╔══ஓ๑♡๑ஓ══╗
Don't Stay
╚══ஓ๑♡๑ஓ══╝

A szoba csendbe burkolózik. Kint Betyár és Vitéz a hajnali szólójukat adják elő, a tücskök kísérik őket feszesen húzott nótájukkal. Egy kamion elhajt a főúton, mire a kutyák felkelnek álmukból, hangos csaholással zavarják el a városba betörő idegent. A szobában a takaró súrlódását hallani, ahogy jobbra fordulok. Az ébresztőóra szerint hajnali hat, Archer megkért, ébresszem föl pontosan ekkor. Ahhoz túl aranyosan alszik. Egy ideje bámultam az ajkát, és a fel-le süllyedő mellkasát, aztán megfordult, és most a hátát nézem, az izmos válla a pólón át is látszik. Megsimítanám, csak utoljára. De felkelne, aztán magyarázkodhatnék. Inkább csak elképzelem, milyen megérinti a bőrét, ami alatt edzések után felforrósódnak az izmok; arra elég, hogy eltereljem a figyelmem.

Nem megy ki a fejemből az este. Hiába próbáltam kihessegetni, megragadtak, borostyánként ölelik körbe az elmémet.

Azt érzem, megfojtanak.

Túl jó volt. Éhezem rá.

Archer megfordul, egy karnyújtásnyira fekszik tőlem, mégis olyan, mintha nehezebb lenne elérni őt, mint a Andromédát. A szemét nyitogatja, gyorsan elkezdem a plafont bámulni, nehogy észrevegye, hogy rajta felejtettem a szemem.

– Jó reggelt! – Úgy pillantok az irányába, mintha nem néztem volna őt percek óta.

Válaszul kapok egy álmos horkantást.

A kis mocsok kirántja a fejem alól a kispárnát, és a fejébe nyomja.

– Neked is van! – mordulok rá.

– Kávét! – nyögi, a hangja elhal a párna alatt.

– Mi vagyok én; a szolgád? Menj le, és csinálj!

– Nincs kedvem.

– Lusta disznó vagy! – Lerántom magamról a takarót, a nagypárnát Archer képébe hajítom, miután felálltam, és belebújtam a papucsomba.

A szememet dörzsölve mászok le a lépcsőn, a hajamat az ujjaimmal némileg rendbe teszem, és csak ezután rakom fel a főzőlapra a kávéfőzőt. Kivételesen Logan kávéját főzöm. Archer meg is kergetne, ha koffeinmentes kávét mernék neki adni reggel.

Tegnap este a konyhapulton hagytam a telefonomat. Mással voltam elfoglalva. Úgy értem, más foglalt le engem.

Logannek nem tetszhetett, hogy nem írtam vissza: több üzenetet küldött, mint egész évben.

BRATYÓ:

Elérhető vagy, de
nem válaszolsz.
Nem zavar, hogy küldtem
már vagy hatszáz üzenetet?

ÉN:

De.
Zavar.

BRATYÓ:

Felébredtél, Csipkerózsika?

ÉN:

Nem.
Álmomban kommunikálok.

BRATYÓ:

És legalább a szőke
herceged mellett?
Bocsánat... barna herceged.
És még csak nem is kék
a szeme.

Jaj, ne...

Ugye nem...?

ÉN:

?

BRATYÓ:

Ne játszd a hülyét.
Tudom, hogy ott van nálad
az a pöcs.
Gondoltad, hogy úgy megyek
el, hogy nem kérek meg
valakit, hogy tartson szemmel?
Frank bácsi szívesen vállalta.

ÉN:

Gondolod vagyok olyan
hülye, hogy kalandom lesz Archerrel?

BRATYÓ:

Igen, vagy.

ÉN:

Semmi közöd hozzá,
kivel vagyok,
mit csinálok.

BRATYÓ:

Meglehet.
Bele is szarok, tudod, hugi?
Úgy baszod el az életed,
ahogy akarod.

ÉN:

Véletlenül se anya baszta el,
ugye?

BRATYÓ:

És te folytatod.
Anyja lánya.

Végleg elmondható, hogy megromlott a kapcsolatunk. Anya sikeresen tönkretette. Lenyelem a könnyeimet, a pultra csapom a telefont.

Mély belégzés.

