Felhasznált zene: Thousand Foot Krutch-Be Somebody

|Elias|

Az egész alakos tükör előtt álltam, végignéztem magamon. Fekete farmer, kissé lazább, fehér póló, rá egy fekete kardigán, amely a derekamig ért. Igazából nem volt rossz a látkép, de valahogy, olyan fura érzésem volt, hogy magamra néztem.

"Biztos azért érzek ilyen különösen, mert ma még nagyobb közönség előtt fogok énekelni."-Gondoltam, majd vállat vonva a zsebembe ejtettem kezeimet, ám megláttam, hogy a szám mellett levő mikrofonom nem éppen úgy áll, mint ahogy kellene. Így egyik kezemet még kivettem, majd azzal megigazítottam szerelmemet.

-Kész vagy, Nagyfiú?-Ahogy a tükörből megláttam Nelliet, ahogy karba tett kezekkel támaszkodik neki hátával a falnak, akaratlanul is elmosolyodtam. Viszonozta a kedves mosolyt, amit adtam neki, mire felé fordultam.

-Ennél készebb már nem is lehetnék. Induljunk.-Kacsintottam, ám még mielőtt elmehettem volna mellette, megfogott, és karjait hátamra csúsztatva megölelt. Azonnal viszonoztam cselekedetét.

-Sok sikert.

-Köszönöm.-Gyengén eltoltam magamtól, majd lassú léptekkel a színpadhoz igyekeztem. A menedzserem feje már vörös volt, akár csak egy érett paradicsom, amin belül jót nevettem, ám kívülről muszáj volt tartanom magamat, mikor elé értem.

-Már tíz perce kezdened kellett volna! Mégis mit tollászkodsz ilyen sokat, idióta?! Mars fel a színpadra, mielőtt még én rúglak fel!-Kapálózott össze vissza, néha a beosztásunkat leíró hófehér papírra mutogatva, vagy azt szinte a képembe nyomva.

-Igenis, igenis~!-Nyomtam el egy ásítást, ami látszólag még inkább felingerelte.-Tudja, hogy a jó dolgokra mindig várni kell! Ezért váratom oly' sokat a fanjaimat.

-Csak...Húzz fel.-Morogta, és a színpad felé mutatott. Elvigyorodtam.

Éreztem, hogy minden szem egyenest rám szegeződik, ahogy fellépek a fából készült színpadra, a kilátás pedig remek volt. Első ránézésre lehet, hogy akár több millió ember tekintetét is magamra vonzottam, olyan sokan néztek rám, legalábbis, amennyit innen láttam. Másodpercek sem kellettek, az orbitálisan nagy tömeg egy emberként visított, sikított fel, mikor realizálták hogy itt vagyok, hogy egy perc erejéig kb., meg sem tudtam szólalni rendesen.

Felemeltem az egyik kezemet, és integetni kezdtem, majd lassan szólásra nyitottam az ajkaimat.

-Sziasztok, üdv mindenkinek! Először is, köszönöm nektek hogy eljöttetek, hogy ennyien itt vagytok most! Másodszor...-Elkuncogtam magam, mire több lány hangját véltem hallani, amint felsikítanak.-Igazából nincs más, amit mondani akarok. Kezdjük el!

A tömeg újból visít, mikor az ismerős ritmust meghallják, majd kacsintok egyet a kamerákba, telefonokba, legalábbis, amennyire koncentrálni tudok, ugyanis több ezernyien videózhatnak most. Végül veszek egy nagy levegőt, majd elkezdek énekelni, miközben lassan a dallamra kezdek táncolni. Ez nem egy tipikus gyors, pörgős szám, legalábbis nem olyan mint amilyet a popsztárok szoktak énekelni. Kár, hogy én nem is vagyok kifejezetten popsztár.

