Egy kicsit kifújtam még magam ebben a pozícióban, háttal ülve a kedvesemnek, nagyokat szusszanva kezdtem visszafelé lapozni a lila könyvecskében. Szóval amíg várakozott, hogy én is elkészüljek, visszamenőleg kipipálta azokat, amiket megvalósítottam az utóbbi egy hétben... Már éppen megszólaltam volna ezzel kapcsolatosan, amikor selymes érintést éreztem hátamon, pár másodpercen belül pedig teljesen átölelt hátulról még mindig pihegő szerelmem.

- Menjünk zuhanyozni, jó? - simította tenyereit mellkasomra, közben arcával vállamhoz bújt. Hallatszott a hangján, hogy egészen elgyengült az aktus után.

Bólintva helyeztem vissza a naplót az éjjeliszekrényre, majd el is indultam kifelé, az ajtóból néztem vissza Kihyunra, ahogy enyhén eltorzuló arccal egyenesedett ki, miután feltápászkodott az ágyról. Egy széles mosollyal nyújtottam neki kezemet, lassú léptekkel haladt felém. Egy büszke pillantást vetettem remegő lábaira, majd csak azután indultunk el a fürdőszoba felé, hogy belém karolt.

- Ennyire azért nem voltam kíméletlen - csókoltam hajába halkan nevetve, miközben kinyitottam előtte az ajtót.

- Talán nem vetted észre, mert megint elragadtattad magad. De kegyetlenül jó volt - harapta be alsó ajkát, meg sem álltunk a zuhanyzóig, megnyitotta a forróvizet, egymással szemben állva vettük fel a szemkontaktust. Igazán kellemes volt, ahogy a mattos, márványos mintázatú padlólapok melegítették talpunkat a padlófűtésnek köszönhetően.

- Meglehet. Most különösen vadóckás a külsőd - mosolyodtam el szerelmesen, miközben vizessé vált kezemet arcához vezettem, hüvelykujjammal igyekeztem letörölni a sötét színű szemfestéket szeme alól, több-kevesebb sikerrel.

- Jaj már - csapott rá kézfejemre nevetve, miután már pirosra nyúztam pofiját, ezután nyomott tenyerébe egy adag tusfürdőt, egy szoros ölelésbe invitálva kezdte beborítani felsőtestemet az illatos géllel. Olyan gyengéd, borzongató volt az érintése, mintha csak egy tollpihével cirógatott volna. És közben az az arc... Le sem vette a szemeit testemről, egy pillanatra pedig imádnivalóan csücsöríteni kezdett.

- Kihyun-ah... Neked nincs véletlenül vörös rúzsod? - törtem meg ezt a körülbelül másfél perce tartó érzéki, csendes pillanatot, úgy nézett rám, mint aki valami borzasztó furcsaságot kérdezett.

- Nincsen - válaszolt elnyújtottan, aztán halkan elkuncogta magát. - Miért kérded? - sütötte le szemeit édesen mosolyogva, folytatva előző tevékenységét, mintha nem lett volna már majdnem minden porcikám habbal borított egyébként is.

- Csak eszembe jutott valami, ahogy a szádat néztem - vigyorodtam el egy kicsit, majd Kihyunom kezeit elkapva húzódtam el, hátat fordítottam, hogy én is magamhoz vehessek egy adag tusfürdőt.

- Micsoda? - kérdezte sejtelmes hangon néhány másodperc hatásszünet után.

- Kimondhatatlan - vágtam rá rögtön, majd a legártatlanabb mosolyomat megvillantva akartam visszafordulni hozzá, amikor ismételten átölelt hátulról, mint a szobában, habos kezei viszont most már lejjebb is csúsztak. Mélyen sóhajtva hunytam le szemeimet, ahogy végigsimított férfiasságomon.