Majd lassan ki.

Nem szabad, hogy a stressz felemésszen.

– Megvagy? – szól Archer mellőlem aggódóan. – Holtsápadt vagy.

– Hát... – Ne sírj, ne sírj, ne sírj! Nem láthat gyengének! Milyen gonosz dolog lenne ez tőlem, amikor a húga szíve dobog bennem? – Logan... úgy néz ki, tudni fogja, tegnap mi történt.

A plafonnak emeli a fejét. Ádámcsutkája szétfeszíti a torkát, mikor egy hatalmasat fújtat.

– Számíthatok rá, hogy szét akarja verni a fejem?

Hagyom a mellébeszélést, azonnal kiköpöm a választ:

– Elképzelhető.

– Nagyon jó – vág savanyú képet. – Nem fogom magam hagyni, ugye tudod?

– Verd meg helyettem is! Egy kis... pöcs! Anya fontosabb neki.

– Az olyanok, mint Logan, eszik meg a tükröt a mézeskalácsszívről – morfondírozik.

Elhúzom a szám, leveszem a főzőlapról a kávéfőzőt, egy pohárba töltöm, és úgy ahogy lefőtt; feketén Archer kezébe nyomom.

Leül az asztalhoz, szürcsölni kezdi, és megbotránkoztatva figyeli, hogy egy; koffeinmentes kávét főzök, kettő; amikor lefőtt, majdnem fél liter tejjel felöntöm.

A szokás hatalma, a Starbucksban töltöttem a tinikorom.

– Azért a tejmennyiségért egy tehén órákig szenvedett, majd leölték.

– Ez Dobby teje! – tiltakozom leülve vele szembe. – Ő a boci, a pajtában van a hátsókertben, és biztosíthatlak, hogy nem szenvedett, és nem is ölöm le.

– Képes voltál egy tehenet egy apró manóról elnevezni?

– Miért? Szerintem aranyos.

– A T-bone jobban illene hozzá. Tudod, mert...

– Ki ne mondd! – figyelmeztetem.

– Van itthon egy farmod?

– Van egy malacom is – dicsekedem. – Pufi a neve.

– És őt miért tartjátok?

– Mert cuki?

– Azt hittem, titokban baconre fáj a fogad.

Ráöltöm a nyelvem.

– Nem vagy vicces!

– De, az vagyok – kortyol a kávéba, majd leteszi a bögrét az asztalra. Rám néz, a szemkontaktust keresi. Ilyenkor mindig kifürkészhetetlen, mit akar valójában. Be kellene tiltani a pasik bámulási szokásait. Az őrületbe kergetik a nőket. – Miért szedsz tablettát, Skyler? – kérdezi szelíden.

A keze mintha előrébb csúszna az asztalon, de lehet, én akarok belelátni sokkal többet, hogy ne érezzem azt, csak én akarok Archerből még.

Én vagyok az, aki először félrenéz.

Belekortyolok a kávémba, de alig tudom lenyelni. A két jéghideggé vált kezemet a pohár köré fonom. Ez sem melegíti fel. Éles szúrások futnak végig a bőröm felszínén, ahogy visszanézek Archer szilárd tekintetébe.

Mint egy penge.

Kimetszi belőlem a titkaimat.

– Én... félek – nyekegem.

– Félsz, hogy... – segít ki.

– Megerőszakolnak.

Előrébb hajol.

– Ennyire szar a hely? Sokszor ülök ott, és tudom, hogy vannak szar alakok, de ennyire?

– Most már jobb – kocogtatom a poharat, remélve ezzel talán nem hallatszik a hangomon, hogy annyira remeg. – Mióta új tulaja lett, aki persze sosincs ott, meg Bobbyt felvették kidobónak. De még mindig bennem van a félelem, hiába ülsz ott... Félek. Nem pont attól, hogy hozzám érnek. Hanem mi lesz annak a következménye. Ha terhes leszek... És sejted, mi van akkor, ha terhes lennék...

– Életveszélyes a szíved miatt – állapítja meg. – Miért nem lépsz le onnan? Ott a kocsim, ha nem is teljesen, de abból finanszírozhatod az egyetemet.

– Én nem... adtam el. Ott a hátsó garázsban.

Nem volt szívem. Olyan érzésem volt, mintha nem dolgoztam volna meg érte.

