A küszöbben sikeresen előre esek, úgy tűnik hozom a formám.

-Jól vagy? - kérdezi aggódó hangon GD, mire felnevetek.

-Persze, mondhatni már hozzászoktam - legyintek és közben felállok - Viszont szükségem lesz egy új napszemüvegre - sóhajtok szomorkásan és a kezemben fogott tárgyra koncentrálok, amin megérzem mindkét lencséjén a töréseket. Kár, pedig szerettem...

-Hozok neked egyet - szalad vissza a lakásába. Fél perc sem telhet el, mire visszajön. Igazából mondhattam volna nemet, de gyűlölöm mikor nincs rajtam napszemüveg. Akkor sokkal kisebbnek, jelentéktelenebbnek érzem magam a többi ember mellett, magam sem tudom, hogy miért.

-Tessék, ez hasonlít a tiédre - adja a kezembe, én pedig rögtön megtapogatom. Tényleg, a formája szinte ugyan az. Felveszem és meglepő módon jó rám.

-Jól áll. Neked adom - hallom a mosolyt Jiyong hangjában.

-Ez a tiéd, nem fogadom el. Már így is sokat segítettél, ahogy a többiek is. Nem hinném, hogy valaha meg fogom tudni hálálni.

-Úgyis van még rengeteg napszemüvegem - válaszol. Ezek szerint tényleg nagyon félreismertem - Jössz? - kérdi távolabbról.

-Persze - bólintok és Yato-val az oldalamon elindulok. Mire odaérek a lift már megérkezik és megyünk is le a földszintre. Legalábbis szerintem oda tartunk.
Apró csengő jelzi, hogy leértünk, majd mi kiszállunk.

-Hova megyünk? Milyen helyre? - teszem fel kíváncsian a kérdéseket.

-Kinyitottam, menj csak - lök meg a hátamnál egy kicsit GD.

-Kösz - megyek ki a bejárati ajtón és nagyot szívok a friss levegőből, de hamar köhögésben török ki - Fúj, ez büdös!

-Gondolom a szmog miatt. Nem kertvárosi a levegő, az biztos - nevet fel - De a kérdésedre válaszolva semmi különös. Magyar éttermet nem ismerek, így maradt az olasz. Annak az ízvilága még mindig közelebb áll a tiédhez, mint a kínai.

-Mondjuk nekem jó lenne a sarkon lévő gyorsétterem is - vonom meg a vállam.

-Mostmár oda megyünk, mert megkívántam a tésztájukat. Ott a legfinomabb. Na, szállj be! - érünk a kocsijához és beülök az anyósülésre - Yato hátraül, jó? - válaszképpen bólintok egyet.

-Hány autód van? - kérdezem, mikor elindulunk, mert már megint új érzésem van a kocsiban.

-Csak kettő - szinte látom leli szemeim előtt, ahogy megvonja a vállát.

-Csak? - vonom fel a szemöldököm - Miért, ez milyen?

-Ez egy Lamborghini Aventador - mondja büszkén, nekem meg leesik az állam. Azért azok nem olcsók!

-Te aztán jó gazdag lehetsz! Két rohadt drága autó és sok napszemüveg. Mi vagy te, valami híresség? - poénkodok.

.......................

-Mi vagy te, valami híresség? - kacag a mellette ülő lány Jiyong-ra. Nem akar neki hazudni, de muszáj...legalábbis a rapper szerint. Ha már nem mondta el eddig az igazságot, minek hozza fel most?

-Nem, csak sokat spóroltam - mosolyodik el, de ez most egy hamis vigyor, bár szerencsére Beka nem látja. Lehet egy trabantot is be kellett volna szereznie, így senkinek nem eshetne le, hogy egy idol. Talán kevesebb gondja is lenne a felismerésével, nem kellene úgy járkálnia az utcákon, mint egy nemzetközi bűnöző.

-Kérdezhetek valamit...? - fordul GD felé a fiatal lány. Odanéz egy pillanatra és látja elpirult arcát.

-Persze - válaszol kis hezitálás után. Egy kérdés miatt miért ilyen vörös a feje?

-Öhm...ez egy kicsit, kínos, de... - túr a hajába Beka, amitől Jiyong még kíváncsibb lesz. Csak bökje már ki mit szeretne!