- El sem tudod képzelni, hogy hányszor meg akartam ezt tenni, amikor segítettem a fürdésben a lábad miatt - mormolta halkan, pár pillanatig kényeztetve engem, én viszont csuklójára fogtam. Nem akarná ő, hogy csupán tíz perccel a szeretkezésünk után ismételjünk...

- Ezt is beleírtad a naplódba? - játszottam vele egy kicsit, csipkelődésemre bele is csípett az oldalamba. - Egyébként... Van fontossági sorrend a pontok között? - tettem fel azt a kérdést, ami már az elejétől kezdve foglalkoztatott.

- Nem, nem raktam őket sorba. Nyilván vannak olyanok, amik sokkal nagyobb álmok, mint ágyba reggelit kapni a szerelmemtől - lépett el tőlem, ahogy pedig végre megfordultam, én kezdtem őt megfürdetni, különös tekintettel voltam arra is, hogy az aktus után mindenhol tisztának érezhesse magát. Ugyanúgy elpirult, mint amikor először csináltam...

- Tudod... Volt egy pont, amin rendesen elérzékenyültem - kezdtem megosztani vele az olvasás közben szerzett élményeimet, de félbeszakított.

- Most ne hozd fel a tanítómesteredet, mert éppen bennem van az ujjad - szisszent fel fülig vörösödve, majd elnevette magát, ahogy az odalenti tisztálkodás végeztével gyengéden megpaskoltam fenekét.

- Jól van-jól van, nem akartam folytatni - kuncogtam én is, majd egy kicsit elámulva figyeltem, ahogy hajat mos. Annyira gyönyörű volt...

- Majdnem megkérdeztem, hogy végigolvastad-e már, de biztosan számon kértél volna a harminchármas miatt, ha így lenne, szóval... - mosolyodott el szélesen, csukott szemekkel, én pedig egy gyanakvó pillantást vetettem felé.

- Milyen perverziódról nem tudok még? - sóhajtottam fel belemosolyogva, erre látványosan megforgatta sötétbarna szemeit.

- Egyáltalán nem olyan jellegű. De majd meglátod - vette el a zuhanyrózsát, hogy célzottan, ezáltal sokkal hatékonyabban megszabadulhassunk a fehér haboktól.

Borzalmasan kíváncsivá tett, éppen ezért sietni akartam a készülődéssel, viszont... Nem tudtam ellenállni. Egyszerűen olvadozni kezdtem, ahogy Kihyunom egy pihe-puha köntösbe bújt, majd a fényűző mosdókagyló előtt ácsorogva nézte magát a kivilágított tükörben, sminklemosóval és vattakoronggal tisztította le arcát. Olyan szép, természetes hatást keltett. Egy nagy mosollyal álltam be mögé, amíg ő az arcápolással volt elfoglalva, én elkezdtem megszárítani a haját. Így, hogy ennyivel alacsonyabb volt nálam, éppen kényelmesen a kezemre esett a hajszárítóval munkálkodni. Egyszerűen csak... Hihetetlen boldogsággal töltött el, amikor csak összetalálkozott a tekintetünk a tükörben, és ő elmosolyodott, amikor egyre száradó tincsei közé vezettem ujjaimat, és szemmel láthatóan megborzongott. Tehát, röviden, minden egyes pillanattal a világ legboldogabb férfijává tett. Mert velem volt, mert olyat adott, mint senki másnak, mert megmutatta nekem ezt az oldalát is, mert... Engedte, hogy szeressem.

