Szóval tudja. Tisztában van vele, és direkt kínozni akar engem. Egy nagy sóhajjal zártam le a telefonom képernyőjét, óvatosan, nem túl feltűnően pillantottam körbe, jelenleg úgy éreztem, hogy mindenki engem, és az üzenetváltásunkat figyeli. Újra felvillant a képernyő, mivel válasz nélkül maradt üzenete után küldött egy újabbat.

„Ne aggódj, szinte nulla az esélye, hogy bárki is ért koreaiul, aki körülötted van..." - írta, amint végigolvastam, egy képet is továbbított nekem.

Úgy éreztem, hogy teljesen elönti az arcomat a vér, ahogy végigvezettem szemeimet a reggeli halvány napsütés által megvilágított, meztelen combjain, bár csak egy kicsit látszott ki bőre, fehér takarója többnyire csak sokat sejtetővé, kihívóvá tette a fotót.

„Drágám, a domborodó nadrágom univerzális jel, nem kell hozzá koreaiul beszélni, hogy értsék" - válaszoltam, közben ajkaim sarkán már egy szórakozott mosoly játszott.

Először csak egy nevetést kifejező matricát küldött, majd mielőtt bármi mást küldhetett volna, én „szólaltam meg" megint.

„Papa ma nincs a városban" - gépeltem be villámgyorsan, biztos voltam benne, hogy érteni fogja a célzást.

Igazából... Teljesen megértettem, hogy ennyire kívánós, hiszen pont egy hete nekikezdtünk ám valaminek, amit azóta sem folytattunk. Ha eddig a pillanatig esetleg csak az elmém rejtett zugaiban gondolkodtam ezen, most már csak egy esetleges szenvedélyes együttlét járt a fejemben. Nem lesz egyszerű a törött lábam miatt, de... Majd valahogy megoldjuk. Ha nem is fekszünk le ténylegesen, valamit akkor is muszáj lesz csinálnom az én Vadóckámmal.

Most már teljesen kimelegedve eszméltem fel gondolataimból arra, hogy válasz érkezett.

„Ezt is tudom. Nálatok találkozunk egy óra múlva <3" - írta Kihyun, amire egy széles mosollyal árasztottam el a beszélgetésünket szerelmes matricákkal.

Megkönnyebbültem, hogy mégsem szándékozik gonosz játékot űzni velem ebben a korlátozott helyzetben, így viszont már sokkal türelmetlenebbül várakoztam a soromra. Már azt is megszámoltam, hogy a szemben lévő fal váltakozó színű mozaikcsempéi közül hány darab volt fehér színű, amikor végre sorra kerültem. Amikor szólítottak, mintha el is felejtkeztem volna róla, hogy egyébként gipsz fedi a történetesen törött bokámat, szóval lendületből raktam le a padlóra, így akartam feltápászkodni, de... Már régóta nem érzett fájdalom nyilallt a lábamba. Egy pillanatra eltorzulhatott az arcom a hirtelen ért kellemetlen inger miatt, aztán mankóim segítségével, sokkal óvatosabban lépkedtem el a vizsgáló ajtajáig. Szerencsére nem mozdult el semmi az előbbi szerencsétlen mozdulatom miatt, az orvos pedig azt mondta, szépen javulgatok, ha ez így is marad, valószínűleg két hét múlva le is kerülhet a gipsz.

Körülbelül tizenötperc múlva már a kórház előtti parkoló bejáratánál ácsorogtam, vártam, hogy megérkezzen a taxi, amit rendeltem. Ma napos reggelre ébredt Boston, de a közelgő december miatt meglehetősen alacsony értékeket mértek a hőmérők. Viszont... Én most nem fáztam. Teljesen érthető okokból.

A forgalmas utak jelentősen növelték a menetidőt, a megbeszélt találkozó időpontjáig már csak negyed óra volt hátra, így igyekeztem kicsit előkészülni a vendégem fogadására. Egy kész kabaréműsor lehetett, ahogy sietve, mankóval a kezemben, féllábon egyensúlyozva próbáltam felbontani egy zacskó rágcsálnivalót, azt pedig kiönteni egy tálba. Éppen harmadjára hajoltam le a műanyag tárolóért, amit Papa mindig kint hagy a konyhapulton, az én könyököm pedig sosem tudta kikerülni az ütközést, amikor rövid kopogás jött a bejárati ajtó felől.