-Mond nyugodtan.

-Ha megálltunk megtapogathatom az autót? - hadarj el gyorsan még mindig paradicsom vörös fejjel a lány, de arcán gyermeki lelkesedés ül ki, mire GD felnevet. Időközben a lány bevágja a durcát, amiért még mindig csak kacag.

-Bocsi, de persze, hogy megtapogathatod. Csak tiszta kézzel. Tudod, drága volt - teszi hozzá viccelődve, mire a lány arca megenyhül.

-Furcsa vagy - néz ki az ablakon az említett, de Jiyong látja a visszatükröződésben, hogy vigyorog.

-Sok mindent mondtak rám, de te vagy az első, aki ezt állítja szemtől szemben - bólogat elismerően.

Ezek után már csak az időjárásról, tájról és csupa "érdekes" témáról beszélgetnek. Illetve a tájról csak GD beszélt, mert Beka megkérte, hogy írjon le részletesen mindent. Jiyong pedig megtette, mire még ő is elcsodálkozott. Lehet írónak kellett volna mennie.

-Megérkeztünk - állítja le a motort és kiszáll. Beka is ugyanígy tesz, a fiú pedig kinyitja a kutyának az ajtót.

-Be lehet vinni kutyákat? - kérdezi aggódva a lány.

-Én már voltam itt a sajátjaimmal, szóval ezt is meg tudjuk beszélni, ráadásul vakvezető, szóval nem lesz semmi gond.

-Van kutyád?

-Igen, kettő is - bólogat Jiyong mosolyogva, amint a két kis állatra gondol.

-Majd mutasd meg őket! - virul fel Beka arca.

-Csak szólj, nehogy elfelejtsem.

-Oké.

A kéz fiatal belép az étterembe, ahol egyből megcsapja őket a paradicsom és az oregánó illatának finom keveréke.

-Várj itt, én elintézem Yato-t - szól a rapper a lánynak, majd elmegy a főpincérhez, aki persze egyből felismeri, miután leveszi szemét eltakaró napszemüveget, így nincs nehéz dolga a németjuhász behozatával kapcsolatban.

.......................

Míg Jiyong-ra várok, jobban "szemügyre" veszek mindent, ami nálam azt jelenti, hogy figyelmesebben hallgatózok.

Az étterem tere nagy lehet és csak tehetősebbek járhatnak ide, mert csak elvétve hallok halk beszélgetés foszlányokat. Én ilyen helyre tuti nem jönnék el magamtól.

-Itt vagyok - érinti meg a vállam Jiyong, mire összerezzenek.

-Hol ülünk? - kérdezem, mielőtt bármit reagálhatna ijedős mozdulatomra.

-Viszonylag hátul - válaszol és mögémállva megfogja két vállamat, így vezetve az asztalok között.

-Yato? - fordulok hátra.

-Itt van mögöttem. Nagyon okos kutya - dicséri meg őszintén német juhászomat.

-Tényleg az, bár nagyon sokat kellett tanítani - gondolkozok el. Eszembe jutnak a régi emlékek, a sok szenvedés, hogy megjegyezzen minden vezényszót.

-Melyik oldalon szeretnél ülni? - hoz vissza elmélkedésemből Jiyong hangja, mire megvonom a vállam. Nekem aztán olyan mindegy...vagyis nem!

-Akkor háttal a legtöbb embernek! - bólogatok ezzel megdicsérve saját ötletemet. Így legalább nem látja a fél világ, ha bénázok kajálás közben.

-Oké, ide ülj - hallom, ahogy kihúzza a széket, én pedig óvatosan megtapogatom és úgy ülök rá. Az évek során megtanultam egy dolgot, ne hagyatkozzak a találomra.

-Köszi - foglalok helyet.

-Itt vannak az étlapok. A hölgynek is kell? - jön oda hozzánk egy pincér.

-Nem, köszönöm - rázom egy egy picit a fejem.

-Oh, nagyon szép a kiejtése - dicsér meg a pincér, amin elmosolyodok. Biztos feltűnt neki, hogy nem idevalósi vagyok.

-Köszönöm, sokat gyakoroltam.

-Szóljanak, ha sikerült választaniuk - mondja a pincér, majd meghallom távolodó lépteinek a zaját.

