- Juan, ne már - szólt rá Kihyun rögtön, csípőre tett kezekkel, így nekem időm se volt reagálni a kérlelésére. Milyen aranyos fejet vágott... Elég egyértelmű volt, hogy nem most akart először kibújni a munka alól latinos barátunk.

- De én csak jót akarok neked, hogy ne legyél egyedül, énekes madárka - kezdett el most már a mellettem állóhoz beszélni, eltúlzott kézmozdulatokkal. Én pedig csak jót mosolyogtam a megszólításon. Énekes madárka. Ez tetszik.

- Egyébként benne vagyok. Azt nem mondom, hogy úgy fogok dolgozni, mint aki teljes állásban ezt csinálja, de szívesen itt maradok támogatásnak, amíg tartod a frontot - karoltam át Vadócka vállát, amire ő is elmosolyodott.

- Örök hála, testvérem! - csatlakozott bele az ölelésbe Juan is, majd visszasietett a pult mögé, mielőtt a főnök rászólt volna.

Nem is engedtem el Kihyunt, gondoltam bekísérem az öltözőbe, éppen megint elindultunk volna, amikor ezúttal most a főnök lépett oda hozzánk, arcán egy nagy vigyorral.

- 45 dollár borravaló az elődás után - legyezgette az előadóművészem hegyes nózija előtt a kissé gyűrött bankjegyeket egy büszke mosollyal. - Ki gondolta volna, hogy ez is kelendőbb lesz, mint a tested - nevetett fel, amire már megint kezdtem ráncolni a szemöldökeimet. Ha tudná, hogy nekem például mennyit ért az a gyönyörű test... Automatikus reakcióként szorosabban magamhoz is húztam Kihyunt.

- Kérem a részemet - szólalt meg egy látványos szemforgatás után, teljesen komoly arccal, kitartotta a tenyerét is. Úgy csinált a főnök, mintha a kezeihez lett volna ragasztva az a pénz, annyira nehezére esett elkezdeni kiszámolni, hogy mennyi is illeti Kihyunt. Amikor megláttam, hogy még a negyedét sem szándékozza átadni neki, azt már nem hagyhattam szó nélkül.

- Adja neki az egészet - morrantam fel, amire persze Vadócka rögtön nyugtatóan kezdte simogatni a mellkasomat.

- Idehozod a táskámat és a kabátomat, hyung? - szólt hozzám halkan, felnézve rám. Jó, természetesen megértettem, hogy nem akar balhét, így beletörődően sóhajtva vettem át tőle az öltöző kulcsait, majd elindultam a folyosón.

Fél perc volt az egész, szinte futólépésben indultam visszafelé, de meg is torpantam egy kicsit. Már addigra valószínűleg megbeszélték a pénzügyeket, éppen belehajtogatta a papírpénzt a zsebébe, a főnök pedig egy hangosabb „mehetsz a dolgodra" kijelentés közben rácsapott a fenekére. Egyértelmű volt, hogy ez nem olyan jellegű érintés volt, hisz alkalmazottja bármiféle hezitálás nélkül, szúrós szemekkel nézve, ököllel ütött rá kopaszodó fejtetőjére, majd a fejét csóválva tette meg azt a pár lépés távolságot, ami közöttünk volt. Egy nagy sóhajjal igyekeztem nem túlreagálni, inkább felsegítettem a kicsikémre a szövetkabátját, a táskáját én akartam vinni, de nem hagyta, így én sem erősködtem tovább.

- Nagyon nem bírom a főnöködet - mormoltam halkan az orrom alatt, ahogy már a hűvös esti utcán sétáltunk a lakása felé.

- Hát... Van egy elég kibírhatatlan stílusa, de én már megtanultam, hogy hogyan kell őt kezelni. Azt hiszem, ezt már múltkor is említettem - nevetett halkan, miközben felőlem lévő kezével beférkőzött a zsebembe, hogy újra összekulcsolhassuk az ujjainkat. Éreztem, hogy félszemmel folyton engem bámult, mintha várt volna tőlem valamit.