Tizenöt perc múlva már egy tálnyi frissen elkészült pattogatott kukoricával ültünk a hatalmas ágy közepén, egymással szemben, összefonódó lábakkal. Így igazán közel lehettünk egymáshoz, ebben a felhőtlen szerelmes állapotban pedig folyton késztetést éreztem rá, hogy a rágcsálnivalónak köszönhetően sós ajkakat újra és újra megcsókoljam. Ahogy az egyik puszim hosszú csókká változott, rossz érzés lett úrrá rajtam. Csak... Remélni tudtam, hogy ezt még jó sokáig megtehetem. Igyekeztem elterelni a figyelmemet erről a rossz előérzetről, el is húzódtam kedvesemtől. Levittem a konyhába a kiürült tálat, majd miután ittam egy pohár vizet, Kihyunomnak is töltöttem egyet, azzal egyensúlyozva lépcsőztem fel a szobába. Már valamelyest elfáradt a nemrég gyógyult lábam a mai jövés-menés miatt, így jól esett alváshoz készülődni. Az ágy semmivel sem volt kevésbé kényelmes, mint a földszinti kanapé, sőt. Ahogy már a sötét szobában, a párnákba süllyedve, összebújva vártuk, hogy álom jöjjön a szemünkre, újra nyugalom költözött a szívembe. Az életünk a mi kezünkben is van... Én pedig semmiféleképpen sem hagynám, hogy bármi is a kapcsolatunk útjába álljon.

Ezt a gondolatmenetemet az szakította meg, hogy eszembe jutott, el is felejtettem megnézni a harminchármas pontot a naplóban. Reméltem, hogy még meg tudjuk beszélni az én édesemmel, hisz állítása szerint lesz hozzáfűznivalóm, de... Ahogy lepillantottam rá, már egyenletesen szuszogott, békésen szunyókált. Mondjuk... Ez nem volt meglepő azokután, hogy az éjjel nem aludt, aztán még jól ki is fáradt. Óvatosan, az álma megzavarása nélkül próbáltam felülni, aztán a telefonommal világítva vettem magamhoz a könyvecskét, ki is nyitottam azon a bizonyos oldalon.

„33. Talán... Jó lenne családot alapítani. Gyerekeket nevelni, együtt"

Ahogy felfogtam, hogy mit írt, a korábbi kételyeim valamennyire el is halványultak. Meghatottan simítottam végig a lapot, ahová a mondatot írta, ekkor vettem észre, hogy a papír a szöveg alatt egy kis foltban be volt hullámosodva. Összeszoruló szívvel pillantottam kedvesem felé. Ugye nem hullajtott ide egy könnycseppet, miközben ezen gondolkodott? Egyetlen kicsi szerelmem... Lágyan simítottam tenyeremet arcára, majd inkább visszatettem a könyvet a helyére, visszabújtam a takaró alá, egyenesen karjaimba zártam, talán túl erősen, ragaszkodóan szorítottam, de... Túl sok volt ez nekem. Őszintén szólva, eddig nem fordult meg a fejemben az örökbefogadás gondolata, így különösen megérintett, hogy ő komolyan elgondolkodott ezen. Sőt, szeretné. Meg akarja valósítani, hogy együtt szülővé válhassunk majd egyszer. Másoknak talán elriasztó lett volna ez a gondolat egy hónappal egy párkapcsolat kezdete után, de... Én teljesen megértettem, hisz már mindketten vészesen közeledünk a harmincas éveink felé.

Annyit agyaltam a jövőnkön, hogy végül felülkerekedett rajtam az álmosság, valószínűleg egy hatalmas mosollyal az arcomon léptem át az álmok földjének határát. Egy elképesztően pihentető éjszaka után meglepően későn, majdnem tíz órakor kezdtem ébredezni, ekkor már Kihyun nem volt mellettem. Pár percig a telefonomat néztem, amíg teljesen sikerült felébrednem, írtam egy üzenetet Papának is, csak adtam egy rövid helyzetjelentést. Erre szinte rögtön érkezett egy igazán esetlen, kissé homályos kép magáról és Csokiról. Hangtalanul nevetve gépeltem be egy választ, miszerint majd én is küldök egy képet mindjárt, majd egy szál alsónadrágban el is indultam lefelé. Már a galériáról láttam, hogy a megterített asztalnál ülve kávézott az én kedvesem, egy bordó kötöttpulóvert viselt, amit még sosem láttam rajta, illetve egy kényelmesnek tűnő, fekete melegítőnadrágot. Ahogy meghallotta a lépteimet, egy nagy mosollyal kapta fel fejét. Sugárzott az arca a boldogságtól és a nyugalomtól. Igen, ebbe az életstílusba sokkal jobban beleillett. Ha sosem lök el magától, illetve kompromisszumra tudunk jutni a hazaköltözésemet illetően... Megteremtem ezt a luxust neki. Ebben biztos lehet.