Nagyokat pislog.

– Te azt akarod nekem mondani... hogy a 2021-es Lexus NX-em... egy garázsban porosodik!? – mérgelődik. – Ahelyett, hogy eladtad volna?

– Tulajdonképpen... igen. Megmondtam Logannek, hogy még ne adja el... – vallom be.

Az asztalra hajtja a fejét.

– Egy bestia vagy, Skyler Phoenix! – emeli fel a fejét, és a mikró tetején álló órára pillant. Fél hetet mutat. – Hétkor megint nem fogunk az edzőteremhez érni.

– Ha így alakult, összedobhatod neked egy reggelit.

– Vega baconnal? – grimaszol.

– És vega sajttal.

Nehezen, de rábólint.

Felállok, de amint kinyitnám a hűtőszekrényt, Archer megköszörüli a torkát, és tudom, ez nem jelent jót.

Megfordulok.

– Kérdezhetek valamit? – fordul ki a széken.

Gyűlölöm, hogy ennyire jól áll rajta Logan piros melegítőnadrágja.

Nem vághatom rá, hogy nem. Így biccentek egy alig észrevehetőt.

Próbálok nem levegőt venni, próbálok nem mozdulni, próbálok épkézláb okokat keresni, miért is néz rám ennyire elszántan. Már-már bájos. Tényleg olyan, mint egy istenség.

A veszély és a báj tökéletes egyensúlya. Elérhetetlen és vonzó. Erős jellem és néha félelmetes.

A megközelíthetetlen pasik triumvirátusa.

Hosszú pillanatig hallgat, mintha megbánta volna a kérdést. Vagy ő sem gondolta, hogy helyeselve bólintok majd.

Csibészesen elmosolyodik.

– Nem vágysz kapcsolatra, ugye?

Isten engem úgy segéljen, ha meg akarja kérdezni, nem próbálnám-e meg vele, egészen Loveland határáig kergetem egy seprűvel.

– De nem ám! – Kínosan elvékonyodik a hangom. Mélyen nézek a szemébe, legszívesebben elsikítanám magam, hogy: Ki ne mondd!

– És én sem vágyok semmi komolyra.

Hála a jó égnek!

Érzem, hogy potyognak le a torkomról a sziklák.

– Viszont – folytatja – a tegnap este eszméletlen volt.

– Ezt aláírom – helyeslek halkan.

– Ne titkoljuk egymás elől: van köztünk vonzalom, és jók vagyunk egymással... ha szexről van szó.

– Nyögd már ki! – sürgetem.

– Mit szólnál egy egyezséghez?

– Hallgatom – biccentek.

– Te és én – mutat kettőnkre. – Társaságba mondjuk úgy, barátok. De kettesben... – Végigvezeti a tekintetét rajtam. – Egymás megváltói.

– Barátság extrákkal?

– Inkább... ellenségek szövetséggel – villan fel a szeme. – Gondolj bele, Skyler, nincs érzelem, se elköteleződés. Viszont van felejthetetlen szex, de az jó sok.

– Nem kell meggyőzni – válaszolom faarccal. – Már döntöttem.

– És?

A sötét szeme mindjárt magába kebelez.

A széke elé lépek. A sötétségbe pillantok.

Elveszek.

Beleveszek.

Elnyel.

Majd eggyé válok vele.

– Jó – lehelem.

Már a kérdése pillanatában tudtam a válaszom. Nem gondolkodtam el rajta, nem mérlegeltem. Minek is tenném, amikor ezt akartam? Talán mindvégig ezt próbáltam saját magammal megértetni, miután Archer először hozzám ért.

– Jó? – kérdezi tétován.

– Jó. Csak szex. Túl jó volt, hogy ne éljek a lehetőséggel.

– A könyveknél is jobb?

– Sokkal jobb. És most? Csókkal vagy szexszel pecsételjük meg az egyezséget?

– Egyikkel sem – neveti. Feláll, kiissza a maradék kávéját, és a mosogatótálba helyezi a bögrét. – Gondolod, engedem, hogy eltelj belőlem? Ó, nem.

– Te most szivatsz?

– Nem. Kiéheztetlek.

– Szadista! – sziszegem.

Újból nevet.

– Nyolckor a teremben, bébi!

