-Maszatos vagy, töröld meg a szád - szól GD, mire felemelem a fejem.

-Hm? Hol?

-Itt - válaszol, majd a szám széléhez ér egy szalvéta. Megszeppenve tűröm, hogy segítsen, nem tudom, hogyan is kéne reagálnom ilyen helyzetekben.

-Mondtam, hogy így sokkal jobb - veszi le rólam a napszemüveget, én pedig érzem, hogy az arcom enyhe pírba burkolózik, így inkább tovább eszem.

Pár perc múlva, újra beszélgetést kezdeményezek, ami meglepő, mert alig pár emberrel szoktam ilyen közvetlen lenni.

Tudom, hogy nem kéne, de én mégis, erős késztetést érzek arra, hogy elmondjam a legféltettebb titkomat. Szerintem biztosan megőrültem.

-Mondd, Jiyong... Mi barátok vagyunk? - teszem fel a kérdést félénken.

-Persze! Ez nem is kérdés.

-És... - kezdek bele, de egyáltalán nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. Leteszem a kezemben lévő szeletet és próbálok GD arcára nézni, holott azt sem tudom hol van. - Játszunk valamit.

-Micsoda? Mit? - lepődik meg, ez egyértelműen kihallható a hangjából.

-Mondj magadról egy dolgot, aztán én is.

-Rendben. Akkor... Szeretek verseket olvasni.

-Tényleg? Én is.

-Most te jössz.

-Én...nem voltam mindig vak - sóhajtok egyet.

-Tessék? - döbben le mégjobban, mire egy halvány mosoly foglal helyet ajkaimon.

-Úgy, hogy tudom milyen színű a szivárvány, a fű, az ég és, hogy néz ki élőben egy ember. Nem csak elképzelem, tudom.

-De...akkor... - próbál értelmes mondatot kinyögni, de nem nagyon jön össze neki.

-Már régi történet. Még kislány voltam és felelőtlen. De nem bántam meg, amit tettem.

-Mi történt...?

-Te vagy az első, akinek elmesélem a szüleimen kívül, úgyhogy érezd megtisztelve magad - nevetek fel, de nem örömömben.

-Nem kell elmondanod - teszi a kezét karomra és végigsimít rajta.

-Már jól esne ennyi év után újra elmondani valakinek, még ha nem is értesz meg. Nem akarom elfelejteni azt az esetet és így könnyebb, ha elmondom, mintha magamban tartanám.

-Rendben. Akkor mondd.

-Tizenhárom éves koromban a szüleim a munkájuk miatt elmentek és engem egy dadára bíztak, akit nagyon szerettem, mert fiatal és kedves volt. Egyik este hazajött a nő férje, aki minden szó nélkül tűnt el három nappal előtte. Csakhogy teljesen részegre itta magát és a bejárati ajtónál elesett a cipőmben, ami miatt borzasztó dühös lett. Nem tudta, hogy én is ott vagyok, ezért a feleségét hibáztatta. A dadám mondta, hogy bújjak el valahova gyorsan, amíg ő ezt elintézi. Ezért bemásztam egy szekrénybe, amit nem tudtam teljesen becsukni, így rálátást nyertem a nappaliban lévő veszekedő párosra... Először a nő próbálta higgadtan kezelni a helyzetet, de a férje semmire nem hallgatott. Továbbra is őt hibáztatta, amiért fájt a lába. Ezek után eldurvult a helyzet. Először a férfi meglőkte, majd itt nem állt meg, még egy cserepet is rádobott, amit a nő a kezével próbált hárítani, de nem figyelt eléggé, mert a következő a fejét találta el. Nem tudom, hogy már akkor halott volt-e vagy csak elájult, de a férje tovább ütötte a darabjaival, közben borzalmas dolgokat kiabálva a feleségére. Majd mikor lenyugodott, ráköpött káromkodva, amiért véres lett a pólója és bement a fürdőbe. Én teljesen lefagytam, de mikor végre feleszméltem, rohantam, ahogy csak a lábam bírta. Ki abból a szobából, abból a házból, el arról a környékről. Egész éjszaka félig öntudatlanul bolyongtam az utcákon, mire hazataláltam. A pótkulccsal kinyitottam a lakás ajtaját és felhívtam apám, de nem tudtam egyetlen értelmes mondatot sem mondani. A szüleim megérezték, hogy baj van, ezért hazajöttek a legközelebbi járattal még aznap éjszaka, csak akkor már késő volt - horkantok fel lesajnálóan - Eldöntöttem, hogy soha többet nem akarok olyan borzalmas dolgokat látni - fejezem be, mivel innen már kikövetkeztethető a tettem.

Szótlanul ülök a semmibe meredve, száraz szemekkel. Képtelen vagyok sírni, ahogy évekkel ezelőtt sem tudtam, pedig belül legszívesebben bömbölnék, mint egy kisgyerek.

-Nem kell ám ezt elhinni, de tényleg jó volt elmondani ezt valakinek - teszem hozzá később, mivel Jiyong nem reagál.

