóak a szavak, amivel az embereket illeti, a hangja tekintélyt sugároz. Rezes, mint egy régen nem használt templom harangja. Összetéveszthetetlen; ha az ember meghallja egyszer, többet nem megy ki a fejéből; van benne valami vadság, korbácsként súlyt le az izzadságtól patakozó bőrömre. Csíp, de ha ez az ércesség nem lenne, hangja gyakorlatilag nem is létezne.

Füttykoncert kíséretében vonul beljebb a kocsmába, mint egy bukott király, aki csak annak örülhet, hogy nem szúrták agyon a fronton.

Az ittasabb állapotú férfiak feltűrik a felsőjük ujját, és megindulnak Archer felé.

Jó, ezt azért nem hagyhatom, Frodó nem viselné el, és amúgy is, kinek van kedve a rendőröket kihívni, ha szerencsétlent összeverik?

Felnyitom a pultajtót, nem érdekel, hogy Allison sziszegve int óva, gyorsan Archer elé kerülök. Bűzlik az alkoholtól és a cigarettától.

– Ezt bízzátok rám! – Hangom élettelen, elveszik a zene keresztjében. Megpróbálok vigyorogni, megmutatva, engem aztán semmi nem tud megijeszteni, de abból vicsorgás lesz.

Meglököm Archer vállát.

– Kifelé! – mutatok a bejáratra.

– Te ki a gecim vagy? – dönti oldalra a fejét, majd vissza egyenesbe, mint aki rájött a dolgok nyitjára. – Téged ismerlek! Megdugtalak?

Lényegében a mostohatestvéred voltam, de sebaj, erre hidd el, én sem szeretnék emlékezni.

– Szép álmaid lehettek, ha a puncimról álmodsz. Na, kifelé! – tolom őt meg.

– Puncid lenne? – kérdez vissza alkoholmámortól fojtott hangon. – Amennyire izzadsz, férfinek néznélek. Conchita Wurst vagy? Nem tudom, felvilágosítottak-e, de a wurst virslit jelent – bökdösi meg hideg ujjával az arcomat.

Fúj, de idegesítő...

– Aha, én írtam a Rise like a Phoenixet. Találó a családnevemre. – Kint a kocsma járdáján szembe fordulok vele. – Ki vagy tiltva innen, rémlik?

A homloka közepén túl emelkedik a szemöldöke.

Sylvester Stallonének nincs ilyen arctartása, pedig ő se semmi.

– Emlékeznék rá, ha egy ilyen dögös, de lapos nő tiltott volna ki – heherészi.

Összeszorítom a fogamat.

– Laposabb lesz a te fejed, ha újra bemész oda. Meglincselnek, Collins. Menj innen, ez nem az a hely, ahol szívesen látnak.

– Ja. Hol látnak engem szívesen szerinted?

A kandeláber sötét árnyékot vet kihívó arccsontja alá, szögletes arcát ezzel hangsúlyosabbá téve. Egy korhadt fának támaszkodik, a róla lehulló levelek, mintha siratnák az egykori csoda srácot, aki Ohio legjobbjai között volt.

Elveszem a kezéből az alkoholt; nem visszakozik, hálásan néz. Hozzáérek az ujjához; fagyott jégcsap. A hold miatt az állkapcsa félelmetesen kiemelkedik a bőréből, át is szúrhatnák. Tényleg sovány. Még nem kórosan, de biztosan nem egészséges, ahogy a ruha lóg rajta.

A fa kérgének vonalán lecsúszik, és ráül a tömzsi gyökérre. Elernyed, a hajába kap, felnyög. Még egyszer. Most sóhajt. Újra rám néz, a szeme az enyémbe fonódik, és nem tudom, miért ficánkol Frodó; fél vagy egyszerűen meglátta a szörny mögötti embert. Az öklét a kéregnek üti, némán tűri, csak a szája sarka rezzen egy ordításra. Vér csorog le a kézfején, majd lomhán, egyenletlen pályán lecsöppen a könyökéről a farmerjára.

Rámarkolok a sörösüveg nyakára. Archer előre-hátra himbálózik, valamilyen elvonási tünetei lehetnek, mert reszket a keze, marja az arcát, vadállatként fújtat.

Próbálom mantrázni magamnak, hogy ugyan, semmi baja nincs, csak sok volt a nagy mennyiégben megivott alkohol, de Frodó nem hisz nekem, ki akar ugrani a bordakosaram rácsai közül.