◤──•~❉᯽❉~•──◥

A rövidnadrágomat húzogatva lépek be az edzőterembe. Erős gumiszag tódul az orromba, körülnézek, a terem végében álló ringben Archer törökülésben ül, a telefonját bámulva. Rám vár.

Kihúzom magam, a terem üres, mégis úgy akarok végigvonulni, hogy ne érződjön, először járok ilyen helyeken.

A ringgyűrűre támaszkodok, amint odaértem. Archer lassan rám néz, hunyorít, és feláll.

Tetszik, hogy feszül rajta a fekete póló.

A falon ketyegő órára pillant.

– Késtél.

– Öt percet! – vitatkozom.

– Nem késel – utasít.

Felemeli a gumigyűrűt, átbújok a résen.

Nagyon megnéz magának. Már-már morcosan. A szeme is összeszűkül, mintha nem akar látni.

– Az agyamat akarod húzni, Phoenix? – kérdezi élesen karcos hangon, amitől kiráz a hideg.

– Miért? – Tétován kérdezek vissza, behúzott nyakkal.

– Miért? – Értetlenkedve felemeli a szemöldökét, mintha tudnom kellene, mivel mérgesítettem fel. – Idetipegsz a legrövidebb nadrágodban, és egy pólóban – konstatálja. – Miközben nagyon jól tudod, hogy megveszek érted.

– Meleg van! Nem fogok bundába öltözni a kedvedért a nyár közepén.

– De a kedvemért... – Előrelép. – Ne kellesd magad, mert ha elvesztem az eszem... – Lehajtott fejjel felsóhajt, majd visszanéz rám. – Tönkreteszem azt az ártatlan lelked.

– Nem olyan ártatlan, ahogy azt te gondold – szállok vele harcba. – Mióta hozzám értél, rájöttem, elég mocskos a fantáziám, ha rólad van szó.

Összepréseli az ajkát, a ring sarkába mutat.

Nagyon megcibáltam az oroszlán bajszát.

– Húzz kesztyűt – parancsolja. – Járjon a lábad – ugatja.

Fújtatva megyek a ring sarkába, leguggolok és magamra húzom a kesztyűt.

Archer is magára veszi a pontkesztyűt, és az arca elé tartja.

– Bal láb elől, megrogyott térd, jobb kéz közelebb az archoz, a bal egy fél kézzel távolabb. Nagyon bénán csinálod, de kezdetnek elmegy.

– Mondjuk igazán segíthetnél – avatkozok közbe.

– Segítek: elmondom, mit csinálj.

– Úgy értem, igazgathatnád a kezem.

– Majd, ha azt látom, reménytelen eset vagy, talán. Na, az arcodhoz közelebbi kezedet vidd ütésre. A csuklód nézzen felfelé, és csak az ütés előtti legutolsó pillanatban fordíts át a kezed, hogy a kézfejed legyen felül.

Bár nem egészen értem, mit és hogyan kell csinálni, de gimiben egészen sokan bokszoltak, láttam tőlük, hogyan irányítják a kezüket, így abból és Archer tanácsaiból merítkezve kifújom a levegőt, és a pontkesztyű közepébe ütök. Dühből, nyilván, és azt képzelem, a kesztyű egy olyan ember feje, aki éppen bántani akar.

– Ez lepkefing volt – jegyzi meg.

– Szerintem egészen jól sikerült!

– Aha. Éjszakánként ilyen erővel simogatom a farkam.

Fintorgok.

– Oké – emeli le a kezét. – Dühből ütöttél?

– Aha – törlöm meg a homlokom.

– Sejtettem. Első számú önvédelmi szabály: sosem dühből ütsz. Akkor minden erőddel arra koncentrálsz, hogy árts a támadódnak, az adrenalin elveszik, az erő a dühbe központosul. Félelemből ütsz. Nem azért, hogy másnak árts, hanem hogy megvédd magad, vagy hogy menekülj. A félelem a legjobb barátod az agresszió ellen. Most próbáld meg elképzelni, hogy rettegsz. – Megemeli a kezét. – És üss.

Lehunyom a szemem, annak az alaknak a képét képzelem magam elé, aki bejött a kocsma konyhájába. Akkor féltem, bár támadási szándék nem volt bennem, menekülési igen.