- Egyébként, ha tudtam volna, hogy ma egy csodálatos koncertben lesz részem, inkább egy nagy csokor virágot hoztam volna neked pénz helyett - mosolyodtam el szélesen, de persze ezt csak úgy mondtam. Természetesen nem terveztem megtartani a százdollárost. Neki talán létszükséglet, nekünk nem.

- Egy újabb öltáncra számítottál? - kuncogott fel szabad kezével hajába túrva, így igazítva azt, mivel a felerősödő szél összeborzolta a puha tincseket.

- Hát igen, de abszolút nem csalódtam. Imádtam minden pillanatát az előadásnak - szorongattam meg kezecskéjét a bélelt zsebem melegében, majd halkan dúdolgatni kezdtem a dalt.

- Nagyon-nagyon sokat jelent nekem, hogy ezt mondod. Hosszú idő után először éreztem magam felhőtlenül boldognak - sóhajtott ábrándosan, majd csillogó szemekkel mosolyogva nézte a szokásos, kivilágított felhőkarcolókat.

Szavai egészen elgondolkodtattak. Sok hibát elkövettem már, pedig nem régóta ismerjük egymást, de nem számítottam rá, hogy egyszer sem volt velem felhőtlenül boldog. Mindegy is. Bizonyára oka volt rá. Az agyalásom és túlgondolásom miatt teljesen el is csendesedtem úgy, hogy én észre sem vettem, csak akkor zökkentem ki, amikor Kihyun hirtelen megállt.

- A túloldalon van egy éjjel-nappali. Nem vagy éhes vagy szomjas? - kérdezte felfoghatatlanul aranyos hangon, miközben nagy szemekkel nézett rám. Hmm... Talán direkt van ez az időhúzás? Mert elég egyértelműen arra utalt még a bárban, hogy ha hazakísértem, kijavítjuk az egy héttel ezelőtti hibáinkat. Én pedig úgy egyébként borzalmasan kívántam őt. Főleg az ajkait, miután a dal szövegén keresztül felajánlotta nekem.

- Nem, megvagyok. És te szeretnél venni valamit? - mosolyogtam rá, bár... Önzőnek hangozhat, de nemleges válaszban reménykedtem.

- Egy kis édességet lehet - biggyesztette le az alsó ajkát, amire egy pillanat alatt elillantak a türelmetlenkedő gondolataim.

- Megveszem neked az összes csokit, ha kell - öleltem át hirtelen, jó erősen megszorítva őt, egyszerűen csak agressziót váltott ki belőlem az aranyossága.

Igazából nagyon is szórakoztató volt együtt vásárolni vele. Nem időztünk el sokáig, de végül két tábla csokoládéval, egy csomag gumicukorral, mályvacukorral, illetve egy nekem szánt dobozos sörrel indultunk tovább utunkon. Ma szerintem megtörténhet. Ma biztosan nála fogom tölteni az éjjelt.

Mivel szatyrot nem hoztunk magunkkal, venni sem vettünk, a megvásárolt termékek lehetetlenné tették, hogy egymás kezét fogva sétáljunk tovább, jól át is fagytak az ujjaim, mire odaértünk a már egészen jól ismert lakóépület elé. Közös erővel ütöttük be a kódot, amit valamennyire így ezúttal én is megjegyezhettem, majd halkan nevetgélve lépcsőztünk fel a harmadikra.

- Csoki biztosan megint elaludt - suttogta egy nagy mosollyal, majd be is nézett a hálószobába, sejtése be is igazolódott. Pont úgy szunyókált az ágy közepén összekuporodva, mint egy héttel ezelőtt. Pedig az ágyra most lehet nekünk lesz szükségünk.