<-I am a boy inside the man

Not exactly who you think I am

Trying to trace my steps back here

Again, so many times>

Amióta az eszemet tudom, énekeltem. Már öt éves korom óta tudtam, hogy mi akarok lenni, hogyha felnövök, és ez az érzés egyre inkább csak erősödött és erősödött bennem, ahogy egyre nagyobb lettem. A zene mindig ott volt az életemben, a nehéz időszakokban azt hallgattam, azt írtam, énekeltem, egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle.

<-I'm just a speck inside your head, you

Came and made me who I am

I remember where it all began, so clearly~>

Kemény megpróbáltatások, szivatások árán, de most végül itt vagyok. Sokat készültem erre az életre, s most, húsz évesen kijelenthetem, hogy elértem azt, amit akartam. Ez a nyolcadik nagy koncertem, és most lesz életem legelső turnéja. Nagyon várom, bár mostanában a menedzserem nagyon, de nagyon furcsán viselkedik. Nem tudom miért, de biztosan csak felidegesítettem valamiért, mint ahogy szoktam. Ezért hát, erre nem is fordítok nagy figyelmet most.

<-I feel a million miles away, still you connect me in your way

And you created me, something I

Would've never seen

When I can only see the floor,

You made my window a door>

<-So when they say they don"t believe, I hope that they see you and

Me>

<-After all the lights go down, I'm just

The words you are the sound

A strange type of chemistry, how

You've become a part of me>

<-And when I sit alone at night, your

Thoughts burn through me like a fire

You're the only who knows, who

I really am!>

<-We all wanna be somebody!~

We just need a taste...>

///

-Uuuuuuuaaaaaaaah iszonyatosan jó voltál!-Három óra elteltével elköszöntem, majd kissé fájó torokkal céloztam meg a szobámat, hogy igyak egy kis vizet. Mikor beléptem, szinte rögtön meghallottam ezt a mondatot, majd Nellie rontott be az ajtón. Csak szórakozottan elmosolyodtam, majd megittam a pohár vizet, amely már az ujjaim között volt, hiszen a koncenrt kezdete előtt már kikészítettem magamnak.-Arany hangod van, Mateo!

-Khm...Khösz.-A torkom kissé rekedtes volt, és rájöttem, hogy most nem igazán kellene beszélnem, hiszen amint megszólaltam, csak még nagyobb fájdalom keletkezett a testrészemben. Elhúztam a számat, Nellie pedig egyetértően bólintott.

-Igaz, most nem kellene beszélned! Figyelj, apám felajánlotta hogy hazavisz téged, jössz? Bólints, ha igen!

Nemlegesen megráztam a fejemet.-Azérth...Khöszi...

-Most mondtam, hogy nem kellene beszéned.-Szűkíti össze a szemeit szigorúan.-Hát, jólvan, te tudod. De ha hazaérsz, minden képpen küldj nekem egy sms-t! És vegyél be gyógyszert a torkodra!-Közelebb lép, majd még utoljára megölel.-Na, szia Mateo~!-Int, majd kisétál az ajtón, én pedig egyedül maradok.

"Ideje hazafele indulni."

Összepakolom a cuccaimat, majd a táskámat a hátamra vetve, elindulok kifelé. Kellemes csend uralkodik az utcákon, habár a néha elmenő autók sokszor csapnak zajt, ám ezt nem tart el néhány másodpercig. A fejemre húzom a kapucnimat, de több nem is kell, hogy ne ismerjenek fel, hiszen már este van, és ilyenkor nehezebb kivenni az ember arcát.

Épp egy sötétebb sikátor mellett mentem el, amikor annak feketeségéből két kéz ragadott meg, melynek egyike számít befogva rángatott be a tulajdonoshoz. Alig reagálhattam, a testem a falnak csapódott, miközben immár előlről fogta be valaki az ajkaimat.

-Olyan rég óta várok erre a pillanatra...-A túlságosan is ismerős hang, legnagyobb meglepetésemre nem a velem szemben levő embertől jött, hanem kicsit messzebbről, jobb felől. A jobb kezében lévő lámpást meggyűjtotta, amitől az arcáre vetült a fény.

