Nem igazán értettem, hogy mi történik. Egyrészt, meglepődtem, hogy Hyungwon csak így beállított, másrészt szinte villámokat szórtak Kihyunom szemei, a hívatlan vendég pedig elnyílt ajkakkal nézte a mellettem ülő szerelmemet. Még szerencse, hogy nem két perccel később jött, mert akkor már biztosan látható jelei lettek volna annak, hogy éppen mi is történt közöttünk az imént. Bár még most is forrónak éreztem a bőrömet, így félő volt, testem máris reagált a gyengéd érintésre, azért fagyott meg ilyen hirtelen a levegő.

- Szia, Hyungwon – viszonoztam köszöntését egy kicsit bizonytalanul, miközben összébb zártam a lábaimat. Ez az egész helyzet meglehetősen kínos volt. Félszemmel kedvesemre pillantottam, ő piros arccal sütötte le szemeit. Remélem nem értette félre a dolgot…

Rögtön az jutott eszembe, hogy a tegnapi nap folyamán nem volt lehetőségem mesélni újdonsült kollégámnak az alakulóban lévő kapcsolatomról, így szerettem volna minél hamarabb pótolni ezt a hiányzó, de nagyon fontos információt. Éppen szólásra nyitottam volna ajkaimat, hogy bemutassam őket egymásnak, amikor Kihyun hirtelen felállt az ágyamról, kezeit ökölbe szorítva lépett fenyegetően közel az ajtóban ácsorgóhoz.

- Nem gondolod, hogy udvariatlanság csak így besétálni valaki lakásába? – tette fel neki ezt a kérdést meglehetősen nyugodt hangon, persze így is egyértelműen áthatotta szavait egy kis ellenszenv.

- Én… - sütötte le szemeit Hyungwon, egy alig hallható szusszanás közben engedte le karjait maga mellé. Megszeppentnek tűnt. Eközben én azon mesterkedtem, hogy valahogyan magamhoz tudjam venni az ágy végéhez kitámasztott mankókat. – Azt gondoltam, hogy Hyunwoo egyedül van, nem akartam fárasztani őt azzal, hogy elbicegjen az ajtóig és beengedjen. Ennek ellenére szeretnék bocsánatot kérni – hajtott fejet Kihyun előtt röviden.

- Nem kell aggódnod érte – kezdett bele egy még provokálóbb hangnemű mondatba a vörös szépség, de szerencsére sikerült elnyújtóznom a járássegítőimig, majd miután nehézkesen közelebb csúsztam, a mankó végével megnyomkodtam kedvesem csinos kis fenekét.

- Nincs semmi baj, oké? Elég lesz – nevettem el magam, miközben továbbra is igyekeztem magamra hívni a figyelmét az előző tevékenység folytatásával.

Nem is mondott semmit, csak összefont karokkal sétált vissza az ágyhoz, morcos tekintettel ült le. Egy pillanatra hitetlenkedve néztem rá, majd feltápászkodtam a mankók segítségével, megtettem a köztem és Hyungwon között lévő pár lépésnyi távolságot. Megköszöntem az ajándékot, ami egyébként egy doboz csokoládé volt, majd sietve távozott is a meglepetésvendégünk. Olyan furcsán viselkedett, miután meglátta Kihyunt… Bizonyára váratlanul érte a dolog, hogy akadt egy kis társaságom éppen.

- Hol is hagytuk abba? – húztam ajkaimat egy széles, kissé talán szemtelen mosolyra, miközben visszaheveredtem az előző helyemre, megpaskoltam magam mellett az ágyterítőt, hátha így a duzzogó mókust is rá tudom venni a folytatásra.

Igazából ma reggel én még a hatása alatt voltam a történteknek, ami érthetően elég negatívan hatott rám. Még sosem törtem el semmim ezelőtt. Ebből adódóan gondolni sem gondoltam ilyesmi huncutságokra, de amióta Kihyunom szép kezével olyan érzékien simogatott ágyéktájon, nagyon is megkívántam.

- Ott, hogy most szépen nyugton maradsz, és nem erőlteted a járkálást. Még csak tegnap rakták fel a gipszet – igazította is mázsás súlynak érződő lábamat egy párna tetejére. Eközben egyébként borzasztóan aranyos, szigorú tekintettel nézett. Nem lepődtem meg, hogy már nem volt hangulata játszani egy kicsit, így csak elkaptam csuklóját, magamhoz rántottam.