- Ne haragudj, kicsim, majd egy másik reggelen megnézzük együtt a napfelkeltét - nevettem halkan hajába puszilva, tenyeremet derekára simítva, ahogy elhaladtam mellette, majd helyet is foglaltam a szomszédos széken.

- Azt hittem, hogy ezt a pontot könnyebb lesz teljesíteni a téli időszakban, amikor hétkor kel fel a Nap, de hát... - kuncogott ő is, majd egy nagy mosollyal mért végig engem.

- Te már ettél? - kérdeztem, miközben beállítottam a telefonomat, hogy készíthessünk egy szelfit Papának, közelebb is bújtam hozzá. Jaj... Szívfájdítóan aranyos volt a szende mosolya, amit sikerült elkapnom...

- Igen, nem bírtalak megvárni - biggyesztette le alsó ajkát, majd ahogy a képernyőmet nézve meglátta a mesterem által küldött képet, jóízűen felkuncogva húzta be nyakát. - Istenem, de aranyosak - mondta szinte már gügyögve.

Reggelizés közben, amikor kialakult köztünk egy kis csönd, hezitálni kezdtem, felhozzam-e a harminchármas pontot, végül inkább nem tettem meg. Úgy tűnt, hogy érzékenyen érinti a téma, én pedig a világért sem akartam elrontani a kedvét, hiába nem voltam a tervei ellen. Azt gondoltam, hogy csodás szülő válna belőle. Ezt viszont most csak igyekeztem a tekintetemmel sugallni felé, ahogy szavak nélkül nekiállt összepakolni, mosogatni.

Mivel nem szándékoztam az egész napot csupán egy alsónadrágban tölteni, én is felöltöztem. Jól esett volna nekem is, ha egy kényelmes pólóban, melegítőben lehettem volna, de hát... Nem volt más opció, muszáj volt felvennem egy öltönynadrágot, hozzá pedig kiválasztottam a legpuhább anyagú ingemet. Az ujjait felgyűrtem a könyökömig, majd mire visszatértem a konyhába, párom már neki is látott az ebéd előkészítésének. Jó elfoglaltságnak tűnt gyönyörködni Kihyunban, amíg főz, ennyi együtt töltött idő után kitapasztaltam már, hogy bármit is keverget, levest, szószt, egytálételt... Valami elképesztő, ahogy mozog olyankor a csípője.

- Ez nem látványkonyha, Son Hyunwoo - szólalt meg kicsit panaszos hangon, ahogy a pultszigetnek támaszkodva moziztam, amikor szembefordult velem, ajkain egy mosoly játszott, erőfeszítéseket tett, hogy visszafojtsa azt. - Már olyan régen nem főztünk együtt - nézett fel rám könyörgő szemekkel, miután elém lépett. Hogy is tudtam volna erre nemet mondani?

- Két hete - nevettem halkan, miközben tenyereimet az imént említett, kifogástalanul csinos csípőjére csúsztattam, ajkaimat pedig homlokához nyomtam egy nagy cuppanás kíséretében.

- Fogd be - kuncogta el magát ő is, majd miután arcélemre csókolt, el is tűnt a konyhából nyíló helyiségben, ahol ugye a borok vannak tárolva, többek között.

