Egy pillanatra elbambultam, ahogy szemügyre vettem a Kihyun által hozott holmikat, de aztán sietve léptem kedvesem mögé, hogy levegyem róla esőáztatta szövetkabátját. Jaj, mikor hívhatom hivatalosan is a kedvesemnek... Kabátja alatt egy sötétkék kötöttpulcsit viselt, így mintha összeöltöztünk volna. Nagyon tetszett.

- Hoztam egy kis édességet én is, mondjuk azt inkább magunknak - nevetett halkan, miközben cipőiből is kibújt, az ajtó mellé helyezte azokat.

- Hát hogy hívnak te kis ennivaló rosszaság? - gügyögött Papa a nadrágszárát harapdáló kölyökkutyusnak, félre is rakta az éppen kezében lévő tálat, hogy karjaiba vehesse.

- Csoki - válaszolt is a gazdi egy széles mosollyal az arcán, miközben felvette a szatyrát az asztalról.

Ahogy én csak a kanapé mellett ácsorogva néztem végig ezeket a kis jeleneteket, hihetetlen melegséget éreztem a szívemben. Még mindig nagyon friss volt ez az egész költözés dolog, hiába sikerült egész hamar beilleszkednem, talán most igazán otthon éreztem magam. Ellágyult tekintettel, szótlanul figyeltem Kihyunt, ahogy az ülőalkalmatosságra leülve, kibiggyesztett szájjal pakolta ki a legfelül lévő pizsamáját.

- Vizes lett - emelte fel a nedves foltokkal tarkított pulóverét, segítségkérő szemekkel nézett rám.

- Gyere, babám - biccentettem a fürdőszoba felé, a beceneven jót mosolyogva, Papa el is nevette magát egy kicsit.

Mielőtt elindultunk volna, átnézte, hogy mennyire ázott meg a többi ruhája, aztán együtt besétáltunk az említett helyiségbe. Gondosan kiterítettem a pizsamáját a törölközőszárítóra, ami már jó meleget árasztott magából, Kihyun még igazított rajta, hogy biztosan ne csússzanak le a csövekről, eközben nem láttam akadályát annak, hogy kicsit kimutassam felé az érzéseimet, ha már kettesben maradtunk.

- Annyira hiányoztál. Egész nap te jártál a fejemben - mormoltam halkan fülébe, miután gyengéden átkaroltam derekát hátulról, karjaimba zártam.

- Vajon miért... - kuncogott halkan, kezecskéit pedig az én karjaimra simította, ölelésembe simulva döntötte fejét vállamnak. Úgy tűnt, mintha zavarba hoztam volna a szavaimmal. Aranyos volt.

- És csak azt akarom mondani, hogy nagyon boldoggá teszel azzal, hogy itt vagy velünk - tettem hozzá egy nagy mosollyal az arcomon, majd arcára nyomtam egy apró csókot.

Bár én még szívesen maradtam volna, a vörös szépség már el is indult az ajtó felé, így én is követtem őt. Egyébként is sok dolgom volt még, de legalább lett egy segédem is. Kihyunnal együtt láttunk neki a halloween-i díszek felfüggesztésének, körülbelül negyed órába telt, mire végeztünk mindennel, utoljára a pókháló-matricák kerültek fel az ajtó kinti oldalára. Mivel már nem volt több teendőnk, csak várni a jelmezes gyerkőcöket, mind leültünk a kanapéra, kis vendégünk foglalt helyet középen, bár Csoki ezután szinte megállás nélkül ingázott mindhármunk öle között. A tévében Hotel Transylvania ment, így Papa néhány percre még visszatért a konyhába, karamellás pattogatott kukoricát készíteni, az egész lakást betöltötte finom illata. Mivel az ördögjelmezbe bújt vakarcs kezdett túlságosan hűen viselkedni az öltözetéhez, Kihyun kénytelen volt felkelni mellőlem.

- Csoki, könyörgöm, ne hozz rám szégyent! - ráncolta szemöldökeit, így szidta le az éppen az egyik díszpárna csücskét rágcsáló kiskutyát, majd a szatyorhoz sietett.

- Úgy tűnik, jól érzi magát - nevettem fel, karjaimba véve a szőrgombócot, alaposan megvakargattam pocakját, hátha ezzel lefoglalom, de egy kölyökkutyáról volt szó. Csak még virgoncabb lett. Morgott is egy kicsit, ahogy próbálta rágókának használni a kézfejemet.

- Na, most már elég lesz - vette át tőlem a gazdi, visszaült középre, maga mellé helyezte, és egy valódi rágókát tett le elé, természetesen rögtön rá is kapott. - Ezzel ellesz egy darabig. Ne haragudj, reméltem, hogy nem fog ennyire felpörögni, de tudod milyen, amikor meglát téged - nézett rám bocsánatkérő szemekkel.

