| Alastor |

A lépteim hangjának visszhangzása volt az egyetlen zaj, amely beterítette a környéket. A csaknem tíz méter magas falak hatalmas sötétséget zártak magukba, s így aligha láttam valamit is.
Azonban amint a fő teremhez értem, láthattam, hogy onnan fény szűrődik ki. Kopogás nélkül benyitottam.

Csak egyetlen démont láttam bent, aki nem más volt, mint a célszemély, akit kerestem. Össze kellett szednem minden maradék illememet, hogy ne minden szó nélkül kezdjem el széttépni az előttem ülő, hozzám hasonló, hatalmas erővel bíró nagyurat, aminek következtében össze is koccantottam fogaimat, idegesen.

-VOX!-Azonnal rám kapta a tekintetét, mely abban a pillanatban, mintha elégedettséggel telt volna meg.

-Gratulálok Mateo, hogy elhoztad.-Beszélt körbe-körbe tekintve, mintha a fiút keresné-De nem arról volt szó, hogy védtelenül fog betoppanni? Különben is, hol vagy?

-Magamtól jöttem.-Éreztem, hogy a harag keltette remegés egyre erősödik a hangomban, és, hogy megjelennek körülöttem azok a bizonyos szimbólumok-Hogy merészelted ezt tenni Eliassal?

-Oh, szóval te az álnevén hívod?-Kuncog-Tehát még ennyit sem tudsz róla?

Kérdő tekintetem láttán csak még jobban elneveti magát, gúnyosan.

-Alastor, sosem gondoltam volna hogy csatlakozol egy olyan társasághoz, amelynek tagjait nem mind egytől-egyig ismered, tetőtöl talpig! Erre itt van ez a fiú, és még annyit sem tudsz róla, hogy mi volt az igazi neve! Haha, most megleptél!

-Vox, parancsolom, hogy szabadísd meg Eliast.-Még jobban elröhögi magát. Nem tudom, mi olyan vicces, de biztos, hogy hamarosan már le fogom törölni a vigyort a képéről.

-Hjaaaajjj, Alastor! Olyan rég óta vagy itt, a Pokolban, és még mindig nem ismered fel ezt a különleges drogot?

Felvonom egyik szemöldökömet, az idegesség egyre inkább átveszi a józan ész fölött az irányítást.

Drog? De hát nem olyanok a reakciói, mintha az alatt lenne-

-Tudod, egy bizonyos ismerősöm találta fel ezt, bár meglep, hogy
nem ismerted eddig fel. Hisz' olyan sokszor találkoztál már vele! Főleg minden év egy olyan napján, amikor mindannyian veszélyben vagyunk!

-Bökd ki végre, Vox!-Mordulok fel, kezd már nagyon, de nagyon elegem lenni. Mialatt ez az elviselhetetlen alak itt húzza az időt, addig ki tudja, mi lehet Eliassal!

Már ott akarok lenni vele, csókolni, és nyugtatni őt, de ennek természetesen mindenképpen járatnia kell a pofáját, vagy ezer évig!

Ezer évig...

Ezer év!

-BASSZAMEG!

A kiáltásom újból hangos visszhangot vet, rögtön ezután Vox kuncogására leszek figyelmes.

-Rájöttél?

-Te komolyan Ezer Év-et adtál Eliasnak?!-Az az egyetlen drog, amely képes teljesen feldühíteni, kifordítani téged önmagadból, viszont azt nem értem, hogy miért volt láza eddig Eliasnak.

-Biztos azon gondolkozol, hogy miért lehetett lázas. Nos...-Elvigyorodik, majd leugrik a "trónjáról"-Emlékszel, hogy kik azok a démonok, akik ilyen hatalmas lázzal rendelkeznek?-Miután nem válaszolok...-A haldoklók.

A szívem hatalmasat dobban.

-És...Nézzük csak, mitől is haldokolhat egy démon itt, a
Pokolban?-Gondolkodólag az állahoz emeli két ujját, majd gonoszul felkacag. Komolyan kezd ebből elegem lenni!-Ohh, megvan! Egy arkangyal fegyverétől!

-Mi van?!-Kiáltom újból-Te...Te...

-Nem akartam egyből, hogy meghaljon. Még a tervem része volt.-Ecseteli-Ezért csak kis darabokat adtam bele az italába.

-Akkor most...

Elias haldoklik.

A szemeim a kétszeresükre nagyobbodnak, és érzem, ahogy az adrenalin szétárad a testemben, minden haragommal együtt. Körülöttem rádió zúgása hallatszódik, már csak egyetlen egy szál képes visszatartani attól, hogy neki ne ugorjak. Egy vékony kis fonál, melybe kapaszkodni kényszerülök, hiszen ha harcba keverednék, nem tudom, mikorra érnék vissza a szerelmemhez.

Vagy ha egyáltalán visszatérnék.

-Miért kellett ehhez kitalálnod egy egész mesét, a Holtak könyvéről? Be akartad csapni őt!

-Ohh, nem-nem. A könyv tényleg létezik. Viszont szerencsétlen, azt nem tudta, hogy nem nálam van~. Hanem Lucifernél! Hahahaa!-Az ujjaim szinte belevájnak húsomba, mikor ökölbe szorítom a kezeimet. Egész testemben remegek-Nos, tudod, kedves Alastor, most az egyszer elárulom neked, hogy ígyis-úgyis csak a könyv menthette volna meg őt! Szóval, hogyha elfogadta volna az ajánlatomat, én megszereztem volna a könyvet, amivel újból élhetne! Szó szerint. Hahahaha!

Megrázom a fejemet. A düh teljesen eluralkodik rajtam, immáron ez a fonál, egy szimpla másodperc alatt ketté szakadt, ahogy az én tűrés határom is. A zúgás egyre hangosabb lesz mint körülöttem, mint a fülemben, és immár, semmi sem akadályoz meg abban, hogy felöltsem teljes démoni formámat.

| E/3 szemszög |

-Mégis hol lehet...?

-Biztos vagy benne, hogy elbírsz vele egyedül?

-Természetesen. Nálam jobban talán csak az a kis mitugrász csaj ismerte, de akkor is velem töltötte a napjai nyolcvan százalékát.-A férfi elmosolyodott, majd előhúzta a háta mögül a fegyvert. Tenyere és az eszköz között volt egy kendő, mivel arra kellett ráfognia, hogy ne égesse meg a bőrét-Különben is, elég egyszerű lesz ezt belédöfni. Komolyan olyan gyenge lett, hogy már csak egyetlen egy seb kell neki, és meghal?

-Aha. Kemény.

-Na, mehetsz.-Biccent, mire a másik csak megforgatja a szemeit, és úgy tesz, ahogy mondták neki.

A barnás hajú vigyora még szélesebb lesz, ahogy meghall egy fojtott kiáltást, lentről.

Szóval ez alkalommal fogsz tudni sikítani, mikor megöllek?