Készségesen hajtotta fejét mellkasomra, én pedig teljesen köré fontam karjaimat. Eszembe se jutott számon kérni őt a reakciója miatt, elvégre valamilyen szinten érthető volt, hogy Hyungwon viselkedése nem volt szimpatikus számára. Néhány percnyi csendespihenő után nyakát masszírozgatva gördült le mellém, halkan nevetve fordítottam felé fejemet.

- Mi az, elgémberedtél? – mosolyogtam rá őszinte szeretettel, egyszerűen csak olyan aranyos volt a panaszos tekintete.

- Csak egy kicsit – nyújtózott egy hatalmasat, egy jóleső sóhaj hagyta el ajkait, szemeit is lehunyta.

Őszintén? Valami felfoghatatlanul gyönyörű volt ebben a pillanatban, elámulva néztem rajta végig, szemeim pedig megakadtak enyhén felhúzódott pulóverén.

- Tényleg, szerelmem. Már nem szokott fájni? – kérdeztem lágy hangon, miközben teljes tenyeremet lapos hasára simítottam. Rögtön rám emelte tekintetét, egy kis mosollyal simogatta végig karomat.

- Csak minden egyes alkalommal, amikor „szerelmemnek” szólítasz, pillangókat érzek benne – vigyorodott el szendén, még a pofija is pirosasabb árnyalatot vett fel.

- Ennek nagyon örülök, de most komolyan kérdezem – kuncogtam halkan, játékosan megnyomkodva puha pocakját, miközben le sem vettem szemeimet arcáról. Olyan szeretettel nézett rám… Számomra ez mindent felülmúlt a világon.

- Minden rendben van. Amióta kicsit jobb lett az anyagi helyzetem, sokkal kiegyensúlyozottabban tudok enni, illetve vettem vitaminokat és gyógyteát. Talán már annyira stresszes sem szoktam lenni. Pedig a tegnapi nap egészen próbára tett – szusszant egy nagyot mondata végén, én pedig lassú, elnyújtott mozdulatokkal kezdtem simogatni hasát, oldalát, mellkasát. Szinte érezhető volt, hogy melyik pillanatban lazult el teljesen.

- Ha most nem lenne itt ez az akadályozó tényező, idecsókolnék – duruzsoltam füle mellett, mutatóujjammal pedig köldöke körül írtam le apró köröket.

Szavaimra nem válaszolt, csak a csiklandós érzésre összerezdülve kuncogta el magát. Ezt egy csendes, hosszú szemezés követte, majd lassan fogta meg még mindig hasán lévő kezemet, összefonta az ujjainkat. Egyszerűen csak imádtam ezeket a pillanatokat, amikor ilyen tisztán, nyugodtan szerettük egymást, még kimondott szavakra sem volt szükség.

Sajnos ezt az idilli pillanatot meg kellett szakítanom, mivel szükségem volt Kihyun segítségére ahhoz, hogy eljuthassak a fürdőszobába, ilyen rövid idő alatt nem szoktam hozzá a mankóval való közlekedéshez. Igazából, így gyakorlatilag mindent együtt kellett csinálnunk, tehát csak még közelebb kerültünk egymáshoz. Emiatt pedig valósággal mintha kivirult volna az én szépséges szerelmem, szóval nem is lehettem volna boldogabb, kis túlzással. Hiába volt jó hatással a kapcsolatunkra a gipsz, számomra elmondhatatlanul kényelmetlen volt.

Délután három óra körül, amikor éppen a nappaliban pihengettem a kanapén, a telefonomat nyomkodva, Mókus pedig a konyhában mosogatott, érkezett egy hívásom.

- Szia, Papa! – szóltam is bele a készülékbe. – Hogy haladtok?

- Fiam, Fabiano elkészült, kicserélte a régi csövet a fürdőszobában, a tömítésről is gondoskodott, viszont… – szusszant egy nagyot, mielőtt folytatta volna, a szemöldökeimet összevonva intettem Kihyunomnak, a kezét törölgetve sietett mellém.

- Valamit még javítani kell rajta? – vette át a telefont, arca egészen komoly volt.