A következő pillanatban egy meleg test ölel magához, felhúzva a székről.

..............

Jiyong látta Beka arcán, hogy fáj neki a visszaemlékezés, így nem akarta erőltetni az elmondását, ám a lány ragaszkodott hozzá, így inkább beleegyezett.

Végig szomorú arccal beszélt, de próbált erősnek tűnni. Jiyong csodálta, hogy ennyire erős és nem sírja el magát, bár egyben furcsálta is.

A történet néma hallgatása közben háromszor bele akart szólni, mert látta Bekán az elkeseredettséget, végül mégis magában tartotta mondandóját. A végén viszont felállt és szorosan magához húzta vékony testét. Nem érdekelte mit gondol az összes többi vendég, most csak őt akarta megnyugtatni, pedig nem is sírt. Tudatni akarta vele, hogy ő itt van és nem szándékozik elhagyni, ha már úgysem ismer mást Szöulban, bár ennek mélyebb okai is voltak. Megkedvelte a lányt, tudta nélkül.

Nemsokára elereszti és megkeresi tekintetét. Nem kell ahhoz sírnia, hogy elhigyje amit mond. Elég belenézni üveges tekintetébe, látnia remegő kezeit, érezni a fájdalmát. Ez nem naívitás, nem a jóindulata hiteti el vele Beka igazát.

Kékeszöld szemeiben olvasni lehet. Az ember számára olyan, mint egy nyitott könyv.

-Most engem nézel? Érzem a tekinteted magamon - szólal meg halkan a lány, de az előbbiekhez képest meglepően határozott hangon.

-Igen. Ötödik érzék? - kérdezi Jiyong kicsit viccelődve és sikerül elérnie amit akart, mert Beka ajkai apró mosolyra húzódnak, bár pár pillanat múlva nyoma sincsen már.

-Sajnálom, egyáltalán nem vagyok már éhes - mondja őszintén.

-Semmi baj, én sem. Majd megkérem, hogy becsomagolják.

-Köszönöm.

............

Megköszönöm, hogy becsomagoltatja a maradékot, de ez az egy szó többet rejt. Hálás vagyok, amiért elmondhattam neki az igazságot és amiért nem röhögött ki.

Becsukom az örök messzeségbe tekintő szemeim és csak lélegzek. Nem gondolok semmire, ami nyugtatóan hat most rám.

Arra eszmélek fel, hogy valószínűleg GD lehelletét érzem nagyon közelről.

Szólásra nyitom a számat, majd be is csukom gyorsan. Nem tudok hirtelen mit mondani, de nem is kell, mert valaki felkiált az ajtó felől. Gondolom egy újonnan érkezett vendég.

-Vááá!! G-dragon oppa!! - hallom egy fiatal lány sikítását, mire midnenki elkezd mozgolódni. G-dragon...? Gyorsan kezdek el az emlékeim közt kutatni, míg meg nem találom a keresett információt. G-dragon, Dél-Korea leghíresebb együttesének tagja, itt szinte mindenki ismeri és szereti.

-G-dragon? Hol? - kérdezem izgatottan. Hallottam már a BigBang-től egy-két számot és nagyon tetszett a szövegük. Szívesen beszélnénk vagy legalább odaköszönnék G-dragon-nek, hogy elmondjam egy szóban a véleményem.

-Gyere! - fogja meg a csuklóm Jiyong, én pedig tiltakozva rántom ki a kezem szorításából.

-Szeretnék G-dragon-nel találkozni.

-Majd szervezek vele egy találkozót, csak gyere - feleli idegesen Jiyong. Nem értem mitől lett ilyen nyugtalan hirtelen.

-Találkozót? Miért, ismered?

-Igen, de az Isten szerelmére, gyere már! - ránt meg, de most már én is ideges vagyok.

-Ne rángass! - mondom indulatosabban, mint szeretném.

-G-dragon!

-G-dragon oppa!

-Oppa!

-Jiyong oppa! Szeretlek!

Hallom a kiáltásokat és sikítozásokat, mire elkerekedik a szemem. Miért hívja valaki Jiyong oppa-nak G-dragon-t? Várjunk csak egy picit!
GD...Jiyong...GD...G-dragon?! A kirakós darabjai szép lassan összeállnak a fejemben.

-Sajnálom Beka - mondja halkan Jiyong és meghallom futó lépteinek a zaját. Ne! Nem hagyhat itt!

Utánna akarok kiabálni, de a döbbenettől még nincs hangom.

Percek múlva csendesedik csak le minden, a vendégek és az utcán lévő emberek is mennek tovább a dolgukra. Én meg még mindig itt állok, mint egy szerencsétlen.

Nem. Ez lehetetlen. Jiyong lenne G-dragon? De ez megmagyarázná miért volt olyan ismerős a hangjuk és, hogy miért futott el. Nem biztos, hogy mindenki érti azt a helyzetet, ha egy lánnyal látják ölelkezni. Azt mondtam ismerős a hangjuk?! Vagyis találkoztam a többi BigBang taggal is?! Olyan hülye vagyok! Ha jobban megismertem volna őket, akkor rájöttem volna...
Daesung, Taeyang, Seungri és Seunghyun, mint T.O.P? Ilyen nincs!