A kabátomat levéve lépkedtem el a fogasig, ott pedig rápillantottam a termosztátra. Egy nagy mosoly fagyott az arcomra, ahogy megláttam, hogy feljebb tekerte a fűtést. Annyira örültem, hogy az én anyagi támogatásomnak köszönhetően már ezt is megengedhette magának.

- Annyira büszkévé tettél. Még mindig nem találok szavakat, ha visszagondolok rád. Énekes madaram - ültem le a kanapéra egy szórakozott, kissé talán szerelmes mosollyal, miután megszabadultam cipőimtől, közben le sem vettem a szemeimet a konyhában szorgoskodó Kihyunról.

- De jó, hogy kitalálta ezt a szöveget Juan - nevette el magát nekem háttal állva. Fogalmam sem volt, hogy min ügyködött, de már alig vártam, hogy ideüljön mellém.

- Nekem tetszik - vigyorodtam el, aztán kíváncsi tekintettel figyeltem, ahogy egy tálcával indult el felém.

Azon volt még két tányér, összetörte a csokikat kockákra, ízlésesen elrendezte a mályvacukrokat is, kis gumimaci halmokkal szegélyezte ezeket, illetve a tálcán helyet kapott még az én söröm is. Hát persze, hogy csak még jobban imádom, ha ilyeneket csinál... Még ki sem voltak olvadva az ujjacskái, az arca is piros volt a csípős hidegtől, de ő már pillanatok alatt összeállított nekünk egy ilyen terítéket. Elvarázsol.

- Jó étvágyat - helyezte a nassolnivalókat a kávézóasztalra, lehuppant mellém, rögtön elvett több gumicukrot is, egyszerre vette be mindet a szájába, miután azt lenyelte, lassan harapott bele egy mályvacukorba. Én pedig teljesen rákoncentráltam erre. Jézusom... Az ajkai pont olyan puhának tűntek, mint ez a jellegzetes állagú édesség.

- Kihyun-ah... - szusszantam fel, ahogy pedig lassan nyammogva felém kapta a fejét, minden bátortalanságom eltűnt.

- Igen? - nyelt egy nagyot, hatalmas, kíváncsi szemekkel bámult rám.

Egy nagy mosollyal az arcomon paskoltam meg combjaimat, ezzel arra utalva, hogy igazán helyet foglalhatna az ölemben. Szemmel láthatóan megilletődött egy kicsit, de aztán még a mályvacukor édes utóízét ízlelgetve kapaszkodott meg vállaimban, miután feltérdelt a kanapéra, szégyenlősen elvigyorodott. Áthelyezte egyik térdét a combom túloldalára, majd kezeit lesimítva mellkasomra ült bele az ölembe. Ah... Rögtön eszembe jutott az öltánca.

Amikor a színpadon volt, teljesen elvarázsolt az egész lénye, és bár leginkább a zenére figyeltem, egy pillanatra megakadtak a szemeim a szűk nadrágja által kiemelt vonalain. Nagyon kívánatosak voltak a combjai... Kicsit el is gondolkodtam, lágyan cirógattam ujjbegyeimmel az említett testrészt, miközben lefelé bámultam rajta. Biztosan kicsit furcsán nézett rám, de ez engem egyáltalán nem zavart.

- Hmm, mi az? - kuncogta halkan, karjait maga mellé engedve. Ebben a hangulatos félhomályban is egyértelműen látszódott, hogy belepirult abba, ahogy méregettem őt odalent, de közben meg az arcára volt írva minden. Baromi hízelgőnek találhatta, hogy le sem tudtam venni róla a szemeimet.

- Csak... - haraptam be alsó ajkamat, felpillantva szemeibe, majd egy mély levegővétellel hajoltam hófehér nyakához, forrón leheltem bőrére, aztán egy lassú, elhúzott, halkan cuppanó csókot nyomtam oda, ahonnan azok a csodás hangok kijöttek egy órával ezelőtt - Beleszerettem a hangodba - sóhajtottam fel, derekára fogva húztam végig nyelvem hegyét az előbb csókkal hintett területen, amire annyira összerezdült, hogy még halkan fel is nyüszített. Hát... Egyébként nem csak ő lepődött meg. De nem tehettem róla, ezt hozta ki belőlem.