- Nem tudjuk, drágám. Már csak az volt hátra, hogy megnyissuk a főcsapot, de… Nem is volt elzárva. Szóval… Gyakorlatilag nincs víz a rendszerben – ismertette az újabb problémát, hangja elég szomorúnak és tanácstalannak tűnt.

- Én… Elfelejtettem volna? – kapott a szájához, ijedt tekintetét látva kérdően néztem rá, egyik kezemet combjára vezettem. – Papa, az a helyzet, hogy nagyon el voltam maradva a számlákkal, és tegnapig kaptam haladékot. Teljesen kiment a fejemből – sóhajtott egy nagyot, lesütött szemekkel. Szemmel láthatóan megremegett a keze, amelyikben a telefonomat tartotta. Úgy hallottam, hogy a vonal túlvégén lévő mesterem nem igazán tudta, hogy erre mit kéne mondania.

- Bocsi – mormoltam halkan, gyengéden kifejtve ujjai közül a készüléket, majd a fülemhez emeltem. – Majd megoldjuk, oké? Írok egy üzenetet nemsoká – címeztem szavaimat Papának, aztán meg is szakítottam a hívást.

Egy apró szusszanással figyeltem szerelmem arcát, ahogy törökülésben ült mellettem, ölében lévő kezeit nézte, teljes csendben. Nem akartam őt kellemetlen helyzetbe hozni, de muszáj volt rákérdeznem. Olyan elkeseredettnek és bűntudatosnak tűnt.

- Kicsim, ki tudod fizetni, ha ma elmegyünk a bankba? – szólaltam meg lágy hangon néhány másodpercnyi csend után, gyengéden megfogva kezét, azt vártam, hogy rám emelje szépséges szemeit. Csak arra tudtam gondolni, hogy segíteni akarok neki. Legyen szó akármennyi pénzről.

- Tudomásom szerint igen. Egyszerűen csak kiment a fejemből, annyira káosz volt a tegnapi nap a csőtörés miatt, meg… - kezdett kicsit felhevültebben panaszkodni, amivel egy kis mosolyt csalt az arcomra, de ahogy félbehagyta a mondandóját, gyanakodva méregettem ismételten lesütött szemeit.

- Meg? – csíptem bele feszes combjába játékosan, halkan felkuncogva rándult össze, majd kipirosodva fordította el a fejét.

- Tegnap valami kegyetlenül másnapos voltam – nevette el magát kínjában, miközben beletúrt selymes hajába.

- Hogy micsoda? – vigyorodtam el, hitetlenkedő fejcsóválásom közben. Akkor nem csak a napközben ért megpróbáltatások miatt volt annyira gyűrött az arca…

- Hát… Ugye dolgozni voltam, aztán hajnali fél kettő körül egy vendég sem volt már, és Juannal fogyasztottunk egy kicsit a készletből, csak úgy – nevetett bele többször is, én pedig nem is tudtam hová tenni ezt az egészet.

- Szép, mondhatom. Nélkülem iszol? – szűkítettem össze a szemeimet, majd játékosan megcsikiztem derekát. – És hogy jutottál haza, édesszívem? Örülj, hogy nem esett bajod – vontam inkább a karjaimba.

- Elég büntetés számomra a másnap, még arra se volt lehetőségem, hogy kipihenjem magam a fürdőszoba miatt – sóhajtott egy nagyot, miközben szorosan bújt hozzám, puha ujjbegyeivel cirógatta alkaromat. – Hazasétáltam. Annyit elárulok, hogy nem az első alkalom volt – közölte velem ezt a tényt olyan ártatlan hangon, hogy nem is akartam hinni a füleimnek.

- Erre nem kéne ilyen büszkének lenni, Kihyunom – pusziltam hajába újra és újra, majd szélesen vigyorogva néztem le rá. Ezen mondatom után feltűnően piros lett az arca, inkább félre is pillantott. Egyszerre volt imádnivaló és lélegzetelállítóan szép is. – Mint egy kerek, piros alma – nyomtam egy nagy csókot pofijára egy mosoly kíséretében, miután megállapítottam, hogy mire hasonlított, majd elhúzódtam, hogy kézbe vehessem a telefonomat.