- Nincs semmi baj. Imádom ezt a vakarcsot - nevettem el magam felhőtlenül.

Ha ő nem lenne, talán soha nem is ismerhettelek volna meg téged. Persze, ezt már csak magamban tettem hozzá, egyszerűen nem éreztem helyén valónak, ha Papa füle hallatára udvarolok az én Kihyunomnak. Hamarosan tanítómesterem is visszatért, a hatalmas adag popcorn pedig vendégünk ölébe került, így mindhárman kényelmesen elértük a rágcsálnivalót. Igazából, nagyon szórakoztató volt a film, sokat nevettünk már rögtön az első húsz percben is, teljesen rá voltam koncentrálva a képernyőre, amikor a mellettem ülő szerelmem helyezkedett egy kicsit, felőlem lévő kezét pedig a combomra csúsztatta. Basszus... Rögtön pillangókat éreztem a gyomromban, érintése egyenesen forrónak, égetőnek hatott. Ettől a pillanattól kezdve már sokkal nehezebb volt odafigyelnem, félszemmel újra és újra Kihyunra pillantottam. Ő nem nézett rám, a pattogatott kukoricát ropogtatta, a következő pillanatban el is húzta kezét, és ekkor jöttem rá, hogy mi is történt igazából. Egyből fülig ért a szája...

- Te most beletörölted a ragacsos ujjaidat a nadrágomba? Mint egy ovis? - kértem számon úgy, hogy már alig bírtam visszatartani a nevetést, és bármelyik másodpercben készenálltam rá, hogy csikitámadást indítsak ellene.

- Oh, észre sem vettem - vette fel velem a szemkontaktust, olyan arcot vágott, mintha ezt komolyan gondolta volna, de aztán játékos somolygással hajolt közel.
Nem tudtam mire készül, így eléggé meglepett, ahogy arcélemre csókolt, majd gyengéden meg is harapott. Egy frusztrált szusszanással néztem, hogy kényelmesen visszasüllyedt a kanapéba, majd csak újabb falatokért nyúlva figyelte tovább a mesét.

- Mennyivel jobb ezt hallani, mint hogy vitatkoztok - szólalt meg a hosszú ideje csendben ücsörgő tanítóm. Hát igen. Furcsálltam is, hogy ennyire nyíltan játszadozott velem.

Akartam válaszolni erre, de nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Lényegében nem én okoztam egyik vitánkat sem, hiába mindig az én tarkómon csattantak az ütések. De nem is bántam. A lényeg, hogy minden rendben legyen köztünk.

- Na megyek, ezt jobb, ha letörlöm - nevettem el magam feltápászkodva a kanapéról, hitetlenkedő fejcsóválás közben figyeltem az elegáns nadrágomon díszelgő karamellás, sós ujjlenyomatokat.

- Most úgyis pont reklám van - mosolygott Papa, én pedig ráérősen sétáltam a fürdőszobába.

Gondoltam, ha már itt vagyok, elvégzem a szükségleteimet is, már éppen csak kezet mostam, amikor kinyílt a helyiség ajtaja, azon pedig az én mókusom lépett be. Kissé lefagytam, ahogy valóságosan tüzes tekintettel csukta be maga mögött a nyílászárót, le sem vette rólam csillogó szemeit. Már ennyiből meg tudtam állapítani, hogy valami huncutságra készült.

- Mi az? - vigyorodtam el a törölközőt magamhoz véve, alsó ajkát beharapva, lassan közelített meg.

- Sietnünk kell, mert csak tíz perces a reklám - karolta át nyakamat úgy, hogy ragadós kezecskéi ne érjenek hozzá semmihez, majd lábujjhegyre állva kezdte nagy hévvel csókolni arcélemet.

Az igen. Már megállapítottam csupán két nappal ezelőtt, hogy nagyon heves tud lenni, de mégis meglepetésként ért ez az egész szituáció. Bizonyára a reggeli csókcsatánk volt az oka annak, hogy ennyire megkívánt, borzasztóan megmosolyogtatott, hogy még az estét sem lett volna hajlandó kivárni, ugyanakkor érdekelte annyira a tévéműsor, hogy csak és kizárólag reklám alatt kellett volna kezdenem vele valamit. Egy elvarázsolt, de leginkább lenyűgözött mosollyal az arcomon fogtam rá derekára, a mosdókagyló pultjához nyomva őt, miközben feltettem magamban egy költői kérdést. Lehet valakit ennél is jobban imádni?