Felemelem a kezem, úgy ahogy Archer mondta, és ütök. Érzem, hogy sokkal több erő gyűlik össze a pontkesztyű anyagába, amikor a kesztyűk összecsattannak.

– Nem rossz – mondja Archer elismerően. – Sőt, mondhatni elsőre kiváló, de hasból lélegezz. Most vigyél bele egy kis lábmunkát. Megbolondítjuk egy kicsit. Mozogni fog a kezem, mintha ütnék, te üss a kesztyűbe. És légyszi, csak a kesztyűbe. Ne kószáljon a mancsod a fejem felé. Elég lesz az, amit Logantől fogok kapni.

– Aj, pedig ez volt a tervem!

Úgy csinálom, mint azt láttam a bokszolóktól a meccseken. Nem olyan profin, de nem olyan rossz ez: nem ütök mellé a pontkesztyűnek, általában a közepébe találok, és még a lábam is erőteljesen dolgozik.

A végére annyira elfáradok, hogy le kell ülnöm a ring gumiszőnyegére.

– Puding – neveti Archer.

Kitartom a középső ujjam.

– Néha meg is dicsérhetnél. Csak az udvariasság kedvéért – törölgetem a nedves homlokom.

– A „nem rossz" nálam egy igen szép dicséret. Gyerünk, állj fel, alig vagyunk itt negyedórája.

– Elfáradtam – panaszolom. – Fáj a kezem.

– A kilencvenhat éves dédimnek nincsen ennyi nyűgje.

– A kilencvenhat éves dédidnek nem transzplantált szíve van, és nem is fél napja vesztette el a szüzességét!

– Mert annyira nagyon megbántad, hogy egy ágyban kötöttünk ki – forgatja a szemét.

– Igazából azt bántam meg, hogy kikeltünk belőle.

Rám emeli a mutatóujját.

– Fejezd be, Phoenix.

– Imádom, amikor a vezetéknevemen hívsz, olyan komoly.

Felsóhajt.

– Mit csináljak veled?

– Lenne pár ötletem, de lehet, nem idevalóak.

– Egy kanál vízben tudnálak megfojtani, amikor ilyen vagy. Gyere, pattanj fel – nyújtja a kezét. – Ha tényleg elfáradtál, nem erőszakoskodom. Megnézünk még valamit, és hazamehetsz.

Felállok, megigazítom magamon a pólót, és elrejtem az onnan kibújó melltartóm szegélyét, mielőtt Archer tényleg egy kanál vízben fojtana.

Szembefordulok vele.

– Van valami, amit a pasik előszeretettel alkalmaznak, ha meg akarnak félemlíteni egy lányt. Debilek, pszichopaták, nevezd őket bárhogyan, de imádnak ilyenkor fojtogatni.

– Ha ilyen van, tökön rúgom őket – bólintok.

– Nem hiszem, hogy engednék. A tapasztaltabbak nem. Addig nem, amíg a kezük a nyakadon van. Megmutathatom? – Óvatosan kérdez rá.

– Az előbb említetted, egy kanál vízbe fojtanál, most meg akarod fogni a nyakamat. Félnem kellene tőled?

Halványan elmosolyodik.

– Azért vagyok, hogy segítsek. Idegesítő vagy sokszor, de bírlak.

Hátrasimítom a hajam, Archer a bal kezét lazán a nyakamra fonja, és egészen a ringgyűrűig hátrál velem, a másik kezével is a nyakamra tapad. Erősen szorít, de tudom, soha nem ártana, még ha az a gombóc a hasamban ezt is feltételezi. Nyugodtan nézek vele farkasszemet, figyelmen kívül hagyva, hogy fogytán van a levegőm.

– Fond rá a két kezed a csuklóimra. Rogyaszd be a lábad, és húzd lefelé és azzal egy ütemben hátra a kezeimet. Erősen és hirtelen.

Amint a mondata végére ér, félelemből és menekülésvágyból a csuklóira szorítom a kezem, a lábam megrogy, és hirtelen lerántom magamról. Fürgén a háta mögé kerülök.

Olyan lendülettel, hogy Archer előre bukik a gyűrűknek.

– Hűha – pillantok meglepetten a kezemre –, ezt én csináltam?