-J-John?-A menedzserem szemeibe nézve, ezernyi kérdés született meg bennem. Bár nem hallhatták, ahogy kimondom a nevét, ugyanis a tenyér még mindig számon volt.

-Elengedheted a száját, hadd beszéljen. Úgysem tud sokat.-Vigyorodott el John.-Oh ,Istenem, tudod te milyen rég óta várok erre a pillanatra?~

Értetlenül oldalra billentem a fejemet, miközben érzem, hogy a két kezemet még erősebben szorítják a falhoz, immár a testem mellé, ugyanis eddig fejem felett volt, mikor még a hapsi csak egy kézzel tudott leszorítani.

-J-Johnh...!-Próbálok szólni, de teljesen rekedt a hangom.-M-Miérth csinálhod ezt? Mit akarszh?

-Hogy miért?-Vonja fel egyik szemöldökét.-Nos, kedves Mateo, elegem van belőled, azért. Egyáltalán nem veszed komolyan ezt a munkát, és tudod, teljesen az agyamra mész. Befüvezel a "haverjaiddal", késel a próbákról, és a mostani koncentről is késtél, egyszerűen megáll az eszem. Nem leszek többé a menedzsered, Mateo.-Vigyorodik el.-Mert már nem lesz kinek a menedzsere legyek~!

Kérdő, egyben kissé ijedt tekintettel meredek rá.-E-Ettől még nem kell megvernhed! Vagyh, ne-Fájó torkom miatt nem tudok sokat egyszerre beszélni, sőt, néha még megszólalni sem, amit nagyon bánok jelen pillanatban.

-Az évek alatt sikerült meggyűlöltetned magad velem. Magad alatt vágtad a fát, és most rád fog dőlni, Mateo.-Még szélesebb lesz a vigyora, majd lassan, egy kést húz ki a zsebéből, mire elkerekednek a szemeim.-Teljesen elegem van a szarságadiból, úgyhogy, teszek neked egy kis szívességet magamnak, és eltüntetlek a földről.

-E-Eezh még nem okh arra, hogy...M-Megölhj...!

-Tudod, sokszor a gyilkoláshoz nem is kell ok.-Hajol a fülemhez, majd csak annyit érzek, hogy végigszántja az arcomat, éles késével. Összepréselem az ajkaimat.-Nagy szerencse, hogy nem tudsz sikítani. De azért menjünk biztosra. Johnson, fogd be a száját.

A következő pillanatban, egy éles szúrást érzek, először a hasamnban, majd ez pontonként egyre feljebb megy, míg végül, el nem ér a mellkasomhoz. Lehunyom a szemeimet, kiáltani akarok, rángatózok, de már tulságosan is késő.

Nem hittem volna, hogy ezen a napon fogok meghallni, ilyen körülmények között. Nem hittem volna, hogy egy olyan ember, akit, bár szívattam sokszor, de azért megbíztam benne, fog elárúlni, gyűlölni, s majd megölni engem, egy sötét helyen.

Pedig mennyit álmodoztam a turnéról, ami csak ezután következett volna...!

És Nellie, ő pedig várta az sms-emet....

Érzem, hogy egyre nehezebben veszek levegőt, körülöttem hisztérikus nevetés hallatszódik, majd a testem egyre nehezebbé válik....

///

-Ugh...

Mikor felnyitom a szemeimet, egy teljesen ismeretlen helyen találom magamat. A fájdalom elmúlt, amit alig pár perce még élénken éreztem, és azt hiszem, még csak a torkom sem fáj már.

Körülnézek, de nem látok mást, csak vörös égbolton, mikor felnézek, melyen egy pentagramm látszódik.

"Hova a pokolba kerültem?"-Vonom fel egyik szemöldkömet, amikor is, megpillantok egy hatalmas épületet, melyen ez áll.:

-Üdv a Pokolban!-Motyogom. "Nos, a kérdésemben a válasz..."

