Sikítva ébredek.

Tiszta víz a pólóm és remegek. Nem emlékszem az álmomra, de nem lehetett kellemes.

Valaki óvatosan visszatol fekvő helyzetbe.

-Nyugodj meg. - hallom GD hangját. Ettől valamennyire megnyugszok. Legalább nem ismeretlenek között ébredtem.

-Hol vagyok? - kérdezem halkan. Semmi erőt nem érzek magamban.

-A kórházban. - válaszol GD és a kezemre teszi a sajátját, de én elhúzom. Még mindig haragszok rá.

-Mi történt? - fordítom oldalra a fejem, ahol sejtésem szerint GD ül.

-Elájultál miközben a kórházba hoztalak Seunghyun hyung-al. Magas lázad van. Valószínűleg egy vírus okozhatja.

-Aha... - csak ennyi telik ki most tőlem. - GD...? - kérdezni akarnék még valamit, de elfelejtem.

-Hívj inkább Jiyong-nak.

A szemeim újra lecsukódnak és egy újabb zavaros lázálomba merülök.

Fogalmam sincs mennyi idő után, de végre felkelek. Az ajtó biztosan be van csukva, mert csak halkan hallom a túloldalról két ember veszekedését.

-Jiyong...? - szólítom az egyetlen embert akit itt, Szöulban ismerek. De ő nem válaszol. Ezek szerint nincs itt. Kintről mintha az egyik vitatkozó kilétében GD-t vélném felfedezni, ezért mégjobban a vitára koncentrálok.

-Itt maradok és kész!

-Jiyong hyung! Nem érted? A menedzser hyung már így is mérges! Muszáj mennünk!

-Miért, mit mondott?

-Azt üzeni, ha fél órán belül nem leszünk a stúdióban, akkor ő maga jön ide és a fülednél fogva fog kihúzni. Ráadásul mi van, ha valaki felismer? Tuti újság címlapon leszel, azzal a szöveggel, hogy új barátnőd van, aki nem is koreai, mégcsak nem is ázsiai! Aish hyung...nem értelek téged...

-Rendben, megértettem! Jó érvek. Viszont az újságcímlap jól jönne, csak más címmel.

-Ezert is kéne minnél előbb visszamennünk a stúdióba!

-Pillanat, csak még benézek Bekához.

-Ah. Csak siess!

Úgy döntök nem színlelem az alvást mikor Jiyong bejön.

-Felébredtél? - kérdezi.

-Mennyi ideig aludtam? - nem veszem figyelembe kérdését, ami kicsit bunkó lehet, mert hallom ahogy sóhajt egyet.

-Péntek este hoztunk be és most vasárnap reggel van. - mondja, de én nem válaszolok. Egy teljes napot végigaludtam. Nem vagyok hozzászokva az itteni betegségekhez...

-Akkor már épp elég időt töltöttem itt. - felelem, az 'itt' szót olyan undorral mondva, hogy még én is meglepődök.

Kiskoromban rengeteg időt töltöttem a kórházban. Szüleim mindent megtettek, az összes lehetséges orvost felhívták (akikre volt pénzünk), hátha képesek rendbehozni a látásomat, de egyiküknek sem sikerült. Ekkor utáltam meg ezeket a fertőtlenítő szagot árasztó, nyomasztó épületeket. Szinte láttam magam előtt azt a rengeteg sajnálkozó tekintetet.

Felülök és végigtapogatom ruháimat. Ez nem az a pizsama, mint amiben érkeztem, hanem valamilyen kórházi köpeny. Nagyszerű...a rendes ruháim gondolom nincsenek it, ezekben meg nem mehetek ki az utcára. Kiszállnék az ágyból, de Jiyong megakadályoz.

-Hé, hé! Te meg mégis mire készülsz? - tol vissza ülőhelyzetbe.

-Nem egyértelmű? Elmegyek innen. Holnap rengeteg dolgom van. A két kezemen sem tudom megszámolni! - duzzogok, mert semmi kedvem nincs hozzájuk. Az ágy szélén ülök, karba tett kézzel és felfújt hörcsög arccal. Tisztára mint egy ötéves...

Egyszercsak valaki megböki az arcom ujjával.

-Héj! - kapok oda.

-Haha, bocs, csak olyan aranyos arcot vágtál. - nevet és mentegetőzik egyszerre Jiyong. Aranyos...? Tényleg...vajon hogy nézhetek ki? Mármint megtapogattam már az arcom, de a tapintás nem tudja megadni az összképet.
Megrázom a fejem.