- Hyunwoo, mit csinálsz? - nevetett fel, közben pedig újra megborzongott, a nyakát behúzva hajolt el tőlem, úgy tűnt, hogy látványosan kerüli a szemkontaktust. Milyen kis szégyenlős lett hirtelen.

Nem tudtam szavakkal válaszolni, csak egy ártatlan, széles mosollyal az arcomon néztem arcát egészen addig, amíg felhívtam magamra a figyelmét. Én meg akartam őt csókolni. Mivel egyikünk sem mondott semmit, meghitt szemezésbe kezdtünk, karjait lazán fonta nyakam köré. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy kellemes melegség járta át a szívemet, a testemet, és mintha Kihyun is várt volna valamire. Már nem akartam tovább húzni az időt, ajkaimat benedvesítve fogtam gyengéden állára, lassan, a szemeimet lehunyva közelítettem meg száját. A világért sem akartam megijeszteni őt, vagy a beleegyezése nélkül megtenni, így közvetlenül az érintkezés pillanata előtt megálltam. Felért egy kínzással, ahogy forró csókra előkészített ajkaimon éreztem minden apró szusszanását, de... Kibírtam. Pedig mintha az idő is megállt volna legnagyobb kívánságom beteljesülése előtt.

- Szerintem most megyek és... Lezuhanyozok - húzódott el félénken, piros arccal tápászkodott fel az ölemből. Szerencsére egy kis halvány mosoly is játszott szája sarkán, így nem éreztem magam kellemetlenül, hiába utasította vissza a közeledésemet.

- Rendben, Kihyun-ah. Biztosan fárasztó napod volt - bólintottam jókedvűen, miközben kényelmesen belesüllyedtem a kanapéba, kigomboltam ingem felső gombját.

Őszintén? Olyan megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem felé, amióta láttam őt fellépni, hogy már attól baromira kimelegedtem, hogy pár másodperc erejéig neki estem a nyakának. Egy ábrándos mosollyal az arcomon néztem alakját, ahogy besétált a fürdőszobába, majd csak a szemeimet lecsukva hallgattam a víz csobogásának hangját, ahogy a kicsikém fürdött. Jaj, mit meg nem adtam volna azért, hogy teljesen az enyém lehessen... Éppen ezen gondolkodtam, amikor egészen rövid idő elteltével kinyílt a helyiség ajtaja, egy nagyon kényelmesnek és melegnek tűnő pizsamában volt, kicsit nedves tincseit törölgette törölközőjével.

- Gyors voltál - vigyorodtam el. Nagyon ölelnivalónak tűnt.

- Siettem. Te is menj nyugodtan, addig megágyazok, oké? - mosolyodott el, én pedig vele együtt be is tértem a hangulatos fürdőszobába.

Mindent megmutatott, hogy mi hol található, adott nekem egy tiszta törölközőt is, aztán halkan kuncogva hagyott magamra. Most még kuncogott valamin - legyen az akármi is -, de ha meglát majd csak alsónadrágban, biztosan nagyon szégyenlős lesz. Sajnos elég spontán lett a mai estéből pizsiparti, öltönynadrágban és ingben nyilván nem akartam aludni, így nem maradt más megoldás.

Idebent kicsit hűvös volt, így én is nagyon gyorsan elintéztem a tisztálkodást, majd egy felszabadult sóhajjal léptem ki a nappaliba, de rögtön meg is torpantam. A kanapét ágyazta meg nekem? Azt hittem, hogy teljesen együtt fogjuk tölteni az estét.