- Mit szólnál hozzá, ha inkább estére hagynánk a dolgot? - vetettem fel a számomra kedvezőbb ötletet, de közben azért készségesen faltam bőrét nyakán, testemmel pedig annyira hozzásimultam, ahogy csak tudtam.

Nem is válaszolt szavakkal, csak egy mély, elképesztően forró csókkal hallgattatott el, én pedig kezdtem átvenni tőle ezt a hirtelen előtörő szexuális frusztrációt. Kételkedtem benne, hogy csendben tudna maradni, Papának pedig úgyis egyértelmű lenne, hogy mi folyik idebent, úgyhogy nem akartam egyikünket sem kínos helyzetbe hozni a spontán együttlétünkkel. Ezt mondta az agyam, de a testem közben másképp cselekedett, miközben ezen agyaltam, már felültettem Kihyunt a pultra, kezeim pedig nadrágjának a gombjánál tevékenykedtek.

- Hyunwoo... - suttogta ajkaimra egy halk pihegést követően, miután félbehagytuk csókunkat, összedöntöttük homlokunkat. Elvette az eszemet teljesen...

Már éppen rászántam volna magam, hogy leállítsam, mielőtt történik valami meggondolatlan, amikor odakintről kopogás hallatszott, ezzel teljesen kizökkentünk. Hát igen, az elkövetkező órákban lesz egy kis jövés-menés.

- Talán tényleg nem most kéne... - szusszant fel piros arccal, én pedig rögtön lesegítettem őt, egy nagy levegővétel után csókoltam homlokára.

- Imádom, amikor ilyen türelmetlen és telhetetlen vagy - jelent meg arcomon egy széles mosoly, majd miközben ő hátat fordított nekem, hogy megmossa végre kezeit, addig én visszagomboltam nadrágját.

- Menjünk, nézzük meg ki érkezett - terelte inkább a témát, de arca nem tűnt morcosnak vagy sértődöttnek, amiért végül mégsem történt semmi.

Tenyeremet derekára simítva sétáltam mellette, amint kiléptünk a nappaliba, megtorpantam. Arra számítottam, hogy éppen egy lepedőbe burkolt szellem-kisgyerek műsorozik Papának az ajtóban ácsorogva pár szem cukorkáért, de nem ez volt a helyzet. Egy számomra ismerős, dús, sötét hajú öltönyös öregúr érkezett, tanítóm pedig éppen behívta őt.

- Áh, fiúk, bemutatom nektek Fabiano Laurit, egy barátomat - szólított is meg rögtön minket Papa, én persze rögtön megismertem az olasz fickót a melegbárból. Kihyunnak is biztosan leesett a dolog, hisz neki is meséltünk már róla, alig bírta ki, hogy ne kuncogjon.

Kezet is fogtunk az erős akcentussal rendelkező úriemberrel, majd én és a kedvesem visszaültünk Csoki mellé a kanapéra, Fabiano a fotelben foglalt helyet, Papa pedig a konyhában szorgoskodott, hogy megkínálhassa az újonnan érkezőt valami finomsággal, de közben csak ők ketten folytattak párbeszédet. Még sosem láttam az én tanítómesteremet ennyire zavarban lenni.

- Hát ez nagyon aranyos - suttogta a fülem mellett Kihyun, ahogy a vállát átkarolva húztam magamhoz közel, kuncogva figyelte hol Papát, hol az úriembert.

- Edwin drága, kérhetnék egy pohár vizet? - szólalt meg Fabiano néhány másodpercnyi csend után.

- Micsoda? - igyekezte visszatartani jóízű nevetését az én édesem csak nekem címezve viszonylag halk szavait, ami a társalgás és a tévé hangjának köszönhetően elveszett a háttérzajban. - Papa neve Edwin? Pedig ránézésre inkább egy Walternek tűnt nekem - motyogott a fülembe, ez pedig annyira komikus hatást keltett, hogy már én sem bírtam ki nevetés nélkül.

- A második neve még jobb, előtte sosem hallottam még ilyet - tartottam egy kis hatásszünetet, fejemet Kihyun felé fordítottam, hogy láthassam majd a reakcióját - Milton.

Annyira elképesztően imádnivaló volt, ahogy hangtalanul elnevette magát, nem bírtam ki, hogy ne nyomjak halántékára egy nagy, cuppanós csókot. Papa persze rögtön rólunk kezdett beszélni, de nem is bántam. Sőt, büszkeséggel töltött el, hogy most is a karjaimban volt az a bizonyos szóban forgó „angyal". Szerintem... Nagyon jól esett a vörös szépségnek is, hogy a „pótapukája" ilyen csodálattal beszélt róla, hiába alig ismerik még egymást. Egészen meghatottnak tűnt az arca.