-Felolvasom neked, tehát vannak a tész...

-Pizzát kérek, sima sonkás-kukoricásat - szakítom félbe, egy kicsit bunkó módon szegényt.

-Nem is érdekel milyenek vannak még?

-Ez egy olasz étterem, nem?

-De - válaszol GD határozottan.

-Akkor én egy sonkás-kukoricás pizzát szeretnék - jelentem ki, kissé talán erőszakosan is.

-Oké...én pedig egy milánóit, vagyis nem, én is inkább pizzát, egy margaritát - dönt meghívom, majd újból visszatér az előbbi témára. - Miért vagy olyan biztos, hogy pizzát és nem mást kérsz?

-A pizza a kedvenc ételem. Otthon mindig azt kértem, ha lehetett. a szüleim és a barátaim is unták már egy kicsit - nevetek fel.

-Aha, azt én is szeretem.

-Akkor ez közös - mosolyodok el, mire GD nem válaszol, csak elmondja a megrendelést a pincérnek. Talán baj, hogy van bennünk valami közös...?

Amíg az ételre várunk, elbeszélgetünk a dalszöveg írásról és megmutatjuk egymásnak irományainkat, illetve ő csak felolvassa nekem.

-Ez nagyon tetszik! Főleg a rap része, te aztán profi vagy! - hüledezek, amin Jiyong jól szórakozik - Mennyi ideje csinálod ezt?

-Hivatásosan? Tíz éve körülbelül, de már kisebb koromban is írtam párat.

-Tíz éve?! Hány éves vagy te? - lepődök meg. Tényleg, eddig meg sem kérdeztem mennyi idős, de a hangjából ítélve nem lehet több huszonötnél.

-Huszonnyolc. Tizenhét évesen kezdtem el.

-Jó fiatalon kezdted - hümmögök elismerően. Huszonnyolc? Kevesebbre tippeltem volna...

-De nem nézek ki annyinak - nevet fel, mire felvonom az egyik szemöldököm.

-Miért, hogy nézel ki?

-Hát most éppen zöldessárga hajam van.

-Zöldessárga?! - vágok közbe meglepetten. Azt még én is tudom, hogy az nem egy gyakori hajszín.

-Igen.

-Hát, oké...

-Aztán...hm...barna szemeim vannak és sok ember szerint helyes is vagyok.

-Helyes? Ki az aki ezt állítja  magáról? Nem vagy te egy kicsit egoista? - kérdezem jót szórakozva a kijelentését.

-Én? Dehogy! Kérdezd meg a legközelebbi embert akivel találkozol. Meglátod, azt fogja mondani amit én.

-Rendben - bólintok és eldöntöm, tényleg meg fogom kérdezni.

Pár perc múlva a pincér végre kihozza a pizzákat.

-Jó étvágyat - teszi hozzá kedves hanglejtéssel.

-Elnézést - szólítom le - Ön szerint a velem szemben ülő jóképű?

-Igen, miért? - válaszol, én meg ledöbbenek. Most vagy lefizette, hogy ezt mondja vagy tényleg helyes.

-Semmi különös, csak kérdeztem - vonom meg a vállam. Miután a pincér elmegy, Jiyong hozzám szól.

-Látod, megmondtam? - jelenti ki önelégülten, én meg éppen hozzátenném, hogy nem láttam, mert vak vagyok, de tartom magam.

-Oké, igazad volt.

-Ezt felvágom, jó? - utal a pizzámra, válaszul pedig bólintok és mikor készen van, tétovázok. - Mi a baj?

-Lehet kézzel enni? - az a gond, hogy máshogy nem nagyon tudom a pizzát enni...vakok átka.

-Csak én látlak, a többi embernek háttal vagy, engem pedig nem zavar - mondja, de valahogy ez nem nyugtat meg. Mindegy, emiatt nem fogok éhenhalni.

-Van ketchup vagy paradicsomszósz? - forgatom a fejem. Hah...erről közel tíz év alatt sem tudtam leszokni...

-Van, tegyek rá?

-Paradicsomszósz?

-Az.

-Akkor köszi.

-Mennyit?

-Sokat! - vigyorgok rá és már alig várom, hogy beleharaphassak a pizzaszeletembe.

-Rendben - nevet, aztán mindketten elkezdünk enni.