Archer beleüvölt a nadrágjába, az tompítja, de így is hangyaméretűvé zsugorodok, mert ezzel fájdalmasabbra sikerül. Zokogni kezd. Minden hangosabb szusszanásra, Frodó megfájdul. A levegőt kapkodja, az öklébe harap, a vér beszennyezi a telt ajkát. Nem tudok neki segíteni; félek közelebb menni hozzá. Összefüggéstelen dolgokat motyog a kezébe, és bármennyire igyekszem, nem tudom értelmezni, mert minden szava zokogásba fullad. Felemeli a fejét, a kezét kinyújtja, esküszöm, egy pillanatra azt hiszem, Frodóra mutat. Pillanatok kellenek, hogy rájöjjek, nem mutat ő sehová, a kezét tartja, azt szeretné, hogy fogjam meg, fűzzem vele össze az ujjaimat, mintha ketten akarnánk Istenhez imádkozni, egy emberként. Hátrébb lépek, a combom reszket, Frodó ficánkol.

Visszaesik a keze a térdkalácsára. Lelketlen pillantást vet rám, ami ellopja a meleget a véremből.

Félek tőle, hangoztatom magamban. A lábam érzi ezt: berohanok a kocsmába, kint hagyom őt, még úgy is, hogy hallom, utánam szól:

Segíts!

A fülemben egész éjjel visszhangzik a zokogás, és a bűntudat is sikeresen felülkerekedik rajtam.

  ◤──•~❉᯽❉~•──◥

Archer kétségbeesett szeme nem megy ki a fejemből. Tőlem várta a segítséget, miközben én vagyok a legutolsó ember, aki támaszt tud adni.

Az erdőn hajtok keresztül, a munka után. A nap súrolja a horizontot, a kezemre csipkét hímzenek az összekapaszkodó fák, előttem a dombokra a szélerőművek magas alakja vet árnyékot, nyújtózkodó kézfejekként. Döcögök a 2000-es években gyártott Mercedesemmel. Ez a homokos, buckás út nem a lengéscsillapítójának való. A motor hangos pöfékelésére egy madár kiszakad a lombkoronából.

Az erdőből kihajtva, leparkolom az autót a mezsgyéjén. Ha Archer itt lenne, biztosan valami gúnyos megjegyzést tenne, hogy erdő mellett élek. Például én vagyok Piroska. Nem hiszem. De mintázhatnák rólam a következő Disney hercegnőt, szívimplantátummal.

Cindy Clawford, a fehér szőrű macskám, méregzöld szemével felnéz a tornácon lágyan himbálózó hintaágyból, és nyújtózkodik egyet. A ház halvány kék főfalait, a hold gyenge fénye szürkévé hígítja, barátságtalanabbá téve.

Kikapcsolom a rádiót, ezzel az a kevés hang is megszűnik, amivel elnémítottam a gondolataimat, még a DIY szélcsengőmet sem hívja szólóra a szél.

– Kapcsold már vissza! Jó volt rá depizni – morogja valaki hátulról.

Valaki...

Édes Szent Mária!

Ez most komoly!?

– Archer! – kiáltom, és a szívemhez kapok. – Te mi a francot keresel a csomagtartóban!?

– Ott lennék? – hümmögi. – Kényelmes ágyban vagyok, és most hallucinálok...

– Szent Földanya! – csapok a homlokomra, és kiugorva a kormánytól, hátraszaladok, kinyitni a csomagtartót. – Hogy kerültél ide? Szállj ki, ez birtokháborítás!

A szemét összehúzva, majd megdörzsölve, piától koszos pólóban, csipásan, nadrág nélkül kínlódja ki magát a csomagtartóból.

– Ki volt nyitva az ajtó, hát, beszálltam – vigyorogja. – Tetszik, drága hallucinációm? Nagyon szexi vagy, habár ez az ing sokat takar...

– Élő ember vagyok, Archer... – sóhajtom. – Nem lázálom.

– Sajnos sejtem – forgatja a szemét fintorogva. – Pedig azt hittem, az agyam ilyen menő dolgokat is tud, muszáj volt összetörnöd a szívem? – Mély lélegzetet vesz, teátrálisan szorítja a kezét a szívére. – Ilyen nőt maximum elképzelni tudtam volna, most itt áll velem szemben! Milyen szerencsésen szerencsétlen vagyok! A legrosszabb énemet mutatva talál rám a dögös nő.

Mennyit beszél, te jó ég...

Közel hajolok az autóhoz. Most vagy Logan nem zárta be, miután kitett a kocsmánál, ő meg gyalog indult haza, hogy reggel haza tudjak autóval jönni, vagy megint rosszalkodik a zárja.

– Áruló! – sziszegem, és Archerhez fordulok. – Hol laksz?

Felkuncog.

– Akár benned, ha engeded.

– Nem engedem. Archer, hol laksz? – ismétlem lassabban. – Hazaviszlek, vagy elmegyek innen!

– Hah! Én elmehetek benned?

– Mennyit ittál?

– Keveset.

– Milyen az, amikor sokat iszol?

Megszeppenve kapja fel a fejét, és a mellkasomra bök, Frodóra, az eltulajdonított szívre.