- Nyitva van! - emeltem fel a hangom egy kicsit, így már az én kincsem ott állt a nappaliban, mire én is elbicegtem a kanapéig.

- Minden rendben volt a kontrollon? - kezdte ezzel rögtön, arca pedig aggodalmat mutatott, egyik kezével sálját bontotta le magáról, a másikkal mellkasomra simított. Csillogó szemei, az azokba bele-belelógó selymes tincsek és a hideg csípte piros arca, orra elképesztően aranyos hatást keltett.

És én semmit sem láttam gyönyörűbbnek a világon, mint ennek az aranyosságnak a keveredését a szenvedélyes oldalával.

- Igen, szépen gyógyulok, lehet, hogy egy héttel hamarabb kiszabadulok ebből a börtönből - nevettem halkan, miközben csak arra vártam, hogy megszabaduljon kinti ruházatától. Már nagyon szerettem volna egy szoros ölelésbe zárni. A kis bakimról inkább egy szót sem szóltam, el sem tudom képzelni, hogy mennyire haragudna rám, ha tudná, hogy saját magamnak okoztam fájdalmat... Akkor is, ha nem lett semmilyen következménye.

Ma a pasztellkék, vastag pulóverét rejtette szövetkabátja, ehhez egy fekete farmert viselt. Miután lerakta táskáját és más holmijait a kanapéra, a haját igazítgatva fordult felém, szendén mosolygott rám. Talán... Szégyenlős volna?

- Ennek nagyon örülök - ölelt át jó szorosan, hátamat simogatva maradtunk így egy kicsit, de őszintén, már kezdtem elfáradni az ácsorgásban. Egyébként is dolgunk van egy másik helyszínen.

- Egyébként... Történt valami, hogy ma ennyire kívánsz engem? - pusziltam bele hajába somolyogva, majd lenéztem szemeibe, ahogy ő felnézett rám.

- Azzal a gondolattal ébredtem, hogy van egy férfi az életemben, akivel ilyen mocskos dolgokat is tehetek, ha úgy tartja kedvem, csupán ennyi történt - ködösült el tekintete, kezével pedig ismételten ágyékomat kezdte megkörnyékezni, mint egy héttel ezelőtt, csak most ujjainak hegye már a nadrágom alá is becsúszott.

- Jó gondolat - köszörültem meg a torkomat lehunyt szemekkel, majd egy nagy szusszanás után biccentettem neki a hálószobám ajtaja felé.

Igen, hamar sikerült ráhangolódni a dologra, ennek ellenére kuncogva nézett rám hátra újra és újra, amíg megtettük azt a pár métert. Nagyon sietett a kicsikém, de én most nem tudtam tartani a tempót... És attól tartottam, hogy ez az aktus közben is probléma lesz a lábam miatt, ha eljutunk odáig...

Az ágyam mellett megállva vette át tőlem járássegítőimet, majd abban is segített, hogy kényelmesen le tudjak dőlni az ágytakaróra. Kihyun fölöttem átmászva heveredett le mellém, majd arcomat simogatva simult hozzám oldalról, csinos combját az enyémre rakta. Most kétségkívül nagyon fontos volt a kommunikáció.

- Azt tudomásul vettem, hogy ma nem szeretnéd, ha neked kéne csinálnod a munka nagyrészét, most már csak azt kell kitalálnunk, hogy hogyan lesz a legjobb - nevettem halkan, gátlások nélkül cirógattam fenekét ujjbegyeimmel.

- Hát... Csak próbáljuk meg - gördült teljesen a hátára, egy nagy vigyorral intett, hogy másszak fölé.

Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, ahogy már szét is tárta lábait, azt várva, hogy demonstráljunk egy lehetséges pozíciót, combjára csapva ültem fel, majd igyekeztem úgy fölé kerekedni, hogy ne érjen hozzá a gipsz a matrachoz. Lábai közé férkőzve, combjait tartva nyomtam össze homlokunkat, eközben jóízűen nevettünk, mivel szinte három másodperceként kibillentem egyensúlyomból. Kihyunom a nyakamat átkarolva próbált stabilan tartani, lassan a nevetésünk is csillapodott, amikor már kezdte felmondani a szolgálatot a combizmom, a gipsztől elnehezedett lábam pedig hozzáütődött az ágyhoz. A mai korábbi fájdalom ismét megjelent, de most az egész testem belesajdult, fájdalmasan sóhajtva szorítottam össze szemeimet. Persze, rögtön azon voltam, hogy eltüntessem a gyötrelmet az arcomról, ahogy lepillantottam szerelmemre, tekintete komoly volt, szemeiben aggodalom tükröződött, levegővételei pedig még mindig hevesebbek voltak az előbbi nevetés miatt. Nem szólt egy szót sem, én bűntudatosan sütöttem le szemeimet. Pont ezt akartam elkerülni, hogy megöljem a hangulatot, de... Sajnos ez nem olyan dolog volt, amit tudok kontrollálni. Azt hittem, hogy csalódást okoztam neki, amiért már a próbakörben elvéreztem, de... Nem ez történt. Gyengéden simított tarkómra, majd egy lágy, igazán szerelmes csókot nyomott ajkaimra.

- Nem gond, tudok még várni - mormolta halkan csupán pár milliméterre elhúzódva, majd egyre mohóbban falta ajkaimat.

Meg sem szakította csókunkat, úgy döntött le maga mellé, majd egy halk cuppanással húzódott el, amikor már a számomra legideálisabb pozícióban feküdtem a hátamon. Fejét mellkasomra hajtva szuszogott, mintha vigasztalóan simogatta volna hasamat, oldalamat. Legszívesebben bocsánatot kértem volna tőle, de úgyis tudtam, hogy mit válaszolna. Inkább más irányba készültem elterelni a helyzetet. Frusztráltan sóhajtva nyúltam álla alá, hogy rám emelhessem tekintetét.

- Kegyetlenül izgató volt olyan közel lenni hozzád - osztottam meg vele a gondolataimat az előbbi pozícióról, hüvelykujjammal végigsimítottam alsó ajkán. - Én... Akarlak téged. Kérlek, hagyd, hogy kielégülhessünk - fogtam meg kezét, majd a szemeimet lehunyva nyomtam kézfejére egy puszit. Láttam az arcán, hogy ő is ugyanúgy kíván...

Nem is hagytam, hogy bármit válaszoljon, egy újabb csókkal foglaltam le ajkait, közben pedig azon voltam, hogy megszabadítsam alsóruházatától. Először a nadrágja kötött ki a földön, majd alsónadrágja is. Annyi mindent tettem volna, hogy kimutassam felé szerelmemet, csodálatomat, de most csak egyféleképpen tudtam gondoskodni arról, hogy a fellegekben érezhesse magát. Néhány pillanat múlva már kényelmesen feküdt párnámon, deréktól lefelé meztelenül, én pedig mellette ülve cirógattam végig lábait. Mielőtt folytattam volna, szemeimmel szinte engedélyt kértem tőle, heves reakciója egyáltalán nem lepett meg, hiszen... Már csak abba beleremegett, hogy levetkőztettem... Talpait letámasztva tárta szét combjait, elködösült szemekkel nézett rám, csuklómra fogva irányította kezemet ágyékához. Az egyértelmű jelzése után neki is láttam, kicsit átmasszíroztam merev férfiasságát, hogy még izgatottabb legyen, majd lassan belévezettem középső- és gyűrűsujjamat. Most sajnos nem behatolásra készítettem elő, hanem "csak" így akartam okozni neki egy erős orgazmust. És úgy tűnt, hogy nagyon jól csinálom, ahogy megtaláltam gyengepontját, remegve adott hangot élvezetének. Nem hangoskodott, nem kiáltozott, csak halkan nyüszített, sóhajtozott. Az én levegővételeim is egyre szaporábbá váltak, ahogy igyekeztem gyorsítani, a szemem elé táruló látvány pedig egészen elképesztő dolgokat művelt a testemmel. Ahogy tehetetlenül fogta alkaromat vagy a takarót markolta, ahogy összecsukódtak a térdei az ingerek miatt, a kipirosodott arca, és ahogy szinte már a könnyei is kicsordultak... Kezdtem azt érezni, hogy el fogom veszíteni a fejem.