- Többször nem részegedek le – bújt vissza hozzám rögtön, arcát vállamhoz nyomva. – Legalább is nélküled – tette hozzá, amire helyeslően bólogatni kezdtem. Akkor lehet ám csak igazán hű a Vadócka névhez, ha különböző alkoholos italok hatása alatt áll…

Írtam egy üzenetet Papának, hogy be kéne vinniük az illetékest egy bankba, hogy tudja intézni a számlákat, és visszakapcsolják nála a víz- és áramszolgáltatást, addig én elleszek itthon egyedül, Csokival. Kicsit azt éreztem, hogy nem szívesen veti bele magát bármiféle ügyintézésbe, ha én nem vagyok mellette, de végül sikerült meggyőznöm őt azzal, hogy tanítóm itt nőtt fel a környéken, sokkal nagyobb segítségére lesz, mint én, ha nem lennék most ágynyugalomra ítélve.

Körülbelül másfél órát töltöttem egymagam, a szobámban heverésztem, a ma különösen lusta kölyökkutyussal a mellkasomon el is szundítottam egy rövid időre, hamarosan vissza is ért az én kis családom. Már egészen megszoktam Fabiano urat is. Szerencsére minden rendben ment, hosszadalmas folyamat volt, de sikerült bepótolni az elmaradt befizetéseket, így holnapra már vissza is kapcsolják a lakásban a létszükségletet nyújtó szolgáltatásokat. Még jó, hogy csak holnap, így arra kényszerült a kis mókusom, hogy nálunk töltse az estét.

Ez pedig nagyon gyorsan el is érkezett, mivel már kezdett későre járni. Ma egyébként is szabadnapos volt Kihyun, így nem kellett sietnünk a fürdéssel, vacsora után indultam meg mankóimmal a fürdőszoba felé. Én már beértem a helyiségbe, amikor kedvesem még összeszedett pár dolgot, amire szükség lehetett. Egy nagy szatyorral indult utánam, ekkor a konyhában mosogató Papa utána szólt.

- Aztán nehogy elhasználjátok az összes melegvizet! – emelte fel mutatóujját, játékos szigorral nézett ránk, Kihyun jóízű kacagással reagált erre.

Kicsit már fáradtan ácsorogtam ott a kellemesen meleg csempén, kíváncsian figyeltem, hogy miért ment ki még egyszer az én kis segítőm. Pár pillanaton belül egy székkel cipekedett befelé. Igaz, erre szükség lesz. Gondosan lehelyezte azt a zuhanykabin elé. Szeretetteljesen mosolyogtam rá, ahogy megigazította frufruját, majd amint ő ezt egy igazán bájos pillantással viszonozta, biccentettem neki az ajtó felé. Oda is lépkedett, hogy bezárja azt, addigra én már megpihentem a számomra behozott ülőalkalmatosságon.

- Ma még lehet sokáig fogok bénázni, de biztos hamar bele fogok jönni – kuncogott halkan, miközben egész egyszerűen elkezdett megszabadítani a felsőmtől, aztán a melegítőalsómtól is. Igazából, ezekben a pillanatokban nagyon boldog voltam.

- Nem baj, van időnk – simogattam meg derekát, arcán semmiféle szégyenlősséget nem láttam, ahogy megszabadultam az alsónadrágomtól, segített is benne.

- És most… – mondta elnyújtottan, miközben nekigyürkőzött a következő feladatnak.

A padlófűtésnek köszönhetően tényleg egyáltalán nem volt hideg a csempe, Kihyunom letérdelt a szék elé, majd sarkaira ült, egy folpack tekerccsel a kezében. Igen, mondta az orvos, hogy nem érheti víz a gipszet… Bár nem voltam biztos benne, hogy ez elegendő lesz a vízcseppek távoltartásához, de inkább nem szóltam bele. Olyan aranyos volt, ahogy teljesen rákoncentrálva tekerte be vele lábamat. Nagyon pontos, alapos volt, erről pedig eszembe jutott valami.

- Ha már szakmát akarsz váltani, nem gondolkodtál még valami gyorséttermi vonalon? Brutál jó csomagoló lennél – vigyorogtam rá, ő pedig egy hihetetlenül aranyos nevetéssel reagált.

- Marajd csendben – kuncogott még mindig, majd miután végzett, még egy zacskót is felhúzott a gipsz tetejére, jól megkötötte azt.