- Lassan éjfél. Holnap korán kell kelned, igaz? - kapta fel a fejét Kihyun az igényesen elrendezett takaró tetején ülve, a nassolnivalókból úgy falatozgatva, mintha egy télire gyűjtögető mókus lett volna.

- Hát... Annyira nem. Hét órakor elég lesz - mosolyogtak még a szemeim is, ahogy elkezdtem őt megközelíteni, egy nagyot nyelve nézett rajtam végig. Kicsit sem volt feltűnő...

- Hm, akkor beleférne még, hogy megnézzünk egy filmet, de az az igazság, hogy nagyon fáradt vagyok - biggyesztette le alsó ajkát, karjait nyújtotta felém. Oh. Egy ölelést szeretne? Akkor nem fogom elengedni őt, és kénytelen lesz mellettem álomra hajtania a fejét.

- Sokat gyakoroltál az előadás előtt? - kérdeztem rá csak úgy, miközben készségesen leültem én is a takaróra, magammal húzva dőltem el vele a meglepően jó minőségűnek tűnő párnára. Talán nem lesz itt olyan kényelmetlen.

- Igen, meg előtte ki kellett takarítanom az egész helyet. Sokszor azt érzem, hogy a főnök kihasznál engem - sóhajtott fel, de mintha kicsit megremegett volna a hangja, amikor viszonozta szoros ölelésemet, tenyereit csupasz hátamra simítva. Jól el is kezdett cirógatni, én meg persze hogy tetőtől talpig libabőrös lettem.

- Akkor pihenjünk, amennyit csak lehet. Nagyon köszönöm, hogy itt tölthetem az estét - pusziltam vállára bármiféle különösebb ok nélkül.

Úgy tűnt, hogy már félig el is aludt, legalábbis szuszogása alapján úgy éreztem, így még lágyabban igyekeztem simogatni hátát, derekát, hátha ezzel végképp magamhoz láncolom. Szűkös lesz itt aludni kettőnknek, de ha így összebújva maradunk, akkor nem lesz gond, sőt. Nagyon tetszett a gondolat. Már majdnem én is elszundítottam Kihyun testhőjének és egyenletes szuszogásának hála, amikor a hálószoba felől hirtelen egyre hangosodó rohanó léptek hallatszottak. Annyira felijedtem, hogy először el sem tudtam képzelni mi lehetett ez, de aztán leesett. Csoki...

Kicsit morcosan kezdtem nyitogatni a szemeimet, amire már sokkal közelibbnek hallatszott a házikedvenc lihegése, illetve... Kis súlyát is éreztem ránk nehezedni. Összeráncolt szemöldökökkel néztem a hang irányába, a kölyökkutya erre izgatott farkcsóválás közben igyekezett beférkőzni közénk.

- Ah... Éhes vagy, igaz? - kezdett el nyűglődni még mindig csukott szemekkel a gazdi, ami a kellemetlen ébresztő után rögtön megmosolyogtatott.

Egy nagy lendületet véve kelt fel, majd amíg én jól megsimogattam a kis vakarcsot, gazdája úgy csoszogott el a tálig, mint egy kis zombi. Lemertem volna fogadni, hogy még mindig nem nyitotta ki a szemét. Aranyos. Amint felcsendült a száraz kutyatáp csörgése a fémtálban, a kiskutyus rakétaként lőtte ki magát mellőlem, az egész lakás csak a ropogtatásától volt hangos a következő másodperctől kezdve. Egy nagy szusszanással támaszkodtam meg alkaromon, hogy jobban láthassam Kihyunt, éppen morcos tekintettel dörzsölte álmos szemeit, majd leoltotta a konyhában égve maradt villanyt. Már ekkor világossá vált számomra, hogy ezzel el is veszítettem az együtt alvás lehetőségét, de azért igyekeztem vele felvenni a szemkontaktust, hátha mégis visszacsábíthatom a karjaimba.