A késődélután további része kellemes légkörben telt el, Fabiano úr igazán szórakoztató társaságnak bizonyult, sokat nevettünk, illetve a lakóépület egyetlen kisgyerkőcét is megajándékozhattuk jó sok édességgel. Sajnos az időjárás miatt nem engedték a szülei, hogy a házon kívül menjen cukrot gyűjteni, így mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy kicsit boldogabban teljen számára is ez az ünnepnap. Az európai vendég este nyolc után távozott, így utána tudtunk csak vacsorázni, mire összepakoltunk, leszedtük a díszeket, már kilenc óra is elmúlt. Először Kihyun ment el zuhanyozni, addig én a szobámban, az ágyon heverészve vártam őt, Csoki pedig mellettem összekuporodva rágcsált egy gumicsontot.

- De jól átmelegedett a pizsim - kezdte ezzel rögtön, ahogy benyitott, nekem pedig ugyanaz volt a gondolatom, mint mindig, borzasztóan ölelnivalónak tűnt.

- Bújj be a takaró alá, mindjárt jövök én is - simogattam meg hátacskáját, ahogy elhaladtam mellette, majd siettem is a fürdőbe.

Ugye még mára volt egy tervünk... És ahogy csak belegondoltam, egyre türelmetlenebb lettem én is, így villámsebességgel elvégeztem az esti rutinomat, végül csak egy fekete bokszert viselve tértem vissza a hálószobámba. A kép, ami a szemeim elé tárult, nagyon idilli és aranyos volt, azonban el is gondolkodtam. Mi lesz addig Csokival, amíg mi... Ágyba bújunk?

- Milyen nyugodt lett. Úgy szeretem - suttogta a hátán fekvő gazdi egy nagy mosollyal, akinek mellkasán feküdt kutyusa, nagy, kölyökkutya szemei pedig majd' leragadtak.

- Nem lesz már éhes? Vagy nem kell levinni? - beszéltem én is halkabban, a nemleges választ jelentő fejcsóválás után leoltottam a villanyt, majd óvatosan heveredtem le a helyemre. Ha elalszik, akkor nem lesz gond.

Csend ült közénk, csak Csoki bundájának a susogása hallatszott, ahogy gazdája simogatta hátát. Attól tartottam, hogy ma nem fognak beteljesülni a vágyaink, már inkább rá sem kérdeztem, csak én is bebújtam a takaró alá, a lehető legközelebb bújtam szerelmemhez. Talán ő el sem tudja képzelni, hogy mekkora boldogság nekem az, hogy itt fekszik mellettem.

Mélyen elmerengtem azon, hogy mennyi minden történt közöttünk ilyen rövid idő alatt, és azon, hogy az én szándékaim felé nagyon is komolyak. Eddig eszembe sem jutott, de most szinte arcba csapott a valóság. Én csak ideiglenesen költöztem Bostonba... Mi lesz, ha ez idő alatt nem tudjuk megszilárdítani, hivatalossá tenni a kapcsolatunkat? Ebben a pillanatban el is határoztam, hogy annyi emléket akarok vele készíteni, amennyit csak lehet, megadni neki mindent.

- Neked mi az álmod? - szólaltam meg a hosszú csend után, a plafonra vetülő, ablakon beszűrődő holdfényt bámulva. Legyen akármi, eldöntöttem, hogy megvalósítom.

Egyértelműen meglepődött hirtelen kérdésemre, néhány másodpercig nem is mondott semmit, majd szusszant egy nagyot.

- Az álmom? - hallatta félénk hangját. Szegénykém már biztosan régen lemondott róla, ha volt is neki valaha, amennyi szörnyűségen keresztül kellett mennie.

- Igen - erősítettem meg, majd csak türelmesen vártam.

- Nem tudom. Talán az, hogy ne az legyek, aki most vagyok - sóhajtott fel fájdalommal a hangjában.

Vajon... Ezt hogyan értette? Igyekeztem elhitetni magammal, hogy csak a munkája miatt mondja ezt, de a szívem mélyén nagyon is fájtak a szavai. Az, aki ő most, nekem a boldogságom forrása. És ő nem akar az lenni? Persze, biztosan nem erre gondolt szavaival... Hirtelen nem is tudtam mit mondani, bár nagyon szerettem volna, de ismételten ő szólalt meg.

- Nekem is lehet egy kérdésem? - remegett meg hangja, de ezzel ellentétben nem tűnt bizonytalannak. Inkább... Rémültnek?

- Persze - suttogtam kissé lesújtottan, bármennyire is próbáltam nem túlreagálni.

- Tudsz feltétel nélkül szeretni? Történjen bármi is? - ragadta meg kezemet a sötétben, kétségbeesetten megszorongatva azt.