Pár pillanat múlva már úgy hátrált oda hozzám, hogy egy köténykét ölelt magához, éppen azt várta, hogy megkössem hátul. Szórakozottan mosolyogva, dominánsan húztam meg jó szorosra, amire így kénytelen volt hátralépni egyet, feneke ágyékomhoz simult. Pirosodó pofiját látva egy elégedett vigyorral az arcomon paskoltam meg derekát, sietve meg is tettem azt a pár lépést a konyhapultig, neki is látott a hozzávalók kicsomagolásának. Nekem fogalmam sem volt, hogy milyen a konyha felszereltsége, milyen alapanyagok állnak rendelkezésünkre, de... Egy idő után kezdtem azt érezni - és ezzel talán nem voltam egyedül - hogy csak hátráltatom a munkát. Kihyunom majdnem szívrohamot kapott, amikor meglátta, hogy éppen ecetet készültem önteni a forró serpenyőbe az olaj helyett. Szerencsére éppen időben leállított, így nem robbantottam fel az egész villát, de le lettem ültetve az asztalhoz. Hiába magyaráztam el többször is, hogy túlságosan hasonlított a két üveg csomagolása...

Mivel így már nem volt több teendőm, magamhoz vettem a telefonomat, ekkor láttam meg csak, hogy Papa válaszolt a képünkre.

„Jól néztek ki?"

„A kérdőjel véletlen volt"

Amikor elolvastam az utólag hozzátett üzenetet, halkan nevetve gépeltem be a válaszomat, majd az én kis szakácsommal is megosztottam az öregúr aranyosságát. Hiába egy nagy tudású professzor, még ennyi idő után is kifogott rajta a technika világa...

Egyébként nagyon jól szórakoztunk, az ebéd jó hangulatban telt el, evés közben már azon agyaltam, hogy mi legyen a következő kívánsága, amit meg tudok most valósítani. Igazából... Borzalmasan frusztráló volt, hogy egy csomó meglepetést tartogatott még valószínűleg az a naplócska. El is határoztam, hogy ma biztosan végig fogom olvasni, a tervem megosztása nélkül indultam fel a szobába, a vörösmókusom pedig természetesen utánam is indult. Én sem akartam nélküle lenni ebben a hatalmas házban...

Amint beléptem, ráérősen céloztam meg az éjjeliszekrényt, már éppen nyúlni akartam a lila noteszért, amikor Kihyun hirtelen, szupergyors mozdulattal felkapta azelőtt, hogy én hozzáértem volna. Egy kis meglepettséggel az arcomon néztem rá, az ágyon térdelve ült sarkaira, a háta mögé rejtette a titkait rejtő könyvecskét.

- Most már visszavettem magamhoz, nem nézhetsz bele többször - emelte fel állát fellengzősen, nekem pedig leesett az állam. Amikor elnevette magát, egyértelművé vált, hogy csak szórakozik velem, de gondoltam, belemegyek a játékba.

- Akkor... Csikitámadás közben fogom illegálisan eltulajdonítani - közöltem vele teljesen komolyan, majd egy félmosollyal az arcomon tepertem le az ágytakaróra.

Jóízű vihogására folytattam dereka csiklandozását, már alig tudta ujjai között tartani az egész gyerekes játszadozás tárgyát, miközben próbált lerúgni magáról, így amint lehetősége lett, feltápászkodott, és sietve elindult a galérián keresztül, feltételezhetően a lépcsőig. Utána iramodtam, amennyire a lábam engedte.

- A lépcsőn jól le tudlak majd előzni! - nevetett kárörvendően, miközben éppen elindult volna, de én ezt nem hagytam. Hirtelen elkaptam csuklóját, és magamhoz rántva nyomtam őt a galéria korlátjának. A határozott mozdulatom miatt azonban... Az egy másodpercnyi csöndet egy hangos csattanás követte.

- Ugye ez nem a telefonod volt? - kérdeztem fojtott hangon, lassan engedve szorításomon, nem megszakítva a szemkontaktust, majd félve néztünk hátra.

És igen. Rögtön két olyan dolog tárult a szemeim elé, amit nem szerettem volna látni: a darabokra tört mobilt a nappali márványpadlóján és a szerelmem végtelenül elkeseredett arcát.