– Ügyes vagy – ismeri el, lerázva a kezét. – Nem feltétlenül az erő a mérvadó ilyenkor, inkább a lendület és a meglepetés ereje. Jól vagy? – A nyakamra simítja a kezét.

– Nem fog egy nyakszorítás traumatizálni. – Megsimogatom az alkarját. Rendesen feszülnek benne az izmok. – Főleg akkor nem, ha ezen múlik, éles helyzetben, hogyan védjem meg magam. Köszönöm – pillantok rá hálásan.

– Az öltözőben van pár könyv, önvédelmi, odaadom, ha szeretnéd.

– Ha nem olyan bonyolultan fogalmaz, mint te, megbirkózom vele.

Ki akarok bújni a gyűrűk között, de Archer visszaránt.

– Még nem végeztem veled. – Nagyon halvány puszit nyom a számra. – Mert ügyes voltál. Most már mehetsz.

– Ennyi? Majdnem kiköptem magamból Starleyt! – telhetetlenkedem.

Mély hangon – ami veszélyesen közel van a morgáshoz – felel:

– Ha akarod, megtaníthatlak valami más alapjaira.

Megérinti a karomat, majd a vállamra simítja, gyenge nyomást mérve rá.

Kitör a testemen a libabőr.

Hát, ha ezt szeretné... szívesen.

Lassan süllyedek le a gumipadló irányába, és Archer elé térdelek.

– Skyler – szuszogja. – Inkább ne, elsiettem. Ettől tényleg elvesztem az eszem.

– Helyes.

– Skyler... Nem fog tetszeni, amit adni fogok.

– Hallgass el!

Kábultan, homályosan simítom meg a pólója alatt a hasát. Érzem a gyöngyöző izzadságcseppeket, amik belefolynak kockái mélyedésébe. A forró bőre az ujjaimon keresztül felmelegíti a bőröm alatt elnyúló inak és izmok végtelen csavarodását. Zúg a fülem, az sem segít, hogy Archer felajzottan, az ajkába harapva lenéz rám. 

Az államat megdönti, a kiszáradt számra simítja bőrkeményedéses hüvelykujját, amit mihelyt körbeért a számon, az ajkaim közé dug, a nyelvemre szorítja. Lassan húzza előre és hátra, néha egészen a szám végéig, amitől olyan érzésem van, mintha azonnal könnyesre sírnám az arcomat. Só íze lengi körbe a szám, megnyugtat.

Archer kihúzza a hüvelykujját, a tarkómra vándorol a keze, és egy erőteljeset lök rajta. Bátorít.

– Állj neki – utasít.

Remegő kezemet felemelem megint, melegítőnadrágja korcára simítom. Csókot nyomok a V-vonalára. Lomhát, hogy az ajkam hűlt helye mély hiányt ébresszen benne.

Annyira gyengének érzem magam, hogy alig sikerül lehúzni róla a nadrágot.

Az arcom forró, vörös, fel akarok gyulladni. Archer mögé nézek, nagyot nyelek. Ez az ablak pont a főútra néz, megláthatnak. És tudom, Archer ezzel tisztában van. Őt ez hozza lázba, meg talán az, ha kicsit kimozdíthat engem a jókislány szerepből.

Végighúzom a körmeim a jobb combja belsején, megremeg. A körmeimet az ujjaim követik, majd az egész tenyerem, amik átköltöznek az alsónadrágjára. Megsimítom a férfiasságát. Lába megfeszül, keze a hajamat szorítja.

Most már az egész testem reszket. Ahogy lecibálom róla a térdéig az alsónadrágját, még jobban elhomályosodik körülöttem minden.

Archer kemény tagja hegyére rábélyegzek egy csókot, torkából elégedett morgás szökik ki.

Hamuvá ég a józan eszem. Egy hang a fejemben azt kántálja, nem vagyok normális, hogy megteszem. Archer is mondta: nem fogja visszafogni magát. Elnémítom, majd kikapcsolom. Tudom, hogy csak a félelem beszél. Mi van, ha nem leszek elég jó? Valószínűleg a hevességem bőven kárpótolja majd a tapasztalatlanságomért. Nem vagyok bolond, tisztában vagyok vele, hogy imádja, amikor a közelében elvesztem a fejem.