- Gyere, te kis rosszaság - beszélt kiskedvencéhez, majd miután karjaiba vette, elindult a hálószoba felé, az ajtóból nézett vissza rám. - Reggel találkozunk. Jó éjt, Hyunwoo - biccentett, majd el is tűnt a nyílászáró mögött.

- Jó éjszakát... - mormoltam halkan, de igazából már mindegy volt. Ezt még lerendezzük egyszer, Csoki.

A majdnem teljesen koromsötétté vált nappalit csak a sötétítőkön keresztül beszűrődő városi fények világították be egy kicsit, egyedül is egészen komfortosan éreztem magam a takaró alatt. Kihyun nélkül akkor sem volt az igazi, bármennyire is nyugtatott a tény, hogy legalább csak egyetlen fal választ el minket egymástól, így sokkal nehezebben jött álom a szememre, mint imént.

Nem is tudom hogyan sikerült elszundítanom végül, de nagyon kellemes és pihentető alvásban volt részem, egészen egy bizonyos pillanatig. Halk lépteket hallottam a hálószoba felől, így gondoltam, hogy már kireggeledhetett, hamarosan pedig szólni fog az ébresztő, vagy esetleg már át is aludhattam. A hirtelen kizökkenés miatt eléggé zúgott még a fejem, a szemeimet sem akarózott kinyitni, plusz néhány percnyi pihenésben reménykedve fordultam át a hátamra, kezdtem újra REM-fázisba kerülni, én pedig küzdeni sem küzdöttem ellene. Bár már majdnem visszatértem az álmok földjére, azért azt érzékeltem, hogy már egy ideje csönd uralkodott, aztán kinyílt egy ajtó, feltehetőleg a fürdőszobáé. Nem fordítottam rá különösebb figyelmet, de aztán hirtelen kellemes melegség járta át a testemet, ahogy azok a bizonyos pillekönnyűnek hallatszó léptek közeledtek felém, a takaró alá pedig „valaki" más is beférkőzött. Egy boldog mosollyal az arcomon szusszantam fel, bár még nem ért hozzám, nem bújt a karjaimba, nem hajtotta fejét mellkasomra, csak azt éreztem, hogy térdeit csípőm mellett támasztotta le, karjait pedig vállaim fölött. Már éppen rá akartam kérdezni, hogy ez most egy munkanapindító különleges ébresztésnek szánja-e, amikor eszembe jutott, hogy egyébként mennyire hiányzik látni őt - igen, csupán pár óra után -, így lassan kinyitottam szemeimet.

És hogy mi történt ezután? A szívem kihagyott egy ütemet. És az most csak mellékes információ volt, hogy odakint sötét volt még, tehát valószínűleg csak hajnali hármat üthetett az óra. Kihyun ködös szemekkel magasodott fölém a nyitva hagyott fürdőszobaajtón kiszűrődő fény okozta hangulatos félhomályban, a takaró félig lecsúszott csupasz vállairól, ahogy pedig lejjebb vezettem tekintetemet, egyértelművé vált, hogy egyetlen ruhadarab sem takarta gyönyörű testét.

- Kihyun-ah... - sóhajtottam halkan, a hosszú szótlanság után kicsit rekedtes hangon, csak szemeibe nézve, kezeimet pedig lágyan simítottam derekára.

Nem igazán tudtam eldönteni, hogy álmodok-e éppen... Na de akkor, amikor egy lassú, elnyújtott vonaglással összesimította bőrünket, akkor már egészen valóságos érzetet keltett. Az első pillanatban ugyan lesokkolódtam, de ha jobban belegondoltam, Kihyun maga volt a szexualitás, szinte amióta csak ismertem. Az egész testem felforrósodott, a hév pedig már majdnem csak ennyitől elragadott, így kicsit talán túl erősen markoltam derekára. Igazából, nem volt szükség szavakra. A szép kis arcára volt írva, hogy kíván engem. És hogy én mit éreztem? Megőrjített azzal, hogy mert kezdeményezni, ráadásul hogyan. Ahogy a dalban is mondta... Pont úgy akartam elvenni az ajkait. És mindenét.