- Jézusom - szorította össze szemeit, egyik kezével végigsimítva saját testén, majd eddig elnyíló ajkait összeszorította, újra és újra összerándult, izmai is ujjaim körül, ezt követően ellágyultak arcvonásai, lehunyt szemekkel pihegett.

- Szerelmem... - ziháltam végigsimítva hasán, amit apró cseppek borítottak, éppen el akartam venni egy papírzsebkendőt, hogy letisztogathassam, amikor hirtelen fogta arcomat remegő kezei közé, hevesen csókolt ajkaimra.

- Csak dőlj hátra - suttogta a csókba, majd miután eleget tettem kérésének, az alsó ajkamat beharapva vártam.

Tudtam jól, hogy mire készül, egyáltalán nem ért váratlanul, amikor gátlástalanul kiszabadította erekciómat a nadrágom szorításából, majd pedig lejjebb csúszva szép kis száját pozícionálta makkomhoz. Már így is lüktettem odalent, amikor pedig egész hosszomat végigcsókolta, hihetetlenül közel kerültem az orgazmushoz. Türelmetlenül markoltam meg imádott vörös tincseit, ekkor pedig olyan kéjt okozott nekem, mint az első alkalmunkkor. Elképesztően gyorsan a csúcsra juttatott, pedig még csak alig kezdett el mozogni. Halkan felmorranva döntöttem hátra fejemet, miközben csípőm görcsösen rándult meg Kihyunom kezei alatt.

- Többször is kelhetnél hasonló gondolatokkal, kicsim - vigyorodtam el még kissé bódult állapotban, miközben lomhán nyújtottam neki egy zsebkendőt.

Szavaimra csak kuncogva mászott rám négykézláb, majd miután nyakamba csókolt, elvonult a fürdőszobába. Még mindig remegtek a lábai... Egy elégedett vigyorral az arcomon vettem el az éjjeliszekrényen lévő poharamat, belekortyoltam a benne lévő hűs vízbe. Eddig is tudtam, de az ilyen pillanatokban különösen átéreztem. Hihetetlenül mázlista vagyok.

A nap további részét együtt töltöttük, kifejezte az aggodalmait is a lábamat ért baleset miatt, így most még jobban próbált kímélni, mint eddig. Délkörül hazaugrott Csokiért, hogy ne legyen egyedül a kis vakarcs, majd főzött nekem ebédet. Ezekben a pillanatokban nagyon boldog voltam. Úgy éreztem, hogy valóban megtaláltam a másik a felem, aki mellett le akarom élni az életem. Minden egyes alkalommal, amikor összetalálkozott a tekintetünk, csak arra tudtam gondolni; remélem ő is így érez velem kapcsolatban. Most... Minden olyan felhőtlennek tűnt. Csak Papa kezdett el hiányozni, az utóbbi egy héten mondhatni csupán akkor nem voltunk együtt, amikor éjszaka nyugovóra tértünk. Kihyunom is emlegette őt, így fel is hívtam. Szerencsére vele is minden rendben volt, azt mondta, hogy reggel a legkorábbi géppel érkezik, így mire felkelek, már itthon is lesz. Ez boldogsággal töltött el, mert a szerelmem nem lehet mellettem mindig, dolgoznia is kell... Bár ma hivatalosan szabadnapja volt, azt mondta, hogy muszáj bevállalnia, mert a csőtörés miatt most kevesebb pénze maradt, mint amennyire szüksége van. Hallani sem akart róla, hogy majd én kisegítem, ha úgy van, amit meg is értettem valamilyen szinten, így nem erősködtem tovább.

