Egy kis szösszenet

- Na ezt nem... ez túlmegy minden határon, mi a frászt képzel ez magáról... - puffogod ezerrel, mikor meglátod az új képeket, amik a közelgő comebackhez készültek.
Mill fülét-farkát behúzva sunnyog kifelé a szobából, ahová korábban, a büszke, kedveseddel érkezett...
Könnyek szöknek a szemedbe. Nem először fordul elő ugyan, hogy Rie megmutatja magát a világnak, azonban a legutóbbi ilyen esetnél jöttetek össze és úgy gondoltad, szerelmed nem teszi meg újra.

- Ne csináld ezt baby...
- ... én... nem csinálok semmit, egyszerűen, csak... - kerested a szavakat arra, amit érzel.
- Féltékeny vagy?
Valahogy az elevenedbe vájt. Nem voltál soha az a kisajátító típus, mégis... nem örültél, hogy más is látni fogja, azt ami a tiéd.
- Asszem... - motyogod, alig érthetően, de Rie mosolya elárulja, pontosan értette.
Aranyosan eléd guggol, a kezeidet mancsaiba fogja.
- Nézd baby, nem fogok hazudni... nekem tetszenek a képek. Szeretném, ha a rajongók látnának, hiszen ezért dolgozom évek óta. De, ha komolyan ennyire zavar, megbeszéljük a srácokkal és...
- Nem! Azt az életem végéig bánnám. - Döntötted a homlokod, a homlokának...
- Hogy segítsek, hogy elfogadd? - lehelt egy csókot finoman ajkaidra.
- Ez egy egész jó próbálkozás - fontad karjaid a nyaka köré, mire belevigyorgott a szádba, de egy pillanattal később elményítette a csókotokat.

Jól ismerted, mégis ez az oldala új volt még neked is. Talán magát is meglepte, mámoros tekintettel bámult a szemeidbe, mikor pihegve elszakadtatok egymástól...
- Annyira kívánlak... - dünnyögte a nyakadon végighúzva az orrát, amitől libabőrössé vált minden porcikád.
- Nem csinálhatod most ezt... - símulsz az ölelésébe.
- Nem? - néz rád kölyökkutya szemekkel...
- Lee SungHo... a legkevésbé sem mented a helyzetet ezzel... a túldögös tested miatt haragszom, nem ér, ha azzal akarsz kiengesztelni... - szégyenlősen lehajtja a fejét, de pontosan tudod, hogy édesen vigyorog maga elé.
- Na gyere csak ide... - húz magához még közelebb, ha ez egyáltalán lehetséges. A fenekedbe markolva a csípőjére emel... - látod... nem volt hiába a sok edzés... - cipel könnyedén a hálótok felé.
- Szóval nehéz vagyok?! - drámazol viccesen, mire elneveti magát... és ügyeskedve dob egyet rajtad, te pedig nyekkensz egyet, de ő csak akkor ereszt el, mikor vegül az ágyhoz ér a hátad, ő pedig rajtad landol, persze odafigyelve, hogy ne okozzon fájdalmat.
Annyira édes.
Képtelen vagy betelni vele. A gyengéd érintései, a mámorító csókjai, lassan azt is elfelejtetik veled, hogy mi történt, de azért ennyire nem szerencsés.

Elnyúlva a lepedőn, élvezed, ahogy ujjai a hátadat cirógatják. Ajkaidat becézgetve próbál a mámoros állapotban tartani.
- Tudom mit csinálsz... - nyamnyogod a párnába.
- Mit csinálok baby?
- mhh... mmm - egy zombi is többre képes, de egy elképesztő menet után ennyire futja.
- Szeretlek.
- Énizsszeretlek... - már csak annyi tellik tőled, hogy csücsöríts egyet, mire kuncogva cuppant egyet a szádra, mielőtt elalszol a karjaiba kuckózod magad.

Mikor felébredsz, ő még alszik. Elképesztőnek tartod, hogy még álmában is csodásan fest és ez emlékeztet arra, mennyire szerencsés is vagy, amiért téged választott párjának. Csendesen kisunnyogsz mellőle, miután pár percig csodáltad.
Magadhoz veszed egy póloját és az éjjeli szekrényen hagyott telefonját és miután becsuktad az ajtót magad mögött... Kyubint hívod.
- Sziaa! - örül neked hangosan az idősebb... - miben állhatok szolgálatodra?
- szeretném, ha kimenne a kép róla...
- De tegnap azt mondta...
- Az tegnap volt. Mára rádöbbentem mennyit jelent ez neki. Szeretem őt és büszke vagyok rá... szeretném, ha tudná, hogy bízom benne.
- Ez olyan megható kicsilány, hogy KB elbőgte magát... - hallod meg Taeyeob hangját a háttérben, ami kacagásra késztet, pedig pontosan tudod, hogy a legidősebb nem épp az az érzelgős típus.
- Ne hidd el egy szavát sem... - dünnyögte, de hallod a hangján, hogy vigyorog. - a képek kimennek... köszönöm, hogy így szereted őt!

Leteszed a telefont és mikor megfordulsz szembe találod magad a szerelmeddel. Tekintete elárulja, minden szavadat hallotta. Nem szólal meg, csak áll ott, tökéletes valójában...
- Annyira... de annyira szeretlek - lép eléd, köréd fonva karjait. Te pedig belefúrod az orrod a mellkasába, magadba szívva az illatát... kétségtelenül szerelmesebb vagy, mint valaha.

♡~♡~♡

DottieX mostmá hagyjál... ❤️