Kezeimmel gyengéd, óvatos felfedezőútra indultam, úgy cirógattam selymes bőrét, mintha már csak ezzel is kárt tehetnék benne, különösen tetszett, hogy meg sem rezdült, amikor fenekén vagy combjain simítottam végig. Inkább csak még tüzesebbek lettek a szemei, alsó ajkát beharapva vezette ujjait tincseim közé. Ahogy összetalálkozott tekintetünk, nem volt kérdés, ugyanarra gondoltunk. Egyszerre mozdultunk meg egymás ajkai felé, mégis... Az én Vadóckám sokkal hevesebbnek tűnt, felsóhajtva döntötte oldalra fejét, miközben igyekeztem tartani vele a tempót. Jézusom... A szívem majd' kiugrott a helyéről, még a kezeim is beleremegtek, ahogy felforrósodott arcát tenyereim közé vettem. A hosszú csókunk elején minden érzésemmel, mondhatni... Minden szerelmemmel faltam ajkait, aztán viszont egyre inkább arra törekedtem, hogy izgassam őt, ahogy ő is tette velem.

Ezekben a pillanatokban rengetegféle érzelem kavargott bennem. Elképesztően büszke voltam arra, hogy Kihyunt csókolhatom, legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből, amiért végre megtörtént, és elmondhatatlanul vágytam minden porcikájára. Hosszú csókunk, majd nyelvjátékunk után áttértem nyakára, ádámcsutkájára, vékony vállára, jóleső sóhajai miatt pedig újra és újra elöntött a forróság.

Nem tudtam, hogy meddig akar elmenni, így készenálltam bármikor abbahagyni, ha neki az már túl sok lenne, így elég óvatosan, először csak belsőcombját simogatva közelítettem meg merev férfiasságát, amikor viszont ráfogtam és izgatni kezdtem, szemeit összeszorítva hallatta első apró nyögését. Mondanom sem kell, ettől csak még kényelmetlenebb lett az alsónadrágom, felsóhajtva masszíroztam tovább, de belém rekesztette a levegőt. Kihyunom már nem akarta tovább húzni az előjátékot, ajkaimra nyomott egy rövid csókot, majd csípőm mellett feltérdelve szabadította ki erekciómat a vékony textil szorításából, combtövéhez simítva azt ült combjaimra, hevesen emelkedő mellkassal, szótlanul bámult a szemeimbe. Tudtam jól, hogy mire várt, bizsergő alhassal fontam karjaimat dereka köré, hogy leránthassam magamhoz, egyik kezemet bejáratához vezettem. Hát... Erről még nagyon fantáziálgatni sem fantáziálgattam, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar arra kell felkészítenem őt, hogy jól bírja majd az első behatolást. Elképesztő érzés volt így testközelből, ahogy megfeszült hátacskája, amikor középsőujjammal izmait kezdtem lazítani. Halkan, kicsit magasabb hangon pihegett fülem mellett, én pedig gyengéd csókokkal hintettem be vállait.

- Hyunwoo... Kérlek... - nyüszögött fel, amikor már egy ideje két ujjal tevékenykedtem, reszketeg hangja hallatán rögtön tudtam, hogy mi a helyzet.

Már majdnem elment. Mondjuk, részemről is biztos voltam abban, hogy ez nem lesz egy hosszú menet. Ki is húztam ujjaimat, közben sem hagytam abba puszilgatását, mintha csak előre is szerettem volna bocsánatot kérni a fájdalomért, amit okozni fogok neki. Pedig egyébként soha nem akarnék neki ártani. Miért is akarnék? Hisz az életemet adnám érte.