A kezem a férfiasságára téved, finoman végigsimítom a hegyét, majd felfelé is eltévedek. Ritmusosan fel-le mozdulatokkal ingerlem a puha húst, addig míg Archer torkából erőtlen lihegés helyett egy vad nyögésre cserélődik. Férfiassága elég kemény lesz, hogy miután elengedem, a hasfalának csapódjon.

Megfogja az arcomat, simogatja. Gyönyörtől elhaló sóhajai és nevem foszlányai alig érnek el hozzám.

Keze leesik az arcomról, a mellkasomhoz. Betereli a pólóm és a melltartóm alá, egy pillanatra megáll, hátha megtiltom neki. Miért is tiltanám? Túl jó vele. Hevesen markol rá a mellemre, masszírozza, vágyat ébreszt benne. Lávaként indul el a bennem eltenyészedő vágy a két combom között.

Ívelem a hátam, mint egy félő macska, egyenesre húzom magam. Megnedvesített ajkammal átfutom csókokkal a hasát. Önelégül mosoly feszül a számra, amikor kicsap Archeren a libabőr.

Most már tudod, én mit érzek, amikor hozzám érsz, te szemét!

Forró ajkaimmal legszívesebben a bőrébe tetoválnám magamat.

Ahogy a kezem a férfiassága tövére ér, kinyitom a szám, bátortalanul hajolok bele, elgondolkodom, hogy biztos akarom-e ezt, de Archer megnyomja a fejem. Lassan vezetem magamba, kitölt, kellemetlen, de fájdalmasan vágyok rá, hogy beljebb legyen, így még mélyebbre csúsztatom. Archertől mély hörgés hallatszik. Tetszik neki. Ahogy a hegye megérinti a szájpadlásom, tudom, hogy akarom. Mindent akarok, ami ő. Elviselem, hogy Archer irányítja a fejem mozgását, bár kellemetlen és nem mondanám élvezhetőnek, valamiért mégis azt érzem, bármikor újra megtenném, ha Archer is szeretné.

Kezeim a combját markolják, nyelvemmel simogatom a kemény tagját, miközben szorosan siklik bennem. Nem vagyok benne biztos, hogy pont így kell csinálni, amit most... csinálok. De azt tudom, hogy Archer élvezi, és ha ez így van, akkor nem kételkedhetek abban, hogy tényleg jók vagyunk együtt.

Megelégelem, hogy ő irányít. Megfogom férfiassága tövét, végignyalom, a hegyét a fogammal karcolom, éppen annyira, hogy érezze, de ne legyen kellemetlen.

Archer felnyög, a hangja szinte állati, akit most lőttek meg.

A keze szorosabban nyomja a tarkómat, pumpálása a szájpadlásom végén végződnek. A combjába marok, amire még jobban gyorsít. Egyszerre akarok elmenekülni és még többet adni. Érzem a fejem rángatózását, a szememből könnyek koppannak jobb kezére, amivel arra késztet, hogy ránézzek. A forró tekintete csapdába ejt. Egy olyan csapdába, ahonnan sosem akarok elmenekülni.

– A szemembe nézel, Skyler! – parancsolja. – Még egyszer nem fogom szépen elmondani. A szemed kurvára rajtam van akkor is, ha a farkamat szopod. Elmondhatom durván is, de nem hiszem, hogy a kicsi szád bírná azt a tempót. – Mérgemben mondani akarok valamit, de Archer megakadályozza, hogy a férfiassága kicsússzon belőlem. – Ne szólj egy szót sem! Az a dolgod, hogy leszopj.

Ez az Archer vadabb, mint tegnap, de közel sem agresszív értelemben. Inkább meg akarja mutatni, hogy mire számítsak, ha vele kezdek. De attól még egy állat, aki könnyedén löki magát a számba.

A kezem felkúszik a hasa alsó részére, bőrébe köröket simogatok, a nyakamra csörgedezik a könnyem.

Töréspont.

A nevem, mint egy igézet a szájából, érintése vadsága maga a révület, pillantása... állati.

Szeretem így látni. Amikor irányítani akarja a testét, sikertelenül. Kontrollálatlanul dugja a számat, és azok a csillogó vad szemek a boxterem gyér fényében most a legfényesebb pontok. Értem ilyen fényesek.

– Istenem, Sky! – Belekapaszkodik a hajamba.