- Nagyon köszönöm, hogy ennyire vigyázol rám – mosolyogtam fel rá, amikor feltápászkodott a padlóról, derekát átölelve vontam magamhoz, arcomat mellkasához nyomva hunytam le szemeimet pár másodpercre, belélegeztem finom illatát.

Miután a hajamba puszilt, fel is segített a székről. Sokáig gondolkodtunk, hogyan is lehetne megoldani, rengeteget nevettünk, közben azért valamennyire neki is láttunk a fürdésemnek, bár Kihyun is egészen vizes lett, mire azt mondhattuk, hogy kész vagyok. Nem mondom, elképesztően jól esett, ahogy szép kezeivel simogatta a bőrömet.

Körülbelül húsz perc után már csak egy törölközőben ücsörögtem a széken, félig-meddig szárazon, segítőm addig feltörölte a padlót. Úgy nézett ki a fürdőszoba, mintha két rossz kisgyerek vizeskedett volna idebent. Amikor végzett, egy sejtelmes mosollyal néztem rá.

- És most jöhet nekem a műsor – haraptam be alsó ajkamat egy kicsit, félszemmel a zuhanykabinra pillantva, amire kedvesem egy látványos szemforgatással reagált.

- Ne már Hyunwoo – kuncogott halkan, miközben odalépett a mosdókagylóhoz, hogy az egyik takarításra használt rongyot kicsavarhassa. Meglepetten pislogtam rá.

- Talán… Szégyenlős vagy? – kérdeztem somolyogva, amire felém kapta a fejét, majd lassan megközelített engem.

- Én konzervatív családban nevelkedtem – közölte ezt tök komolyan, közben pedig bármiféle gátlást sem mutatva ült bele az ölembe, nyakamat átkarolva nézett egyenesen a szemeimbe. Egyszerűen csak… Kitört belőlem a nevetés.

- Vadócka meg a konzervatív neveltetés – csóváltam a fejem hitetlenkedve, de közben úgy éreztem, hogy felforr a vérem a közelségétől, a szívem majd’ kiugrott a helyéről, és olyan vonzalmat éreztem felé, hogy azt szavakba sem lehetne foglalni. Hirtelen meg is fogalmazódott bennem valami, ezt pedig tudatni is szerettem volna vele. – Imádom minden egyes porcikádat, így, ahogy vagy – mormoltam halkan, majd végre megtettem azt, amit már meg kellett volna.

Forrón csókoltam ajkaira, ő pedig rögtön bele is hümmögött, viszonozni kezdte. A némileg párás helyiséget körülbelül fél percen keresztül ajkaink cuppanásai töltötték be, arcomat tenyerei közé zárva mélyítette csókunkat, de mielőtt még többet akartunk volna, hirtelen húzódott el. Elködösült szemekkel mosolygott rám, majd feltápászkodott ölemből, mankóimat nyújtotta felém.

- Uram, most már fáradjon vissza a szobájába, kérem – tessékelt ki halkan kuncogva, én pedig szót is fogadtam neki. Egy ilyen finom csók után eszem ágában sem volt ellenkezni neki. Főleg, ha a szobában folytatjuk…

Ő már nagyon gyorsan elkészült, a szokásos pizsamájában lépett be hálószobám ajtaján, én egy szürke pólóban és egy bokszerben ücsörögtem az ágy szélén. Ápolóm hozta is a dobozt, amely az injekciókat tartalmazta. Előttem a szőnyegen ülve olvasta át a használati útmutatót, majd elő is vette a tűt.

- Még sosem csináltam ilyet – húzta a száját egy kicsit, miközben megpaskolta hasamat, ezzel utasítva, hogy húzzam fel a felsőmet.

- Csak csináld úgy, hogy ne fájjon – vigyorogtam rá úgy, hogy még a szemeim is mosolyogtak, majd a pólóm alját fogva vártam, hogy beadja a véralvadásgátlót.

- Hmm, de jó – hümmögött fel elnyújtottan jól megtapogatva, megcsapkodva hasizmomat, ami jelen pillanatban közel sem volt jó formában. Annyira megmosolyogtatott…

Az alkoholos fertőtlenítőt különösen hidegnek éreztem, ahogy a köldököm alá fújta, majd egy szó nélkül, ügyes, biztos kézzel beadta az injekciót. Egy kicsit csípett, ezért egy pillanatra felszisszentem, de egyáltalán nem volt kibírhatatlan, hálásan néztem le szerelmemre.