"De miért kerültem ide? Fogadjunk, a drog miatt..."-Forgatom meg szemeimet."-Igen, tuti hogy amiatt. Pedig alig fordult elő egyszer, vagy kétszer! Na jó, lehet nyolcszor...Ki tudja, nem számoltam."

"Átkotott John! Biztos, hogy egyszer ő is a Pokolba fog jutni ezért!"-Morgolódok magamban, miközben feltápászkodok."És ha ez megtörténik, ezúttal én nyírom ki őt!"

Keresztbe teszem mellkasom előtt a karjaimat, majd egy közeli ház falához lépdelek, amin kirakatában pont állt egy tükör. Mikor belenézek, kissé elámulok, és megremegnek a lábaim a látványtól.

A rendes fülem helyett, egy szürkés-fekete tigris fül van, csak nagyobb verzióban, mint az átlagos lenne. Fejem tetején pedig két, nem olyan kicsi, viszont nem is túlzottan nagy szarvval ékeskedek, amik leginkább egy antilopéra hasonlítanak.

Ami még furcsa, hogy a szám mellett, jobb oldalt, a szinte mindennap agyonhasznált mikrofonom csüng, viszont a levegőben, nincsen a fülemhez erősítve. Oda nyúlok, de nem esik le.

"Nagyon...Nagyon érdekes.."

Ám a ruhám mit sem változott. Ugyanaz a fehér póló, fekete kardigán, és ugyancsak fekete színű farmer van rajtam, amit a koncertem használtam, csak...Nos, tiszta volt, nem borította be a vérem. Ennek viszont örültem.

Mikor körbenéztem, sok-száz különböző, démonféleségekkel nézhettem szembe. Mindannyian levegőnek néztek, ami kissé furcsa volt számomra, de azt hiszem, ezt most az egyszer nem bántam.

-Szia Cukorpofi~.-Hallok meg egy hangot magam mellől, mire oda kapom a tekintetemet. Egy ismeretlen, pókszerű lény áll nem olyan távol tőlem, és perverz mosollyal a száján vonja fel egyik szemöldökét.-Mondd csak, nem szeretnél egy kicsit szórakozni?

-Öh, nem kösz.-Hiába fordulok el, még mindig érzem a tekintetét rajtam, amit nem tudok ignorálni, hiába is próbálom.-Miért nézel még mindig? Hagyj békén.

-Most viccelsz?-Neveti el magát halkan.-Ilyen jó seggről hülye lennék levenni a szememet!

Érzem, hogy az arcom kissé felforrósodik, és mivel éppen rá pillantok, ezt ő is észre veszi, így közelebb jön hozzám, ugyanazzal a mosollyal az arcán, amely azóta ott virít rajta, hogy hozzám szólt.

-Csak nem zavarban vagyunk?~

-Te mindenkit így akarsz elérni, hogy lefeküdjön veled, igazam van?-Vonom fel egyik szemöldökömet.-Nos kösz, de én ebből nem kérek.-Vigyorodok el győztesen, sikeresen leküzdve a zavaromat.-Inkább tudnál mondani nekem egy helyet, ahol megszállhatok?

-Na jó.-Sóhajt lemondóan, majd rám kacsint.-De ezzel ne hidd, hogy ezt lezártuk, baby.-Néz végig rajtam, majd megnyalja az ajkait, végül szemeimbe néz.-Gyere velem, tudok egy helyet, ahol biztos elszállásolnak.

-Köszönöm...-Motyogom, majd bár elsőre kétkedve, de megindulok utána.-Egyébként Mateo vagyok.

-Még a neved is édes~!-Fordítja hátra válla felett a fejét.-Én Angel Dust. Te figyu, ez az igazi neved, mi?

-Ja.-Bólintok.

-Hmmm...-Az állához helyezi egyik kezét. Értetlenül figyelem.

-Mi az?

-Semmi! Menjünk inkább, Charlie nagyon fog örülni neked.

-Charlie...?