– Te szívtelen! Van neked ez itt? Nincs, ugye? Mástól kaptad meg – röfögi. – Elloptad. – A szemében felismerés villan.

Elloptam.

Tudom... De esküszöm, nem akartam! Négyéves voltam, semmit nem fogtam fel, mi történik körülöttem, engem erre kényszerítettek, mert azt akarták, éljek.

– Mi van?

Igaz, nem tudom, miért lepődök meg. Loveland kis város, alig élnek itt, mindenki ismer mindenkit. Mindenki tudja, szegény Skyler Phoenix saját szív nélkül éli a mindennapjait.

– Á, semmi – nyújtja el a szótagokat –, pultos lánnyal, aki dögösebb, mint bárki más, nem menő kommunikálni.

– Alsónadrágban bemászni egy idegen autójába sem menő – kontrázok.

– Tuti, szívtam valamit. Lehet, tök ronda vagy, csak az alkohol tesz széppé.

– Kösz – morgom. – Van nálad jogsi?

Muszáj megtudnom a lakcímét, még két másodperc vele, és Frodó köszöni szépen, elunja a második életét.

– Az mi? – pislog.

– Egy olyan... á, hagyjuk – legyintem. Részeggel nem fogom megértetni, mit keresek. – Gyere – ragadom meg a csuklóját –, aludhatsz a kanapén, de esküszöm, ha telibe hányod, belefojtalak.

– Tegyél rá ketchupot, úgy finomabb. Úúú, várj, inkább mustárt. Meg ha már itt tartunk, csinálj már nekem egy hot-dogot.

– A privát séfednek nézel?

– Hát, ha te lennél a séfem, nem a kaját enném meg – heherészi.

Kinyitom a ház ajtaját, nyikorog a zár – már meg kellene olajozni. A keskeny közlekedőből elrángatom, mert a falon lógó családi képünket nézni, közben ledobom a szandálomat, és a cipősszekrény elé rúgom. Archer annyira nincs a helyzet magaslatán, hogy a padlócsempén úgy csúszkál, mintha jég lenne a lába alatt. Bevezetem őt az amerikai konyhába, és a nappaliban lefektetem őt a kanapéra.

– Kérsz valamit? – guggolok le hozzá. – A hot-dogon kívül – teszem hozzá.

Röpke pillanatra elgondolkodik, elnehezült szemhéját lassan lecsukja.

– Úgysem tudod megadni. De hé, idegen istennő – emeli fel a kezét, úgy, hogy meg tudja vele simítani az arcomat. Nem kérek belőle; elhajolok a keze alatt. – Kösz, hogy csövezhetek itt.

Felállok.

– Teszek egy pohár vizet az aszaltra, bekapcsolva hagyom a tévét, a mosdó a lépcsőforduló mellett van – sorolom monoton hangon. – A bátyám elment dolgozni, de nyolckor haza szokott jönni, szóval el kellene addig menned, nem vagy a kedvence, na meg...

Horkolás. Elnyitott szájjal alszik, a pár órával ezelőtt felrepedt keze lelóg a kanapéról.

Erősen gondolkodok rajta, hogy bekötöm, de végül is, már az is nagy szívesség, hogy engedem a kanapén aludni.

– Fúj, de bunkó vagy! – pöckölöm meg az orrát.

Elveszem a kanapéról a gyapjúplédet. Megfogom a kék pólója sújtását, és lerángatom róla. Megkönnyebbülök, amiért a hasán nem látszik annyira, hogy sovány; enyhén kockás, és szép bronz színű, bordái kecses görbületi sugarat adnak mellkasának. Van egy hege a V vonala felett, egészen hosszan elterül. Megsimítom, mire összerezzen. Elkapom a kezem, és ráterítem a plédet, feje alá díszpárnát nyomok.

A szőnyegre fekszek. Frodó hálás nekem. Tartoztam Archernek ennyivel, miután szegényt otthagytam kiszolgáltatva a kocsma előtt. Most már a félelem sem emészt. Archer nem ártana a légynek sem, csak magának. Tudom, hogy nem az ő hibája, hogy apa elhagyott, de az agyam ezt még nem képes elfogadni. És azt hiszem, nem is szeretném.

◤──•~❉᯽❉~•──◥

Sziasztok! <3

Számomra egészen különleges lesz ezt a történetet írni, mert most először érzek késztetést arra, hogy hozzám mérten viszonylag rövid részeket írjak, és ne húzzam el.

Igen, ennek a történetnem a humor központi szereplője lesz, de el kell szomorítsak mindenkit, hamar egyensúlyba kerül a szomorú és a vicces pillanatok mérlege, és nem lesz ennyire túl vidám.

Nektek hogy tetszik eddig? Mit gondoltok Archerről és Skylerről?

Szép napot Nektek! <3

Kövess instán, nehogy lemaradjatok a dolgokról:

blackrose0316_wattpad