A térdem ég, ahogy az erőteljes lökésektől súrlódik a gumiszőnyegen.

Felmordul. Utoljára végigsimítom a nyelvem a férfiasságon, a kezem megint átköltözik a tövére, fel-le mozdulatokkal ingerlem. Megremeg, teljesen belesiklik a számba. Több, mint kellemetlen, ahogy a torkomon érzem. Elviselhetetlen késztetést érzek, hogy elkúszak, mielőtt elfogyna az összes levegőm, és a reggelim a ring padlóján kötne ki.  Amikor tényleg megkérném őt, hogy ez kellemetlen, fejezze be most, a langyos folyadék elönti a szám.

Mélyeket lélegzek, Archer lökései lelassulnak, elnyúlnak, miközben a nyelvemre gyűlik a vágya. Hosszan lélegzik, mellkasa lomhán emelkedik és süllyed. Felbiccenti a fejem, rám mosolyog, és megtörli a könnybe ázott arcomat, mire lehunyva a szemem, a szemhéjamat is megsimítja.

– Jó kislány – mondja karcos hangon, amint férfiasságát kihúzza belőlem. Megint az államra marja a hüvelyk és mutatóujját. – Lenyeled – vakkantja.

Lomhán csúszik le a torkomon a sós nedvesség.

Remegő térdel állok fel, és nemcsak, hogy remeg, hanem egyenesen fáj.

– Egy állat vagy – törlöm meg a szám.

Megdörzsölöm a torkomat. Olyan mintha még mindig ott lenne Archer és egyre mélyebben lökné belém a tagját. 

– Tudom – feleli büszkén. – Tetszett a plusz óra? – kérdezi Archer, megkötve a nadrágját.

Alig bírok megszólalni.

Alig bírok megállni a lábamon.

– Aha. Most már nemcsak a kezem, hanem a térdem is fáj.

– Helyes.

Disznó!

– Viszlát holnap, hétkor – fordítok hátat.

– Szia, Skyler. – Rám sem hederít, a bokszkesztyűket rakja vissza a ring melletti állványra.

Kicsit mégiscsak keserű ez a barátság extrákkal vagy ellenségek szövetséggel dolog. Minden alkalom után úgy kell elmennünk egymás mellett, mintha nem minden elalváskor a másik meztelen testéről képzelegnénk. Nincs búcsúcsók, nincs ölelés. De ez így van jól, így nem alakul ki olyan kötelék, amit semelyikünk sem akar létrehozni. Majd megszokom. 

◤──•~❉᯽❉~•──◥

Az öltözőben Archer akkor nyit rám, amikor a trikómat venném fel. Vállán törölköző nyugszik, kezében jégtől csipkés zacskót dobál.

– Jeget nem tudok adni, fagyasztott brokkolit igen – dobja a kezembe. – Tedd a térdedre.

– Kösz! – nyögöm.

Úgy ahogy van ráhelyezem a véraláfutásos, néhol véres jobb térdemre.

– Nincs még egy? – kérdezem. – A másik is fáj ám!

Széttárja a kezét, mintha nem tehetne semmiről.

– Tanulság? Sose gyere rövidnadrágba. Vagy azért, mert elesel, vagy... láttad, mi történt az előbb. Apropó, fogorvoshoz ne menj mostanság. Kellemetlen lenne.

Rányújtom a nyelvem. 

– Archer – fújom ki a nevét, amikor indulni készülne. – Átjössz majd valamikor?

Csibészes mosoly most az az igazi Archeres mosoly.

– Gyere te. Csak kívülről szellemjárta a ház.

Nem tétovázok.

– Jó.

– És töröld meg a szemed. Elkenődött a sminked.

– A francba beléd, Archer! – sziszegem.

A telefonom képernyőjén nézem meg, mennyire borzasztó a látvány. A fekete festék az arcom két oldalán csíkokba fut le, egészen a nyakamig.

Megint elindulna, de most ő áll meg, bejön az öltözőbe, és a térdem elé guggol. Elveszi a fagyasztott brokkolit a lábamról, és megcsókolja a csúnya lila foltot, majd a másik lábamon is.

Azt hiszem, ez még belefér.

Hiszen az ő hibája.

◤──•~❉᯽❉~•──◥

Kövess be instán: blackrose_wattpad_ ❤️