- Ne haragudj, próbáltam vigyázni – biggyesztette le alsó ajkát, majd miután megsimogatta az érintett területet, mindent visszapakolt a dobozába.

Este még átjött Papa, egész sokáig beszélgettünk, majdnem éjfél volt már, amikor végre nyugovóra tértünk. Én, életem értelme és természetesen Csoki.

Az elkövetkezendő egy hét már sokkal nyugodalmasabb volt, tényleg próbáltam a lehető legkevesebbet mozogni, Kihyun pedig mindig jött segíteni, bár egyszer sem tudott az az éjjel után nálunk aludni, mert sajnos mennie kellett dolgozni. Nagyon hiányoltam ám magam mellől. Hyungwon egyébként írt nekem üzenetet, így tudtam tisztázni a dolgot, kicsit homályosan fogalmaztam ugyan, de elmondtam neki, hogy a leendő párommal volt szerencséje megismerkedni a minap.

Elérkezett a péntek, vagyis az első kontroll napja. Mivel Papa volt egyeteme tudomást szerzett arról, hogy visszatért az Államokba, meg is hívták őt egy konferenciára. Nem akart egyedül hagyni, de nem nagyon volt más választása, én pedig nem is szerettem volna, ha miattam kihagy egy ilyen nagyszabású eseményt. Lehetősége lesz találkozni sok-sok régi barátjával, egykori tanítványaival. Így egyedül vágtam neki az útnak, ami a kórházba vezetett, hívtam magamnak egy taxit, a többit megoldottam egyedül. Egy hét alatt olyan gyakorlott lettem a mankóval való sétálásban, hogy talán még Papát is leelőztem volna egy rosszabb napján.

Reggel nyolckor már a múltkori folyosón ücsörögtem, az időpontom fél kilencre szólt, azonban az orvos is késett valamiért, illetve elég sokan várakoztak rajtam kívül. Én a falmentén húzódó széksor egyik szélén ültem, mellettem egy idős hölgy foglalt helyet, karja jutott olyan sorsa, mint az én lábam. Úgy éreztem, hogy borzalmasan lassan telnek a percek, így elővettem mobilomat, meg is nyitottam a Kihyunnal való beszélgetésünket. Gondoltam, már biztosan ébren lehet.

„Jó reggelt, gyönyörűm! <3” – küldtem is el neki, egy halvány mosollyal az arcomon vártam válaszát.

Az pedig szinte rögtön érkezett is, a szokásos mindennapi csevegésünkbe kezdtünk. Vagyis megválaszoltam az összes kérdését, amit minden reggel feltesz. Jól aludtam? Nem fájt a lábam ébredés után? Nem lilult be az esti injekció helye? Reggeliztem már?
Már éppen írni akartam neki, hogy valószínűleg el fog húzódni a vizsgálat, amikor érkezett tőle még egy üzenetem.

„Tudod, Hyunwoo… Azon gondolkodtam, milyen lesz majd, amikor megmutatod nekem, hogy mire vagy képes, amikor te vagy felül” – írta.

Ahogy párszor végigfutottam ezeken a sorokon és végre sikerült felfognom miről is beszél, tetőtől talpig libabőrös lettem. Pár másodpercig magam elé bámulva próbáltam kitalálni valami választ, amikor újabb üzenetet küldött.

„Már nagyon várom, hogy újra bennem legyél”

Ha az előző szavak láttán leesett az állam, akkor most egyenesen a padlót súrolta, néhány emelettel lejjebb. A szívem a torkomban dobogott, a testemet pedig kellemes forróság öntötte el. Ezt nem most kellene megbeszélnünk… Feszülten felszusszanva markoltam meg nadrágomat combomon, becsuktam szemeimet annak reményében, hogy nem lesz ebből baj.

„Istenem, Kihyun-ah… A kórház várójában vagyok éppen…” – gépeltem be, közben muszáj volt végignyalnom ajkaimon, úgy éreztem, hogy kiszáradt.

„Tudom ;)”