Az egyetlen dolog amire büszke vagyok az az, hogy még egyszer sem kívántam bárcsak lenne látásom és ez most sem lesz másként, csak mert egy jött-ment ismeretlen azt mondta, aranyos arcot vágok.

-Jiyong! Mostmár tényleg mennünk kell! - jön be a másik férfi, aki GD-vel veszekedett. - Oh, jó reggelt.

-Jó reggelt - köszönök vissza.

-Öhm. Én Seungri vagyok, a Big... - de nem tudja befejezni, mert Jiyong közbevág.

-Seungri is dalszövegíró, együtt dolgozunk.

-Oo, értem - bólintok. Valami itt nem stimmel...

-Gyere hyung, menjünk. Szia! - búcsúznak el, bár Seungri hangjában még mindig hallom a meglepettséget.

-Azt mondták holnap hazamehetsz. Eljövök érted. - szól még vissza Jiyong, de kimennek és becsukják az ajtót mielőtt tiltakozni kezdhetnék.

Éppen kikászálódok az ágyból és mennék utána megmondani, hogy ezt ő nem döntheti el egyedül, mikor valaki rámszól.

-Mit csínál?! Feküdjön gyorsan vissza! - hallok egy fiatal lányhangot. - Még nincs teljesen jól, unni! - folytatja és visszaterel az ágyba.

-Te ki vagy? - kérdem, mikor már újra fekvő helyzetben vagyok. - És nyugodtan tegezz, annyira nem vagyok idős.

-Öö...rendben. Oh, tényleg, elnézést. Egy nővér vagyok, nemrég kezdtem. - válaszol - Hívj csak MiCha-nak.

-Én Rebekka vagyok, de inkább csak Bekának szólíts.

-Oké. Most megmérem a lázad, aztán attól függően csinálunk valamit. - teszi be hónom alá a tárgyat. Csak most veszem észre mennyire gyenge vagyok még mindig. Fáj a fejem és szédülök is.

A csendet a lázmérő csipogása töri meg, MiCha pedig kiveszi.

-Már alacsonyabb mint tegnap volt, de még most is lázad van.

-Mennyi?

-39,6° - feleli. Ez még mindig elég magas. Ha ez jobb, mint a tegnapi, milyen lehetett a legrosszabb? Egyáltalán élek még?! Najó ez hülye kérdés, persze, hogy élek.

-Ne húzd el a kezed. - figyelmezet MiCha, aztán egy apró szúrást érzek alkaromban. - Lázcsillapító, de valószínűleg elalszol tőle, mert nagyon erős. - bólintok egyet jelezve, megértettem. Pár perc múlva kezdem érezni a hatását. MiCha még nem ment ki, valamit babrál még a szobában.

-Mi ez az illat? - kérdezem álmosan.

-Virágok. Egy csokor, mindenféle illatos virággal. Nagyon szép. Idetettem a komódra.

-Honnan van?

-Nincs rajta semmilyen üzenet, csak a te neved unni.

-Hát sok embert nem ismerek, úgyhogy sok tippem nincs ki küldhette. - sóhajtok fel.

-Ha tudnád milyen szerencsés vagy... - álmodozik MiCha, de nekem már nincs erőm megkérdezni miért.

.........................

-Most ez komoly...? - fordul Jiyong felé a BigBang maknae-ja.

-Baj van vele? - mordul rá az idősebb.

-Különösebben nem, csak fura. Azt hittem nem zavar, ha felismernek. - vonja meg a vállát Seungri.

-Ez nem felismerés kérdése. Csak szimplán nem akarom, hogy tudja, világszerte híres vagyok.

-És miért is lenne baj, ha megtudná? - próbája kiszedni leader-éből a választ.

-Csak végre van valaki aki nem az idol G-dragon-t látja bennem, persze rajtatok meg anyáékon kívül, hanem a hétköznapi Jiyong-ot. - válaszol GD. Seungri csak egy oldalpillantást vet rá, majd elhatározza, hogy megkéri Youngbae hyungot vagy Seunghyun hyungot, szedjen ki Jiyong-ból mindent amit lehet. Aztán bemennek a YG Entertainment épületébe.