Valahogy csak eltelt az idő azután is, hogy egyedül maradtam, kicsit fáradtan, de annál jókedvűbben tértem nyugovóra elég korán, hogy minél hamarabb reggel legyen. Fél kilencet ütött az óra, amikor kipattantak a szemeim. Először természetesen válaszoltam Kihyun üzeneteire, majd amint meghallottam tanítómesterem botorkálását odakint, nagy lendülettel ültem fel, mankóimat magamhoz véve indultam ki.

- Jó reggelt! - köszöntöttem is Papát egy nagy mosollyal, éppen a reggelit készítette elő.

- Neked is, Hyunwoo - biccentett szélesen mosolyogva, majd eltámogatott az étkezőasztalig. - Hogy telt a tegnapi napod? - tette fel azt a kérdést, amit én akartam kérdezni tőle, helyet foglalva vettem magamhoz egy pirítóst.

- Minden rendben volt. Azt hiszem most már Kihyun sem szégyenlős kimutatni az érzéseit felém. Nagyon boldoggá tesz engem - hunytam le a szemeimet egy pillanatra, majd egy jó nagyot beleharaptam a reggelimbe. - Csak azt sajnáltam, hogy mennie kellett dolgozni, így nem töltöttük együtt az estét. Kicsit magányos voltam - nevettem halkan, mivel Papa nem reagált semmit rögtön, felpillantottam rá. Elég komolynak tűnt az arca.

- Akkor úgy tűnik, hamarosan komolyra fordítjátok a kapcsolatotokat. Biztos vagy benne, hogy jól megismerted már őt? - sütötte le a szemeit, a mosoly, a jókedv az én arcomról is rögtön lefagyott.

- Ezt most miért kérded? - sóhajtottam egy nagyot, a szívem pedig egészen hevesen kezdett dobogni. Papa sosem mutatta azt, hogy ellenezné a dolgot, sőt, így nem igazán értettem, hogy mi történik...

- Fiam... Már egy hete őrlődik bennem valami, amit eddig elfojtottam, mert nem akartam, hogy baj legyen belőle. De tudnod kell valamit - szólalt meg nyugtalanító hangon, félre is rakta a napindító ételét. Összeráncolt homlokkal figyeltem őt, csendben vártam, hogy folytassa. - Tudod... Amikor Fabiano-val a lakásában jártunk, leellenőriztük, hogy a többi helyiségben nincs-e szükség kicserélni a fűtőtesteket és a csöveket. A szobájába is bementünk - kezdte el mesélni.

Rögtön az jutott az eszembe, hogy ott még én sem jártam soha, így kezdtem azt érezni, hogy megsértették a magánszféráját, akkor is, ha jó szándékkal tették. Én is félretoltam a tányéromat, feszülten vártam, hogy folytassa.

- Már több mint egy hónapja, hogy megismerted őt, és sosem került szóba az, hogy mi a munkája. Jobb ha tudod, hogy a fiú, akit beengedtél a szívedbe... Hogy is fogalmazzak? Kihívó ruhákat tart a szekrényében, a földön bármiféle diszkréció nélkül magassarkú csizmákat tárol. És nem hétköznapi viseletre alkalmas csizmákra gondolok ezalatt - köszörülte meg a torkát, láthatóan zavarba hozta és sokkolta ez az új információ. Persze, csak számára volt az. Őszintén szólva, nagyon nem tetszett, ahogyan ezt mondta, így szerettem volna tisztán látni.

- És... Elítéled őt ezért? Bármi célt is szolgáljon a nem mindennapi ruhatára? - kérdeztem rá egész nyugodtan ahhoz képest, hogy kezdtem dühös lenni Papára.

- Azt hittem, hogy Kihyun egy tisztességes fiú - fejezte ki egészen egyszerűen a szemembe nézve csalódottságát, én pedig felemelt szemöldökökkel néztem rá.

- Csak azért megbélyegzed, mert ideiglenesen ezt csinálja, hogy ne haljon éhen? Én a kezdetektől fogva tudom, de még nem akartam elmondani. Kihyun nem szerette volna, ha tudod, de én nem féltem a reakciódtól. Ezt nem néztem volna ki belőled - vettem fel vele a szemkontaktust őszinte megvetéssel a szemeimben.

- Sajnálom, de nem csak erről van szó, fiam...