Az egyesülés előtti pillanatokban ködös szemekkel szemeztünk, én pedig fejben egy pozícióváltáson gondolkodtam, de... Lehetőségem sem lett volna fordítani a helyzetünkön, Kihyun újabb meglepetést okozott nekem. Feltérdelve nyúlt hátra, hogy merevedésemre fogva bepozícionálhassa azt, majd lassan, egyre eltorzuló arccal ült rá. Egy pillanatra csillagokat láttam, ahogy makkom körül szédítő forróságot éreztem, imádott combjaira markolva szakadt fel torkomból egy halk nyögés, ezt pedig az én édesem izgató hangja követte. Arcán gyönyörűen tükröződött a fájdalom és élvezet keveredése, ahogy pedig többnyire megszokta méretemet, kezeimet megfogva, ujjainkat összekulcsolva kezdett lassú mozgásba. Ha nem is szexben volt rutinos, az öltánc miatt hibátlan volt minden egyes mozdulata, ezzel pedig elérte azt, hogy én pont annyira adtam hangot élvezetemnek, mint ő, még ha én halkabb is voltam. Sajnálom, Kihyun-ah... Ahogy piros pofiját, lehunyt szemeit, elnyíló ajkait vagy meztelen testét néztem, közben pedig így ingerelt... Egyszerűen nem bírtam tovább. Már megtöltöttem őt előváladékommal, pedig még csak most kezdtük.

Újra magamhoz öleltem, derekánál fogva szorítottam felsőtestemhez, gyors, erőteljes mozdulatokkal löktem alá, hogy mindkettőnket az orgazmus felé hajszoljam. Az a pillanat, amikor a csúcsra értünk... Varázslatos volt. Hátacskáját homorítva nyögte nevemet, miközben felkaromat karmolta, én pedig felmorranva haraptam nyakába, még egy utolsót lökve rajta.

- El sem hiszem, hogy nekem adtad magad - szólaltam meg én először egy elégedett mosollyal az arcomon, miután már egy ideje csak csendben, hangos levegővételek közben ölelkeztünk a takaró alatt. - Két hét ismeretség után... - kuncogtam halkan az intenzív testmozgás miatt nyirkossá vált bőrét cirógatva.

- Nem tartozom magyarázattal, hogy mit miért tettem - szusszant fel, bár még remegtek karjai, felemelkedett mellkasomról, gyorsan benedvesítette ajkait, egy rövid, érzéki csókot követően fel is kelt a kanapéról.

Ezután nem is szólt semmit, csak biccentett a fürdőszoba felé, természetesen követtem őt, együtt tisztálkodtunk. Ahogy a zuhany alatt ránéztem az erős orgazmusa után kisimult arcára, az egész csak még hihetetlenebbnek tűnt. Son Hyunwoo, te egy mázlista fickó vagy.

Kicsit talán furcsa érzései voltak az aktus után, talán enyhe fájdalmai is, de nem állított le, ahogy csókokkal halmoztam el, így ezt a közös fürdőzés után is folytattam, ahogy már ismételten pizsamába öltözve készülődtünk az alváshoz. Bár már nem sok időnk volt pihenni, ezt már meg sem próbálta külön szobában tenni, egymás felé fordulva szemeztünk egy ideig, illetve addig, amíg el nem szundítottunk.

Még igen magas volt az adrenalin szintem, tekintve, hogy beteljesültek a vágyaim, de mégsem esett nehezemre mélyen visszaaludni, a Vadóckával a karjaimban pedig legszívesebben fel sem keltem volna délig, de... Már az ébresztőig sem jutottunk el.

Különösen zajosnak hallatszott a lakóépület lépcsőháza ezen a kora reggelen, hamarosan pedig hangos kopogás rázott fel minket álmunkból.

- Itt a rendőrség! - szólalt meg egy mélyhangú férfi a bejáratiajtón kívülről.
Én hirtelen fel sem tudtam fogni, hogy mi történik, Kihyun arcán viszont őszinte rémületet láttam...