Jiyong hullafáradtan rogy le a földre. A reggeltől késő estig tartó táncpróbák még őt is levették a lábáról. A hátát nekitámasztja a táncterem falának és figyeli, ahogy Daesung is ugyanezt teszi. T.O.P és Taeyang elmentek inni a mosdóba, Seungri meg ki tudja merre lófrál.

-Ah, ma igazán megdolgoztattak minket. Alig várom, hogy hazaérjünk és vehessek egy forró fürdőt. - mondja az örökké mosolygó én énekes.

-Ja, én is. - válaszol igazán bőven GD. Da ha már a kisujját megmozdítani sincs ereje, ne várjanak többet tőle.

Daesung nem szól többet, csak egymás mellett ülnek csukott szemmel és pihegnek.
A kellemes némaságot a visszaérkező Seunghyun és Youngbae töri meg.

-Gyertek. Még ma haza szeretnénk jutni. - tapsol egyet Taeyang. Dae bólint és nagy nehezen feltornázza magát álló helyzetbe. T.O.P látván, hogy vezetőjük még mindig ül, megpróbálja felhúzni, de ő meg sem mozdul, csak vigyorog még mindig lehunyt szemekkel. Az idősebb sóhajt egyet, aztán a hátára veszi a narancssárga hajút. Ez kivételes esetnek tekinthető, de mivel Jiyong az egész éjszakát a kórházban töltötte, érthető miért olyan mint akit kétszer kimostak, ezért megesett rajta a rapper szíve.

........................

Csörömpölésre ébredek, ami valahonnan a fejem mellől jön.

-Jaj. - hallom MiCha hangját.

-Mi az? - kérdezem megdörzsölve viszkető szemem.

-Oh, sajnálom, hogy felébresztettelek. - kér bocsánatot a fiatal nővér.

-Semmi baj, már úgyis csak félálomban voltam. - hazudom, majd várom, hogy elmondja mi történt.

-Csak leejtettem a vázát, mert a lekonyult virágok helyett újat küldtek és ki akartam cserélni a vizet is. Pillanat és máris feltakarítom a szilánkokat. Hozok egy seprűt. - siet ki a szobából.

Szilánkok. Eszembe jut a jobb lábam és egyből odakapok. Be van kötve gézzel és már egyáltalán nem fáj.

Szomjas vagyok, ezért úgy döntök, megkeresem a csapot. Mintha még tegnap, mikor tettek rám borogatást, a bal oldalon engedték volna meg. Szerencsére a szilánkok a szoba másik felén vannak, tehát nem lesz baj.

Óvatosan felállok az ágy széléről és próbálgatom a lábam. Úgy látszik az előző észrevételem, miszerint jól vagyok és nem fáj, jelentően téves volt. Erősen sántítva, de végre odaérek a csaphoz. Iszok belőle és hirtelen beugrik valami.

-Yato!!! - kiálltok fel hangosan. Jesszusom! Hogy felejthettem el?!
Mit sem törődve az öltözetemmel és kinézetemmel, megindulok az ajtó vélt helye felé, bár sokkal lassabban, mint ahogy elképzeltem. Éppen a kilincshez nyúlnék, mikor valaki kinyitja az ajtót és egyenesen nekem jön. A hirtelen lökéstől hátraesek. Felssziszenek. A lábamnak nem nagyon tetszett ez a mozdulat.

-Beka! - nagyon jó. Jiyong megint jókor volt jó helyen...  - Jól vagy? És hova indultál?

-Jól vagyok. - válaszolok nyersen és elhúzom megint a katom. - Nem kell segíteni, egyedül is megoldom. - tápászkodok fel.

-Hova akartál menni? - kérdezi újra.

-Haza, Yato-hoz.

-Yato?

-A kutyám.

-Miért nem vártál meg? Mondtam, hogy eljövök érted. - tesz szemrehányást, de ez engem a legkevésbé sem érdekel.

-Nagyszerű, pont itt vagy. Mehetünk? - mondom cinikusan.

-Tessék itt van egy nadrág meg egy pulcsi. - teszi a kezembe a ruhadarabokat, aztán ajtócsukódást hallok, tehát kiment, míg átöltözöm.
Egy pár pillanatig még fülelek, hátha egy perverz kukkoló és csak becsapott az ajtócsukádsal, de nem hallok semmilyen gyanús dolgot, ezért elkezdek öltözni.

.................
Tudom, hosszú ideje nem tettem fel részt, de egyszerűen nem volt időm a többi történet miatt is... Sajnálom! ><