Nem vagyok nagy rajongójuk, sőt még csak rajongónak sem nevezném magam, de mint dalszövegíró, ismerem az összes zenei műfajt, így a K-pop-ot is.

-Yato! Gyere, indulunk - szólok kutyámnak, aki körmeinek kopácsolásából ítélve, jön utánnam. Pár lépés után viszont majdnem előrebukok egy asztal vagy szék lábában. Na, ez is jól kezdődik. Innen még valahogy kibotorkálok, de mégis, hogy szándékozok innen hazajutni?! Ááá! Kellett annak az idiótának itthagynia!

Utállak G-dragon!

...........

Jiyong nagy nehezen, de kijutott az étteremből. Bűntudata volt, amiért otthagyta Bekát, de nem volt más választása. Így is az összes magazin, napilap és újság címoldalán ő lesz, ha valaki esetleg nem akkora őrült, hogy csinál egy nagyobb dolgot annál, hogy egy idol ölelkezik egy étteremben, természetesen másik neművel. Pedig GD tényleg nem akarta belekeverni a lányt az ügyeibe, az életébe, de ennek már késő. És ha bárkit felelősségre akarna vonni ezért, csak saját magát hibáztathatná. De nézzük a jó oldalát. Mielőtt kirohant volna, odaadott a pincérnek annyi pénzt, amennyiből tuti megvan a két pizza és még halom borravalót is kapott. Örülhet, mint fogorvos a lyukas fognak.

Már félúton van a dorm felé, mikor rájön két dologra.

Villámgyorsan lefékez és az út szélére hajt, sikeresen okozva majdnem öt balesetet, de mire valók az emberek reflexei, ha nem autó elől ugrálásra?

Előveszi a kesztyűtartóból a telefonját, amit véletlenül ott felejtett és rossz előérzete beigazolódni látszik.

Negyvenkét nem fogadott hívás.

A hívók pedig Seunghyun hyung, YoungBae, Daesung és a kisebbik Seunghyun. Az egyik, másik, harmadik menedzser, az igazgató, a producer, sőt, még az anyja és nővére is! Ezek közül, csak Daesung hívta tizenhatszor. Szegény fiú, biztos aggódik. Egy pillanat hezitálás nélkül nyomja meg a visszahívás gombot. Egyetlen csörgés után a fiatalabbik felveszi, vagy inkább felkapja a telefont. Biztos egész idő alatt a kezében szorongatta.

-Hyuuung!!! - kiáltja bele a telefonba. Jiyong ennyi érzelmet még nem hallott egyszerre. Daesung hangja megkönnyebbült, boldog, szomorú, izgatott és egy kicsit neheztelő is.

-Itt vagyok, Dae.

-Hyung! Tudod, hogy aggódtunk miattad! Egész végig fel-alá járkáltam, YoungBae hyung pedig elindult téged megkeresni! Azt mondtad idejössz nyolcra, most meg tíz óra! Te mindig pontos vagy, mi történt?! Azt hittem már elraboltak a földönkívüliek! - sorolja az információkat az örökké mosolygó énekes. Jiyong pedig sűrű bocsánatkérések közepette meséli el a történetet kihangosítva, hogy a többieknek és az időközben visszaért legjobb barátjának is hallható legyen.

-...aztán kimenekültem sikeresen, beültem a kocsim...basszus! - kiált fel hirtelen GD.

-Mi az? - kérdezi aggódva a vonal túlsó végéről Seungri.

-Otthagytam!

-Mit? - faggatja tovább a maknae a leader-t.

-Nem mit! Kit!

-Mondd, hogy nem vagy ekkora idióta - sóhajt nagyot Taeyang.

-Mi az? - hallani Daesung értetlen hangját.

-A mi kedves, okos, szeretett leader-ünk otthagyta Bekát az étteremben, aki azt sem tudja hol van - GD szinte látja, ahogy T.O.P forgatja a szemeit.

-Jiyong hyung! - kiált fel a két legfiatalabb hitetlenkedve.

-Hyung! Most azonnal visszamész érte! - utasítja Daesung.

-De mégis mit mondjak neki?

-Nem tök mindegy?! Csak fordulj vissza és menj el érte olyan gyorsan, ahogy csak tudsz, anélkül, hogy baleseted lenne - jelenti ki YoungBae ellentmondást nem tűrő hangon.

-De...

-Csak indulj! - kiáltja mostmár a vezető rapper is, amitől a fiatalabb megijed. Seunghyun hyung a legnyugodtabb általában, ha már ő is ideges, akkor most nagyon nagy bajt követett el.

-Maradj a vonalban végig! Tudni akarjuk mi történik - utasítja Taeyang, mielőtt Jiyong visszafordulna.